|
 Vendég: 70
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Választol, vagy választanak helyetted!
Ciki a cukiban, vagy cuki a cikiben?
Ezen gondolatra keresem a válaszokat, és rakosgatom sorba, én is el tudjam fogadni.
A munka, a tudás, meg a tulajdon. E hármas összefüggésben benne van az emberiség eddigi múltja, a jelene és a jövõje is. Meg nemzetemé, meg beleszagosodva a sajátomé is. Elválaszthatatlanul, mint az egynyári növény magjaitól a lehetõség, ha földbe kerül.
Beszélhetnék most a test és a lélek egységének különlegességérõl, a fejlõdés ütemének görbéjérõl, hogy a profit megtalálja az emberét, aki reá tudja kényszeríteni akaratát másokra. Hogy Jézus leszáll minden Keresztrõl, s megfogja Anyjának kezét, és elindulnak a sivatag felé. Hogy az ember miért teszi tönkre saját környezetét, amit fejlõdésnek hív. A hiány tobzódásáról. Arról a sokaságról, ami hiányzik a megoldásról. A sok hasonlóról, ami mögött elvész a valódi.
r30; beszélhetnék, érdemes-e eljuttatni az olvasó felé mindezeket, s ha nem, akkor miért. És képes-e felismerni az idõben terének hanyatlását, s remeg-e benne a félelem, hogy lehet itt vége! Az ember elindult valahonnan, megérkezzék valahová, csak elfelejtette hogyan, miért, miképp, míg azzal volt elfoglalva, számolja az idõt. Hogy a fejlõdés motorja a kíváncsiság, félelem, feledés hármasa, s csak az arányon múlik, gödör-e, vagy árnyék?!
Beszélhetnék rólar30; mi a kíváncsiság, miért van ellene vagy véle a félelem, a feledés meg köszöni szépen, megvan. Hogy nem vagyunk képesek rálátni az idõre, s térre, a benne sokasodó emberek vajúdására, mert más az általunk felállított sorrend, ami fiainktól változik bennünk. És az éhség lázadása a sokasággal együtt nõ, s bár a megoldás már látszik, de mindig másért nyúl az ember a szabadba.
r30; és beszélhetnénk arról, miért vannak, akik rálátnak az idõre, és figyelmeztetni akarnak. És mi történik vélük, s miért?! Meg arról is, minden ember Isten akar lenni, én meg csak egészségesebben akarok meghalnir30; van-e idõd gondolkodni, mielõtt társad meg akarod ölni? Megbecsülöd-e azt, aki látószögébe enged, vagy csak pusztítani vagy képes!? Kell-e az esély, hogy túléld önmagad?! Ó! mond mit kezdek véler30;
Kifogásokat keresek a miért nemekre. Fontossági sorrendet állítok fel érdekében. Éltetni akarom a testet, a szellem hordozóját, és olyan piti dolgokba merülök be, miért fizessek háromszáz forintot egy asszisztensnek, aki nem képes átmásolni a zárójelentésrõl a fõorvos által javallott gyógyszere-ket a receptre, s a járó kedvezmények tagadását erényeként tünteti föl, hagyva ezzel testem zuhanását. Nem tudom miért engedem a gyógyszernek mondott mérgek halmazát számba, s miért fizetek érte?!
Azt sem tudom, miért engedem az önkormányzatnak, hogy munka, tudás, tulajdon õrzése helyett elszedje tõlem az enyémet azzal, hogy néki jár! Hogy nappal segélyt osztva bíztasson a bûnözésre. Hogy értéktelenné tegye munkám, tudásom, tulajdonom. Hogy féljek tõle, s fényezzem, mert más-kéntr30; Hogy szabályokat kényszerítsem reám cserébe. Gyermekként hallgattam apám savanyú szá-jából egy alkoholmámoros pillanatában, miközben vállamra tette kezét, hogy be kéne zárni valahová a jókat, ne rontsák mások imázsátr30;
Miközben a hatalmon lévõ párt arányát viszonyítom a lakosságéhoz... vajon van-e annyi embere, letudja fedni az irányítást, s képes-e azt jól tennir30; a testembe zárt ideje fogzik a léleknek. És úgy múlt el eddigiekben, nem használtam ki javaim gyarapodására e lehetõséget. Igen! Igen, igen! nem kerültem az elsõ száz közé a listán. Még gyorsaságban sem. Hogy érdekel-e, túl élem-e? Már csak az, lesz-e olyan, aki egyszer gondolataimba merülve érzi, ebben megtaláltam hiányomat! Vagy felfedezik újra, s újra, meg újra a gyertyát.
