|
 Vendég: 77
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 V
A történet főszereplője Márton, egy magyar fiú, aki szüleivel ellátogat Afrikába, kalandokat él át, beavatottá válik, mindez a vesztét okozza majd.
Szomorú történet, de tanulságot rejt magában.
Egy forró és szörnyen tikkasztó nyári napon, Afrika szívében megismerkedhetünk egy tizenhat éves magyar fiúval Kerekes Mártonnal, aki éppen szüleivel nyaral Kamerunban. Egy hetes ottléte alatt nagyon megkedvelte a környéket, megtetszettek neki a szavannák, és a gyönyörű szép egzotikus állatok. Szemei nem csak az esztétikus tájra vetődtek rá, hanem egy helybéli leányzóra is, a nevét még Ő maga sem tudta, de elszánta magát, hogy minden áron meg fogja tudni azt. Egész kirándulás alatt csodálta a tájat, de fejéből nem tudta kiverni , azt a gondolatot, hogy az a lány sürög-forog körülötte, mivel a szállásukon, Ő látta el családját a különbnél különb gyümölcsökkel és eledelekkel. A fiú alig mert ránézni a lányra, mert mindig elpirult, a leányzó karcsú és középtermetű volt, fiatalabb, mint a fiú, talán tizennégy év körüli lehetett. Márton szülei hamar észrevették, hogy fiatal gyerekük előszeretettel figyeli az ablakból könyökölve a leányt, és féltek, hogy nehogy valami történjen közöttük, mert a serdülő fiú jócskán korát meghaladva gondolkozott e téren, mivel már régebb óta felvilágosították, de egy este a közös vacsora után ismét megtették. Az apa így szólt a fiúhoz.
-Fiam, sokszor beszélgettünk már veled, hogy mi a jó, és mi a helyes, hogyan kell viselkedned az életben, hogy védekezz esetleges nem kívánt dolgok elkerülése végett, és mivel mi elég okosnak vélünk téged, nem kételkedünk afelől, hogy, azt is tudod, hogy Afrikában gyakori a fertőzés veszélye, nem mintha rossz néven vennénk, hogy beszélj a leányzóval, de sokat figyeled, és láttuk, hogy felettébb érdekesnek találod. Meg kell, hogy mondjam szép kis tünemény, de úgy is kirándulásunk vége fele járunk, és nem szeretném, ha valami bajod esne, megérted remélem.
A fiú helyeselve bólogatott, mint, aki engedelmes gyermeke szüleinek. A szülők minél jobban tiltották neki, annál jobban felbátorodott, Ő már legbelül eltervezte, hogy meg akarja a leányt ismerni közelebbről, és mivel számára kihagyhatatlan lehetőségnek tűnt, most élt is vele. Egyik este, miután a szülei elaludtak, kiszökött a házukból, és nekivágott, hogy felkutassa a leányt. Nem volt nehéz dolga, mivel sokat figyelte, és tudta jól, hogy hol találja meg, az egyetlen gondja az volt, hogy ne keltsen feltűnést, és a leány szülei se vegyék észre a fiút, mert akkor oltári nagy csetepaté lenne a következmény. Elment tehát a leány nádfedeles házikójához, és belesett a házba, látta, hogy a leány és a szülei mind egy szálig alszanak. A leány közel aludt az ablakhoz, így a fiú épp eltudta érni a kezével. Megsimogatta lágyan az arcát a leányzónak, aki egyből fel is kelt. A leány rémülten ugrott föl a nád ágyából és a fiú kezét erősen megszorította. Bágyadt kis szende tekintetével a fiúra nézett, mélyen a szemébe, a kezét csak szorította, és el nem engedte volna semmi pénzért, az ég egy adta világon. Amint feleszmélt, hogy a jövevény fiú az, a szomszédos házból, elengedte kezét és gyorsan a saját testéhez erőteljesen hozzászorította remegő kezeit. A fiú nyugtatóan szólt a leányhoz, hogy nincs semmi baj, nyugodjon meg, és szelíden rámosolygott.
