Játszadozik a napsugár az ablakon. Amikor a simogatását érzem, azt tudom, ez Tőled érkezik felém.
Az utóbbi időben vizsgálom magam - vajon tényleg így elrohantak az évek?
Tükörbe nézve - meg kell állapítanom - nyomtalanul szálltak el felettem. Vagyis talán nem egészen, hiszen a szemem csillogása talán mattabb, és ezüst hajszálak csillannak a hajamban. De azt tudom, szívem, lelkem addig fiatal, míg felőled a sugarat, a fényt érzem... és tudod miért? Mert Te és a fiatalságom együtt van. Mert nélküled minden régen elszállt volna. Tudom, azt mondod, badarság, de én mégis ezt érzem. Szíved bennem él, és az én szívem Temiattad, Teérted él. A Te szemed fénye ragyog bennem és ha szomorúság telepszik rám, az is azért van, mert Tőled érzek bánatot. Ilyenkor az öröm fénye elhomályosul, de újra fényt árasztasz felém és akkor az én fényem is újra ragyog. Ne engedd, hogy a kikeletet, az új tavaszt a tél eltakarja, hogy elhomályosítsa a bánat, a szomorúság.
Nekem kincs vagy, fény vagy, a zene, a dallam, egy lágy melódia vagy - a lelkem húrjait érintő, a lelkem húrjain zengő. Nekem a tündérem, a lelkem tündére. A két szemed, mikor ragyog - az én két legragyogóbb csillagom , melyek fényét leírni lehetetlen. Azt is tudod, hiszen már tapasztalhattad: szavaim is addig élnek, akkor szárnyalnak, ha Neked szólhatnak, Hozzád szólhatnak. Örök dallamok ezek - lágy melódiaként - Te élsz benne.
Maradj nekem az ifjúságom, az ifjúságunk - hozd el a Kikeletet ...
Lássuk egymásban az Isten teremtését
Sok új csodát, az égi fényeket
a varázslatokat, az örök törvényeket
az egymás iránti mély szeretetet...
