|
 Vendég: 94
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 MM
Nem szeretem ezt a kifejezést...
Mondd kedvesem, mi bajod ezzel a szóval, ezzel a kifejezéssel? Megmondom én Neked, konzervatív vagy! Nem érted a fiatalok nyelvét! Én modernebb vagyok, tök mindegy, hogy hány éves vagyok - mert ugye, ugyanannyi mint Te, hiszen egyek vagyunk - no de nem vitatkozom Veled! - mondja Tündi így kora hajnalban a képembe vágva.
- Tündi, nincs igazad, de tényleg ne vitatkozzunk, mert annak az lesz a következménye, hogy lecseréllek. Miért? Megtehetem simán, hiszen a zöldszemű, tudod a Gábor, a fiúihlet, aki annak idején rám akart csimpaszkodni amíg Te nászúton voltál Barnabással, megint megkörnyékezett. De mint tudod útálom a zöld színt, meg a stílusa sem jön be nekem túlságosan közönséges, alpári, az nem az én világom. Meg kell, hogy mondjam Neked, hogy néha amilyen szemtelen vagy mostanában velem, már rég lecseréltelek volna, de a közönségessége no és természetesen a zöld szeme tart vissza ettől. Úgy hogy húzd meg magad, mert kénytelen leszek keresni egy másik csajszit helyetted, ha felidegesítesz! - róvóm meg Tündimet, de nem veszem komolyan a figyelmeztetést ( ő sem, mert tudja, érzi, hogy szeretem, én már vele halok meg) de néha jól esik vele civakodni.
Szóval ott tartottam, hogy pocaklakó. Nem szeretem ezt a kifejezést, mert nem méltó egy gyermekhez. Egy gyermek ettől sokkal szebb kifejezést érdemel. Nekem például bejön a szerelmünk gyümölcse, vagy életünk értelme.
Ezt a mondatomat hallván az anyaméhben a még kis embrió helyesel. Az ő szemszögéből, az ő gondolatait, érzéseit, hangulatát próbálom most papírra vetni. Remélem sikerül, no persze Tündi itt ül a vállamon és bólogat, hogy eddig jó.Egyébként is belelát a gondolataimba és fejbe vág, ha nem jól írom.
Elhelyezkedik a kis embrió, még eleinte nagyon sokat alszik. Amikor már kifejlődnek az érzékszervei, a kicsi szemei, "látni" kezd, kissé morózusan konstatálja, hogy milyen sötét van ebben a kis szobában. Igazán tehettek volna erre a falra egy kis ablakot, hogy néha-néha kinézhessek - így elmélkedik - hiszen 9 hónapot fogok itt tölteni. Nem sok ugyan, de nem is kevés.Mindent hallok egyébként ami körülöttem történik, csak reagálni nem tudok kellőképpen, csak nemtetszésemet tudom kifejezni a két kicsi öklömmel, vagy a lábaimmal, amikor bokszolok, vagy pici lábaimmal rugok egyet. Ezt olyankor szoktam, amikor anyukám nekem nem tetsző dolgokat művel. Például olyan zenét hallgat, amit kifejezetten útálok, vagy ha apukámmal esetleg veszekednének - nem szoktak - de hátha (erre is fel kell készülnöm) de egyelőre jól érzem magam. Még a szobámban is elférek kényelmesen, nem kell szoronganom. Tudom, nem lesz ez így mindíg. Azt imádom a legjobban, amikor anyukámék szeretkeznek, nem csak a gyönyör miatt, hanem utána olyan sokáig és szépen beszélgetnek egymással és simogatják egymást, természetesen az nagyon jó érzés amikor apukám közvetve simogatja az én fejecskémet is, mert olyankor közelebb húzódok ám ahhol a falhoz ahol érzem az érintését.No és ezután következik a legszebb, amikor rólam beszélnek. Nem tudják még, hogy fiú vagyok-e vagy lány, (én sem) de tök mindegy, anyukámék is azt mondják, hogy az a lényeg, hogy egészséges legyek. Hogy miért az a lényeg én még azt nem értem, de hiszek nekik, hiszen a szüleim. Ők lesznek a példaképem, el kell, hogy higgyem nekik.