A leány halkan felkelt ágyából, apja és anyja között finoman lépkedett, hogy eljusson az ajtóig és beszélhessen az ifjúval. Az ifjú már áhítottan várta ezt a pillanatot, végre eljött, amit már napok óta vár, hogy beszélhet a lánnyal. A lány neve számára eddig ismeretlen
volt, de most végre megtudhatta, Maitrey-nek hívták, ami a nyelvükön, azt jelentette, hogy gyöngyszem. A fiú azt hitte, hogy a leány, immáron a nevét is tudja Maitrey, nem tud angolul, és csak a bennszülött nyelvet fogja beszélni, de nagy meglepetésére, a leány megszólalt angolul, és megkérdezte tőle, hogy miért zavarja éjek-éjjelén, és persze, hogy mit is akar tőle.
Márton így válaszolt.
-Régóta figyellek, és nagyon gyönyörű vagy, apám komor ember, anyám szigorú asszony, nagyon fegyelmeztek egész életem során, és úgy éreztem, hogy most jött el az a perc, amikor végre a talpamra kell állnom, és felnőttként viselkednem. Eljöttem hát hozzád, hogy elmondjam neked, hogy nagyon megtetszettél nekem és meg szeretnélek ismerni.
Teltek múltak a napok, már majdnem a pakolás pillanatához érkezett a család, és Márton egy belső késztetést érzett, hogy neki szüksége van valami újra, nem akart úgy hazatérni, hogy ne maradjon számára maradandó élmény a kirándulásról, amivel igazán el tud majd dicsekedni barátainak. A lánnyal már elég közeli viszonyban voltak, úgy gondolta, hogy utolsó éjszakán megpróbálja elcsábítani a fiatal leányt. Nem volt nehéz dolga, mert a leány is épp olyan szigorú nevelést kapott, mint a fiú, és számára még a tradíciók is akadályokat jelentettek a törzsben. Maitrey tudta, hogy nem helyes, amit megtenni készülnek, de ellenállhatatlan késztetést érzett Ő maga is, a fiú iránt, így Mártonnak nem volt nehéz dolga elcsábítani Őt, az utolsó éjszakán. Márton jól tudta, hogy szüleitől nem kérhet védőszert, de neki nem állt rendelkezésére, úgy gondolta, hogy semmilyen komplikáció nem léphet fel, hiszen a leány sokat tisztálkodott és jó körülmények között élt, semmi látszata nem volt annak, hogy bármi fertőzést elkaphat tőle, így tehát vakmerően lépett be a gyönyörök világába. A leány is félt, hogy a szülei nem, hogy észreveszik, mert, akkor kitagadják a törzsből és nincstelen lesz. Az éjszaka közepén találkoztak egy hatalmas majomkenyérfa alatt és ott történt meg a mindkettőjük részéről régen várt pillanat.
A fiú másnap szomorúan tért vissza hazájába, de fejében azzal a gondolattal, hogy, ezt a gyönyört és ezt az élményt soha nem kaphatja meg újból senkitől, és örökké emlékeiben fogja tartani. Elkezdődött az iskola, minden barátjának olyan beleéléssel mesélte el, akik fittyet hánytak a kedélyes történetre, közben egymás között susmogtak, hogy ez annyira rettentő nagy dolog lenne vagy mi a csoda. Márton nem bánta meg, még, ha nem is kavart nagy port azzal, hogy milyen vagány dolgot tett Ő meg a kirándulás alatt. Teltek múltak a hetek Márton egyre fáradtabbnak érezte magát iskola után, reggelente nem tudta magát hamar összeszedni, mint régen. Szülei furcsállták is mindezt, mert jól tudták, hogy fiúk sportos és erős, így gyanakodtak valami betegségre, először csak sima influenzára gyanakodva elvitték a háziorvosukhoz, mert ugyebár ősszel könnyen elkapható szezonális betegség. A fellépő magas láz is arra utalt, hogy csak ki kell pihenje magát, az orvos is ajánlotta, hogy forró tea és kellő pihenés mellett hamar föl fog épülni a gyerek.
