|
 Vendég: 62
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
Egy tragikus családi történet, amit végül is az elfogadás és megbocsájtás tesz elviselhetővé.
 V
H.Gábor Erzsébet
A szeretet érintése (Furcsa ajándék)
Dr. Gidófalvi, befutott, jó hírű ügyvéd volt. Saját irodát nyitott, panaszra igazán nem volt oka, akadt ügyfele bőven.
Felesége, Klára asszony, mint sikeres építész, méltó párjának bizonyult. Csodálatos, saját kivitelezésű villájuk minden szöglete a biztonságos jólétről árulkodott. Egyetlen fiuk Gábor, kicsit későn érkezett, mégsem kényeztették a későn jött gyermek majmoló szeretetével, hanem szigorú és következetes nevelést kapott.
A gyerek csöndes volt, zárkózott, és jó tanuló. Elsőre felvették a jogi karra, így a szülők is megnyugodhattak, hiszen minden vágyuk az volt, hogy Gábor, az apja nyomdokaiba lépjen.
Dr.Gidófalvi hirtelen halála, még az erős asszony kötélidegeit is alaposan próbára tette, nemhogy, a depresszióra hajlamos fiúét.
Nehezen viselték a szörnyű napokat, de hát az élet megy tovább, és azt folytatni kell. Gábor nem kért halasztást, igaz, hogy szolid eredménnyel, de túljutott az aktuális vizsgáin. Anyja, aggódva figyelte mélabús magába fordulását, és egyre biztatta fiát, hogy töltsön több időt a barátai társaságában, tudta, most szüksége van rájuk. Ő is szívesen látta fia barátait gyönyörű otthonukban, érezte, hogy ez némileg segít Gáboron, de az sem volt utolsó szempont, hogy így legalább tudta, hogy kikkel barátkozik.
Ahogy teltek a hónapok, a fiú mintha kicsit magához tért volna, már el-el járt partikra, koncertekre, a kedve is visszatért. Sőt, néha feltűnően vidám volt, és végre, újra figyelt magára. Klára asszony boldogan tapasztalta a változást, örült, hogy fia újra a régi. Aztán, amikor Gábor egyre később járt haza, és egy-két éjszaka már ki is maradozott, ismét aggódni kezdett. Az árulkodó rúzsfoltokat felfedezve fia ingjén, már biztos volt abban, hogy nő van a dologban, aminek valahol örült is, hiszen már azt hitte, hogy fiát egyáltalán nem is érdeklik a lányok.
- De ki lehet az?- mozdult meg fejében, kíváncsi lett volna a lányra, akit a fia szeret, és arra, aki az ő fiát szereti.
Gábor mindig kitért a válasz elől.
- Csak egy nő! - mondta ingerülten, amikor faggatta, és már ment is tovább.
Klára asszony, hazafelé, szívesen elidőzött a sarki kis kávéházban. Imádta a választékos, igényes berendezést, a hely meghitt hangulatát, és nem utolsó sorban, az utánozhatatlan ízű olasz kávécsodákat. Soha nem gondolta volna, hogy amire olyan nagyon kíváncsi volt, arra éppen itt kapja meg a választ.
- Én azt hittem, hogy tudod, hogy azzal a kis, kétgyerekes pincérnővel jár! - meresztgette csodálkozva a szemeit Ágnes.
Klára asszony alig tudott uralkodni magán. Cigarettáról cigarettára gyújtva várta, késő estig a fiát.
- Mégis hogy képzeled!- támadta le Gábort - egy két gyerekes elvált asszony? Ráadásul egy pincérnő! Ezer és ezer tanult lány örülne, ha bekerülhetne a családunkba, de te nem, te egy harminc éves elvált asszonyt választasz, két kölyökkel a nyakában! Huszonegy éves vagy fiam, mi lesz az egyetemmel, és mi lesz veled? Térj észhez, de nagyon gyorsan, nehogy késő legyen!
- De anya! - próbált meg közbevágni Gábor.
- Csend legyen! - őrjöngött az asszony - erről többet egy szót sem, egyszerűen megtiltom ezt a kapcsolatot és kész!
Csak a hatalmas robajjal becsapódott ajtó hangja térítette egy kicsit észhez.
- Még hogy egy pincérnő - motyogta - még hogy egy pincérnő, soha!
Kapcsolatuk a fiával teljesen megromlott. Társalgásuk csak néhány elkerülhetetlen szóra korlátozódott.
Klára asszonynak éjjel nappal járt az agya, hogy miként szabadulhatna meg ettől az áldatlan állapottól, ettől az őrült lidércnyomástól és hogyan szerezhetné vissza eltévelyedett, imádott fiát.
Éppen a port törölgette Gábor szobájában, amikor kipattant az isteni szikra.
- Meg van! - emelte fejét az ég felé és magához szorította a kis piros Yamahát, ami tökéletes mása volt a fia által oly régen áhított motorkerékpárnak.
Gábornak egyetlen álma volt, ez a motor. Többször említette is, de a szülők annak ellenére, hogy megengedhették volna maguknak ezt a kiadást, nem vették meg neki.
- Majd, ha a diploma a kezedben lesz! - mondták - és ennyiben maradtak.
Közeledett a Karácsony.
- Nem, addig nem várok vele - gondolta Klára asszony. Elhatározta, hogy megveszi a fia születésnapjára, ami december tizedikén lesz.
Alig bírt magával, rég múltak ilyen keservesen a percek, de végre megérkezett Gábor.
