|
 Vendég: 37
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
 V
H.Gábor Erzsébet
Elhatározás
Egy fiatal asszony, tragikus szerelmi története.
Éva cigarettáról-cigarettára gyújtott, fel-alá, járkál a lakásban. Nem tudta mitévő legyen. A feje majd szétrobbant az idegességtől arca égett halántéka lüktetet.
- Mit tegyek? Mit tegyek? - töprengett. - Nem igaz, hogy egy felnőtt huszonnyolc éves nőnek elveszi az eszét a szerelem! És egyáltalán! Nincs jogom a szerelemre! - gondolta - hisz gyermekem van és férjem, aki szeret. Soha nem érzett még ilyen maró kínt.
- Hát szép a szerelem? A fenét! Gyötrődés, kínlódás! Tudta, hogy nem mehet így tovább, cselekednie kell.
Két hét alatt négy kilót fogyott, arca beesett, szemei karikásak. És a természete? Fújj! Olyan kiállhatatlan, hogy sem Géza, sem pedig Gézuka meg nem állhatnak előtte, mintha ők tehetnének erről az egészről.
Hirtelen elhatározta magát. Felkapta a telefonkönyvet, és kikereste a cég telefonszámát. Szíve erősen verni kezdett. Kezében remegett a telefon, bepötyögtette a számokat.
A gépi hang után megnyomogatta a szükséges gombokat, és várt.
- Tessék, Széplaki András! - mutatkozott be a mély zengésű, ismerős, férfihang.
- Jó napot András! - köszöntötte Éva. - Nem tudom, hogy a hangomat megismeri-e, Kőszeginé Éva vagyok. Az ön kollégájának, Kőszegi Gézának a felesége.
- Hogyne ismerném meg - mondta András kedves hangon - A zöldruhás Éva, hát lehet önt elfelejteni?
- Köszönöm - mondta zavartan Éva -, de most egy nagyon fontos dolgot szeretnék elmondani Önnek. Ígérje meg, hogy amit most mondok, az csak a kettőnk titka marad.
- Természetesen számíthat rám!
- Komoly problémám van - és érezte, hogy gyomra egy csomóba ugrik. - Szerelmes vagyok! - súgta a telefonba rekedten.
- És megtudhatnám, hogy kibe?
- Magába, és halálosan! - mondta, és érezte, úrrá lett rajta a remegés.
A döbbent csend után végre megszólalt András.
- Erre nem is tudok mit mondani, csak azt, hogy ez nagyon megtisztelő rám nézve.
- Jaj, nem szabad ilyen csúnya szót használnia - sírta a telefonba Éva - köszönöm, hogy végighallgatott, csak ennyit akartam közölni az „illetékessel.”
Ugyan, én köszönöm - mondta nyomatékkal András - kezét csókolom!
Éva hirtelen lecsapta a telefont. Hátradőlt a fotelban, lehunyta a szemét. Még mindig remegett.
Forgott vele az egész világ. Kifutott a fürdőszobába, sokáig öklendezett…
Hússzor végiggondolt minden szót, minden egyes hangsúlyt, amit a telefonba hallott.
- Szerelmet vallottam egy férfinak, és semmi szégyenérzet nincs bennem - gondolta. - Még sem kellett volna, meg kellett volna várnom, amíg ő hív! Lehet, hogy csak képzelődés az egész, és nem is kölcsönös a szerelem? De hát akkor mért csókolt meg úgy, olyan szenvedélyesen, amikor pertut ittunk azon a bulin? Úristen, és a telefonban végig magáztuk egymást! Lehet, hogy már el is felejtette?
Biztosan, akkor nem lepődött volna meg a vallomásomon, hanem rögtön kapott volna az alkalmon és bevallotta volna, hogy ő is szeret. Az is lehet, hogy éppen volt valaki a szobájában és nem tudott beszélni. Azt sem tudja, hogy itthonról hívom, azt hiszi, a hivatalból kerestem. Valahogy tudtára kell adnom, hogy itthon vagyok, akkor biztosan felhív!
Éva egyre csak szívta a sok cigarettát - erről is le kellene már szoknom - gondolta-, de nem sehogy sem tudta a helyére tenni a gondolatait.
