Ülök a számítógép előtt. Az éppen aktuális bloganyagomhoz olvasok, keresek verseket, írásokat. Eközben zenét hallgatok, vagy a tv-t – azt is inkább hallgatva. Persze, ha számomra érdekes műsor van, felfigyelek, odafigyelek rá. Most is így történt. Az egyik csatornán halmozottan sérültekről, az életükről, a munkájukról, a kikapcsolódásukról, egy színjátszó csoportról és egy tavaszi műsor-összeállításról volt benne szó.
- Egyszer csak felcsendült a „Tavaszi szél vizet áraszt” – ismert népdal. Akarva, akaratlan kicsordultak a könnyeim. Eszembe jutott a dal hallatán sok minden. Az énekkari próbaéneklés ezzel a dallal, az ifjúságunk, de legfőképpen az - az este.
Egy baráti társaságban voltam. Fantasztikus emberek voltak. A hölgy sorstársunk, míg férje igazi vérbeli társasági ember, aki nagyon szeretett bennünket. Sokszor voltunk vendégeik, de mindig félszegen mentem hozzájuk a magas ház, a sok lépcső miatt, hisz nehezen fogadtam el, hogy cipeljenek fel a lakásba. A szabadtéri összejöveteleket viszont nagyon szerettem. Ezen a májusi napon is találkoztunk. Csodálatos volt, - visszaemlékezve.
Az alkonyat homályában illatoztak a virágok. Köztudott, hogy az estében a violák milyen intenzíven ontják illatukat. A kert végében egy kis patak folyt. A háziak ebből a kis patakból locsolták csodaszép kertjüket. A patak szinte nevetgélve csörgedezett, kellemes vízillatot hozott felénk a fújdogáló szellő. Sok fa, közöttük fűzfák ágai hajoltak a vízbe. Egyébként végig a patakpart vakító fehér kövekkel borított volt. Nagyon szerették ezeket a köveket a madárkák, nem is értem, hogy miért. Sokszor elnéztem őket, ahogy ugrándoztak a köveken, tőlünk sem félve és ittak a patak vizéből. A víz teljesen áttetsző, csillogó, kristálytiszta, a meder aljáig a patak életét láttató volt. A kertben Zoli egy sütőhelyet alakított ki, ahol nyársalni, bográcsozni, sütni lehetett. Itt volt megterítve, e körül ültünk. Szálló füsttel telt a levegő, a tűz lángja csodálatosan szép volt.
Emlékszel? – mostanában beszéltünk róla – mikor a tűzről írtál, hogy mennyire szeretem nézni a lángot.
Az arany lángnyelvek átölelték a fahasábokat, teljesen beragyogva a körbeülők arcát, az egyébként is csillogó szemeket. A fények, a lángok fantasztikus ragyogást tudnak adni a szemeknek. Szeretem ezeket a hangulatokat, szeretem az ilyen estéket. Különleges, furcsa varázslatokat ad a szívemnek. Amikor egy-egy zene, egy-egy gondolat így előtör bennem – a fájó, és mégis csodálatosan szép emlékek. Már leszállt az alkony. Az este csendesen bontogatta szárnyait. A láng fénye világította be a kertet. Az égbolton akkor is felhők úsztak, melyek már sötétedni kezdtek, lilás, majd sötétebb színre festve az eget. Füstcsíkok úsztak a levegőben, sejtelmes homályt borítva ránk. Meseszép volt minden. Azután feljött az esthajnalcsillag és körötte a sok kis csillag. És akkor valaki elkezdett énekelni:
„Tavaszi szél vizet áraszt,
Virágom, virágom.
Minden madár társat választ,
Virágom, virágom.
Hát én immár kit válasszak,
Virágom, virágom.
Te engemet, én tégedet,
Virágom, virágom.”
Addig is dudorásztunk, de akkor mindannyian bekapcsolódtunk. A láng és ez a dal – a lelkemet simogatta, ölelte át.
