|
 Vendég: 47
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 V
A szépséges és válogatós Sárika öreglány maradt, de a sors megajándékozta imádott költőjének nagy szerelmével, ami igaz, hogy csak egy éjszakára szólt, de az, nagyot!!!
H.Gábor Erzsébet
Könyvtáros Sárika álma
Könyvtáros Kálmán úr a kisközség iskolájának az igazgatója volt, és megbecsült tagja a kollektívának. Amolyan aktakukacnak nézhette volna az ember, behúzott nyakkal, kicsit görbén járt, hóna alatt mindig egy nagycsomó aktával, mintha nélkülözhetetlen tartozéka volna, az öltözékének. Igen olvasott, és sokoldalúan művelt ember volt, a nevéhez hűen, imádta a könyveket, az irodalmat.
Egyetlen, későn érkezett lányára Sárikára, fenemód büszke volt. Senki sem értette, hogy egy ilyen csuda ronda ábrázatú embernek, és szépnek egyetlen szóval sem illethető nejének, hogyan születhetett, ilyen gyönyörű leánya.
Sárika, ahogy cseperedett, egyre csak szépült, szépült. Az orrát magasan hordta, és élte, a hullára kényeztetett gyermekek életét, szépsége és eszessége, biztos tudatában. Az egyetemen kitűnőre végzett a magyar-könyvtár szakon. Apja jóvoltából egy darabig tanítóskodott, de Sárikát, hamar kiakasztotta a sok vásott kölyök, nem sokáig bírta idegekkel a tanítóskodást. Így lett aztán, a kisközség egyetlen, és nívótlan kultúrházának a fő-könyvtárosa, természetesen a papa jóvoltából.
Sárika szorgalmasan tette a dolgát, de egyre savanyúbban, ugyanis hiányzott életéből egy nagyon fontos dolog, a szerelem. Egyetlen valamire való legény sem akadt a községben, aki Sárika igényeinek megfelelt volna. Pedig akadt udvarló éppen elég, de a kisasszonynak egyik sem volt a fogára való. Így lett a gyönyörű, és kívánatos Sárikából egy megkeseredett, száraz, vénkisasszony. Mihez is menekülhetett volna Könyvtáros Sárika, ha nem a könyvekhez, ha nem az irodalomhoz. Falta a betűket, egy-egy regényt már majdnem kívülről tudott, nem beszélve a gyönyörű versekről, amit Sárika, az Isten ajándékának tartott.
Szinte beleszeretett a szépséges költeményekbe, és úgy érezte, hogy a szerzőt is szereti, hiszen, aki ilyen csodálatosan tud bánni a szavakkal, annak a lelke is egy nagy csoda lehet.
Amikor először olvasta Buja Jónagy Béla verseit, még a hátán is futkosott a hideg.
„ Ki lehet a sorok mögött, ki lehet ez az ember, aki ilyen hatással van rá, a puszta szavaival?” Sárika hatalmas nagy szerelembe esett.
„ - Béla drágám!” - mondogatta, és csak olvasta, olvasta a verseit. Minden megjelent kötetét megvette. Úgy érezte, hogy jobban ismeri ezt az embert, mint a saját édesanyját. A versek buják voltak, és szexisek, forrók, és hidegek. Sárika lelke elázott az érzelemtől, a testét, pedig fura borzongás járta át, még a sorok láttán is. Kutatni kezdett szerelme után. Mindent megtudott róla, ami csak lehetséges. Megtudta, hogy agglegény a drága, és azt is, hogy nagy nőfaló. Ez, még jobban felcsigázta Sárika érdeklődését. Sárika teljesen kivirult, és a fellegekben járt. A környezete gyanús pillantásokkal nyugtázta furcsa átváltozását. Buja Jónagy Bélával kelt, Buja Jónagy Bélával feküdt. Fene nagy, sőt forradalmi dolognak tartotta a költő különlegességét, imádta, ahogy belepiszkít a magyar nyelv írott szabályaiba, ahogy semmibe veszi a dallamos verselést, és szabadjára engedi a gondolatait, és érzelmeit a soraiban.
„ S a vadász, szemügyre veszi az őzet, már tudta, hogy még ma bekeríti őtet…”
- „Őtet” - ismételgette Sárika - ki az a bátor költő Buja Jónagyon kívül, aki ilyen szemtelenül semmibe véve megszegi a megszeghetőt? Micsoda bátorság, micsoda férfi!
