|
 Vendég: 62
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Élt, valaha egy család, aki éjt, nappal küszködve dolgozott, és nevelte gyermekeit. A férj szerette a feleségét, és a feleség ugyanúgy a férjét.
Abban az időben nehézkes volt az élet minden ember számára, mert bizony a háború rátette a bélyegét mindenre. A férj elveszette szeretett kedvesét, és egyedül kellett nevelnie kilenc gyermekét. Akkoriban voltak a kitelepítések és nehéz idők jártak rájuk. Mindennap korán kellett kelnie ahhoz, hogy el tudja látni családját. Mestersége,-
Szíjgyártó volt: amikor elkészítette a megrendelt lószerszámokat, kiment a szőlőbe kapálni és permetezni. Csak napnyugtakor tért haza!
Szerencsére a gyermekek közül, már voltak nagyobbacskák, akik azért vigyáztak a nála kisebbekre. Ez a szegény megtört ember volt a nagyapám! De térjünk vissza a történethez: mikor már egy kicsit jobb idők jártak, újra megnősült. Élt boldogan a második házasságában, amikor a halál újra elragadta tőle kedvesét! Ekkor már teljesen összetört, és többé nem akart már nősülni. Idő közben megöregedett és bizony már menni is alig bírt. Ereje elhagyta hetvenkettedik évében, és meghalt. Gyermekei már felnőtté váltak idők során. Az egyik volt az én apám! Mikor meghal nagyapám nem, felejtem el soha azt a napot,
Tombolt a fájdalomtól, annyira szerette nagyapámat, az ő édesapját. Apámat megviselte a dolog, mert amikor ő született, akkor halt meg az édesanyja a szülésbe. Nem is ismerhette meg az édesanyját! A legidősebb nővére nevelte őket, és őt tekintették anyjuknak! Az élet, árnyékot vetett sorsukra, mert a kommunizmus megmutatta hatalmát.
Aki nem akart bemenni a Tsz-be attól elvettek mindent, és nem kapott semmit. Így kénytelenek voltak mindent beadni. Lovaikat, és marháikat: telt múlt az idő, anyám állapotos lett bátyámmal, ő volt az első szülött fiú, aki 1962-en született, Dütfás-pusztán. Szegénységben, de szeretetben nevelték gyermeküket. Apám akkor ment a vájár iskolába, tanulni. Letette a vájár tanfolyamot. Elment dolgozni Pusztavámra a bányához. Nagy volt az öröm, mert bizony akkoriban ezerhatszáz forint sokat számított! Boldogok voltak! Megszületett nővérem 1963-an. én 1964-en, öcsém pedig 1969-en. Egy kis mosókonyhában laktunk, a TSZ udvarban. Kicsinek tűnt a kis szoba! Akkor apámnak felajánlották, hogy menjen be a tanácsházára és adjon be igényt lakásvásárlásra, Elköltöztünk a legelső emeletes házba Móron. Apám közben jelentkezett munkásőrnek! Bevették a hazafias népfrontba! Innentől kezdve jöttek a bonyodalmak. Elment dolgozni a Csepel vas és fémművekhez: Ő lett a csoportvezető! A jó lét egy kicsit kezdte elvenni az eszét. ekkor elköltöztünk egy családi házba! Anyám nem nézte jó szemmel ezeket a dolgokat, és kapott egy idegösszeomlást. Mi gyerekek, nem tudtuk mire vélni a dolgot, mert nem értettünk semmit az egészből. Később értettük meg anyánk idegösszeomlásának okát, de gyerekfejjel nem tehettünk semmit. Ekkora apám felköltözött Bakonysárkányba jelen faluba, ahol most is együtt élnek. Anyánkkal mi később költöztünk fel, mert mi jobban szerettük őt, és már tudtuk az okát. Szépen csendesen és békében végre most már boldogok egymás mellett. Igaz, hogy csak ketten maradtunk nővéremmel, mert a bátyám, és öcsém meghalt! Anyám pont kórházban volt, amikor öcsém autóbalesetben meghalt, 1990-en. Rá kéthetére húsvétkor én és barátaim burultunk fel Akán. két barátom meghalt, csak én maradtam életben. Azután itt kezdődik az én életem is egyben, mert bátyám ekkor tűnt el1993-an leányom születésekor.
1997-en tudtuk meg, hogy vízbe fulladt Hartán! Anyámmal kerestük négy éven keresztül.
Történt 1992 havában megismerkedtem szerelmemmel, Katalinnal, édes arámmal. Szegényt az utcára vetette a sors, gyermekével. Először megsajnáltam, ismeretlenül, befogadtam, majd beleszerettem és rabja lettem. Ekkor elmentem dolgozni a Márkushegyi Bányába, dolgozni. Virágzott a szerelmünk, és boldogan éltünk. 1993-an megszületett első gyermekem, Annamária. Kezdett kicsi lenni a szülői ház, így albérletbe költöztünk. Újonnan már hárman voltunk, párom, fogadott fiam, és szerelmünk gyümölcse lányom. Dadra költöztünk albérletbe, oda vetett a sors. Ott jött a meglepetés, Katalin a másik lányom!