Eltelt még egy teljes hét, nem javult a helyzet, sőt, még romlott is, a láz egyre magasabb lett és kiütések jelentek meg bőrén. A szülei ekkor nagyon elkezdtek aggódni miatta, nem tudták mit kezdjenek vele, beutalták a kórházba és ott perfúziót kapott, hogy megerősödjön immunrendszere.Egy teljes hét elteltével lábadozni kezdett, és két hét alatt ismét kicsattanó egészségnek örvendett. Nem sejtette senki akkor még, hogy Márton egy gyógyíthatatlan betegségben szenved, amelyet bujaságának köszönhet.
Márton boldogan élte az életet sok éven keresztül, rengeteg barátnője volt, húsz éves korában azonban váratlan fordulat következett be életében, senki se gondolta volna róla, de, mikor elment a kötelező AIDS szűrésre amelyet akkori iskolájában rendeltek el, megdöbbentő eredményt kapott. Mártonban akkor egy világ dőlt össze, végiggondolta életét, és rájött, hogy mekkora hibát követett el tizenhat éves korában, és hogy ez milyen következményekkel jár teljes létére nézve. Nem tudta már úgy élni mindennapjait, ahogyan addig azt tette. Barátai elől titkolnia kellett, és a legrosszabb az volt számára, hogy addigi barátnőjének sem árulhatta el, mert akkor kapcsolatuk a semmibe vész, és szerelmét elveszíti. Nagyon nagy lelki dilemma közepette, szüleihez fordult tanácsért, mert úgy érezte, hogy Ők azok, akik a legközelebb állnak hozzá, és talán tudnak segíteni majd valami tanáccsal.
Márton teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy hatalmas hibáját már sehogy se hozhatja helyre, és tudtában volt, hogy élete során szenvedés várja majd, és kirekesztés, ha ez bármilyen módon is a felszínre kerül. Szüleivel folytatott beszélgetése során, megbeszélték, hogy nagyon sok hibát követett el élete során, és szánja-bánja, hogy nem volt elég engedelmes gyermekük, mikor Ők világosan megmondták, hogy nem kellene olyasmit tegyen, amit talán később megbánna. Saját önfejűsége vitte bele a bajba, a betegség nagymértékű változásokat hozott.
Nagyon sok kezelésre járt, titokban tartotta barátai előtt, mindenki látta rajta, hogy nem a régi Márton, a barátnője szakított vele, mert a fiú nem volt már annyira őszinte hozzá, mint régen, és határozatlanná vált, és afelől sokszor komor és szomorú, amelyet a lány nem szokott meg, neki a régi Márton kellett volna. Később barátai a szomorúságot és levertséget a szakításhoz társították, és sokszor próbáltak Márton közelébe lenni, és segíteni neki vigasztaló szavakkal és a bizalmába férkőzni, hogy mondja el, mi is bántja igazán. Nagyon sok időnek kellett eltelnie, míg Márton végre elfogadta saját magának, hogy ezen a helyzeten semmi se változtathat, azonfelül felelősséget érzett azok felett, akikkel együtt volt az évek során, míg ki nem derült, hogy milyen borzalmas betegség gyötri. Felkereste tehát minden addigi barátnőjét, és őszinte szavakkal eléjük állt, hogy elmondja nekik, hogy milyen betegségben szenved és hogy megakadályozni nem biztos, hogy tudta a terjedését, bár próbálta, de megkérte őket, hogy feltétlen menjenek el egy kivizsgálásra, mert nem szeretné, ha Ők is csak évek múltával tudnák meg, ha bármi bajuk esett. A titokra így tehát fény derült, Márton nem tudott tovább a titokkal együtt élni, mindenki tudta róla, hogy milyen betegségben szenved, kirekesztetté vált, és mindenki szemrehányóan megjegyezte az iskola folyosó, hogy itt van a „leprás”.
