|
 Vendég: 86
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
A mobiltelefon olyan, mint a személyi azonossági igazolvány! Mindenkinek ott lapul egy a zsebében.
Az első mobilok falazótégla nagyságúak voltak, kihúzható antennájuk horgászbotként alkalmas volt akár egy 2 kilós ponty kifogására is és sajnálatos módon "csak" telefonálásra voltak alkalmasak. Áruk már egy kisebb Kepler-távcsővel is jól kiolvasható volt a csillagos égen. Ez korlátozta elterjedésüket is, és irigységet ébresztett az emberekben. Divat lett a tulajdonosok kipellengérezése. Elrettentő példa volt a moziban a vetítés alatt telefonon olajrészvényeket vásárló vállalkozó, elnevezték őket bunkóknak, készüléküket pedig bunkofonnak. Tiltották a használatát villamoson, áruházban és még sok helyen. De mint a középkorban az orron átszúrt pipaszár a pipázást, úgy ezek az intézkedések sem tudták meggátolni a telefon elterjedését. Ebben az időben már maroktelefon volt a neve, gondolom azért, mert a forgalmazók még mindig igen csak tartották a markukat egy-egy készülék áráért. De a közgazdaság tanítása szerint, a befolyt pénz egy részét fejlesztésre fordítva, egyre többet tudó és egyre olcsóbb készülékek kerültek forgalomba. Ezek után mindenki számára elérhetővé vált a mobil, az óvodás kortól a végrendeletét mobilon át diktáló aggastyánig
Végre elértem odáig, hogy saját mobiltelefont vásárolhattam magamnak, nem az uraságoktól levetteket kell tovább használnom. Elmentem egy mobil-házasságközvetítő céghez, ahol elém tették az albumot, kikből is választhatok magamnak hűséges "élettársat".
Ki is választottam magamnak egy szép jelöltet a -gyártmányát nem mondom meg, nehogy reklámtevékenységgel vádoljanak-, lényeg az, hogy a karácSONYi vásárlások közben került sor rá. Mikor aztán a csinos ügyintéző hölgy elém tette az élő, kézzelfogható eredeti példányt, éreztem, ez szerelem az első látásra! Mondom látásra, mert a kijelzője kétszer akkora volt, mint az előzőké és így mindjárt láttam, hány óra van. Kis törékeny lénye mindjárt hozzám, a kezembe simult, nem is engedtem volna el, ha nem kellett volna még egy kellemetlen dolgot elintézni, ki kellett köhögni az árát. Aztán kéz a kézben hazamentünk, leültünk egymással szembe és ö elkezdett mesélni az életéről, hol végzett, milyen játékokat ismer, hogy tud számolni, hogy tud kisbetűt és nagybetűt írni, sőt, azt is elárulta, hogy nekem már elég egy betűt mondani és ö jó élettárs módjára kitalálja, milyen szót is akarok leírni. Kiderült, hogy majdnem mindent tud: Wap, sms, mms, meseez, de én, mint kispénzű végfelhasználó csak dominót tudok játszani vele, internetezni a PC-mel szoktam, a képem meg elég csúnya ahhoz, hogy még mobilon keresztül is sokszorozzam. Elneveztem Tami-nak, ami a Tamagocsi név (korábban divatos túlélő játék) becézett változata. Mert azért ö azokért a szolgáltatásokért, amit nyújt, elvárja, hogy gondosan karbantartsam, etessem. Ez utóbbi céljára egy kis cuclisüveg van a kijelzője sarkában, ami mutatja, hogy ha üres, eljött az etetés ideje. Esténként gondosan lefektetem, megsimogatom a buksiján található gombot, mire ö álmában csenget még egy kicsit, majd becsukja szemeit. Ekkor a pizsamám mellényzsebébe süllyesztem, hogy mindig a szívem fölött legyen. Lefekvéskor aztán becsempészem a párnám alá, nehogy az Igenem észrevegye, hogy ő közénk telepedett. Mit tudom én? Nem válóok-e ez?
Ja!! Azt nem mondtam, hogy fényképezni is tud az aranyos! Szép, színes pacnikat, kb. akkorákat, mint a vizsolyi biblia miniatűr kiadásának egy lapja. Elhatároztam, ezen változtatni fogok! Megkérdeztem néhány nagyokost, hogy lehet a képeket felnagyítani, mire azt mondták, be kell vinni a PC-be és ott egy képszerkesztővel kinagyítható a kép. Ehhez azonban túszt kell ejteni, nem is akármilyen színűt: kéket! Igaz ők angolul blútusznak nevezték az illetőt, s miután érthetetlenül néztem rájuk, papírra is leírták a nevét: bluetooth. Na ezzel a cédulával elballagtam egy szaküzletbe és megvettem a szerkentyűt. Ez úgy nézett ki, mint a csepeli nagyprés alá beszorult mutatóujj, fejfaként egy kis vasdarab szolgált a végén. Szorgos keresgélés után találtam egy lyukat a PC-men, amibe ennek a mutatóujjnak a vas végét bele lehetett passzítani. Ezután egy elkeseredett harc kezdődött ember, mobil és gép között! De a hü társammal, a mobillal hamar zöldágra vergődtünk. Egy- két varázsszót mondtam neki, majd rámutattam a PC-re: fogd meg! és ő csodálkozva olvasta a kijelzőjén megjelenő nevet, a PC-m nevét. A PC-mel már nem ment ilyen könnyen a dolog! A meghajtó lemezt ugyan elolvasta, de az abban foglaltak nem jutottak el a tudatáig. Szigorú XP-s nevelést kapott: Ne fogadj el édességet (setuplemezt) idegentől. Végül megkönyörült rajtam, a pult alól elővett egy saját szoftvert, a kapcsolat létrejött. Ezt a mutatóujj is jelezte, kis kék lámpája olyan gyorsan kezdett el villogni, mint a balatoni viharjelző harmadfokú viharban. Rövid próbálgatás után aztán a képek is a helyükre kerültek. Hááát! Hogy milyenek voltak nagyban? Ha egy ember olyan élesen látná a világot, ahogy azt a képek mutatták, akkor a Vakok-és Gyengénlátók Szövetsége azonnal, soron kívül kiutalná neki a fehér bot viselésére az engedélyt. Hát ennyit a szeretett mobil társamról!
