|
 Vendég: 81
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 V
tanulságos történet a vélemény nyilvánítás szabadságáról
A múlt század közepén, az ötvenes években - a személyi kultusz tombolása idején jártam gimnáziumba. Külvárosban éltünk, szegényen és mégis büszkén, mert nem volt adósságunk és már megszoktuk a nélkülözést minden tekintetben.
Nem volt igazi barátnőm, mert anyám nem engedte a kölcsönös látogatásokat, ami a barátkozással együtt járt volna. Mégis akadt egy velem egykorú, de a másik utcában lakó és másik középiskolában tanuló lány, akivel az autóbuszon ismerkedtünk össze. Az ő családja is különlegesen vélekedett a barátkozásról, hozzájuk sem lehetett barátként bejárni, mert az anyukája valamilyen vallási szekta tagja volt, náluk tartották imadélutáni összejöveteleiket titokban - és ilyenkor még a postahivatal is zárva tartott, amit pedig a legidősebb lány - három lánytestvér volt - működtetett, noha ő nem volt a szekta tagja. Annával csak ablakkopogtatás után az utcán beszélgethettünk, könyveket cseréltünk, mert minden szabad időnket olvasással töltöttük, és élményeinket megbeszéltük. Másik szórakozási lehetőségünk a mozilátogatás volt. Lepusztult épületben működött - kultúrháznak hívták, de nem sok kukturális eseménynek adott helyet, kivéve a heti két alkalommal vetített filmeket. Ezek a korabeli életről szóló új magyar vagy szovjet alkotások voltak, néha elég érdekesek. Annával együtt jártunk moziba, minden filmet megnéztünk.
- A jegyárusító asszony több funkciót is betöltött - mint "kultúrmunkás" - helyre vezető eligazító is és mindenek mellett besúgó is volt. Itt sok ember megjelent, mindig telt házzal ment a vetítés..- érdemes volt figyelni az emberek véleményét.
- A besúgó asszonyt anyám jól ismerte, együtt jártak piacra és közel laktak hozzánk. Sváb származású volt, középső lánya a háború után egy német tiszttel megszökött és többé nem hallott róla. A svábokat kitelepítették, de ez az asszony a kém-szerep jutalmaként itt maradhatott. Szegény sorban éltek idős beteges férjével, ráadásul ő maga erősen sántított, csípőficama miatt. Anyám - aki szeretett "beceneveket" osztogatni - bicegő asszonynak emlegette magunk között. Mivel abban az időben is volt ok a bizalmatlanságra, mi is féltünk a besúgó asszonytól.
- Egyszer mégis megtörtént a baj: Egyedül mentem az első előadásra - Anna csak a későire - és "Az eskü" című filmet néztem végig keserves kínnal, mert a film számomra nehezen viselhető , unalmas témával foglalkozott. igazából nem is volt történet, Sztálin esküjét mutatta be, ami Lenin halálakor elhangzott amikor a nagy kommunista vezért Moszkvában a Kreml előtt felravatalozták és az utódja Sztálin megesküdött ünnepélyesen, hogy Lenin végakaratát - a kommunizmus felépítését a világon - befejezzük. Nem mertem kijönni, ott hagyni az előadást, és mások sem, mert féltem, hogy a bicegő asszony feljelent. Ennek ellenére nagy hibát követtem el kijövetelkor. Anna éppen készült bemenni a következő előadásra, érdeklődött, jó-e a film, mire hangosan kijelentettem : pocsék! - nehogy megnézd..A bicegő hallotta, észrevettem és megrémültem. Otthon előadtam bűnömet. Családom egész éjjel virrasztott a félelem miatt - és erre volt is némi ok. Akit feljelentettek ilyen vétség miatt, hamarosan elvitte egy éjszaka egy zárt, nagy fekete autó..és hogy utána mi történt, azt csak találgatni lehetett, mert az illető nem került elő egy ideig, vagy nem beszélt semmit. Minket elkerült ez a vész - talán azért, mert gyerek voltam, talán anyám ismeretségének köszönhetően.
- Utána vezekeltem, jó ideig nem látogattam a helyi moziban a filmelőadásokat.Megértettem azt is, vannak dolgok és idők, amikor hallgatni: arany! - ahogy a népi bölcsesség tartja.
|
|
|
- január 26 2012 12:40:50
Kedves Mamuszka!
Nagy érdeklődéssel olvatam írásodat - bár az ötvenes években én még csecsemő és kisded voltam, mivel 1955-ben születtem - de apukámtól hallottam sok ilyen történetet, amit Te most leírtál novelládban.
Őszintén örülök annak, hogy Te is (mint ahogy Domokos Bátyám is)  "beszélsz" a régi időkről, mert lehet belőle tanulni.
Minden elismerésem a Ti korosztályotoknak (no meg a szüleimének, akik 15 évvel idősebbek Tőletek), hogy mennyi mindenen kellett keresztül menni fiatal fejjel. (Középiskolás voltál)
Én a "besúgókat" csak filmekből ismerem, vagy olvasmányaimból.
Mamuszka! Meg kell, hogy mondjam, az az idő sem lehetett könnyű, talán a ma élő fiatalok nem is tudnának mit kezdeni az akkori helyzettel (még én sem, pedig nem vagyok már fiatal) éppen ezért csodálom a kitartást, ami benned volt.
Köszönöm, hogy olvashattam írásodat.
Téged is csak arra kérlek, hogy légy szíves írj tovább ilyen emberi történeteket.
Szeretettel: Évi. |
- január 26 2012 15:22:22
Kedves Mamuszka!
Én is érdekődéssel olvastam ezt a régi történetet, mint visszaemlékezést. Örülök, hogy írtál róla, (mondhatom, hogy én is csak elbeszélésekből és filmekből ismerem ezeket az eseményeket), és örülök, hogy később születtem.
Nagyon szívesen olvastam eddigi történeteidet is, és ezután is szívesen olvasom!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- január 26 2012 15:51:47
Kedves Évi!
Gondolom, érdekes lehet nektek személyes tanuktól értesülni ezekről a múlt századi eseményekről, amik miatt ma is sok ember vált bizalmatlanná és visszahúzódóvá..
Nehéz idők voltak, de a szegény emberek mégsem szenvedtek annyit, mint ma - mert most égbe kiáltó ellentétek vannak és már belekóstoltunk a jobb életbe is..
Örülök, hogy a "szép új világot" már nem kell átélnem - és különösebb igényeim nincsenek - az egészségért mindent odaadnék, amim van.
szeretettel üdv. - mamuszka |
- január 26 2012 15:54:33
Kedves Zsuzsanna!
Örülök, hogy olvasóm vagy, legalább valakit érdekel, milyen volt a régi világban fiatalnak lenni...Nehéz, de optimistább, lelkesítőbb és nemcsak a fiatalság okán...
Szeretettel fogadom mindig őszinte érdeklődésedet
szeretettel - mamuszka  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