Micsoda felelőtlen liba vagyok! Belerondítani egy kétgyermekes család életébe! Hisz András nős! Imádja a gyerekeit. A felesége egy megsavanyodott szikár, mosolytalan asszony, de nem hiszem, hogy András megcsalta volna bármikor is.
Én, aki mindig az erkölcs csősze voltam, minden kínálkozó alkalmat visszautasítottam, én, fogom magam és szerelmet vallok egy férfinak. Tényleg elment teljesen az eszem!
Nem tudott egyhelyben megmaradni, csak járkált összevissza.
- Borzasztó sok a mosnivaló, a port is le kellene törölgetni - de nem volt hozzá türelme.
Betett egy CD-t. Persze, hogy egy Bee Gees számot és szenvedett, zokogott kétségbe esve… Lezuhanyozott, és rendbe tette magát.
- Lassan jön a suliból Gézuka, nem szabad, hogy így lásson-gondolta.
Este megterített, de nem ült asztalhoz, egy falat sem ment volna le a torkán. Lefektette Gézukát és bekapcsolta a TV-t. Géza már film közben elaludt, hangosan horkolt. Csak forgolódott az ágyban, hajnal felé tudott, csak elaludni.
Másnap, mikor mindenki elment a dolgára örült, hogy egyedül maradt.
- Még két nap szabadságon leszek, rengeteg az elintézendő dolog - gondolta.
Rendet tett, bekészítette a kávét, de enni most sem tudott. Újra, talán még tegnapinál is erősebben tört rá a remegés, amikor Andrásra gondolt.
Már negyedtizenegy volt. Nem gondolkodott tovább, elszántan nyúlt a telefon után, s már ütötte is az ismerős számokat. Úgy érezte, belehal, ha nem hallhatja szerelme hangját.
- Széplaki András - hallotta a másik oldalról. Évának még a hátán is végigfutott a hideg.
- Hogy lehet ilyen gyönyörű hangú férfi a világon? - kérdezte magában.
- Éva vagyok!- remegett a telefonba a hangja. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy nincs-e valami mondanivalód a számomra?
- Talán csak annyi - mondta András, hogy nagyon meglepett, amit tegnap mondtál, jó érzés, hogy ezt tudom.
- András! Vágott közbe Éva - nem tudom, hogy ezek után mi a véleményed rólam, csak arra kérlek, nehogy azt gondold, hogy én csak úgy fogom magam, és sorban szerelmet vallok a férfiaknak telefonon. Te vagy az egyetlen, akivel ezt megtettem érted, az egyetlen! Remélem, nem ítélsz el érte, de már nem bírtam tovább.
- És mióta tart ez a dolog, úgy értem velem kapcsolatban?
- Két hónapja, két hónapja nem tudlak elfelejteni, azóta, a kis csókunk óta. Most miért nem szólsz, miért nem szólsz, mondd, mi a baj?
- Bejött valaki! - suttogta András
- Jaj, el is felejtettem mondani, itthon vagyok, nem dolgozom az itthoni számom…
- Rendben - mondta András, és letette a kagylót.
Éva arca lángolt. Cigarettára gyújtott újra, és leült a telefon mellé. Kezébe vett egy magazint, azt lapozgatta, de fogalma nem volt arról mit lát, csak a csörgére várt.
- Ha visszahív, szeret! - gondolta. Az óra félegyet mutatott.
- Nem hiszem el, hogy még mindig nem üres az a hülye szoba!
Iszonyatos berregésre riadt föl gondolataiból. A csengő szólt. Gézuka rohant be, elfelejtette elvinni a tornafelszerelését.
- Szia, anya - köszönt, és már rohant is le a lépcsőn.
Éva becsukta az ajtót, éppen a kávét készítette be, amikor megcsörrent a telefon. Leejtette a szűrőt, kiborult az összes kávépor, de otthagyta a földön és rohant be a szobába. Fölkapta a kagylót.
- Tessék! - szólt bele lihegve.
- András vagyok - hangzott a másik oldalon.
Éva sírással küszködött.
- Hát visszahívtál, már úgy vártalak! Na? - kérdezte kíváncsian.
- Éva, csak azt akarom mondani, hogy nekem is borzasztóan tetszel, nagyon helyes és csinos nő vagy igazán. De, ezt az egészet nem lehet telefonon megbeszélni, találkoznunk kellene valahol. Nincs valami jó ötleted?