Örültünk neki, igaz váratlanul ért minket a dolog, de boldogok voltunk. Ezután megint költözés lett a vége, mert egy újabb magzat volt az anyaméhbe. Elköltöztünk Kisbérre, a Szent János térre. 1994-en Visszaköltöztünk Bakonysárkányba kicsiny falumba, ahol nevelkedtem, és az utolsó két évemet jártam az általános iskolába.
Itt megint albérletben éltünk. 1995-en megszületett fiam Ferenc. Már elég kicsinek tűnt a lakás, ahol albérletben voltunk, így másik házat kellett néznünk. 1996-an elköltöztünk Bakonybánkra egy kis faluba, ahol végre saját házunkba lakhattunk, amit saját, és vállalati kölcsönből vettünk. Végre éltünk boldogan! Jött egy váratlan fordulat.
1997-ben szívműtétre kellett mennem, ha nem vállaltam volna, most nem írhattam volna. Kettétört a munkahelyi karrierem. Rokkantnyugdíjas lettem. Voltak hullámvölgyek az életemben, mert a munkahely elvesztése erőse rávetette a bélyeget az életemre.
Kevesebb lett a jövedelmünk! Kedvesem és a gyerekeim nyújtottak számomra erőt, hogy elfogadjam sorsomat. Mégy fordulat az életünkben, 1999-en a neveltfiamat elszakították tőlünk. A szent ünnep előtt történt Karácsonykor. Teljesen magunk alatt voltunk, de jött az újabb csoda Viktória 1999. dec.28 án. bár szívünk vérzett Danikért,
De valahol vigaszt találtunk a Kis Viktóriában, és valamennyire elnyomta bennünk a fájdalmat. Kéthetente láttuk Danikát, mert úgy rendelte a Bíróság! Telt múlt az idő, elérkezett az első nagy igazi próbatétel, eljött az idő, amikor a bizottságra kellett mennem felülvizsgálatra. 2001-en elvették a rokkantnyugdíjamat, igazságtalanul. A gyerekek családi pótlékából, éltünk hét hónapon keresztül, míg vissza nem ítélte a munkaügyi bíróság! Hitelből-hitelbe mentünk. Szerencsére miután visszakaptam a rokkantnyugdíjam, kezdtünk egy kicsit talpra állni. Ekkor jött egy újabb öröm, az úr megáldott egy újabb gyermekkel, Mátéval. Boldogan éltünk!
Két év elteltével Kedvesem, megint gyermeket akart, így megszületett Böbikém, akit majdnem elveszettünk! Az orvosi tudománynak köszönhetően, megmentették az angyalkánkat. Ekkor jött egy új elhatározás, hogy egy nagyobb ház kellene. 2005-en visszaköltöztünk kisfalunkba Bakonysárkányba. itt is vettünk egy házat. Örültünk a háznak, és jött egy gondolat kedvesemtől, hogy nem e vállalnánk be még egy gyermeket egy tál leves neki, is jut ugyanúgy. Megtörtént a dolog. Vártuk Miklóskánkat 2006- an. Elérkezett a várva-várt pillanat.
Jött a telefon, hogy párom már a szülő szobában van. Az izgalomtól és az izgatódságtól nem tudtam nyugodni, és tízpercenként hívtam a kórházat. A következő hívás már kedvesem volt. Sírva mondta! Hagyták meghalni a gyereket. Dühömben legszívesebben ordítottam volna az orvossal, akinek be kellett volna mennie, de nem volt ott, amikor szükség lett volna rá! Már szülés előtt kéthéttel bevittem kedvesemet, mivel tudtam, hogy nem lesz egyszerű ennyi gyerek után.
Feljelentést tettem a kórház ellen gondatlanságból elkövetett emberölésért. Természetesen nem találták őket hibásnak. Egy ötkilós gyermeket hagytak meghalni az anyaméhben. Ezután megint egy váratlan fordulat történt kedvesemen egy gyors beavatkozást kellett végrehajtani, nem tudtuk miért, mert a zárójelentésben nem szerepelt.
Később aztán kiderült, hogy ki kell pakolni, mert ő is rá mehet.
Kipakolták! És közben eltemettük gyerekünket, Miklóskát, akit úgy vártunk! A gyász nagyon megviselt mindanyunkat. Közben kiderült, hogy kedvesem kapott egy vérmérgezést, Miklóskától, és rákos lett
Ettől. Gyermekünk temetésétől eltel, ha hónap, és utána kedvesem ment el2007 nyarán. Ekkor éreztem, hogy végem van! Akit szerettem, elveszi tőlem a halál, egy orvosi műhiba miatt! Elvesztettem gyermekem és kedvesem is! Itt maradtam akkor hat kiskorú árvával.