Telnek a hetek, a hónapok én egyre jobban növekedem, meg kell, hogy mondjam, hogy a szeretkezésük már nem esik nekem olyan jól, mert nem férek a kis szobámban, és ezt én igyekszem a tudtukra adni egy jól irányzott kis ártatlan boksz anyukám méhfalára - melyet apukám is mosolyogva konstatál - és ilyenkor azt szeretem a legjobban, hogy anyukám is olyan testhelyzetet próbál felvenni, ami neki (is) a legkényelmesebb.
Érzem, hogy közeledik az idő, amikor el kell hagynom a meleg, puha bársonyos kis lakásomat, amit ugyan már nem bánok, mert mint említettem, már nagyon kényelmetlen.
Hallom anyukám hangját, hogy szólítja apukámat, hogy "itt az idő, be kell mennünk a kórházba". hajaj, most egy kissé megijedek, mert tudom, hogy fájdalmat fogok okozni anyukámnak, no és egyben nekem sem lesz kellemes élményben részem. No de ha már (hála szüleimnek) bekerültem ebbe a meleg szobába, egyszer ki is kell onnan jönnöm, nem élhetek életem végéig burokban. Nem, azt, gondoltam, innen megyek nyugdíjba? Nem tudom mit jelent ez a szó, de jól hangzik. Anyukámék szokták emlegetni, amikor a nagyiékról beszélnek, hát, hogy nekik már milyen jó, mert már nyugdíjasok.
No mindegy, majd megtudom ennek a szónak is az értelmét, csak egyszer legyek kinn. Húha, most anyukám egy nagyot kiáltott (biztos, hogy nagy fájdalmat okoztam neki) és hallom a fehérköpenyes jóságos tekintetű (honnan tudom, hogy jóságos a tekintete? Látom, lelki szemeim előtt, attól, hogy még ilyen kicsi magzat vagyok lelkem már van és szemeim is szépek, értelmesek) doktor bácsi szavait, "mindjárt nyomnia kell, kétújjnyi a méhszáj, gyorsan tágul". Én ugyan nem értem, hogy miről beszél, de mintha az ajtó felől egy kis világosságot vélnék beszűrődni. Én már elfoglaltam helyemet a szülőcsatornában, fejjel kifelé fogok érkezni, de mit ne mondjak már én is nagyon szenvedek, hiszen anyukám nyomásai közepette engem úgy összeszorít, a csatornához présel, hogy alig kapok levegőt. Most azt hiszem, úgy érzem, hogy együtt sírunk, szenvedünk, kiabálunk, csak én még benn, ő pedig kinn. "Még egyet nyomjon, egy jó nagyot, anyuka, már látom a fejét" hallom a doktor bácsi hangját, ez még nem fáj annyira, a buksim már kinn lehet, mert még egy erőteljes nyomás és a két vállam is előkerül, hallom anyukám ziláló lélegzetét, no és még egy utolsó nyomás (no ez már nekem is nagyon fájt, olyannyira, hogy rögtön torkom szakadtából ordítani kezdek.) Ők pedig mosolyognak, mosolyognak, hogy én sírok, de nem haragszom rájuk, mert ennek így kell lenni, az, hogy én most sírok (no ennyit azért már megtanultam odabent) annak a jele, hogy élek és ez a természetes. Nagy az öröm körülöttem, megmérik a súlyomat, a hosszúságomat, hogy ezek az adatok miért fontosak, azt nem tudom, nem az a lényeg, hogy már itt vagyok? No mindegy, beírja a nővérke egy kis könyvbe, hogy
születési súly: 35oo gramm (nem mondom nem vagyok olyan kicsi) hossza: 51 cm. Neme: (No erre vagyok oltárian kíváncsi, mert ezt én csak most tudom meg, anyukámék sem tudták eddig, mert az ultrahangos készüléket átvertem, nem mutattam magam kellőképpen, ez meglepetés lesz a szüleimnek is) leány gyermek. Hurrá! Ha tudnék már beszélni, ezt kiáltanám, hiszen legszebb dolog a világon nőnek lenni, ezt onnan tudom, hogy hallgatóztam amikor anyukámék beszélgettek. Apukám mondta mindíg anyukámnak, hogy "Te vagy a legszebb, legcsodálatosabb nő a világon és úgy szeretem, hogy vagy nekem".