- Semmi mondta Éva, most hirtelen nem jut eszembe semmi megoldás.
- Most le kell tennem-suttogta András.
- Szervusz, kedves hívjál, két napig itthon vagyok - mondta szinte esdekelve.
Bekattintotta a CD-t. Talán egy kicsit el is szenderedett. Ahogy kinyitotta a szemét visszatért az iszonyatos fejfájása. Kiment a konyhába gyógyszerért, és látta, hogy a kávépor még ott hever szanaszét szórva. Gyorsan fölsöpört, fölmosott. A kávét már föl sem tette.
Neki állt vasalni. Bekapcsolta a mosógépet. Semmi éhséget nem érzett, pedig egész nap nem evett egy falatot sem.
Estére Esztert és Pétert várták, a legjobb barátjukat. Éva alig tudott figyelni, barátnője meg is kérdezte: - Mi a baj?
- Semmi - mondta - kicsit elfáradtam a munkahelyemen…
Péterék, éjfélkor mentek haza.
Másnap minden kezdődött elölről. Géza munkába indult, Gézuka iskolába. Éva most is örült, hogy egyedül lehet. Leszedte a függönyöket, bekapcsolta a mosógépet. A füle, az ösztönei csak a telefoncsörgést figyelték, de az néma maradt.
- Tudja, hogy itthon vagyok, mért nem hív?
Amikor a mosással végzett, leült a telefonpadra és várt. Az éles csörgésre összerezzent. Gyorsan beleszólt:
- Éva vagyok! Az édesanyja hívta, hogy megbeszéljék a hétvégi programot.
- Vasárnap várlak benneteket ebédre - mondta,
- Köszi, anya.
És Éva megint magára maradt.
Éva tizennyolc éves korában rögtön érettségi után férjhez ment. Szülei egyszerű munkásemberek voltak. Mindig a könyvek rabja volt, romantikus, álmodozó lélek.
Féktelen, néha kitörő érzelmeit idegességének könyvelték el nála. Szülei vasszigorral nevelték. Nyolc órára még nagylány korában is haza kellett érnie. Minden lépéséről tudni akartak. Amikor Gézával egy kiránduláson megismerkedett, úgy érezte, hogy szerelmes. Géza jóravaló csöndes természetű fiú volt. Technikusként dolgozott az autógyárban.
Sokáig sportolt, kézilabdázott. Mindenki szerette, nyolc évvel volt idősebb Évánál. A szerelemből nagyon korai házasság lett.
A házasságkötés után Géza szülei autóbalesetben meghaltak, Egy év múlva született meg fiuk, Gézuka.
Éva a helyi postahivatal ügyintézője lett. Közel volt, viszonylag jól keresett. Szülés után három évig otthon maradt a kisfiával, imádta a gyermekét, de már visszavágyott dolgozni, nem elégítette ki a négy fal látványa. Rengeteget olvasott, de beszélgetésre vágyott, alig várta, hogy visszamehessen az emberek közé.
Géza nagyon jó kollektívában dolgozott, összeszokott kis csapat volt az övék. Gyakran szerveztek céges-bulikat, közös kirándulást. Minden rendezvényen ott voltak. Éva imádott táncolni. Az egyik ilyen céges rendezvényen látta, ismerte meg Andrást, Géza kollégáját, aki csak ritkán táncolt, akkor is csak komoly ábrázatú szikár feleségével.
A férfiak közül András volt a legfessebb legjobb-képű férfi. A legutóbbi bulin, két hónapja, jöttek össze. Egy társas összekapaszkodós táncban valahogy egymás mellé sodródtak, és később már együtt táncoltak, beszélgettek.
András szemében különös, vággyal teli fény villant. Éva szinte megbénult a tekintetétől. Fura bizsergető érzést váltott ki belőle a férfi puszta érintése is.
András udvarolt, dicsérte alakját, ruháját, de semmi különösebb nem történt. Évát robbanásszerűen érte az érzelem, úgy érezte, hogy ez a férfi hozzá tartozik. Akkor este csak Andrásnak táncolt. Kihívóan, kacéran, soha nem tett még ilyet. Amikor a társaság tagjai pertut ittak, András megfogta Éva kezét, magához húzta, és szájon csókolta.
