- Tündikém, kedvesem, elkészültél már a második fogással és a desszerttel? - kérdezem Tündikémet, mert lázasan serénykedik a konyhában.
- Már is tálalom, foglald el a helyedet a gép előtt, mert diktálni fogom. Most nem hagylak magadra, mert minőségi munkát ígértél és roppant észnél kell lenned. Nem mintha különben nem lennél észnél, de fordulj légy szíves a monitor felé, ne a desszertet bámuld, tudom szeretnél belőle egy falatot, de nem kapsz, az nem a tiéd.- mondja ellentmondást nem tűrő szigorú arckifejezéssel. (Ejnye az anyád mindenit Tündikém, most aztán tényleg határozottan felléptél, de én akkor is szeretlek.)
A Kapitány c. irásom befejező része már a szárazföldön folytatódik.
Krisztina és Ákos (ezt a nevet adtam nekik, mert úgy gondolom, hogy a személyiségükhöz ez illik a legjobban) első szerelmes együttlétük a hajón történt. Krisztinának ez volt az első szexuális kapcsolata. Mivel Ákos már a negyvenes évei felé közeledett, volt tapasztalata, hogy kell "megtanítani" a nőt a szerelemre, és hogyan kell eljuttatni maximálisan a csúcsra.
Boldogan érkeztek haza Ákos budapesti garzonlakásába, mely kicsi volt ugyan, de gyönyörűen be volt rendezve, tulajdonosa jó ízléséről árulkodott az egyszobás kis otthon.
Elhatározták, hogy együtt folytatják életüket, roppant jól érezték magukat egymás társaságában. Ha van szerelem első látásra, miért ne lehetne szerelem első együttlét után is.
Ők ebbe a kategóriába tartoztak, nem csak szexuális vágy volt, ezt azonnal érezték.
Teltek a boldog, szerelmes, kiegyensúlyozott hónapok, évek.
Ákosnak volt Krisztina előtt sok kapcsolata, de ilyen megfogalmazhatatlan érzést még egyik lány sem váltott ki belőle, és ilyen élményben sem részesítette.
Tökéletesen működött a kapcsolatuk, az, hogy hivatalosan is összekössék az életüket, fel sem merült bennük, hiszen az volt az elvük, hogy nem az anyakönyvvezető előtt tett ígéret a fontos és erről a dokument, hanem amit a szívükben éreznek egymás iránt, és ezt semmilyen hívatalos okmány sem koronázhatja meg.
Eltelt boldog, kiegyensúlyozott 25 év az életükből, amikor Ákos megbetegedett. Gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nála, rákos sejteket észleltek szervezetében.
Ekkor kezdődött a harc az életért, az életben maradásért.
Krisztina éjjel-nappal mellette volt, fogta ráncos, öreg kis kezét párjának és könnyeivel küszködött.
- Ne hagyj itt kérlek, küzdened kell, hiszen még alig éltünk, én itt leszek veled minden pillanatban, ápollak, veled vagyok. - mondta Krisztina zokogva, mert már nem tudott könnyeinek gátat szabni.
- Kedvesem, én tudom, hogy milyen beteg vagyok, te még fiatal vagy, előtted az élet, kérlek, ha megtalálod másnál a boldogságot, nyugodtan elengedlek, hiszen én szeretlek téged annyira, hogy el tudlak engedni. - mondta Ákos a zokogó kedvese szép fürtjeit simogatva, és egy óriási könnycsepp tört utat arcáról lecsorogva a ráncok között. (Nem szabad, hogy ezt Krisztina meglássa, gyorsan letörölte a párnája csücskével)
- Szó sem lehet róla, ezt most verd ki a fejedből, hogy én elhagyjalak, hiszen Te vagy az életem, soha nem vágytam másra, én maximálisan boldog voltam, vagyok veled, úgy hogy meg ne halljam még egyszer ezt az ostobaságot. Meg fogsz gyógyulni, hinned kell benne, én itt vagyok veled, segítelek, szeretlek amíg élek. - mondta Krisztina összeszedve minden lelkierejét.
Ákos elszenderedett, Krisztinára is ráfért volna egy kis pihenés, ledőlt szerelme mellé, de nem jött álom a szemére. Egyre csak azon gondolkodott, hogyan segíthetne még jobban szerelmének, tudta, hogy a férfi nélkül nem élhet tovább.
Kemény, küzdelmekkel teli hónapok következtek életükben. Krisztina felmondott a munkahelyén, haza ment, hogy ápolni tudja beteg párját.
Mindig elkísérte a kórházba, amikor kezelésre kellett mennie, fogta a kezét, mosolygott, kedves szerelmes szavakat suttogott, szeretetet sugárzott minden egyes pillantása.
Egy ilyen kezelés után bekövetkezett a változás.
Ellenőrző vizsgálatok igazolták, hogy állapota javulni kezdett. Megtörtént a csoda, hónapok elteltével tényleg kezdett felépülni Ákos.
Szemmel láthatóan kisimultak arcán a ráncai, szeme sugárzott a boldogságtól, amikor Krisztinára nézett. Krisztina forró csókkal, becézgetésekkel, simogatásokkal halmozta el kedvesét és végtelenül boldog volt.
Eltelt egy év a betegség kezdete óta, az orvosi dokumentumok teljes mértékben azt igazolták, hogy meggyógyult. Ekkor elhatározta Krisztina, hogy meglepi kedvesét egy hajóúttal. Igaz, hogy már nem Ákos volt a kapitány, de ez semmit nem változtatott a tényeken.
