|
 Vendég: 23
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Kiábrándult karácsonyi novella
Karácsony éjr30;
Karácsony... Van e ennél szebb, meghittebb ünnep? Mikor a családok összebújva egy örökzöld fa körül ünnepelnek. Az ablakokra festõi képet mázol a jégvirág, a kandallókban pattog a tûz, a lemezjátszók régi slágereket és dallamokat zúgnak, a fa alatt dobozok, ajándékok, az emberek szemében az elmúlt karácsonyok gyertyalángjai égnek. Szaloncukor zizzen, s csillagszórók szikráznak az éjszakában, a hófödte kertekrõl színesen verõdnek vissza az égõsorok fényei...
Ez az a nap mikor szegény és gazdag ünnepel, mikor a házakban béke honol, ilyenkor nincs háború. Ez a kötelezõ nyugalom napja. Ahogy végigszáll a szentlélek képzeletbeli galambja Revenance újjáépített utcáin, megkönnyebbült szempárokat lát, boldog párokat, kis családokat. S ezt látja fent is, hol a szaloncukor gyémánt, a csengettyû színarany, az ajándék ékszer. A fenyõ minden tûlevele egyenként csiszolt smaragdszem, a süppedõs perzsaszõnyeget kétszáz gyermekszolga szõtte, néha még kiált jajszavuk belõle. De a kanapén ülõ férfi nem hallja meg szavukat. Az õ szemébõl kihunyt a karácsony szelleme. Nyílik a kétszárnyú ajtó, s egy nõ lép be rajta. Hosszú mély bordó selyemruha simul nõies alakjára, mintha vízbõl szõtték volna, olyan ruganyos, s gyémántos öv öleli át karcsú derekát, nyakán aranyos béklyó, ajkát lezárta a rúzs, és a megszokás. Tükörként ragyog két türkizszín szeme, hosszú barna haját hullámosan hagyja a hátára omlani.
A férfi feláll, és rámosolyog kedvesére. Magához vonja, és csókkal pecsételi néma ajkait. A nõ lehunyja szemét, férje karjába dõl, hagyja magát rángatni, mint egy rongybaba. Régen elmúlt már, mikor tûz égett a szemében, lázas szenvedéllyel követett csók csókot. Kihûlt mi volt, s most együtt nézik a ropogó, szikrázó tûzifát. Mindketten fáznak, hát összebújnak õk is. A karácsony még az isteneknek is kötelezõ.
A férfi nem elégedett. Zavarja a csend, nem bírja elviselni. tapsára karácsonyi dallam zendül, õsrégi, elfeledett ének, nem szól keresztény mítoszról, csak a mindent átfûtõ, bearanyozó élet dicsérete. egy halk gyermekhang dúdol, a szöveget nem is érteni. De nincs türelme hozzá. a fához lép, húzza a nõt is. elhalmozza õt ajándékkal. ékszerrel, gyémánttal, aranyos karpereccel, ruhákkal és mindennel, mit ember kívánhat. A nõ szája mosolyra húzódik. Ez tetszik a férfinak, bár látja a kényszert, nem érdekli. Szereti, ha mosolyog a felesége. Ezért vette el. Hogy mosolyogjon. S a nõ megteszi. Átnyújtja õ is ajándékát párjának. Órát, zakót, parfümöt és gyûrût. Új autót, s egy címert. Elégedettnek tûnnek mindketten. Adtak és kaptak, egyenlõ arányban. Nem köszönik meg, már nincs mit mondaniuk egymásnak.
A férfi hanyatdönti a nõt a szõnyegen. Reccsen a szép szatén, ahogy mohó ujjai marcangolják szét. Szenvedély nélkül, csak vágyból teszi magáévá. S a nõ hagyja, nem néz rá. A lángba bámul.
Õ máshol jár. Más idõkben, más kastélynál, más férfi karjában. Emlékszik még rá. Az elmúlt karácsonyok szellemére. Már sír. Arcán némán folynak végig a könnyek. Látja az eljövendõ karácsonyokat is. Itt, e pompában, e bûnben. E képmutatásban és ridegségben. S megérti A karácsony lényegét. Cukormázas hazugság. A világot átverõ egyetemes nagy csalás. A remény, mely hazug szeretõként csalja meg híveit, s hitet ad egy jobb világban, egy szebb jövõben, mely a végtelenben nyúló mindenkori idõnek holnapja lesz, sosem mája.
Már nem csak õ sír, de vele az ég is. Karácsony elsõ napján nagy pelyhekben hullatja hókönnyeit az ég, s kárpótlásul a világ mocskáért, néhány óráig még szûzi és szépr30; A városka újraépített utcáink már nem látszanak a lerombolt épületek. A hólepel betakarja, elaltatja azok jajszavát. A múlt meghalt, eltelt egy újabb év. A fények lassan kialusznak, ki ki nyugovóra tér összetákolt heverõjén, vagy ébenfa baldachinos ágyában, s alussza már nyugodt vagy nyugtalan álmát az elsõ éjnek.
A nõ dideregve húzza össze magát a hatalmas ágyon. Könnye patakokban folyik, s tudja még két nap. Két nap, és minden szebb lesz. Mert utána felejt, többé nem emlékezik.
A hajnal fényes sugarai messzirõl kerülik ezt a helyet. Rég tudja már a nap is, ez az örök éjszaka hazája ahol nem virrad új nap, s nincs remény, csak álomvár. Egy világ, ahol a szörnyek járnak saját fényükben, s az ártatlanság lassan kihal. Ennek közepén, a legnagyobb gyilkosok fekszenek nyugtalanul és álmatlanul. A férfi és a nõ, akit összekötött az eskü, önmaguk árulói érzik, számukra itt nincs több holnap. S mégis élnek. A karácsony zavartalanul folytatódik. A halandó üzletek zárva tartanak, portékájukat zárt üvegablak mögül kínálják csábítón. Gyerekek játszanak a szûz hóba, s tiporják össze a szépséges békét, Revenancben pedig a férfi és a nõ fekszenek éberen, remegve. csak hideg és hó, fagy és jég.
És csend, békét nem hozó, nyomasztó, üres fenyegetõ csend...
Törökbálint, 2007. november 28.
|
|
|
- október 05 2009 10:14:42
Szeretet nélkül nincs értelme az életnek...Ez a történet az elanyagiasodott, kiüresedett világ jó leírása. A nő visszaemlékezett az elmúlt karácsonyok szellemére...gyerekkkorára, vagy egy előző házasságra? Ezt kicsit bővebben kifejthetted volna...nem sokkal, csak egy-két mondat terjedelemben. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. augusztus 31. vasárnap,
Erika, Bella napja van.
Holnap Egon napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