Búcsúzáskor mélyen egymás szemébe néztek és szótlanul váltak el. Éva egész éjszaka nem aludt. Ezerszer visszaidézte a percet, András csókját érintését, illatát. Úgy érezte, hogy ő is felkeltette a férfi érdeklődését. Akkor még úgy gondolta…
Két hónapig várta, hogy András megkeresi őt, de ez nem történt meg. Ezért határozta el, hogy nem vár. Megteszi ő az első lépést, felhívja telefonon…
Este megint nem vacsorázott. Már Géza is kezdett aggódni.
- El kellene menned valahová pihenni, teljesen kikészültél attól a rengeteg munkától. Nem tudom, miért kell neked hat ember helyett dolgoznod.
Hétvégén vacsorázni mentek egy zenés helyre. Éva táncolt, csak táncolt, nem engedte, hogy Géza egy percre is leüljön. Ki akarta táncolni magából a szomorúságot. Már a kolléganői is észrevették, hogy valami nincs rendben nála.
- Mi a baj? - kérdezték.
- Semmi, mondta-, semmi, majd elmúlik…
András egész héten nem hívta. Éjjelente sem aludt már, csak forgolódott, emésztette magát.
- De mit is akarok én? Ráerőszakolom magam egy nős férfire, akit tulajdonképpen nem is ismerek. És ha van valakije, és ha ő is szerelmes, csak éppen másba? - töprengett.
Elhatározta, hogy vár. Ő megtette az első lépést, a többi már András dolga. Már csak ötvenhárom kiló volt. A kollégák mégis őt tartották a legcsinosabb nőnek a hivatalban. Udvaroltak, bókoltak neki, de ő csak egyetlen ember szerelmét akarta Andrásét.
Géza teljesen megbízott benne, persze nem is volt oka a féltékenykedésre, Éva soha nem csalta meg. Pedig hány konkrét ajánlatot kapott már, például éppen Géza főnökétől. Dömöstől, aki egyfolytában üldözi a pimasz szerelmével.
Hány éves is lehet András? Negyven, negyvenkettő? A legszebb férfikor. Éva nem értette, hogy őt, a legszebb nőt utasították vissza, valahol mélyen nagyon bántotta, sértette ez a dolog. Úgy érezte megalázták, bepiszkították elárulták a szerelmét. Már vádolta magát a meggondolatlan lépésért. - Miért is kellett felhívnom!?
- El kell felejtenem - gondolta -, bár azt is tudta, hogy ez teljesen lehetetlen…
- És nem hív, nem keres, pedig tudja, hol dolgozom, hol lakom. Csak rajta múlik, de úgy tűnik, ezt ő nem akarja.
Meg kell nyugodnom itt a szép gyermekem, a szerető rendes férjem. Csitt, csitt, szívem nyugodj meg…
Évának remek ízlése és jó alakja volt, így nem volt nehéz mindig jól kinéznie. Titokban mindig úgy készült, mintha a rég várt randevúra indulna éppen. Egyik gondolata meghazudtolta a másikat. Érzelmei egyik végletből a másikba sodorták.
Teljesen beletemetkezett a munkájába és a háztartásba. Sütött, főzött, takarított, de nem volt türelme senkihez, semmihez.
Géza aggódó szemekkel figyelte. Féltette a feleségét és valami fura sugallatra a házasságát is.
Évát zavarta Géza aggódása, már-már kezdte azt hinni, hogy András talán szólt neki és elárulta a szerelmét. Iszonyatos lelkiismeret furdalása volt. Az ágyban is, mint egy hideg szobor fogadta a férje közeledését. Senkit nem akart senkit a világon, csak egyetlen embert, Andrást!
Esze, teste, csak őt kívánta. - Felejteni!!! De hogyan? Lehetetlen volt. Szívét még javában marcangolta a szerelem.
Este Géza bejelentette, hogy szombaton céges buli lesz, és mindenképpen ott illik lenniük. Éva nem bírt magával
- Legalább láthatom! És végre tiszta vizet önthetünk a pohárba!
Lázasan készült a szombatra. Fodrászhoz, kozmetikushoz ment. Este hófehér szűk nadrágot és mélyen dekoltázst zöld selyemblúzt vette fel.
Korán érkeztek. Géza, mint szervező, fogadta a vendégeket, gyakran hagyta őt egyedül, de mindig akadt, aki szívesen időzött a társaságában. Rengeteg bókot kapott, érezte ő is hogy gyönyörű. Arca lángolt, a szíve muzsikált.