„ A kisvadkant, a tölgyfa alatt enni látja, s a hatalmas vad a hamvas husit megkívánja…” Sárika egyszerűen nem tudott betelni ennyi egyedien megfogalmazott őszinte, és nyers érzelemmel. Ha rajta múlt volna, biztos, hogy kötelező olvasmányként iktatja a tanrendbe a hatalmas költőt, de sajnos, ezt még a befolyásos papa sem tudta elintézni.
Sárika minden erejét megfeszítve, óriási terv megvalósításába kezdett. Felvásárolta Buja Jónagy összes, fellelhető művét, és ingyen osztogatta a kisközség kultúrház látogatóinak, hadd ismerjék meg minél többen az imádott költő műveit.
Aztán, amikor már nagyjából tudták, hogy ki is az a Buja Jónagy Béla, a kultúrház vezetőivel megszervezett egy író-olvasó találkozót, meghívva arra, a nagy és hatalmas poétát. Könyvtáros Sárika, ugyancsak rászervezett a dologra, nehogy az óriást csalódás érje. Mindenkinek beígért egy-egy ingyen mozijegyet a legközelebbi Harry Potter filmre, aki tiszteletét teszi a találkozóra. A kultúrház megtelt fiatalokkal, de szerencsére a helyi nyugdíjas klub tagjai is elfogadták párjukkal együtt a meghívást, gondolván arra, hogy a mai ínséges időkben addig is meleg helyen ülhetnek, amíg az a micsoda tart.
Sárika csupa láz, csupa izgalom volt. Fodrászhoz, majd kozmetikushoz ment, aki gondosan kicsipegette huncut kis bajuszkáit mind egy szálig. Haját is átfestette ébenfeketére, ami tökéletesen eltakarta erős szálú, ősz tincseit. Hófehér, hatalmas zsabós blúzt vett fel, és beletuszkolta magát, - derekát övvel megjelölve- a tízéves fekete terliszter szoknyájába. Csinosnak érzete magát. A táviratot, amin a költő a jöttét üzente, eltette, mintegy örök emlékül régi kacatjai, pardon, kincsei közé. A szíve majd kiugrott a helyéről, amikor meghallotta az általa szervezett és ugyancsak begyakoroltatott éljenzést, mely a költő érkezésének szólt.
Sárika tágra nyílt szemekkel nézte a pöfögve érkező rozoga kis Trabantot, és nem hitt a szemének, amikor megpillantotta imádott férfiúját.
Buja Jónagy Béla nem volt olyan nagy, mint amilyennek képzelte, sőt, nagyon is kicsi méretű emberke volt. Fürgén kiszállt az autójából, még visszanyúlt elnyűtt dzsekijéért, és széles műmosollyal indult a bejárat felé. Sárika a legigézőbb mosolyát elővéve kezet nyújtott neki, és valami ilyesmi hagyta el vörösre kent száját, hogy:
„- Óh, hát megérkezett!”
A költő kézfogása erőtlen, és tapadós volt, olyan forma kézfogás, ami után rögtön a szoknyájába törli az ember a kezét, nehogy nyoma maradhasson a bőrén, az undok érintésnek.
Sárika akaratlanul is végigmérte az „óriás” öltözékét, ami egy kopott kitérdesedett farmerből, és egy agyonmosott kockás flanelingből állt, a kitaposott elnyűtt lábbeliről nem is beszélve. Sárika, hatalmas erőt vett hirtelen jött vegyes érzelmein, és nagy kedvesen betessékelte a vendéget.
- Szolgálhatok valamivel? - kérdezte, miközben hellyel kínálta a költőt.
- Talán egy snapsz, jól jönne!- villantotta ki bagó-sárga fogsorát Buja Jónagy, miközben undorítóan végigmustrálta tekintetével Sárikát.
- Hozom máris - suttogta rekedtes hangon Sárika, és elsietett a büfés csajhoz, hogy megrendelje a felest. Remegő kezekkel tette a művész elé, az meg, meg sem köszönte, csak fogta és egy csapásra lehajtotta az egészet. Utána, valami utánozhatatlan krákogásba kezdett, és reszketeg újjakkal, kutatott nikotin után. Hátradőlt a hatalmas fotelben és nagyot szívott a füstszűrő nélküli erős cigarettából.