És miután rátették a csuklómra a kis azonosító szalagomat (mely rózsaszín) bevittek a többi kis életke közé, boldog voltam. Boldog én, ha mondom. Boldog, hogy nőnek születtem, mert egyszer ha felnövök, engem is így fog valaki szeretni és nekem is azt fogja mondani, amit az anyukámnak az apukám. "Te vagy az életemben a legcsodálatosabb dolog, ami történhetett velem".
Nagyon várom már ezt a pillanatot, no de tudom, hogy addig még nagyon sok feladat vár rám és a szüleimre. |
|
|
- április 04 2012 08:08:28
Kedves Évi!
A kis "pocaklakó" olyan hangzású, mint a "panellakó". A kis magzatot annyi- féle szép jelzővel lehet illetni., Kedves aranyos ez a kis novellád. az ÉLET, A SZÜLETÉS A VILÁG LEGNAGYOBB CSODÁJA! Mi anyák képesek vagyunk minden szenvedést vállalni, hogy gyerekünk lehessen. A magzati állapotunkra, születésünk körülményeire nem emlékszünk. Egyes kutató orvosok azt mondják, mint ahogy Te is írod, a baba a szüléskor ugyanúgy szenved, mint a szülő nő. Szerencsére a természet feledteti ezt a fájó élményt velünk.
Tündikéddel pedig legyél jó viszonyba, mert mindig remek témákat sugdos a füledbe!
Gratulálok és ölellek: Maria  |
- április 04 2012 08:41:20
Kedves Maria!
Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen hamar megtekintetted írásomat és köszönöm kedves, értékes szavaidat.
Igen, ez pontosan így van, ahogy írod, hogy a nő mindenre képes azért is hogy gyermeke legyen, (meg azért is, hogy ne legyen)
Igen, azt én is olvastam, hogy állítólag ugyanúgy szenved a magzat szüléskor, mint az anya. De ezt megint csak ő tudná elmondani, ha emlékezne rá.
No persze a képzeletünktől függ, hogy emlékszik-e rá vagy sem.
A Tündivel nem fogok többé pörölni megígérem, mert azért tisztában vagyok az értékeimmel és tudom, hogy nélküle egy nagy nulla lennék.Lehet, hogy így is az vagyok, de így csak kisebb nulla!
Most Neked elárulom, mert a barátom vagy, ezt a témát már az este kiötlötte, nyomta az agyamat, különböző variációkban suttogta a fülembe, amíg már le kellett, hogy intsem. És képzeld el, egész éjjel sok-sok születendő csecsemővel álmodtam, úgy hogy nem bírtam tovább hajnali fél négytől, meg kellett írnom, mert Tündi nem hagyott. Nem mindíg jó ez, de hát ezzel kell együtt élnem, mint sokunknak.
Szóval Tündi marad, addig amíg agyon nem ütöm!
Szeretettel ölellek: Évi. |
- április 04 2012 12:02:40
Kedves Évi!
Nekem pedig Te vagy az " ihlető illető", mert én is írtam egy anyukáról, majd gondolom nemsokára felteszik ha van kedved olvasd el.
Nem hagyom, hogy nullázd magad!
Lehet, hogy nem vagyunk "nagyok", de remekül szórakozunk és ez "Nem semmi"!
Ölel barátnőd: Maria |
- április 04 2012 12:27:15
Kedves Maria!
Tudod, hogy én vagyok az első - általában - aki olvassa a véleményezi a verseidet, prózáidat, már hogyne lenne kedvem elolvasni az anyukáról a történetedet - akár próza, akár vers - bennem nem fogsz csalódni, én ott vagyok - leszek - a nyomodban.
Egyébként is első perctől kezdve szerettelek már csak azért is, mert a stílusunk, verselésünk hasonló, lehet, hogy a természetünk nem, de az életutunkban is volt hasonló (HM-BM berkei) és összességében szeretem a verseidet, prózáidat és Téged.