Kilencre még a későn jövők is megérkeztek. Megjött Dömös is kövérkés feleségével. Szinte természetes volt, hogy Éváék asztalához ültek le. Vacsora után megkezdődött a tánc. Évát egy percre sem hagyták ülve, ő pedig kétségbe esetten csak az ajtót figyelte, hogy mikor érkezik már András.
Tizenegy-órakor már nem bírta tovább. Tánc közben megkérdezte férjét, hogy:
- Széplakiék nem jönnek?
- Nem! - mondta kurtán Géza - ők Debrecenbe mentek a hétvégére.
Na, ez volt a vég! Éva teljesen elveszítette önuralmát. Kirohant a mosdóba és lesírta magáról az összes festéket. Nem jött el…hogy-hogy nem jött el! Egyértelmű, mert nem akart velem találkozni. Na, most jól megkaptad kedves Éva asszony, ez mind a tied! Így jár az, aki csak úgy fogja magát és beleszeret valakibe.
Gyorsan rendbe szedte magát és visszasietett az asztalukhoz.
- Csakhogy megkerült az elveszett szépasszony-szólt érdekes, érces hangján Dömös.
Egész este elrabolták előlem, de ez a tánc, most már tényleg csak az enyém!
- Szabad? - hajolt meg mélyen Éva előtt.
Érezte, hogy Dömös egyre közelebb húzza magához, ujjai a hátát simogatják. Gyönyörű lassú melódia szólt.
- Csak lenne már vége, nem bírom ki! Évát a hányinger kerülgette.
- Tudja, hogy maga itt a leggyönyörűbb?- súgta a fülébe Dömös, és lehelete szinte perzselte Éva fülét.
- Tudom! - mondta erőtlenül, már maga a tízedik, aki ezt mondja.
- Hát, a szépséget nem lehet elrejteni! - és még szorosabban magához vonta az asszonyt.
Éva egy hirtelen mozdulattal eltaszította magától, de közben már meg is sajnálta ezt a szánalmas férfit,
- Elnézést- mondta - de nem kaptam levegőt!
A tánc végén Dömös kezet csókolt, és visszakísérte az asztalhoz.
- Géza- mondta kaján vigyorral - nem félsz, hogy elcsábítják tőled ezt a gyönyörű asszonyt?
- Nem! - mosolygott Géza -, úgysem találna még egy ilyen klassz férfit, mint amilyen én vagyok! - és kedvesen megcsókolta Éva arcát.
Éva érezte, hogy a fejébe szállt a pezsgő.
Teljesen összetört, alig várta, hogy végre vége legyen már ennek az egésznek.
Éjszaka, szinte részegen adta át a benne tomboló szenvedélyt férjének.
- Látod Géza, - motyogta magának- most már biztos, hogy a tiéd maradok örökre, nem kellek annak, akit én szeretek!
Lassan múltak a napok Éva dogozott nevelte a gyermekét, és teljesen bezárkózott az ő kis világába. Éjjelente a képzelete mindig visszarepítette Andráshoz. Annyira beletemetkezett a munkába, hogy nappal már nem is gondolt rá. Úgy érezte, hogy szerelme gyűlöletbe csapott át. Nappal gyűlölte Andrást, de éjszaka megint szerette.
Úgy szenvedett, mint egy kutya.
- Nekem kell okosnak lennem. Nem tehetem magamat tönkre egy álomért.
Esténként több időt szakított Gézukára rengeteget játszott vele. Szorosan magához szorította.
- Istenem mi lett volna veled! - és gyorsan megcsókolta imádott fia arcocskáját.
Volt, amikor minden ok nélkül ordítozott, nem tűrte maga mellett sem Gézát sem a fiát. Már minden reggel hányt. A munkájában is olyan hibákat vétett, amit korábban soha…
Egy hét múlva Géza elkísérte őt az orvoshoz.
- Pihenned kell-mondta, majd keresünk egy nyugodtabb munkahelyet, nem teheted tönkre magad!
Az orvos erős idegkimerültséget állapított meg. Felirt egy csomó nyugtatót, altatót és betegállományba küldte Évát.
