|
 Vendég: 38
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
Egy szerencsétlen sorsú fiatal nő, tragikus szerelmi története.
Gy.
H.Gábor Erzsébet
A titokzatos látogató
Viktória, kézfejével letörölte a verejtéket a homlokáról. Nagyon meleg volt, legalább harminc fok. A kuka oldaláról leakasztott szatyorral a fal tövébe húzódott, ahol nem érte annyira a nap.
Egyenként kiszedegette a ruhaneműket. A fűzöld ruha, megragadta a figyelmét. Az anyag selymes, lágy tapintása jó érzést váltott ki belőle. Felállt, és maga elé mérte a ruhát. Hosszú, parti ruhának tűnt. A gyűrődéseken kívül, semmi baja nem volt. A szatyor mélyén a ruhához illő zöld színű, kivágott orrú, tűsarkúcipőt is talált.
- Ezt meg kell próbálnom - gondolta - és könnyedén belebújt a cipellőbe. Éppen a mérete volt.
A fölösleges holmikat visszadobta a kukába. A többi ruhát belegyömöszölte az elnyűtt szatyorba azok közé a holmik közé, amit délelőtt összeguberált.
Nagyot kortyolt az ásványvizes flakonból. Gyomra hangosan kordúlt. Nem csoda, tegnap este evett utoljára. Visszabújt elszürkült sportcipőjébe és a nehéz cuccot cipelve Misis Martin háza felé vette az útját.
Misis Martinnak teljesen az elkötelezettje volt. Korábbi tartozását még mindig törlesztenie kell felé, úgy, hogy Misis Martin lakcímére postázzák a segélyét, és a részlet levonása után átveheti nála a maradék összeget. Ilyenkor mindig csomagol neki egy kis élelmet is.
Az asszony nem engedte be a házba, inkább kihozta a pénzt, meg a kis élelmiszercsomagot.
- Azért néha ruhát is cserélhetne! - mondta Misis Martin - olyan szaga van, mint egy pumának!
Viktória, nyakig vörösödött.
- Most megyek a fürdőbe, csütörtökön olcsóbb a belépő - mondta visszafordulva- és cuccaival nekiindult a négy buszmegállónyi útnak.
A fürdő előtti padon nekilátott a kis csomag elemózsiának. Még egy linzert is rakott be neki az öregasszony. Nagy élvezettel falta a finomságokat.
Az öltöző szekrénybe betuszkolta tömött szatyrát, és kis bikinijében indult is a zuhanyzóba. Illatos szappanával alaposan átdörzsölte az egész testét. Sokáig állt a majdnem forró víz alatt, majd teljesen hidegre állította. A haját vizesen betűrte az úszósapka alá és indult a legmélyebb medence felé. Több mint egy órát úszott, majd kifeküdt a napra, ahol a haja pillanatok alatt megszáradt. Dús fürtjeit vastag lófarokba fogta össze, hogy ne zavarja a hajzuhatag. Egy pillanatig, megint úgy érezte magát, mint egy nő, mint egy igazi nő.
A napozóteraszon, szemeit lehunyva sokáig feküdt a kicsit már árnyékosabb részen.
- Istenem! - gondolta -, ki hitte volna még néhány évvel ezelőtt, hogy az utcára kerülök.
Eszébe jutott az a sok borzalom, amit Peterrel együtt élt át. A züllött életmódja, a rosszlányok, a kaszinók, később a drog. Minden vagyonuk ráment és ő itt maradt egyedül, kisemmizve, a nagyvilágban. Se anyja, se apja, se reménye. Még szerencse, hogy alkalmanként besegíthet néhány órát Max kocsmájába. Pultosként kap néhány dollárt, ami nem sok, de egy kis ennivalóra elég. A kocsma raktárában lakik nyáron, de télen a hideg, fűtetlen helység nem megoldás. Muszáj a hajléktalanszállást legalább a téli éjszakákon igénybe vennie…
Borzongás futott rajta végig, amikor a vízcseppek a felhevült bőrére spicceltek Hirtelen ült fel, talán kicsit meg is szédült. A naptól hunyorogva nézett a mellette álló magas férfire.
- Elnézést - mondta az -, nem volt szándékos! - A flakonból kifröccsent az ásványvíz, amikor kibontottam.
- Semmi baj! - mondta Viktória - és kezével letörölgette magáról a vizet.
- Engedje meg, hogy bemutatkozzam - nyújtotta a kezét a férfi. - Tom, Tom Houk.
- Viki! - mondta mosolyogva, Viktória.