- Szerelmem, holnap utazunk, megrendeltem a viharos éjszakát - olyat amikor először ölelt át a két karod, először suttogtuk egymásnak, hogy "szeress", ott a déli tengeren.- mondta Krisztike csábosan mosolyogva párjára.
- Miért is ne? Hiszen még csak 66 éves vagyok, nem vagyok még "olyan" öreg, beteg sem vagyok már, irány a tenger! - mondta Ákos szelíden.
Gyönyörű éjszakájuk volt ismét a tengeren, a vihar kissé alább hagyott és két forró csók és ölelés között belesúgta a fülébe a férfinak, hogy
"KAPITÁNY,KAPITÁNY, VAN ILYEN CSACSI LÁNY"
pircsi47 - január 29 2012 15:15:34
Barátnőm!
Te egy kész író vagy!
Nyugodtan regényt adhatnál ki azakből a történetekből!
szívből gratulálokircsi
Andy Jazz - január 29 2012 15:56:15
Kedves Évi!
Érdemes volt azt az első kapitányost megírni, mert az egy ilyen remek novellának lett a szülő apja, vagy anyja? Ennek a szerelmi kapcsolatnak volt egy fontos üzenete a rákos emberek számára: van kiút a betegségből ha az orvosi ellátás a közvetlen hozzátartozó önfeláldozó szeretetével párosul. A kapitány hamarabb gyógyult volna, ha már 60 évesen találja szembe magát a betegséggel. Jobban sikerült volna a második nászút, vagy tévedek??? Szeretettel olvastalak And
gyongyszem555 - január 29 2012 16:01:55
Kedves Barátnőm!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál és véleményeztél.
Te túlértékelsz engem, nekem még ahhoz nagyon sokat kell (kellene) tanulnom, olvasnom ahhoz, hogy amit írsz, valóság legyen.
Nekem már nincs annyi időm, kedvem, energiám. (Te tudod a legjobban, hogy miért nincs)
De nagyon jó kikapcsolódási forma, mindíg örülök a véleményeknek, a megnyitások száma pedig engem igazol és ez nagyon jó érzés.
Amíg a kis céda Tündi velem van, addig írok mindenfélét, mindig azt gondolom, ha ketten elolvassák, már megérte megírnom.
Szeretettel: Évi barátnőd!
gyongyszem555 - január 29 2012 16:50:00
Kedves András!
Történetemet pontosak azért folytattam így, hogy a világon a szeretet és maximális empátia, segítőkészség a legfontosabb. Főleg azok iránt akiket tiszta szívből szeretünk.
Van kiút, igenis van kiút egy gyógyíthatalan betegségből is, nagyon sokat segít a hozzátartozó boztató szava, szeretete és együttérzése.
Biztos, hogy a novellám főszereplője is hamarabb meggyógyult volna ha korábban felfedezik a betegséget. Az, hogy a második nászút hogyan sikerült, az mellékes volt, egy szerelmi kapcsolatnál tök mindegy (csak azért, hogy a stílusomnál maradjak) mert a szerelem az örök, egész életre szóló érzelem.
Köszönöm szépen, hogy olvastál és véleményeztél.
Szeretettel: Évi.
Szép lett a kapitányos történet folytatása is. Azon gondolkodtam el, hogy én még a valóban megtörtént eseményekről sem tudnék írni ennyire jó megfogalmazásban, de Te még az elképzelt eseményeket is olyan hitelesen tudod "tálalni" az olvasók felé, mintha valós lenne. Egyébként az, hogy két ember egymás mellett megmarad több évtizeden keresztül jóban-rosszban, az a valóságban is megtörténik, és hogy a bajban kis ennyire kitartanak egymás mellett az sem ritkaság.
Így kellene mindig lennie!
Szeretettel olvastalak!
Zsuzsa
gyongyszem555 - január 31 2012 08:54:48
Kedves Zsuzsika!
Nagyon szépen köszönöm méltató, dicsérő szavaidat és értő soraidat.
Én úgy gondolom, hogy sok ilyen valós történet is létezik az emberek életében. Aki úgy kezdi az életét, hogy "jóban-rosszban, amíg a halál el nem választ" és felelősséggel, szeretettel, szerelemmel komolyan is gondolja, könnyedén - ha néha összeszorított fogakkal is a fájdalomtól - veszi az akadályokat egy ilyen helyzetben is, amikor megérinti a halál szele.Hiszen ha nem így lenne, az az emberi mivoltunk megcsúfolása lenne. Elvem, hogy mindíg minden körülmények között szeretettel figyeljünk egymásra, mert ez csak is így működhet jól. Te ezt tudod, mert Ti is a kedves pároddal évtizedek óta együtt éltek, és szerintem ennél csodálatosabb élmény nincs az ember életében mint együtt megöregedni, egymást tiszteletben tartva, amíg a szívünk utolsót dobban.
Nagyon szépen köszönöm, hogy "meglátogattál" és értékes véleményeddel megtiszteltél.
Mindíg nagyon örülök Neked.
Szeretettel: Évi.
gyongyszem555 - február 02 2012 13:58:25
Nagyon szépen köszönöm Mindenkinek, aki megtekintette írásomat!
Szeretettel: Évi.
ircsi
