|
 Vendég: 33
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,212
|
|
álomképek
 V
Művészeti fesztivál volt valahol a Vysehrad környékén, Prágában. Körzeti selejtezőn vettünk részt egy igényesen felújított, közepesen kreatív berendezésű művelődési házban.
Süniéknek akkor már volt ott egy saját lakásuk, de nem fértünk volna el benne mind a négyen, így ketten a koleszban aludtunk, ahol a kikészített kék törölközőmet valaki ajtótámasznak használta, és néhányan -kreatív emberekről lévén szó- egy lábtörlőt is beleláttak.
A színpad előtt a nézőtéren szürke székek álltak szabályos sorokba rendezve. Ott láttam meg először. Pontosabban újra. Akkor még nem tudta, hogy én is ott vagyok. Ha tudtuk volna, hogy a másik is ott lesz, egyikünk biztos otthon maradt volna. De ott voltunk.
Amióta nem láttam, előnyére változott. Megerősödött a háta, arányosabb lett a felsőteste. Egészen nőies lett. A színpad világától sem került messze; egy alternatív, a mozgásszínházat újraértelmező, azt cirkuszi elemekkel vegyítő társulat tagja lett. Na és amit a színpadon művelt...
Ő volt a főszereplő. Vagy inkább a főtáncos. Nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen magas szinten űzi majd a táncot. Teljesen megbabonázott. Azok az ugrások, cigánykerekek, csípőmozgások... A közönség tombolt az előadásuk alatt. Tapsoltak, fütyültek, kiáltoztak. Borítékolható volt a győzelmük. Mielőtt lejöttek a színpadról, kiszaladtam a mosdóba, hogy ne kelljen találkoznunk. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni sem őt sem magamat.
Persze, hogy miután jöttem visszafelé, ott álltak a folyosón. A találkozás elkerülhetetlen volt. Észrevett. Mindkettőnk egy pillanat alatt átvillant az egész közös történelmünk a boldogságtól a szánalmasan üres, távolságtartó üzenetekig. Gyönyörű volt. Soha nem szerettem, ha túlzottan festette magát. Most élénk kék volt a szemhéja, ami jól illett a díszes, kék blúzához. A haját összefogta, még az előadás előtt, és csak egy-két szál lógott meg rakoncátlanul a copfból. Magabiztos életvidámság sugárzott belőle.
Ő szólalt meg előbb: Egy puszit azért adhatsz! Hát adtam. Aztán ő is adott egyet, amire én egy újabbat, és ő is. Ez így ment egy ideig, közben a karjait a nyakam köré fonta, én átkaroltam a derekát, és szorosan ölelkeztünk. Csók nem csattant, a gyomrom liftezett. Nem beszéltünk. Nem kellett beszélnünk. Csak álltunk egymás karjaiba zárva.
Süni jött oda, egyrészt, hogy köszönjön és gratuláljon Liának, másrészt, hogy szóljon, a zsűri egyik tagja beszélni akar velem. Megkérdeztem Liát, mit csinál az előadás után, és azt felelte, beszélgetne velem, ha nincs ellene kifogásom. Nem volt.
Meghívtak egy lengyelországi fesztiválra, Krakkóba, zsűritagnak. Nemzetközi verseny, jó csapatok, szállás, étkezés biztosítva. A megbeszélés nem tartott sokáig. Liáék nyertek, mi különdíjat kaptunk.
Lemosta magáról a sminket, a haját összefogta, farmert húzott és egy színes pólót. A dekoltázsát úgy látszik, már nem kívánta rejtegetni. Öt perc sem kellett hozzá, és a férfi-nő témánál tartottunk.
Több mint három hónapja nem volt szerelmes, de most nagyon tetszik neki az egyik kolegája. Nem voltam elragadtatva, amikor megtudtam melyik. Nem akartam a macsót játszani, de azt sem akartam bevallani neki, hogy amióta ő nincs, más sem volt. Elővette azt a vicces, javasasszonyos hangot, megállt velem szemben, majd rákezdett. Nem idézem szó szerint. Olyasmit mondott, hogy ha szükségem van segítségre, ő majd eligazít a lánykák zavaros világában, és nyugodtan forduljak hozzá, nagy szakértője lett ő a szívügyeknek, aki minden lelki dolgok tudója. Nevettem rajta. Pisti szerint volt vibrálás közöttünk, nagyobb mint régen, de kategorikusan kijelentette, anélkül, hogy kérdeztem volna, hogy tőlem nem akar már semmit. Majd rám kacsintott. Megjelentek a cimborái, hozzájuk valahogy nem volt kedvem. Mentek ünnepelni, így hát elbúcsúztam. Az az ismerős, szürke köd telepedett rám. Ilyenkor olyan, mintha valaki állna velem szemben, és próbálna feltartani. Bánatosan lépdeltem egy busz felé. Gőzöm sem volt, hova visz, nem értettem a cseh feliratokat, térkép pedig nem volt nálam.
A vezető nem akart felengedni, csak magyarázott össze-vissza. Láttam, hogy füstöl hátul. Lerobbant. Ballagtam tovább a lejtőn fölfelé. Kavarogtak a gondolataim. Nem akartam emberek között lenni. Vissza-visszatérő képek, zenék, illatok. És ugyanaz a kérdés, mint már oly sokszor. Miért? |
|
|
- január 15 2012 09:32:10
Kedves Mephisto!
Szépen leírtad a találkozást, egy kis "epizódját" az életednek, de jobban akkor lehetne megérteni, ha egy kerek egész történetet olvashatnánk. Bár a cím csak egy álmot sejtet, mégig annyira valóságosnak tűnik a cselekmény, hogy hihető!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. január 30. csütörtök,
Martina, Gerda napja van.
Holnap Marcella napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