Három napig szinte csak aludt. Kicsit megnyugodott, de még nagyon gyenge volt. Egyik délután telefoncsörgés verte fel álmából Félig kábultan vette fel a kagylót.
- Tessék! - szólt bele álmosan.
- András vagyok, szervusz - köszöntötte a hang. - Géza mondta, hogy beteg vagy. Ha nem veszed rossz néven, meglátogatnálak.
Éva még fel sem ocsúdott a kábulatából, testét végigfutott a hideg.
- Engem meglátogatsz, te? - kérdezte hitetlenkedve.
- Igen, csak egy fél órára, látni szeretnélek nagyon!- mondta rekedtes hangon - mehetek?
- Gyere, siess - suttogta Éva - Siess nagyon…
Alig tudott feltápászkodni az ágyból. Gyorsan lezuhanyozott. Belenézett a tükörbe. Sápadt, volt, szeme alatt sötét karikák. Egy kis pirosítót tett fel. Felvette a legszebb könnyű kis hálóingét, rá a selyem köntösét. Gyönyörű barna bőrét kiemelte a lehelet-zöld selyem.
Bekészítette a kávéfőzőbe a kávét, leült az ágyra és várt. Felállt, megigazította az ágyneműt, kezébe vett egy könyvet, de nem tudott most olvasni. Gondolatai ide-oda cikáztak. Nem is kellett volna a pirosító, mert közben úgy felforrósodott a teste, hogy az arca is lángolt.
- Eljön meglátogatni engem? Három hónap után? Három hónapja nem is láttam, és most hirtelen fogja magát és idejön.
- Hát akkor játsszuk végig, amit elkezdtünk! Majd megmutatom én neked, hogy ki vagyok én, szépfiú!
Elhatározta, hogy a közömbösen és nagyon tartózkodóan fog viselkedni, de legbelül majd szétvetette az izgalom. Határozott, de halk kopogtatás riasztotta fel töprengéséből.
Belepillantott az előszoba tükrébe, megigazította a haját, és kinyitotta az ajtót. És ott ált Ő, kezében egy nagy csokor vörös-rózsával, elegánsan, mosolyogva. Éva hellyel kínálta. Elővette a legnagyobb vázát és beletette, majd az asztal közepére helyezte.
- Gyönyörű- szagolt bele az illatos rózsákba.
Bekapcsolta a kávéfőzőt, poharakat hozott, és bekattintotta a CD-ét. Persze, hogy megint a Bee Gees számokat. Érezte, hogy a férfi, tekintetével követi minden mozdulatát.
Leült Andrással szemben. Mellén, szétnyílt a könnyű kis köntös, de hagyta, nem húzta össze. Gyönyörű mellei tüntetően domborodtak ki a mélyen dekoltált hálóingből.
- Hogy vagy kedves!- kérdezte András és az asztal fölött átnyúlva kezét rátette Éva gyönge kis kezeire.
Éva finoman elhúzta a kezét, és üdítőt töltött a poharakba.
- Köszönöm már jobban, - mondta éles hangsúllyal.
- És a szíved? - kérdezte András, a szíved meggyógyult már?
- Köszönöm, már rendben van mindenem teljesen meggyógyult, hála az égnek.
- Milyen érdekes- mondta András - az egyik seb begyógyul, de valahol máshol egy újabb keletkezik. Most például az én szívem fáj, nagyon, nagyon…és mélyen Éva szemébe nézett.
- Behozom a kávét! - mondta Éva és gyorsan kisietett a konyhába. Remegő kézzel tette a tálcára a tele csészéket.
- Istenem! Mennyire szeretem! Kérlek, segíts meg, segíts meg, hogy legyen elég erőm…
Lassan kortyolták a kávét.
- Ez most kimondottan jót tesz a sok nyugtató után- próbált meg jó pofizni Éva.
András egy percre sem vette le róla a szemét. A zene lágyan belengte a szobát. ….
András megitta az utolsó kortyot, és átült Éva mellé a kanapéra. Finoman átölelte az asszonyt, maga felé fordította és lágy, hosszú csókot csókolt a szájára. Aztán még egyet, mindaddig, míg azt nem érezte, hogy Éva viszonozza a csókjait. Éva nem ellenkezett. Olyan lágyan és természetesen adta át magát az ölelésnek, hogy maga sem gondolta volna még félórával ezelőtt.