- Beszélni akarok veled!- mondta az asszony, kérlek, hallgass végig!
- Megveszem neked a Yamahát, de csak egy feltétellel, ha azonnal otthagyod azt az asszonyt! - Nem kell, rögtön válaszolnod, adok neked néhány napot…
Pár nap múlva, egy kis cetlit talált Klára, az íróasztalán.
„- Vedd meg anya! Köszönöm Gábor.”
Klára asszony nem tudta, hova legyen a boldogságtól.
- Hát mégis sikerült?
Az utakat már belepte a hó, de mit számított ez, egy Yamahának! Gábor úgy örült, mint egy kisgyerek.
- Köszönöm, köszönöm szépen! - mást nem is tudott mondani szinte…
Klára asszony, éjfél körül kapta meg a hírt, a balesetről. Lélekszakadva rohant, szinte eszét vesztve a kórházba.
- Már túl van az életveszélyen - mondta az orvos - a műtét is sikerült, de néhány esztétikaira, még szükség lesz. - A sárhányó teljesen átmetszette a gégét, a hangszálak visszaállíthatatlanul megsérültek, sajnos nagyon kevés az esély arra, hogy valaha is beszélni tud.
Ez a csapás, még ennek az erős asszonynak is sok volt.
Minden áldott nap, ott vigyázta a fiát.
- Aludnia is kellene - mondta az orvos - szüksége lesz ennek a fiúnak még az anyjára.
Klára asszony, az egyik délután, kicsit később érkezett a kórházba, a megszokottnál.
A tiszta kis kórteremben, egy csinos fiatalasszony állt, mellette két kicsi ikerlány.
- Elnézést - nézett fel zavartan a kis hölgy, már éppen indulni készültünk, és a két kislányt gyorsan kézen fogva, sietve indult kifelé a szobából.
-Ő volt az? - nézett az ajtó felé Klára.
Gábor csak a szemével válaszolt.
- Igen, Ő!
Karácsony szenteste volt. Klára asszony, óvatosan nyitott be a hófehér szobába. Az éjjeliszekrényen, egy vázában, ezüstfenyőágak, rajta apró csokoládédíszek. Gábor kezében egy puha meleg sál, égszínkék, a kedvenc színe.
Barbara az ágy végénél állt, leheletfinom, angol szövet kiskosztümben, mellette, a két kislány, akik a hófehér fodros blúzocskákban olyanok voltak, mint két szőke kis angyal.
- Szervusztok! - nézett rájuk Klára asszony - és az éjjeliszekrényre tette az ezüst masnival átkötött apró kis csomagot.
- Boldog Karácsonyt! - szólt újra remegő hangon, és óvatosan csókot lehelt imádott fia homlokára. Aztán, tétován odalépett Barbarához, átölelte, majd megcsókolta két oldalt az arcát. Amikor megsimította a két kislány arany szőke fürtjeit, torkát fura, ismerős, sírás előtti görcs szorította össze.
- Meglátjátok - mondta fura torokhangon -, hogy mi öten, még nagyon boldogok leszünk.
…És amikor tekintete találkozott egyetlen fiáéval, és könnyüket szinte egyszerre gurította ki a felfokozott érzelem, úgy érezte, hogy ő most a világ legboldogabb embere, hiszen visszakapta azt, akit talán még az életénél is jobban szeret…
A hó egyre csak hullott, betakarva puha pihéivel minden szennyet, mocskot és fájdalmat, és hófehéren, tisztán és őszintén tündökölt, az egész, csodálatos Karácsony…
|
|
|
- december 21 2011 09:23:13
Kedves Zsike!
Könnyekig megható történetet írtál! Az igazi anyai szív, az anyai érzés itt is győzedelmeskedett, és az asszony megbékélt azzal, hogy a fia a kétgyermekes fiatalasszonyba lett szerelmes.
Rájött, hogy nem lehetett még a hőn áhított motorral sem lemondatni fiát arról, akit (akiket) szeret, mert a Sors közbeszólt!
A Sors akaratával pedig nem igen lehet szembeszállni!
Köszönöm az élményt!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- december 21 2011 10:08:33
Kedves Zsike!
Nagyon szép, megható, tanulságos történet.
Az emberi sznobság, "egy kétgyerekes elvált asszony, még hogy egy pincérnő, soha!" önzőség jellemzi írásod első részében az anyát.
Bekövetkezik a tragédia, melytől azt hiszem nagyfokú bűntudatot érez az anyuka, hiszen majd nem elveszítette egyszem gyermekét.
Akkor viszont pördül egyet vele a világ, a lelkiismerete "megszólal"
amikor meglátja Barbarát és gyermekeit fia kórházi ágya mellett.
Azt hiszem, ekkor jön el az a pillanat, amikor magába néz, és rádöbben, hogy nem kellett volna "beleszólni" és degradálni fia választottját. Tudom ezeket a dolgokat nagyon nehéz megvalósítania egy anyának, már mint hogy ne szóljon bele felnőtt gyermeke életébe.
Szeretettel olvastalak, mint mindig és gratulálok nagyon tanulságos történetedhez.
Szeretettel: Évi. |
- december 21 2011 13:39:22
Kedves Zsuzsi!
Kedves Évike!
Szívemből örülök, hogy Veletek is megoszthattam ezt a történetet.
Köszönöm szépen kedves szavaitokat.
Szeretettel:Zsike |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
