|
 Vendég: 85
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Két éve írtam....azóta már megoldottam...majdnen mindent!
Egy gondolatnyi dezertálás
Te is voltál már magányos ?
Körülötted pezseg az élet, események hömpölyögnek, emberekkel élsz, dolgozol, beszélgetsz, mosod a ruháikat, ápolod a testüket, lelküket, de a saját lelked messze száll, távol a valóságtól.
Elfáradtam.
Túl sok a kötelesség, túl kevés az idõ magadra, ha pedig végeztél a tennivalóiddal, nem tudsz elégedetten hátradõlni, mert magaddal szemben is csak a kötelességeket látod.
Kötelezõ lenne lefogyni, vagy tanulni, hajat növeszteni, mindig csinosnak láttatni magad, kedvességet sugározni még akkor is, ha fejgörcs kínoz, kötelezõen szeretni magad.
Egyszer egy kedves barátnõm azt mondta, hogy a legfontosabb személy az életemben ÉN VAGYOK. Elsõsorban magamért tartozom felelõséggel. Csak akkor tudok felelõsen élni másokért is, ha elõször magamért érzek felelõséget.
Õ azt mondta, hogy tessék változtatni.
Mert mindig lehet.
Csak a hozzáállásomon kellene változtatni, mert addig nem látok más alternatívát, ameddig nem akarok mást látni.
Milyen könnyûnek tûnik leírva!
Meg azt is mondta, hogy minden az ÉN gondolataimból indul ki, a sorsom a fejembõl indul el, amit elképzelek magamnak az lesz körülöttem.
Ez ilyen egyszerû, néha mégis nehéz leszámolni a beidegzõdéseimmel, saját önkorlátozó hiedelmeimmel.
Ja és még azt is említette, hogy a sorsomat ÉN irányítom. Nem szabad hagyni, hogy az élet irányítson engem, persze nem törtetni kell, hanem hagyni az életet hömpölyögni, áradni és vele együtt kell folyni.
De amikor két vállra fektet és fuldoklom, akkor valamit rosszul csinálok. Én ! És senki más !
Ilyeneket mondott az én kedves barátnõm.
Aztán valami megmagyarázhatatlan dezertõr érzés kerít hatalmába, játszom a gondolattal.
Tehát változtatni!
Szeretni, tisztelni, értékelni magam!
- Több szabadidõt magamnak!
Honnét tudnék csippenteni ?
Az agyam eszeveszett kattogásba kezd, számba veszem teendõimet.
Talán túl sokat aggodalmaskodok a gyerekeim miatt, kicsit hagynom kéne õket, talán nem kéne minden nap számon kérnem a leckét, meg folyton pakolni utánuk, megtehetnék õk maguk is, hisz már nem kicsik.
Aztán meg itt van ez a sok külön vállalás. Talán kevesebbet kéne cipelnem, másokat is bevonni, szólni nekik, ha nem látják, ha túl sok, hogy segíts kicsit, most had szusszanjak én is.
Így talán marad egy sétányi idõm.
Mert sétálni imádok. Akár egyedül, akár párosban.
A legszívesebben a parton battyogok.
Teleszívom a tüdõmet az ismerõs illattal.
Az én Balatonom.
Szeretem a kellemes, hûvös szelet, a hal szagát a kikötõben, a hattyúk röptét naplementekor,
órákat tudok üldögélni a horgászok között, figyelve a szerencséjüket.
A vitorlások a kedvenceim. Elképzelem, hogy én is bent ülök, csukott szemmel és csak hanyatt dõlve élvezem a hullámok moraját.
Ha lenne egy vitorlásom!
Tavasztól õszig ki se szállnék, hajókáznék kikötõbõl kikötõbe, bõrömet szárítaná a szél, hajamat szõkére szívná a nap, nyár derekán pedig nekem lenne a legnagyobb uszodám, hisz enyém, az egész Balaton.
De csak a lelkem vitorlázik, a testem pedig ül a parton és nézi.
Távol, távol vannak tõlem az álmaim, nem egy vitorlázós dinasztiába születtem és nem hiszem, hogy valaha módomban állna venni egyet.
Tehát sétálok a víz mellett.
Ha meg van a séta, akkor megvan a szabadidõ, jöhet a következõ.
- Szeretni magam!
Belenézek a víztükrébe.
Még mindig nem tudom elfogadni magam.
Mostanában megváltoztatott az élet. De talán a szemeim ugyanazok mint rég,
Ezen még dolgoznom kell egy kicsit.
- Tisztelni magam!
Ez így a gondolataimba is kimondva olyan fura.
Mit tiszteljek magamban ?
A létemet a szüleimtõl kaptam, az életemet elõbb õk, aztán én próbáltam alakítani, ami valahogy ilyen lett. Lehetett volna más is, ha akkor több eszem van és hallgatok az okos szóra, vagy ha egyszer egy igen helyett, nemmel válaszolok, vagy épp fordítva. Pillangó hatás. Párom kedvenc filmje. Talán nem hiába.
De tisztelni magam? Errõl elõbb másokat kéne megkérdeznem, hogy van-e valaki, aki tisztel engem, és ha igennel felel, megkérdem : Miért ?
Onnantól biztosan okosabb lennék.
- Felelõséget vállalni magam miatt!
Ez rendben van. Voltam a múlt héten nõgyógyásznál, elmegyek egy vérvételre, meg bejelentkezem általános ultrahangra.
Az úton, ha átmegyek, mindig, nagyon alaposan körbenézek, ha vezetek, csak óvatosan száguldozok és télen szedek C vitamint.
Nem tudom, vajon erre gondolt a kedves barátnõm ?
Csupa felszólító mondat és a válaszom csupa kérdõjel.
Szerintem nem így gondolta.
Persze belül tudom én, hogy hogyan is, de még egyenlõre leírni sincs bátorságom, nem hogy kimondani, majd elhatározni a változtatást, és venni egy nagy levegõt és belevágni.
De már a fejemben kimondtam.
A gödörbõl is így másztam ki egyszer, hogy elõször kimondtam a fejembenr30;
|
|
|
- március 18 2008 19:01:17
Drága Madi....hááát nekem volt szerencsém elõbb megismernem [b]ezt az írásodat, mielõtt ide feltetted volna...
...kaptál is egy kimerítõ, négyoldalas reagálást...
...de most , újraolvasva is csak azt tudom mondani,hogy igen-igen...kell néha "elvonulnunk"...mérleget vonnunk...megnéznünk, mit csinálunk jól és mit kevésbé...ha az ember csak végig -rohanja az életét...észre sem veszi...hogy mi miért nem mûködik....mi az amin,ha változtatunk, akkor szebbé-jobbá tudjuk varázsolni az életünket...
....végtelen emberi amirõl írsz...érzékenyen...magadra irányítod minden kérdésed és kételyed...ez rendkívül szimpatikus...ugyanakkor nem biztos...hogy akérdéseket a körülöttünk élõknek nem kellene-e feltenni...
...de mivel a cím alatt megjegyezted, hogy már szinte mindent megoldottál....így úgy tûnik...a magad ereje és akarata elegendõ a dolgok rendezéséhez......ebbõl az akaratból és erõbõl kívánok sokat...és fõleg azt...hogy gyakran-gyakrabban sétálj a parton...töltõdj fel és minél kevesebb felszólító mondat és egyre több válasz találjon meg...
szeretõ ölelés [/b] szí.  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