Érezte, hogy a férfi, tetőtől talpig végigpásztázza tekintetével és elégedett mosollyal nyugtázza, amit látott.
- Meghívhatom egy frissítőre? - mutatott a fürdő nyitott oldalú büféje felé.
- Nem, nem, köszönöm már indulok is, éppen menni készültem. - mondta zavartan Viktória.
Gyorsan felkapta a cuccait, és majdnem, hogy futólépésben sietett az öltöző felé.
A mosdóban gyorsan kiöblítette a fehérneműit, meg néhány ruhát, és csak úgy vizesen visszatömködte a szatyrába.
Halásznadrágot és egy könnyű pólót vett fel. Jól érezte magát illatosan, frissen. Sietett haza, nem mintha várná valaki, de minél előbb el innét az utcáról.
A raktárhelyiség ajtaja nagyot nyikordult. A hosszú folyosó végén volt egy kis szoba, régen talán iroda lehetett, de már évek óta nem használták. Itt húzta meg magát, a kocsmáros jóvoltából. Persze nem ingyen, mert még abból a néhány dollárból is levont valamennyit, hogy mégse ajándékba adja ki a szobát. A sarokba lepakolta a nehéz szatyrokat. Néha kiszedi a kukákból a ruhaneműt, aztán válogatás után visszadobja a többit. A sarkon van egy olcsó tisztító, oda viszi el azokat a darabokat, melyekért érdemes pénzt kiadni.
Kivette a maradék szendvicset, és lassan megette. Utána jól esett, a két pohár friss csapvíz.
Rendet rakott a kis helyiségben. Az egyszemélyes heverő ágyneműtartójába hajtogatta a megszáradt ruhákat, a vizeseket pedig kiteregette a faltól falig kihúzott kötélre. A kukában talált zöld ruhát és még két szoknyát, egy nagy papírtáskába tette. Végigheveredett a nyikorgó kanapén és hamar elrepítette az álom. Az új zöld ruhájában táncolt boldogan, azzal a férfivel, akivel a fürdőben találkozott…
Másnap, már reggel elvitte a tisztítóba a holmikat, maga sem tudta, hogy miért, mire is kellene az a parti ruha, ha úgysem megy sehová. Hazafelé vett kenyeret, konzervet, almát, meg néhány újságot. Az ágyra tette a szatyrot. Óvatosan kiemelte belőle a zöld selyemruhát, és maga elé tartotta. A homályos tükörben alig látott valamit, de azt igen, hogy ez a szín nagyon illik a kicsit ferdevágású, zöld, szemeihez.
Gyorsan belebujt a ruhába, majd a könnyű, zöld cipőbe. Mintha ráöntötték volna, még a lélegzete is elállt saját magától. Két karját kitárva boldogan forogni kezdett és visszaidézte az álmát, a táncot, amit Tommal táncolt az éjszaka.
Aztán átöltözött, és kényelmesen elhelyezkedve a szakadt huzatú fotelben, lapozni kezdte az újságokat. Az utolsó oldalon, egy cirádás keretben egy kerti-partis esküvőről adtak hírt, minden olvasóval tudatva a család örömét.”Szombaton, este 7-től…a meghívók a vendégek részére már útban vannak. Szeretettel várjuk kedves barátainkat és azok családját…”
Egész éjszaka, nyugtalanul forgolódott.
- Mindenképpen el kell mennem! - gondolta - a gyönyörű zöld ruhámban.
A könnyű nyári szél meg-meg, libbentette válláig leomló sötétbarna haját. A lépéseire nagyon kellett figyelnie, már évek óta nem volt rajta tűsarkúcipő. A hatalmas parkban nagyon sok vendég volt. A hangulat már kezdett a tetőfokára hágni. A zenekar egymás után játszotta a szebbnél szebb szerelmes slágereket. A sövénybokrok mellett, színes sátortetők alatt, az asztalok roskadásig pakolva, finomabbnál finomabb falatokkal. Az asztalokon jégbe hűtött italokkal, hidegtálakkal, és a tenger, gyümölcseinek változatos kínálatával csalogatták az ínyenceket kóstolásra.
Viktória, óvatosan feltérképezte a terepet. Lassan, az ínyencségekhez sétált, kezébe vett egy kis lapostányért, és mindenből szedett egy keveset. Továbbsétálva, apró kis falatkákat szúrt a villájára és kéjesen temetkezett bele a rég elfelejtett ízek orgiájába. A mellette elsuhanó pincér széles mosollyal kínálta a hideg, pezsgőt.
Lassan, élvezettel kortyolta a jégbe hűtött italt. A buborékok jólesően csiklandozták a torkát, kimondottan jól érezte magát.