- Szeretlek- súgta András és hosszú, lágy érintésű ujjait finoman az asszony köntöse alá csúsztatta, és Éva hagyta, és teljes szívéből akarta, ezt a csodás beteljesülést, amire már hónapok óta csak vágyott és vágyott. Nem kellett ide szó, csak a szenvedélyük. Megtalálták egymást a csókban az ölelkezésben, a szerelemben.
- Egy ember, akiről nem tudok semmit, egy ember, akiről mégis mindent tudok - gondolta…
Éva kijött a fürdőszobából. András úgy ölelte, mintha el sem akarná engedni már soha többé.
- Menj, kedves- súgta Éva - menj, és egy apró kis csókot lehelt szerelme homlokára.
Másnap és harmadnap is ugyanígy találkoztak. Szerelmük beteljesedett.
Évából elszállt a nyugtalanság. Valami fura kábulatban élt, a szerelemtől zsibongó vére, bizsergető, fura kábulatában
Éva újra dolgozni kezdett. Bujkálva titkon találkoztak, amikor csak lehetett. Semmiféle lelkiismeret furdalást nem érzett. Valahogy úgy érezte, hogy jár neki ez a szerelem.
Válásról soha egy szó sem esett köztük, nem akarták felborítani egyik család életét sem.
Éva még gondosabb anya volt mind eddig. Visszatér az életkedve. Megint az a vidám szeretnivaló teremtés volt, mint régen. Titkukat úgy őrizte, mint a világ legédesebb legféltettebb kincsét…
- Teljesen felépültél! - mondta Géza és boldog volt, hogy visszakapta az ő gyönyörű, vidám szépséges feleségét…
Kemény fagy köszöntött a városra.
Az utak síkosak, majdnem, hogy járhatatlanok voltak. Pénteken, már kora délután elmentek András Bíborligeti nyaralójába. Ott töltöttek egy-két órát boldog szeretkezéssel.
Megittak néhány pohár bort is, jókedvük volt, boldogok és nagyon szerelmesek voltak.
- Kérlek, ne hajts ilyen gyorsan! - kérte Éva Andrást. Nehogy baj legyen, látod, milyen csúszós mindenhol az út.
- Ne aggódj! - mondta András Veled, még a mennyországba is szívesen repülnék! - és jobb kezével átkarolta Éva vállát. Még maguk is hallották a fék, csikorgó sikolyát, meg talán az ijesztő üvegcserepek csörömpölését is, de utána elsötétült a világ, már nem jutott el tudatukig, hogy mi is történt igazán…
Tíz perc múlva szirénázva megérkezett a mentő….A szalagkorlátot átszakítva, az autó belezuhant az árokba. Sajnos, a tűzoltókra is szükség volt…
Éva lassan kinyitotta a szemét. Csak imbolygó fehér falakat látott. Majd, egy elmosódott arcot, amiben felismerte Gézát.
- Nagyon fáj a lábam- suttogta rekedten, nagyon fáj…
Géza rápillantott a fehér takaróra, ami a láb helyén teljesen besüppedt a lepedőig. A szíve a torkában dobogott.
Tenyerébe szorította Éva törékeny kis kezét.
- Kérek valami fájdalomcsillapítót neked - mondta és zokogástól rázkódva sietett ki a kis kórteremből, minél messzebb innét mindegy, hogy hova csak el, el, nagyon-nagyon messzire…Halálsápadtan tántorgott a kórház fagyos kertjében sokáig…
A két temetés egy napon zajlott le.
A farkasordító hideg ellenére a temetésen rengeteg ember volt.
Az emberek furcsa pillantásokat váltottak egymással. Az egyik sír mellett egy fekete kabátba burkolózott szikár asszony állt száraz vörös szemekkel, két gyermekkel.
A másik mellett pedig Géza, Gézukával, aki szorosan az apjához bújva, értetlenül nézte anyja, az ő drága édesanyja, frissen hantolt sírján a rengeteg színes virágot…
|
|
|
- április 20 2012 18:47:34
Kedves Zsike!
Nagyon meghatott e tragikus végű szerelmi történet. Érdekes hogy ma én is egy hasonló esetet írtam le.
