|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,204
|
|
 V
A főváros mindenkinek mást jelent. Van akinek munkahelyet, van akinek otthont és van akinek sulit. Történetem az utóbbival foglalkozik. Ha van kedved elolvasni egy történetet, mely valós eseményeken nyugszik, akkor csak bátran kattints a címre és jó olvasást!
Az év legnagyobb sikerének könyveltem el, amikor megkaptam az értesítést az egyetemről. „[NÉV] felvételt nyert az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépészmérnöki Karára.” – állt a cetlin. Szóval felvettek! Nem volt más hátra, mint a beiratkozás az iskolába és a kollégiumba. Azonban ennek is volt egy árnyoldala. A koli messze esett a sulitól. Nagyjából negyven percnyire, ha a dugókat is beleszámítjuk, akkor olyan egy órára. Amúgy a környékkel nem volt semmi bajom. Nagyon jó környék volt. Falusias jellege megérintette lelkemet és beleszerettem. Ott feküdt a Lépcsős utca mellett, szemben a Camponával és a Tescoval. Két hatalmas betontömb volt, ami még a szocialista időkben épülhetett. Külseje és belseje is ezt tanúsította. Szobám eléggé rozoga volt. Majd széteső asztalok, emeletes ágyak létra nélkül és persze a televízió is rossz. Az első héten még nem aludtam e zord falak mögött, hanem egy hotelban töltöttem az éjszakát kint egészen Nagytétényen, annak is a legszélén. Nem is tudom mi volt már a neve. Talán Hotel Aquaris, de nem biztos. Innen indultam el aztán másnap a Művészetek Palotájába, ahol a szemeszternyitót tartották. Ez több mint egy órás tömény előadás volt zenével, szónoklattal és esküvel kísérve. Minden elsős hallgató (azaz a gólyák) felálltak és esküt tettek az Iskola és az Állam Alkotmányára, majd újból elfoglalva helyüket, immáron az egyetem kötelékében hallgatták tovább a rektor úr ünnepi beszédét. Az ünnepély végeztével a hallgatók visszaindultak szálláshelyeikre.
A következő héten, mint gólya toppantam be az ELTE Budatétényi Kollégiumába. Most már végleg kicuccoltam és elfoglaltam a szálláshelyet, ami most is üres volt. Azonban a letett ruhákból látszott, hogy nem vagyok egyedül. Ezen a héten került sor az első egyetemi ismertetőre, a leckekönyvek aláírására. Pontban tíz órakor vette kezdetét ez az egész parádé. Ott voltak a nagy fejesek, a Hallgatói Önkormányzat képviselői. A konferenciaterem megtelt hallgatósággal és pontban tízkor kezdetét vette az értekezlet.
- Kérem csukják be az ajtót! – szólította meg az egyik hallgatót az öltönyben lévő úriember, akiről később kiderült, hogy ő a HÖK elnöke. –Felolvasom a neveket és aki itt van az kérem valahogy jelezze. Mondjuk kiáltson egyet és akkor megkapja a Leckekönyvét.
Ez egész művelet nagyjából fél órát vett igénybe. A HÖK elnök az előtte lévő fehér jegyzőkönyvből felolvasta a neveket. A hallgatók jelentkeztek és egy rövidszoknyás hölgy kivitte nekik a könyvecskéjüket. Az eljárás befejeztével az elnök újból szót kért.
- Most pedig kérem, hogy figyeljenek, mivel csak egyszer mondom el! - jelentette ki. – Mindenki nyissa ki a könyvét és a könyv közepénél írja alá.
Ez olyan két percet vett igénybe. A precíziós eljárás után következett a hallgatói tájékoztató. Szokás szerint Polomeczky Tamás beszélt végig.
- Üdvözlök mindenkit a Bánkin. Örülök, hogy ezt az egyetemet választották. A mi egyetemünk igazán magas színvonalú képzést kínál minden hallgatónak. A Bánki Budapest legjobb mérnököket képző iskolája. Hogy mit is kérünk? Csak azt, hogy jeles szakemberek legyenek. A BME-vel ellentétben a Bánki a gyakorlati képzést részesíti előnyben. – mondta. – Követeléseink nagyok, de aki bent marad annak biztosítva lesz a munkája.
Sokáig beszélt még. Sok felesleges szóval dicsérte a Bánkit, de valahogy túlságosan erőltetetnek tűnt az egész. Mindenesetre kiderült, hogy a hallgatók 90%-a megbukik. Szép kis arány ez! Sebaj, ha meg hát meg. Az értekezés végeztével visszamentem a kollégiumba és lefeküdtem az ágyamba. A szoba most is teljesen üres volt. Ez így volt az egész héten. Az ezt a hetet követő hétnek második napján nyitódott az ajtó és betoppant a szobatársam, Dodó.