- Figyelem, figyelem! - mondta a mikrofonba zenekar énekese - most átadom a szót Tomnak a hangulatfelelősnek! Amikor Viktória odapillantott a színpadra, nem hitt a szemének.
Tom, a hangulatfelelős, a „fürdős” Tom volt, az, aki lespriccelte őt vízzel.
- Hát ilyen nincs! - gondolta Viki - ilyen nincs!
A hangulatfelelős kitett magáért, a násznép nagyon jól érezte magát. Mint a gyerekek, minden vidám játékban benne voltak. Tom a műsor végén, hatalmas tapsot kapott.
Leemelt a tálcáról két pohár pezsgőt, és óvatosan, a neki háttal álló csinos, zöldruhás nő, csupasz vállához érintette. Viki, nagyon megijedt. Megfordult, és a karjára löttyent italt zavartan, törölgetni kezdte. Amikor felnézett, még a lélegzete is elállt, Tom volt az.
- Micsoda véletlen! - lepődött meg talán még nála is jobban Tom - amikor felismerte Vikit.
- Mi úgy látszik, hogy mindig locsolkodás közben találkozunk! - mondta, örömét nem titkolva.
- Bocsásson meg, csak egy kicsit meg akartam, tréfálni!
- Semmi baj - mondta zavartan Viki -, semmi baj!
- Hát, ön? - kérdezte a férfi. - Milyen minőségben, családtag, rokon?
- Nem, nem! - tiltakozott rögtön Viki. - Csak ismerős, távoli, ismerős.
- Nem ülünk le egy kicsit? - mutatott Tom, a kis kerti padra.
- Jó - mondta Viki -, de már lassan indulok is, sietnem kell.
- Azért egy pár perce csak van rám! - nézett mélyen gyönyörű zöld szemébe a férfi.
- Annyi van - mondta Viki -, és nagyot kortyolt a pezsgőjéből, ami kicsit talán már a fejébe is szállt.
- Táncolunk? - kérdezte Tom, és már húzta is a lányt maga felé.
A lágy zene hangja betöltötte, az egész ligetet. A férfi finoman magához vonta Viki vékony derekát és a fülébe suttogta:
- Maga a leggyönyörűbb nő, akit valaha is láttam.
Vikin fura borzongás futott végig, rég érezte már azt, amit ebben a pillanatban, ezen a csillagfényes, gyönyörű éjszakán.
- Meséljen magáról! - kérte Vikit.
- Nincs sok mesélnivalóm - mondta. - Egyedül élek, magányosan. És ön? - kérdezett gyorsan vissza.
- Én is magányos vagyok, olyan magányos, mint a költöző madár, egyszer itt a hazája, egyszer ott, mindig ahol melegebb van, tudja, már régóta így van ez! Viki nem értette kristálytisztán, mit is akar ez jelenteni, de ezt most nem is tartotta fontosnak. Tudta, hogy egy éjszaka, és vége, örökre vége ennek a szép álomnak.
- Biztos, hogy ne vigyem, haza? - kérdezte Tom. - De ugye találkozunk még? - kiáltotta a lány után, aki szinte futólépésben igyekezett kifelé a hatalmas park díszes kapuján.
A cipőjét a kezében vitte, teljesen feltörte a lábát, már mezítláb is alig vánszorgott, az út hosszú volt és fárasztó.
Csak úgy, ruhástól rogyott le a nyikorgó ágyra. Gyorsan aludt el, nem akart gondolkozni, most nem…
Erőteljes kopogtatásra ébredt. A kocsmáros volt. Viki gyorsan, gyűrött ruhájára kapta a köntösét.
- Jó napot, Max! - engedte be a kocsmárost.
- Szükségem lenne három napig magára - mondta. - Claudia beteg lett, őt kéne helyettesíteni, megtenné?
- Persze, szívesen! - mondta Viki, és tényleg örült, hogy lesz egy kis plusz, hiszen nagyon híján volt most is a pénznek.
Max körülvizslatott, majd Viki kifestett szájára pillantott.
- Hogy maga milyen szép! - mondta elfúló torokhangon, és mélyen magába szívta vastag szőrpamaccsal bélelt orrával az asszony finom illatát. Aztán, mint aki megőrült, hirtelen a falhoz szorította Vikit, és vadul tapogatni kezdte. Viki undorodva lökte el magától.
