Vastag hópaplan takar mindent. Keményre váltott az időjárás. Deres, fagyos az éjszaka.
A kertben a fák, a bokrok vastag hócsizmát húztak. Befagyott, lefagyott minden. Belemart a tél a földbe. Kegyetlen hideg van. Megdermesztette a levegőt, még a lélegzetet is. Hópaplan alá bújtak a növények, a vizek is. Ködszerű, fehér fátyol leng a tájon. A fehér háztető felett gyönyörűségesen szép az égbolt – a Napocska is kacsingat, de jégcsapok lógnak öreg szakállán. Jeges a szél, susog a zörgő ágak között – lengedezteti a nagy tuja vastag hótakaróval borított ágait, kupacokba sodorja össze a havat. Az alkony kiragyogtatja a napfényt, fénylő korongként gurultatva a horizonton. Havas árnyak marnak belénk az estben, fehér némasággal körülölelve. A Hold dermedten néz le az égboltról, a fehérségben sziporkáznak az apró kis csillagok. Mögöttük csodaszép bársony az éjszakai égbolt. A kinti világot fehér fény önti el, az otthonokban mély csend öleli az embereket, melegen simogatja életüket a szeretet melege.
rapista - február 16 2012 17:39:37
szép prózavers...
akár egy novella vagy regény bevezetése lehetne...
szomorufuz - február 16 2012 18:38:47
Kedves István! Ha a természetet figyelem, és látom a sok szépséget, minden verssé válik benne. Valamikor azt mondták nekem: azt hiszem, minden vers, amit leírok? Talán csak az érzések bennem.
Köszönöm szavaidat. Szeretettel: Szomorúfűz
Szép téli életképet olvastam, amely valóban egy hosszabb novellának lehetne egy szép bevezetése, ahogy Rapista is írta!
Annyi biztos, hogy ha a Napocska nem sütne, és nem olvasztaná fel a havat a háztetőkön, jégcsapok sem keletkeznének. A Nap erejének hatására alakulhatnak ki a "jégécsapszakállak". Egyébként nagyon szép látvány, csak veszélyes!
