|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Egy daganatos beteg naplójából
Harmadik fejezet
Az első adag AVBD kezelés után nem voltam legyengült állapotban, bár soha nem hagytam el magam, most sem tettem. Ugyanúgy dolgozgattam, végeztem a mindennapi munkámat otthon. A napok szélsebesen szálltak, két hetente kellett jelentkeznem a kemoterápiás kezelésre. Elérkezett a születésnapom,huszonhét éves lettem. Nem volt nagy felhajtás, egyetlen egy ajándékra vágytam az egészségemet szerettem volna visszakapni, hogy felhőtlenül élhessek tovább a családommal. Tudtam, hogy képes vagyok erre a harcra, győzni fogok, csak néhány ütközet még hátra van.
Gyermekeim óvodás korúak voltak, amikor csak tehettem én vittem őket reggelente. Láttam a környezetemben élők tekintetén a részvétet, sajnálkozást, hogy mondanának most valamit, de ugyan mit is kellene? Hiszen aki nem élte ezt át, annak csak halvány fogalma lehet arról, hogy mi is zajlik annak a lelkében, akinek szervezetét daganatos betegség támadta meg.
Klasszikus tünete nem volt, így nem is tudtam a vészjósló jelekre figyelni. A nyakamon tapintott ökölnyi összekapaszkodott nyirokcsomók hívták fel a figyelmemet, hogy valami nincs rendben. Egy alkalommal volt éjszakai izzadás, de más jellegzetes tünetet nem észleltem.
Rendszeresen jártam a kórházba, protokoll szerint kaptam a következő dózist. A harmadik kezelés közben jelentkező mellékhatás a hányás volt, amit az alkalmazott hányáscsillapítók nem szüntettek meg, így újabb gyógyszer adására kényszerültek, ami később hatásosnak bizonyult. Az összekapaszkodott csomók a kezelés hatására jelentősen visszahúzódtak, már-már csak kis babnyi volt tapintható.
Olyannyira jól éreztem magam, hogy gondoltam egyet, meglepem a kolléganőimet, bemegyek, meglátogatom őket. Busszal el is indultam, már majdnem a kórház közelében jártam, amikor a telefonom csörgött, kollégáim hívtak rám gondoltak, hogy hogy vészeltem át a tegnapi kezelést, hogy érzem magam, nem gyengített le nagyon? Majd mindjárt meglátjátok, feleltem, néhány perc és ott vagyok. Nagyon örültek nekem, látták a kirobbanó életkedvemet és azt az erőt ami bennem lakozik, példaértékű volt. Mindig bíztak bennem, hogy nem lesz mélypont, hogy csak felemelkedés lehet ebből a nem várt betegségből.
Hat hónap telt el mire a cytostat. kezelés befejeződött, hol panaszmentesen, hol sugárhányás közepette. Nem volt jó, ha autóval mentünk, akkor állandóan meg kellett állni, mert végighánytam a hazafelé tartó utat. Majd megpróbáltam, ha vonattal megyünk, akkor jelentkezik-e a mellékhatás. Szerencsémre akkor nem voltam rosszul, se hányinger, sem hányás nem jelentkezett. Már egyedül is elindultam, tudtam, nem lesz gond velem.
Előjegyeztek CT vizsgálatra, ami azt az eredményt mutatta, hogy jól reagált a szervezetem a kapott ABVD kezelésre. A nyaki és mellkasi CT már csak néhány apró nyirokcsomót írt le.
Protokoll szerint, kiegészítő terápiaként szükséges a rekesz feletti és rekesz alatti régiók sugárkezelésére is. Berajzolták a rekesz felett azokat a területeket, ahová célzottan, oda irányítva fogom kapni a mediastinum, mindkét hónalj, subclavia, és nyaki nyirokcsomókra.Megbeszélés után december 11-től megkezdődött a Mantell típusu sugárkezelés, ami január 14-ig tartott. A bőrpír kivételével semmi más nem volt ami panaszt okozott volna, de azt szépen kezeltem a csodaszereimmel. Meg is jegyezte az orvosom, hogy sugárterápia után ilyen szép bőrt még nem látott, szerencsés vagyok.
Majd előjegyeztek a rekesz alatti lokalizálásra, február 6-ra, megfelelő kitakarással védték azokat a részeket, ahová nem lett célzottan irányítva a terápia. Jól toleráltam mindezt, mellékhatás nem jelentkezett. Hideg tél volt, hófúvás, sokszor nem is tudtam, hogy mikor érünk oda és odaérünk-e egyáltalán. Egy Betegszállítással foglalkozó cég autója jött értem minden nap, több beteggel együtt indultam útnak, mindig igyekeztem feldobni a hangulatot, sokan már nincsenek közöttünk....
Március 3-án véget ért a teljes irradiációs kezelés. Egy hónap múlva kontroll vizsgálat, majd szeptemberben CT vizsgálat történt.
Negatív eredménnyel!!! Már nem kellett gyakran kontrollra járnom, hasi Uh és mellkas Rtg készült. Teltek szépen a hónapok, bizakodva néztem előre...Majd 2004. július 15-16-án belázasodtam, hányinger, hányás jelentkezett, mérsékelt hasi fájdalommal. Spontán mentem a kórházba, írt fel az orvos antibiotikumot és hazaküldött. Előjegyeztek CT vizsgálatokra, azoknak eredményével 2004. szeptember 10-én kontroll.