- Biz isten megmondom a feleségének, ha nem takarodik rögtön el innét! - és tiszta erővel lökdösni kezdte a kocsmárost az ajtón kívülre. Magára reteszelte az ajtót. Reszketve roskadt le a fal mellé. Sokáig rázta a zokogás, nagyon sokáig…
Megvette az összes helyi újságot, kikeresett és bekarikázott minden esküvőt, partit, ami a közelben volt. Tervét aprólékosan kidolgozva, elhatározta, hogy mindegyikre elmegy. Így megvan a vacsora, másnapra az ebéd, és még jól is érezheti magát.
Vigyázva vasalta a kocsmárosné régi kimustrált vasalójával, a gyönyörű, zöld ruhát. Már feszült benne az izgalom. Előre bizsergett ettől a kis nemes, csalástól.
- Gazdagok! - gondolta megvetően - mi az, az egy két falat nekik, amit én este ott elfogyasztok.
Ez a hétvége is gyönyörű napos volt. Viki csak úgy tündökölt. Fura mámor kerítette hatalmába. Olyan volt ez, mint valami bódítószer, ami egyszerre hoz lázba és egyszerre andalít. A sok finom falat teljesen elkényeztette, és a pezsgő, megint az a finom, hideg, isteni íz Felnézett a csillagokra, és valami gyönyörűséges érzés járta át az egész testét.
- Mindig itt akarok lenni! - gondolta - mindig!
A kéz érintése olyan hideg volt, hogy összerezzent tőle.
- Ezt nem hiszem el! - mondta őszinte csodálkozással. - Tom, maga mindenhol ott van?
- És maga, maga szintén, nem igaz? Én a hangulatmester vagyok, engem megtalál szinte minden esküvőn és partin. Itt a névjegyem, ha kell, jövök! - nyújtotta át a kis kártyát Tom mosolyogva, és finoman magához húzta Vikit.
- Mondja, hogy ez nem véletlen, ugye nem, mondja meg, hogy én értem jött ide! - suttogta bizalmasan a fülébe.
- Nem, egyáltalán nem magáért, én csak magamért jöttem, - mondta Viki - csak magamért!
A férfi lágyan átkarolta, és lassú tánclépésekkel vezette körbe-körbe, a gyönyörű zene dallamára.
- Azért szeretem ezeket a kerti partikat, mert itt jól ellehet bújni. - mondta Tom.
- Én is azért szeretem - suttogta Viki - éppen ezért.
A szám végén sem engedte el Viki derekát. Óvatosan magához húzta, és mivel semmiféle ellenállást nem érzékelt, szelíden szájon csókolta. Viki, vadul viszonozta a csókot.
- Gyere! - fogta meg erősen az asszony kezét, és húzta maga után, a sűrű sövénykerítés mellett.
- Ez a hangulatmester szobája erre az éjszakára. - mondta. - Itt biztosan nem zavar bennünket senki! - és óvatosan lefejtette az asszony válláról a gyönyörű zöld selymet…
- Azért most már tényleg meg kellene beszélnünk, hogy mikor találkozunk újra! - kiabálta ki a zuhany alól Tom -, de Viki, akkor már nem volt sehol, pontosabban, útban volt hazafelé, gyalog, és mezítláb…
Viktória, a fellegekben lebegett. Érezte, hogy szerelmes, szerelmes újra, és kimondhatatlanul boldoggá tette ez az érzés. Nappal őrizte az ő kis titkát, hétvégeken meg élte, a hívatlan vendég elkényeztetett életét.
Amikor Tom viccesen megkérdezte, hogy csak ez az egy ruhája van-e, azt mondta, hogy: kabalából nem vesz fel másikat. És ezt el is hitte neki a férfi, de miért ne hitte volna el, titokzatos kedvesének? Havonta két-három alkalommal is találkoztak, de kizárólag csak partikon, esküvőkön, és mindegyik hatalmas szerelmeskedéssel fejeződött be.
- Mit is jelent pontosan az, hogy: „mint a költöző madár?” - kérdezte Viki, egy átszerelmeskedett éjszaka után.
- Azt -, felelte Tom-, hogy hol otthon lakom, hol nem, a házasságunk már egy fabatkát sem ér, teljesen elhidegültünk egymástól. Viki, csak a lelkiismeretét akarta kicsit megnyugtatni, de ez a válasz tökéletesen megfelelt neki, egyelőre megfelelt.
Most már a nappalok is kínozták. Tudni akart mindent a szerelméről, meg aztán, egy fontos bejelenteni valója is volt, egy nagyon, nagyon fontos. Előkereste Tom névkártyáját.
- Meglepem - gondolta -, ha tényleg szeret, akkor megtaláljuk a megoldást…
A távolsági buszon alig volt utas. Viki szőke parókát vett fel, és a gyönyörű zöld selyemruháját, amit Tom annyira szeretett, és rá, egy lenge, könnyű kabátkát, ami a ruhát szinte teljesen eltakarta.