Utóirat: Még egy kiegészítő kérdés mobil témában: Hogy tudnak a nők ragasztott, kipingált, hosszú körmökkel telefonálni??? Amióta Tami megvan, az én körmöm hosszúsága olyan, mint egy hegedűművészé!
|
|
|
- március 06 2012 08:42:33
Jót mulattam, jó kis életkép! |
- március 06 2012 09:08:29
Kedves András!
Meg kell, hogy mondjam, ez a téma nekem is eszembe jutott, hogy "feldolgozzam", de most jövök rá, hogy jól tettem, hogy nem tettem.
Én ugyanis odáig jutottam, hogy rohadtul utálom a kis jószágot, mert már az 199o-es évek közepén is roppant módon idegesített, amikor utazva munkahelyem irányába a tömegközlekedési eszközökön megszólalt az öltönyös - olyan menedszerszerű tipus a mai szóhasználattal élve -úriember (lehet, hogy nem volt az, de nem ez a lényeg) kezében a félmázsás buktafon és harsogva ordított a pasas, minket szerény halandó utasokat megbotránkoztatva fontosságának fitogtatásával intézkedve, mert úgy gondoltuk, hogy "nagyon fontos ember lehet, ha nem bírja kivárni míg beérkezik az irodájába és ott teszi a dolgát".
A másik gondolat, amiért jó, hogy nem írtam erről, mert ilyen szakszerűen, mérnöki pontossággal, kellő humorral fűszerezve - ahogy azt te tetted - biztos, hogy nem tudtam volna megírni.
Mindezek után azért kezdtem megbarátkozni a kis cédával, mert ugye az öt unokám közül a kettő legnagyobb megpróbálta nekem elmagyarázni, hogy hogyan használhatom, mire való, mit lehet vele kezdeni azon kívül, hogy mérgemben a szemétbe dobom, de előtte jól összetaposom.
Módszertani továbbképzést tartottak nekem az unokáim az írásodban említett funkciókról, és amikor a blútuszig (vagy hogy a francba hívják) jutottunk, feladták, mondván: "Mama, holnap is átjövünk hozzád és megpróbáljuk elmagyarázni, hogy mit is jelent, bár eddigi okításunk nem igazán járt sikerrel, de azért még próbálkozunk, hátha..."
No tulajdonképpen odáig jutottam a fejlődésben - ebben Tündi sem tud segíteni, mert én is hülye vagyok hozzá, megjegyzem csak halkan, hogy ne hallja, ő még hülyébb e vonatkozásban - hogy feltudom venni ha csörög, tudok sms-t küldeni, és tudok hívni valakit ha akarok.
Különben is rühellem a kis mocskot, mert mindig elhagyom valahol, vagy az erkélyen, vagy a fürdőben, de ez nem baj tulajdonképpen, mert ygy legalább megtalálom a szemüvegemet is, mert általában egymást átkarolva várják jöttömet.
Különben, most ha nem haragszol egyelőre csak ennyit írok - mert már csörög valahol a kis rohadék - de még visszatérek, mert úgy itélem meg, hogy Te már maximálisan otthon vagy a működési elvét illetően, úgy hogy szakmai tanácsot fogok kérni tőled, mert ez a Blútusz-ügy nagyon érdekel.
Az unokáimat már nem merem kérdezni, mert úgy néznek rám, mintha földönkívüli lény szólna hozzájuk ha kérdezek és a tekintetemből pedig ha nem sugárzik értelem, nem állnak velem szóba. És igazat kell, hogy adjak nekik.
Kedves András!
Gratulálok nagyon jó, humorral fűszerezett, precizitást, igényességet sem mellőzött írásodhoz.
Jövök még, várjál meg!Vagy ne fenyegesselek?
Szeretettel: Évi.  |
- március 06 2012 09:59:17
Kedves Andy!
Megint nagyon remekeltél a mobiltelefon-használat témájában is!
Látszik, hogy nagyon titoktartó vagy, ezért csak annyit árultál el, hogy a mobilra a "karác[b]SONY[/b]i vásárlások" közben akadtál rá! Tetszett a cuclisüveg, a túszfogás hasonlat, továbbá a mobilon előállított kép minősége, ami olyan volt, hogy "a Vakok-és Gyengénlátók Szövetsége azonnal, soron kívül kiutalná neki a fehér bot viselésére az engedélyt."
Jó minőségű fotók készítéséhez mégis csak a jobb minőségű fényképezőgépek a legjobbak, az azzal készítetteket nyugodtan "ki lehet tenni a kirakatba", vagy bármelyik közösségi oldalra. De vannak azért mobiltelefonok is ma már, amelyikkel szintén jó minőségű képeket lehet készíteni, az én virágosalbumom fotóinak nagy része mobiltelefonnal készült, és nagyon jól sikerültek!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- március 07 2012 19:52:33
Kedves Andy!
Bár nem szeretem a mobilt, és leginkább itthon felejtem, ha valahova elindulok, de nagyon kedves írásod.
Szeretettel olvastam: Szomorúfűz |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