Kifogásokat keresek a miért nemre, és a jövõt tervezem a jövõmben. Kúrva legyek, vagy család-anya! hessegette maga körül a gondolatot tizennyolc évével, kezében pajzán kacsintású uborka csodájában, ölében rejtett izgalmávalr30;aztán lett öreg, fonnyadt, semmire való, s várta, hogy sirassák, mielõtt magára húzza a földet. Jövõ e ez a múltnak, vagy a múlt jövõje. Izzad ujjaim begyén. Vagy a tökéletesség magányossága? És akkor jön most a semmire sem való sóhaj: anyám! én nem ilyen lovat akartam!
Keresem a miért nemekre a választ. Válok bizonytalanná a végtelenben, hogy magammal találkozom! Kövérre hízott szegénységemben félek, hogy éhen halok, hogy megölnek a semmiért, mert másnak az kincs. Kavicsok között rugdosom a gyémántot. Félve, más is felismeri. Nézem a keresztezõdésben a vakot, akit minden áron át akarnak vinnir30; pedig csak az orrát állt meg kifújni. Az igazság dühöt, ellenszenvet vált ki. Miért legyek én, aki ezt elszenvedi? Vagyok a jövõ embere, aki a múltját ismeri.
Ciki a cukiban, vagy cuki a cikiben? Mindezzel szembesülni, vállalni még akkor is! Megvárom-e minden nemre az ezer arcú válaszokat, vagy be záratom magam a jóba, és lesem az egésznek hasznát? Amikor anyám lába közül kiemelve szívére tettek, szemében látszott, hú de megszenvedtelek! Apám koporsójára támaszkodva így sírt fiatalon, mi lesz vélem nélküled! és zokogott, és dühében szorongatta gyermekeit. És csak most közel a hetvenhez gondolt reá, az életbe bele lehet halni! Mondhatnám csúnyábban is. Az cuki volna a cikiben, de cikivé lenne a cukiban?
Írásaim zárásaiként sokat használtam a következõ képet, amit magamnak sem tudtam tartalommal megtölteni. Kerestem az értelmezõszó tárban, forgattam az Isteni Igét. Hallgattam az okosnak és a butának kiáltott embereket, akik lehettek tudósok, papok, harcosok, költõk, kurvák és latrok. Szóval kerestem hiányomat minden szinten, minden bölcseletben, vagy elvetélt tudásban. És a tollam által rajzolt kép így csak általam festett volt. Bántott a miért hogyanja a miképpben. A Minden olvasójában düh és majd megmutatom én hol a helyed gondolat lángolt.
A hit legyen véled barátom! meg az alázat embertársaid felé. Állt zárásként a tálcanovella eszközeibõl formált általam csak gondolatként jegyzett rövid írás végén árván és magányosan. Igen! rövid írás, mert odáig jutottunk az idõ számolása közben, idegesítõ lett olvasni, s értelmezési gondok növekedtek ennek okán. Így formálta képére Istenét az ember, emelt néki Templomnak nevezett házakat, járt beléje irigykedni, várva Tõle a csodát, ölve egymást, ha kellett. A közülük választott meg egyszer egy évben megmosta hasonló tizenkettõ lábát.
Tudod, az ember nem képes önmagától jobbat alkotni. És ebbe nem nyugszik bele. Látja a szél útját, és keresi a szelet. A látható világgal magyarázza a láthatatlan erõt. Eszébe sem jut, hogy az ideje a terében véges. Hiszi, a párhuzamosok találkoznak a végtelenben. Ha megkérded, már nem tudja miért. Birizgálja, mit láthatott az elsõ embertõl embernek született Teremtõje arcába nézve. Értelmet keres az értelmetlenben, s ad, ha nem talál benne. A zseni bolonddá válik, a bolond meg zsenivé, ha így hasznosan egyszerû számára.
Tudod-e mirõl beszéltem eddig hozzád? Ciki a cukiban mi? Na jó! Legyen cuki a cikiben. Pedig csak a látószögemben merevítettem ki a pillanatot, ami nálad mozgó képsorrá változott. Használni tudod? Akarod-e? Megvan benne hiányod? Csak reá emelte szemed? Elolvastad, és újra akarod? Nem tudod mi vonz? Remélem e profit megtalálja benned emberét, aki képes magadévá tenni a gondolatot; a teremtett Teremtõje képébe tudjon nézni.
Láttam, amikor az egyik megölte a másikat. Megalázva, hogy ne jusson eszébe tiltakozni ellene. Elvette, mit hasznosnak talált vagy tönkre tette, ha nem értékelte. Aztán elterjedt a terében, idõtlen-né vágyva.
Láttam a másikat, ahogy tûrte, nem értve miért veszlik el a léte, hittel és alázattal nézve szemébe.
2008-03-05 Érpatak
Nagyerdessy Mihály
|
|
|
- június 10 2008 13:24:46
Nehéz olvasmány számomra ez az írás, akár csak annak idején "Az ember tragédiája" volt. De azért "átrágtam" magam rajta.
Az igazat mondtad, nem csak a valót!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