Ha egy házasságban élő nővel, vagy férfival megtörténik, hogy beleszeret valakibe, azt elítélik és megbocsájthatatlan "bűnnek" tartják.A szívnek nem lehet parancsolni. Ritka eset amikor az ilyen kapcsolatban nem sérül meg valaki. Ha válás lesz vagy ha nem is ritkán happy-and, a vége.
De emberek vagyunk és a szerelem csodálatos ajándék, el kell fogadni ha jön!
Szeretettel gratulálok remek írásodhoz: Maria |
- április 21 2012 09:27:55
Kedves Dellamama!
Nagy örömmel vettem, hogy ezt a hosszú novellámat is elolvastad, köszönöm szépen.
Hozzáértő szép szavaidat is figyelemmel ovastam, és ezt a sorodat kiemelném, mert én is hasonlóképpen gondolom, mint a hogyan Te.
"De emberek vagyunk és a szerelem csodálatos ajándék, el kell fogadni ha jön!"
Szeretettel fogadtalak:Zsike |
- április 21 2012 09:28:50
jav: ...mint ahogyan... |
- április 21 2012 13:33:51
Kedves Zsike!
Ezt a nagyon megható, és szomorú végű történetet már olvastam régebben. De most is végigolvastam, mert azóta már "sok víz lefolyt a Dunán", és sok mindent olvastam azóta. Nem emékeztem pontosan az elejére.
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- április 21 2012 16:54:08
Kedves Erzsike! Nagyon megható a történet amit írtál! A tiltott szerelem,néha a végzethez vezet,amit Isten nem néz jó szemmel.
Tudom mijen nehéz ,mert a magány szörnyű és amikor úgy érzed végre rád talál újra a szerelem, a lelked inog,mert úgy érzed becsaptál mást,vagy megcsaltad! pedíg csak a szív szólalt meg újra! Erre csak annyit tudnék mondani,sokszor le kell győznünk magunkban a szívünk lángolását,mert így a helyes. Persze vannak pillanatok,amikor az ember nem bírja tovább,és nem tud se enni,se inni,mert annyira elragadta a szerelem hívó szava, és nem lehet ellen állni neki, néha,mert kísért!
Csak később bánjuk meg,ha nem úgs sikerül! Ilyen esetben mindíg Istenre kell hagyatkoznunk! sZERETETTEL :Ferenc |
- április 22 2012 18:46:09
Kedves Zsuzsi!
Nagyon örülök, hogy elolvastad újra a novellámat, köszönöm szépen Neked, Szeretettel fogadtalak most is:Zsike |
- április 22 2012 18:48:20
Kedves Feri!
Nagyon örülök Neked, köszönöm, hogy eljöttél. Nagy figyelemmel olvastam kedves szavaidat, sok sok igazság van benne, ami bizony elgondolkodtatásra készteti az embert, de ez egyáltalán nem baj. Sőt...
Szeretettel fogadtalak Téged is:Zsike |
- április 22 2012 20:54:52
Kedves Zsike!
Én nem régen vagyok itt a Napkorongon, de ezt a történetet már olvastam valahol a neten. Megható történet - és bizony, a szívnek parancsolni nem lehet, ha jön egy új szerelem. Sajnos, a család sínylette meg leginkább ezt a szerelmes, ezt a kapcsolatot.
Szeretettel olvastam most is történetedet: Szomorúfűz |
- április 23 2012 13:31:45
Kedves Margitka!
Köszönöm szépen, hogy elolvastad a novellámat ismét. Valóban olvashattad már korábban is máshol.
Szeretettel fogadtalak most is: Zsike |
- április 23 2012 13:37:48
Kedves Viktória! Nagyon örülök Neked is! Köszönöm szépen, hogy elolvastad.
Ez a novellám még nagyon "korai" időszakomból való.(bár ma is vállalom) Ezeket sem hagytam a fiókban "porosodni", főleg azért, mert ez is közel áll a szívemhez.
-Éva fáradtsága a "munkahelyén" ,nem arra az egy-két napra vonatkozott, hanem az az előtti korábbi fárasztó munkahetekre is...
- Az a bizonyos csók úgy csattant el, hogy éppen senki nem látta, vagy nem is számított talán abban a pillanatban, hogy látják-e.
Kedves Viktória, köszönöm szépen az észrevételeidet. Szeretettel fogadtalak most is:Zsike |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. december 03. kedd,
Ferenc napja van.
Holnap Barbara, Borbála napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