- Hát itt vagyok kislány! - mondta, és olyan kétértelmű, undok mosolyt küldött Sárika felé, hogy annak még a lélegzete is elállt. Aztán haját kétpercenként simogatva, bedobta, a nagy szöveget, hogy ő milyen elfoglalt, milyen fáradt, milyen pocsék a közlekedés, és hogy mennyire nem tisztelik sem erkölcsileg, sem anyagilag, a mai hallhatatlanokat. És mindezt olyan hévvel magyarázta, hogy széles kézmozdulatával úgy leverte a kis kerámia hamutartót, hogy az ezerfelé gurult.
- Semmi baj, semmi baj! - ismételgette nagy zavarában Sárika, és megpróbálta gyorsan összeszedegetni az apróra tört kis darabkákat. És amikor a guggoló helyzetéből éppen megpróbált felemelkedni, olyat tapasztalt, amire még nem volt precedens, az ő példás, szűzies életében. Ugyanis, a hatalmas költő ezen helyzetet kihasználva, erősen belemarkolt Sárika már kissé puhuló fenekébe, egyértelmű, félre nem érthető erős kézfogással.
Sárikában még a vér is megfagyott, de be kellett, hogy vallja, - legalábbis saját magának-, hogy nem is esett ez az izé olyan borzasztóan rosszul, mint ahogyan azt mások esetleg gondolnák.
Sőt, valami fura bizsergés járta át a testét, olyasmi, mint amikor a „kisvaddisznós” verset olvasta éppen. Sárika erőt vett magán, és megpróbált úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna, majd nagy nehezen megszólalt.
- Akkor talán el is kezdhetnénk - mondta, és levegőt sem kapott, amikor Buja Jónagy megszólalt, hogy:
- Most rögtön, vagy ráérünk az est után is?
- Induljunk! - szólt határozottan Sárika, és büszkén elindult az utat mutatva a nagy művésznek. Közben érezte, hogy ringó csípőjének minden mozdulatát követi a szemével, ez a Buja Jónagy!
Sárika úgy hallgatta a művészt, mint egy Istent. Az sem zavarta már, hogy a költő szájából a nagy hévvel előadott mű tolmácsolása közben olykor-olykor szétfröccsent a nyála, és néha megfeledkezve magáról, kopott flanelingje ujját el-elhúzta az orra előtt. Sőt, talán még jobban lázba hozta ez a sohasem tapasztalt vadság és közönségesség. A megszervezett vastaps is szépen összeállt, majd szinte vezényszóra gyanúsan hirtelen maradt abba. A művész megköszönte a szíves vendéglátást, és elnézést sem kért azért, hogy közben végig cigarettázott, és a műpadlón nyomta el kitaposott cipőjével a csikkeket.
- Ráérek még!- mondta Sárikának, miután Sárika kiosztotta a résztvevőknek az ingyen mozijegyeket.
- Nem mutatná meg esetleg, a könyvtárukat? - kérdezte gülü szemekkel.
- Dehogynem!- rebegte Sárika- és gyorsan körülnézett még, hogy biztosan elment-e már az utolsó vendég is, mert a takarító Rózsi nénit látta, hogy már a műsor közben távozott, tehát felőle nyugodt lehetett.
…Könyvtáros Sárikának ez volt élete legszebb éjszakája, amit Buja Jónagy Bélával a könyvtárban töltött. Beteljesült az álma, amire évtizedekig csak várt, csak várt.
Az író-olvasó találkozó után Buja Jónagy Béla, még a község határát is elkerülte, az őt még sokáig ostromló meghívásokra pedig, nem válaszolt. A község lassan, még a nevét is elfelejtette, pedig sokáig emlegették a híres eseményt.
Aztán néhány év múlva, egy fantasztikus thriller tartotta lázban az országot, amit egy ismeretlen nevű írónő alkotott - sohasem fedte fel magát - és aminek a címe, az alábbi volt:
„Egy felejthetetlen éjszaka az „óriással”.
Talán egyetlen ember sejtette csak az írónő kilétét, az addigra már ronggyá züllött rég volt hatalmas nagy költő, Buja Jónagy Béla, aki jó nagyokat röhögött magában a hihetetlen fantáziával megáldott írónő, hatalmas sikert aratott remekművén…
|
|
|
- január 30 2012 20:14:02
Húúúúú! Mégegyszer húúúú! Ez aztán a fájintosan megírt novella!