Egyedül az orvos miatt, csupán, azért mert ő nem akart beenni dolgozni pedig ő volt az ügyeletes! Azóta már kettő lányom felnőtté vált. De még itt van négy. Itt megint váratlan fordulatot vett életem.
2011-en behívtak megint bizottságra, felülvizsgálatra. 2011 jun. 2án
Elvették végleg a rokkantnyugdíjam, tizenötéven keresztül voltam rokkantosítva szívem miatt, most. Arra hivatkoztak, hogy nem romlott tovább az állapotom. Műbillentyűvel élek! Özvegy vagyok, és még négy kiskorút nevelek egy magam. Az egyházból merítem az erőmet, mert csak a Jó Istenben remélek, és, ha valaha a mennybe jutok, ismét átölelhetem kedvesemet, és meg mondom neki, hogy még a halálán túl is őt szeretem még mindig. Ez életem rövid története. A sors megismétli önmagát!
|
|
|
- április 18 2012 13:55:48
Kedves Ferenc!
Nagyon szomorú a történeted! Megértem, hogy Istennél találod meg utadat. Ő tudja miért kell hordanod e keresztet.
Te egy nagyon jó ember vagy!
Mindig szeretettel olvasom történeteidet, verseidet, mert igazak és szépek!
Üdvözlettel: Dellamama |
- április 18 2012 15:08:27
Köszönöm kedves Dellamama! Még annyit szeretnék kérdezni,hogy mitszólnál ahhoz az ötlethez,hogy egy megemlékező gyászmisét tartana a Napkororngtársaság,valamelyik templomban Zsuzsu otthonához közel?
Persze a családtagokat is megkellene kérdezni róla!Szerintem méltó lenne emlékéhez és egyben , egy utolsó lehetőség Isten felé!Szeretettel: Ferenc! |
- április 18 2012 18:57:34
Kedves Ferenc!
Én sajnos nem ismerhettem Zsuzsut. Nem tudom hol lakott. Én azt gondolom, hogy a vezetőség nem ellenezne egy ilyen emlékezést. A családot is a szerkesztőkön keresztül lehetne elérni. Javaslom privát üziben kérdezd meg őket! Én ha lesz elmegyek a búcsúztatóra. Azt sem tudom a temetés megtörtént e?
Szeretettel: Maria |
- április 18 2012 19:38:16
Kedves Dellamama! írtam aszerkesztőségnek,ha választ kapok,akkor értesítelek benneteket!(SZERETETTEL: Ferenc)örülök,hogy itt voltál!!!!! |
- április 19 2012 08:33:16
Kedves Ferenc!
Már előzőleg olvastam élettörténetedet, de most egy kicsit kiegészítetted a felmenőid életeseményeivel is. Nem irigylendő, amilyen életet kellett élniük, élnetek, de erős akarattal, élni vágyással sok nehéz helyzetből ki lehet keveredni.
Sajnos, a betegség nem válogat, fiatal, még dolgozni tudó emberek halnak meg naponta, akik még legalább 20 évet élhettek volna!
Én is írtam privátüzenetet Zsuzsu lányának, de nem válaszolt és attól tartok nem is fogja nézni az üzeneteket a napkorongon. Az e-mail címég pedig nem ismerem.
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- április 19 2012 09:16:25
A szerkesztőségnek írtam,ígéretet kaptam,hogy megkeresik őket!
Szerettel Ferenc: |
- április 19 2012 17:43:10
Kedves Ferenc!
Mint most is - az emlékek elindulnak bennem írásodra. Gyerekként - a családdal - pár évet éltünk az akkor még Jugoszláv határnál - tanyán. Ott a régi mesterségeket - kisgyerekként volt alkalmam látni - a szíjgyártóét is. De nem csak ez - az egész családi történeted nagyon sok mindenben hasonló az enyémhez. Apukám családja nagyon nagy volt, és Tatabánya, Mány, Bicske környékén sokakat vonzott a bánya magához. Az ő családjában is sokan dolgoztak és váltak áldozatául a bányász életnek. Mindannyiunk élete súlyos kereszteket hordoztat - van, akinek könnyebb, van akinek nagyon fájó és nehéz. annak helyzetek, amiket hit nélkül nem tudnánk túlélni. Megható a családod története. Nagyon sok erő, akarat és hit kellett a továbbéléshez és kell ezután is. Ehhez kívánok további erőt, hitet.
Szeretettel olvastalak ma is. Szomorúfűz |
- április 21 2012 23:20:02
Köszönöm kedves Szomorúfűz! Örülök,hogy osztozhatom sorsomban veletek!Szeretettel:Ferenc..... |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