Ne is hagyd, hogy lenullázzam magam, mert akkor nem állok szóba többé magammal sem.
Nem is akarunk mi "nagyok" lenni, ha már egy páran elolvassák, véleményezik, de ha nem véleményezik az sem baj, de olvasnak, már megérte feltenni verseinket, prózáinkat.
Mindazonáltal tényleg nem utolsó szempont, hogy "remekül" szórakozunk.
Egyszer én azt írtam a műveimről - no azért már látod megint nagyképűsködök, mert elmegy ez egy kis jóindulattal szösszenetnek is még hogy mű, ugyan már! - hogy én pongyola stílusban írok, ami nem felel meg bizonyos kritériumoknak. De ez nem is az én feladatom. Aki nagyon jól tud írni, iskolai végzettsége is röppenti odáig, hogy tényleg doktori disszertációt írjon, ám tegye, az az ő feladata. Tőle az várható el, arra is szükség van. Én pedig megmaradok itt a bányászbéka vonalától egy kicsit feljebb, én itt is jól érzem magam. Az a lényeg, hogy mindenki megtalálja önmagát és a neki legjobban megfelelő stílust. Ha ez meg van, utána karikacspás az írás, szerintem.
No akkor most, ezt jól kitárgyaltam, de nem baj, olvasni fogom az anyukáról szóló történetedet!!!!
Puszillak barátnőd: Évi.
Köszi kedves barátnőm, hogy visszanéztál! |
- április 04 2012 16:32:44
Kedves Évike!
Én pedig ma is olyan örömmel olvastalak, mint eddig is.
Gratulálok - szeretettel: Szomorúfűz |
- április 04 2012 18:30:29
Kedves Gitka!
Köszönöm szépen, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi. |
- április 07 2012 12:27:12
Kedves Viki!
Persze, hogy nincs semmi baj a "pocaklakó" kifejezéssel, úgy ahogy írod, ez egy játékosabb - fiatalosabb, lendületesebb - kifejezés, hiszen nem ezen múlik, hogy a gyermeket hogyan szeretik a szülei.
Köszönöm, hogy figyelmembe ajánlottad Szécsi Magda könyvét - nem olvastam - de el fogom olvasni.
Őszintén örülök annak, hogy sikerült úgy megírnom, hogy meghatódtál, mondanom sem kell, ilyenkor én úgy beleélem magam, hogy én is bőgtem írás közben. Én ezt csak így tudom leírni. Én az írásaimnak minden pillanatát átélek, lelki szemeim előtt lebegnek a történések.
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál, véleményeztél, irodalmat ajánlottál.
Kellemes ünnepet kívánok Neked és aranyos kis családodnak, vigyázzatok egymásra nagyon!
Szeretettel: Évi. |
- április 08 2012 19:36:30
Kedves Évike!
Nagyon végigizgultam a magzat "szemszögéből" leírt folyamatot az embrionális állapottól a megszületésig! Közben eszembe jutott a "Nocsak, ki beszél?" c. film, amelyben a méhben fejlődő magzat ugyanúgy éli át a fejlődési szakaszt és érzékeli a külvilágot, és még nem tudja hangjával érzéseit kifejezni, de amikor a világra jön, többszörösen is kifejezésre juttatja hangos "felsírásával"!
Gratulálok, nagyon tetszett!!!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- április 09 2012 03:42:57
Kedves Zsuzsika!
Őszintén örülök, hogy "megérkeztél" hozzám, már vártalak.
Igen, az általad említett filmet én is láttam, mind a két részét.
Valahogy így képzeltem el a kis embrió fejlődését az anyaméhben.
Köszönöm szépen, hogy olvastál és véleményeztél.
Szeretettel: Évi. |
- április 10 2012 12:38:31
Kedves Olvasóim!
Végtelen nagy öröm számomra, hogy ilyen sokan "benéztetek hozzám", örül a lelkem, hogy nem volt hiábavaló megírnom a történetet.
Nagyon szépen köszönöm MINDENKINEK, aki olvasott.
Szeretettel: Évi. |
- április 10 2012 18:48:30
Kedves VARIKA12 !!
pf |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