Sehol egy sallang, minden szó a helyén van, és... Roppant figyelmet lekötő, másodpercre se engedi el az olvasó érdeklődését, így kényszerítve, hogy hossza ellenére ne hátráljon meg a végigolvasástól. Kedves "írónő", gratulálok! Jut eszembe, készüljön föl rá, sokan fognak érdeklődni, hogy van-e könyvtára, és ha van megmutatná-e?
Szeretettel Andy |
- január 30 2012 21:07:01
Nagyon szívesen kedves Andy Úr!
Kedves Andy! Tudod, milyen boldoggá tettél kedves soraiddal??? Biztosan tudod, csak kérdeztem.
Nagyon szépen köszönöm Neked, hogy elolvastad ezt a nem túl rövid, történetet, Sárika történetét Buja Jónagy Bélával...
Szívemből örülök, hogy tetszett, remélem, még sok olvasóhoz eljut ez a számomra is egyik "kedvenc" írásom.
Azt is remélem, hogy lesz még olyan, amiben hasonló örömödet leled majd, mint ebben a novellámban.
Én mindenesetre igyekszem.
Szeretettel fogadtalak itt, a "könyvtáramban"!!! Zsike |
- január 31 2012 09:00:42
Kedves Zsike!
Ez a történet, illetve a cselekmény leírása annyira izgalmas lett, hogy az érdeklődésemet szóról-szóra fokozta, valószínűleg könytáros Sárika érzelmei is hasonlóan duzzadtak, amíg a költő "óriást" meg nem látta.
Annyit mondhatok, hogy Nekem Te is egy "írónő óriás" vagy, és ahogy a napokban hallottam valakitől, én "Kismihály" vagyok Hozzád képest.
Gratulálok a művedhez!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- január 31 2012 15:53:29
Kedves Zsuzsi!
Nagyon örülök Neked is! Köszönöm szépen, hogy ezt a novellámat is elolvastad. Talán Te vagy, a leghűségesebb olvasóm, aki kommenteli is mindig az írásaimat, ezúton is köszönöm.
Jó érzéssel tölt el, hogy tetszett, mindig örülök a visszajelzéseknek, hiszen az ember ezekből "tanul", és ezekből tudja, hogy mennyire "ment át" az üzenete az írásának.
Ez egy díjnyertes novellám, én is büszke vagyok rá nagyon.
Kissé eltúloztad a "minősítésemet", de igazán jól esett.A "Kismihályon" pedig jót derültem, nem hallottam még.
Nagy szeretettel fogadtalak Téged is:Zsike |
- február 01 2012 13:21:58
Kedves Zsike!
Évtizedekig - egészen leszázalékolásomig - könyvtárosként dolgoztam. Imádom a könyvek illatát, az irodalom kincsestárát. Érdeklődéssel olvastalak és köszönöm, hogy olvashattalak. Nagyon tetszik a novellád. Szeretettel: Szomorúfűz |
- február 01 2012 15:45:57
Kedves Szomorúfűz!
Köszönöm szépen Neked is, hogy elolvastad Sárikám történetét, örömmel tölt el, hogy tetszett.
Akkor Neked nem volt idegen a "téma", hiszen gondolom, Te is, vagy legalábbis a Könyvtárad, bizonyára szervezett hasonló találkozókat, amit annak idején sokkal többen látogattak, mint manapság.
Azt hiszem, hogy itt, szinte mindnyájan hasonlóképpen gondolkodunk a könyvről, annak tisztességéről, szeretetéről, mint ahogyan Te is.
Nagy szeretettel fogadtalak itt nálam:Zsike |
- február 02 2012 14:56:09
Kedves Zsike!
Igen - és nagyon-nagyon szerettem ezeket a programokat. Legfőképpen, amit a gyerekekkel, gyerekeknek szerveztünk. Csodálatos emlékeim vannak ezekről az időkről. Amikor már nehezen mozogtam, világot tártak elém a kicsik és nagyon sokat segítettek, hogy még akkor is ott legyek velük. Köszönöm még egyszer a hangulatot. Szeretettel: Szomorúfűz |
- február 02 2012 18:36:02
Kedves Szomorúfűz!
Én is köszönöm Neked.
Szeretettel láttalak újra:Zsike |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