A gyönyörű, családi-ház övezetben, alig igazodott ki a házszámok között. A két utcasort, egy széles autóút választotta el egymástól. Az úttesten hol, egyik oldalra, hol a másikra kellett átmennie, mert a házszámokban semmi szisztéma nem volt.
- Megvan!- könnyebbült meg, amikor a magas homlokzaton megpillantotta a keresett számot. Kicsit megszédült, de még időben megkapaszkodott a lámpavasban.
A bejárati ajtó hirtelen kitárult, és két teljesen egyforma, szőke fürtös kislány ugrándozott ki rajta hangosan kacagva. Utánuk egy szőke, hosszú hajú, csinos, fiatal nő, karján egy csecsemővel. És mögötte megjelent Ő, elegánsan, frissen, üdén. Az asszony elé lépett, gyöngéden lesegítette a lépcsőn, és vállát átfogva kísérte a bejáratig. A férfi kiállt az udvarra hatalmas fekete autójával, és sorra besegítette az övéit a kocsiba. Aztán lassan kikanyarodott az útra, és egyre távolodott arról a helyről, ahol valaki nagyon, nagyon várta, hogy találkozhasson vele...
Viki, a lámpaoszlop oldalán végigcsúszva lehuppant a fűre. Lábait maga alá húzva ült magába roskadva sokáig, nagyon, nagyon sokáig. Aztán, mint aki nagyon elszántan készül valamire, hirtelen felegyenesedett, és körülnézett. Az utcasor szinte teljesen kihalt volt. A nyári kabátka alatt, óvatosan lefejtette magáról a ruhát. Aztán annak vékony kis övével, a derekán megerősítette a kabátot, hogy az szét ne nyíljon rajta. Összehajtogatta, és elsétált a ház bejáratáig. Hatalmas karlendítéssel bedobta a bejárati ajtó felé. A ruha, közvetlenül az ajtó melletti bukszus-bokorra felakadva állapodott meg.
Viki sietős léptekkel igyekezett minél távolabb kerülni ettől a rettenetes helytől…
A könnyű nyári szél, mint a remény zöld zászlaját táncoltatta a bokor fogságába gabalyodott zöld selyemruhát, így adva hírt, egy nemrég itt járt, titokzatos látogatóról…
|
|
|
- január 10 2012 11:41:17
Kedves Zsike!
Itt is örömmel olvastam ezt a megható és tanulságos novelládat.
A szegény asszonynak legalább néhány alkalomra kijutott a finom falatokból és egy kis szerelmeskedésből is.
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- január 10 2012 14:02:32
Kedves Zsuzsi!
Boldoggá tettél azzal, hogy újra elolvastad, nagyon szépen köszönöm kedves kommentedet.
Sok szeretettel:Zsike |
- január 13 2012 21:24:00
Kedves Zsike!
Abban a reményben, (zöld szint mellőzve) kezdtem el olvasni a novelládat, hogy egy igazi hzsike-műre leltem! Ahogy az már szinte megszokott nálad, hamar sínre helyezted az olvasódat, és egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy a vonat feltartózhatatlanul rohan velem, és a novella végéig, a végállomásig kell utazni, nincs leszállás.- nem is bántam,- mert roppant jól, egy pillanatra se hagyva a feszültséget lanyhulni, remek novellát kanyarintottál, amit nagy élvezettel olvastam.!
A bokron függő zöldszínű ruha reményt adott nekem arra, hogy hamarosan egy fenthez hasonló, új novellát olvashatok tőled.
Sok szeretettel Andy |
- január 14 2012 15:22:37
Kedves Andy (Bandi?)!
Nagy örömmel vettem,hogy eljöttél olvasni hozzám.El sem tudom mondani milyen jó napot szereztél hozzászólásoddal.Mi kell egy alkotónak? Az, hogy "átjöjjön" amit ír, és ne tudják letenni addig, míg el nem olvassák az írását. És Te ezt írtad nekem.Köszönöm szépen.Tudod, mindig félek feltenni novellát, mert a hossza miatt inkább a verset választják, ami érthető is ebben a rohanó világban, de úgy döntöttem, hogy a jövőben is teszek fel hosszabbakat is, tekintettel arra, hogy van AKI elolvassa, és ha az csak néhány ember, már akkor is megérte.
Nagy szerettetel fogadtalak itt:Zsike |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. december 03. kedd,
Ferenc napja van.
Holnap Barbara, Borbála napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