Az utolsó barátnője egy este felhívta telefonon Mártont, hogy mi a helyzet vele, hogy van, és mit csinál, Ő volt az egyetlen, akinek nem mondta el, hogy milyen rettenetes betegségben szenved, de a leány is megtudta, mert az iskolában mindenki róla és betegségéről beszélt. A leány bevallotta, hogy tud a betegségről, és elment már orvoshoz is, hogy kivizsgáltassa magát, szerencsére nem kapta el, mert mindig védekeztek együttlétükkor. Márton egy kicsit megkönnyebbült, nem szerette volna, ha bárki is ugyan úgy szenvedne, mint ahogyan Ő. Minden volt barátnőjét felhívta telefonon, hogy megkérdezze jól van e, és szerencséjére, mindnyájuktól azt a választ kapta, hogy jól , és nem léptek fel komplikációk. Megbeszélte szerelmével Enikővel, hogy talán ha lehetne, akkor jöjjenek újra össze.
Személyesen beszélgettek el a dologról.
-Enikő, tudom jól, hogy nem vagyok a legjobb ember a világon, hazudtam neked, nem mondtam el a betegségem, nem tudok már együtt élni a gondolattal sem, annyira rossz, hogy a társadalom kirekeszt és senki se fogad el, pedig ugyan olyan ember vagyok, mint ők, csak beteg. Szeretném veled újrakezdeni, tudom, hogy nem lennék jó választás, beteg vagyok, és soha nem gyógyulhatok meg, nem is azért szeretnék, kevés évem van hátra, az orvosok előreláthatólag még három évet jósoltak nekem, tudom jól, hogy nem szeretnél csalódni, és ha elveszítesz majd még jobban meg fog viselni, mint a mostani helyzet. Nem kérek tőled lehetetlent, enyhítenéd a fájdalmaim, és talán könnyebb lenne elfogadnom azt, hogy nincs tovább.
A leány elkomorodva felelt a fiúnak.
-Nagyon szeretlek még mindig, nem értettem miért változtál meg oly hirtelen, de nem tehetem meg azt, hogy újra összejöjjünk, mert a szüleim is tudnak a dolgokról, és nagyon aggódtak miattam, elvittek orvoshoz, és megkönnyebbülésünkre a teszt negatív lett. Sajnálom teljes szívemből, ugyan úgy szeretlek, mint azelőtt, hogy tudtam volna, hogy beteg vagy, de nem lehetünk együtt, megpróbálok minél többet beszélgetni majd veled, ha van kedved, amikor csak tudlak meglátogatlak, és szeretném tartani a kapcsolatot veled.
Eltelt két teljes év, Márton egészségi állapota jól érzékelhetően romlott, végül teljesen ágynak esett, és a betegség annyira legyengítette szervezetét, hogy egy kisebb megfázás elvitte. Családja nem tudta elfelejteni azt a pillanatot, amely kirándulásukról maradt meg, utólag Márton naplójából felelevenítve, amelyet asztala fiókjában találtak meg, amiben az állt, hogy nagyon sajnálja engedetlenségét, és azt, hogy lefeküdt az afrikai lánnyal szülei intelmei ellenére. A szülei nem értették, hogy mit hibázhattak, mit rontottak el nevelésében, de tudták jól, hogy fiúkat már nem hozhatja vissza semmi.
by Xenovas |
|
|
- december 20 2011 14:52:32
Kedves Xenovas!
Ahogy a bevezetődben is írtad, igen szomorú, de tanulságos történet. Bár csak egyszer már meg tudnák állítani ennek a betegségnek az elterjedését végleg!
Én úgy gondolom, de majdnem biztos vagyok benne, hogy nem csak a történeted főhőse járt így, és talán sokkal többen vannak fertőzöttek, mint amennyit eddig már regisztráltak.
Ez a téma állandóan aktuális, jó, hogy írtál róla!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