A mellkas CT-n 3,5*2 cm-es terime az onkoradiológus szerint hegmaradvány. Ekkor a We: 60. Majd újra jelentkeztem, mert panaszaim folyamatosan voltak, láz, gyengeség, mellkasi, hasi fájdalom, ez volt október 13-án. Ekkor úgy döntött az orvosom, hogy sürgős PET CT vizsgálatra előjegyeztetnek , amire nem került sor időben...Az idő sürgetett, éreztem, hogy baj van...Folyamatosan mentem a panaszaimmal, de mégsem történt semmi. Teltek-múltak a hónapok, a várakozás szinte már-már felőrölte a környezetemben élők idegeit. Ekkor kézbe vettem az irányítást, nem tétlenkedhettem tovább, felhívtam a PET Központot. Azt hittem elájulok, amikor közölte velem a telefonban az egyik ott dolgozó orvos a tényeket, hogy májusban érkezett a kérés csak...Becsapottnak éreztem magam, október óta hitegettek, hogy sürgős vizsgálatra előjegyeztek. Nem történt ez meg, csak amikor folyamatosan mentem és kértem az orvost, hogy sürgesse meg, mikor történik már valami?
Ekkor egyre rosszabb általános állapotba kerültem, már 2005.májusában jártunk. Az a töretlen bizalom amit orvosaim irányában mindvégig éreztem, most bizony elveszett, örökre...Egyetlen egy időpont volt szabad a PET CT-n, május 9-én délután, természetesen utaztam, csak tudjunk már meg végre mik is a tények... |
|
|
- december 11 2011 09:37:50
Kedves Valika!
Érdeklődve olvastam "naplód" harmadik fejezetét, melyben állapotod javulásáról számolsz be.
Ugyanakkor megdöbbentett az a pár gondolatod, hogy 2oo4. október óta -sürgős PET CT vizsgálatot kérve - 2oo5. májusra már oda is érkezett a kérés előjegyzésre. Nem csodálom, hogy a "töretlen bizalmad elveszett".
Többször láttam már filmeken, hogy milyen állapotba kerülnek a betegek a kemoterápiás kezelés után, milyenek a mellékhatások és annyira valósághűen "ábrázoltad" írásodban, hogy visszaemlékeztem a filmekben látottakra. Mondanom sem kell, hogy könnyezve néztem végig az ilyen jellegű filmeket, mint ahogy néha-néha most is elhomályosult a szemüvegem a szememen.
Szeretettel olvastalak és várom a következő "fejezetet".
Szeretettel: Évi. |
- december 11 2011 09:43:56
Kedves Varika!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad a harmadik fejezetet a naplómból. Sajnos így történt, csak nekem volt annyira sürgős, hogy megtudjam mitől vagyok lázas állandóan, mitől vagyok legyengült...Holnap felteszem a negyedik fejezetet. |
- december 11 2011 10:46:45
Kedves Valika!
Sajnos amit írtál az nagyon így van. Nekem azt mondta az orvos"belekerült az eredményem a nagy kalapba és sajnos elveszett.
Hosszú harc sok kitartás kell hozzá, és amikor ilyesmi történik meginog egy pillanatra az emberekbe/eü-be/ vetett hitünk.
Szeretettel olvastalak:Gizi |
- december 11 2011 11:33:16
Nagyon hősiesen és bátran kezeled a dolgokat.Igen az emberek kissé idegenkedve nézik az ilyen betegeket. |
- december 11 2011 12:13:10
Kedves Vali!
Csodálkoztam volna, ha az orvosok részéről minden rendben történt volna! Mások esetéről is olvastam már történetet, és többen csalatkoztak vagy a háziorvosaikben, vagy a vizsgálatot, kezelést végző orvosokban. Volt, aki más kórházat, s orvost választott, voltak, akiknek a vizsgálatok elúzódása miatt visszafordíthatatlan egészségkárosodásuk lett.
Jó, hogy nem hagytad annyiban a történteket, bár előbb sürgetted volna meg a vizsgálatok elvégzését.
Sajnos, az orvosok nem érzik, amit a beteg. Csak akkor tudják meg Ők is, hogy milyen az, ha saját maguk is hasonló beteggé válnak!
Hősiességed végül is eredényekkel, s győzelemmel járt!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- december 11 2011 12:31:30
Nagyon szépen köszönöm kedves Gizi, hogy olvastad ezt a fejezetet is. |
- december 11 2011 12:32:22
Kedves Gyula!
Bizony, így volt, hősiesen helytálltam. Hamarosan felkerül a negyedik fejezet. |
- december 11 2011 12:34:23
Kedves Zsuzsanna!
Nem véletlenül hagytam abba a harmadik fejezetet a PET CT vizsgálat előtt. A folytatásból majd kiderül minden, mi miért következett be...Bárcsak hamarabb kézbe vettem volna az irányítást, nem májusban, de addig hittem, bíztam azokban az orvosokban, akik beteg emberek életéről döntenek... |
- december 11 2011 14:53:07
Arany kis Valikám!
Te aztán megjártad a poklok-poklát!
Nem is szabad feladni, mert ha az ember nem küzd at életéért, akkor
senkitől nem várhatja!
Vigyázz Magadra, puszullak: Pircsi |
- december 11 2011 14:55:14
Kedves Pircsi!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad ezt a fejezetet is.
Puszi! |
- december 11 2011 16:16:47
Kedves Sándor!
Nagyon szépen köszönöm, hogy ma is olvastad ezt a fejezetet. Szerencsére talpraesett nő vagyok és az akaraterőm nem ismer lehetetlent! |
- december 12 2011 23:26:57
Szia!
Nem semmi ,miken mentél keresztül.Sajnos, az orvosok nem érzik, amit a beteg érzékel. Ma is tapasztaltam... Várom a folytatást.
Imi |
- december 13 2011 08:00:19
Nagyon szépen köszönöm Delfinke, hogy olvastad ezt a fejezetet is. Valóban csak nekem volt sürgős úgy tűnik... |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. április 02. szerda,
Áron napja van.
Holnap Buda, Richárd napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