Amikor a tv-ben meghallottam, annyira elszorult a szívem, felszínre hozva a régen eltemetett érzéseket, emlékeket. Ugyanakkor olyan szép érzés ömlött el rajtam. Fájt minden, de olyan csodálatos volt. Tudod, hogy elhallgatnám ezt a dalt, ezeket a bús, szívet-lelket melengető, simogató dallamokat reggelig is, mert annyi emlék, olyan csodálatos érzések fűznek hozzájuk. A természet csodái az életem, amelyet soha nem lehet elfeledni. Mindig új szépségeket és csodákat mutat nekem a végtelen horizont, a rét, az erdő, a bennük élő minden apró kis élőlény, a virágokkal, növényekkel együtt. Minden pillanathoz dallamok, érzések kötődnek. A világ minden fényességével, szívem mély szeretetével, az érzéseimmel. Biztosan sokan ezt giccsesnek, butaságnak gondolják, de ezt nem lehet elfelejteni. A végtelen horizont, a csillagok, a hold - nem olyan, mintha tündérek vennének körül bennünket, és lejtik táncukat a csodákban? Egy-egy arc, egy-egy ilyen este, egy-egy pillanat, elhomályosuló, majd hirtelen fényesen ragyogó, felvillanó emlékek és érzések.
Mikor meghallottam ezt a dalt, mindez végig futott rajtam, és most mindig Te jutsz eszembe még ha mindezek régi emlékeim is.
Egyáltalán nem giccses, hanem nagyon is megható, és gondolatébresztő, hiszen írásodról biztosan minden olvasódnak hasonló, szép baráti összejövetelek jutnak eszébe.
Szeretettel: Zsuzsa
Dellamama - április 29 2012 19:04:20
Kedves Gitka!
Ez a szép magyar nóta, felkavarta Benned a régi emlékeket. A piknik hangulatát a táj szépségeit nem felejtetted el, ezért is tudtad ebben a nagyon hangulatos írásodban visszaadni.
Jólesett most kora-este olvasni!
Gratulálok: Maria
szomorufuz - április 29 2012 19:31:09
Kedves Zsuzsám!
Nagyon szép emlékem. Köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel: Szomorúfűz
szomorufuz - április 29 2012 19:32:16
Kedves Maria!
Én köszönöm, hogy olvastad, hogy velem voltál.
Szeretettel ölellek: Szomorúfűz
gyongyszem555 - április 30 2012 04:49:18
Kedves Gitka!
Néha egy hangulat, egy dallam, egy vers, egy novella, egy film, egy regény felszínre hozhatja az elfelejtettnek hitt régi kedves emlékeket.
Csodálatos elménknek köszönhető, hiszen a szép emlékeket elraktározza, a rosszakat megpróbálja kisöpörni a tudatunkból több-kevesebb sikerrel.
Jó volt olvasni "emlékeidet" kedves Gitka!
Amikor 3o éves voltam, egy nagyon kedves barátom mondta mindíg, (aki akkor 6o éves volt) figyeld meg "kislány", milyen jó lesz visszaemlékezni ha ennyi idős leszel mint én. A régmúlt történetek csak úgy sorakoznak az elmédben, hogy "kibocsájtást" nyerjenek és milyen jó lesz emlékezni. Igaza volt, de akkor 3o évesen még nem igazán értettem, de most már igen.
Szeretettel olvastalak most is és gratulálok!
Külön öröm számomra - melyet én nem tudok - hogy szépen beleszövöd történeteidbe a csodálatos természetet, annak minden szépségét.
Szeretettel: Évi.
szomorufuz - április 30 2012 10:20:19
Kedves Évike!
Ez nagyon érdekes - valóban úgy van, hogy szinte mindenről a régmúlt éled bennem és felszínre törnek az emlékek. Sokszor vagyok úgy, hogy a közelmúltra nem emlékszem annyira, mint a régi pillanatokra. Van, amikor a gyerekkorból olyan közeliek a történések. Nagyon sok minden leírva vár a füzetbe, amit gépbe kellene írnom
Köszönöm, hogy itt vagy, hogy olvasol. Nagy öröm számomra. Szeretettel ölellek: Szomorúfűz
szomorufuz - május 02 2012 19:53:56
Kedves Viki!
Köszönöm, hogy olvastál és köszönöm szavaidat. Szép emlékek - őrzöm magamban, míg élek. Szeretettel: Szomorúfűz