- Hello, Dorián vagyok Székesfehérvárról! – mondta és kezet nyújtott.
- Üdv, Laci vagyok Komáromból. – mondtam. – Elsős?
- Igen, az. Te?
- Én is. Bánkis vagyok.
- Én is. Gépészmérnök leszek, ha minden igaz.
- Én is annak készülök. Hogy-hogy nem találkoztunk eddig?
- Pesten aludtam eddig. – adta meg a választ. – A suli onnan közelebb van.
Másnap már együtt mentünk közös óránkra. Szerda volt ekkor és nem igazán volt sok óránk. A jövő héten már megismertem a másik szobatársamat is. Éppen szokás szerint pihentem emeletes ágyamban, amikor hallottam, hogy kattan a zár és kinyílott az ajtó. Mindketten megdöbbentük, mivel nem számítottunk arra, hogy jön valaki. A gyerek odajött hozzám és szokás szerint kezet fogtunk, majd bemutatkoztunk egymásnak. Az igazi döbbenet ezek után következett. Mind a ketten komáromiak voltunk. Őt Balázsnak hívták, de mondta, hogy az ismerősei Vakondnak becézik. Első dolga nem volt más, mint, hogy bekapcsolja a számítógépét és felmenjen a netre. Ekkor toppant be Dodó is. Köszönt és lefeküdt az ágyba. Ő volt az alsó szomszédom! A negyedik taggal kollégiumi éveim alatt sohasem találkoztam. Egyszerűen nem járt be a koliba, vagy legalábbis akkor nem, amikor én ott voltam. Vakond egyik hóbortja a Family Guy nevű rajzfilm nézése volt. Hosszú időket töltött lap topja előtt és nézte a sorozatát.
A budai reggelek egészen mások, mint a komáromiak. Ezt már az ősz elején tudatosítottam és rádöbbentem arra, hogy ez egészen otthonos környék. Szerettem Budafokon élni. A XXII. kerület gyakorlatilag elvarázsolt. Élvezem a buszozást a Lépcsős utcától a Móricz Zsigmond körtérig. Itt tett le a 33-as busz. Ez volt a végállomás! Innen a 4-es számú villamosra szálltam fel, ami a Moszkva tér irányába halad. Én azonban a sárgasággal csak a Blaháig mentem. A sulim ugyanis itt feküdt és ide ingáztam minden nap. Szóval egyszerre voltam a falusias Budán és a metropolisz Chicagoban egyaránt. Otthonomnak mégis Budatétényt tekintettem és nem az Erzsébetvárost. A VIII. kerület valahogy furának tűnt. Túlságosan pesti volt. Valahogy sohasem éreztem közelinek ezt a helyet. Olyan volt, mint egy átokkal megszórt terület régi épületekkel. Koszos és poros hely volt, betondzsungel. Az egyetlen szerencsém, hogy nap mint nap elhaladtam a Pál utca mellett. A Füvészkertet azonban sohasem volt szerencsém megpillantani. Vigasztalásomra szolgál, hogy láttam a Dohány utcában lévő zsidó temetőt. Különös egy vigasz, talán nem is vigasz. Mindenesetre bebarangoltam ezt a kerületet illetve volt szerencsém bepillantást nyerni a Ferencváros életébe is. Minden pénteken ide vezetett utam. Itt volt ugyanis az előadó épület. Az előadások ebben az épületben folytak, így akarva-akaratlanul szemtanúja lehettem a hetedik kerület romlottságának, ami szép lassan megfertőzi egész Pestet. Nem mondom, hogy ez a romlás megállíthatatlan, de mindenesetre gyorsan terjed. Napjaim zöme tehát így telt. Utaztam Budatétényről a Móriczra, majd onnan a Blahára. Szabadidőmben volt szerencsém körbejárni Budapest budai részét. Természetesen nem az egészet, de azért bepillantottam a budai életbe is. Szerdai nap lehetett, ha minden igaz, amikor úgy döntöttem, hogy felkerekedek és megnézem Észak-Budát. Felszálltam hát a 33E-re és elindultam a Móricz Zsigmond térre. Igazából csak a Budafok Városháza megállóig mentem, mivel itt átszálltam a 46-os villamosra. Az ok roppant egyszerű: dugó volt Budán. A 46-os villamos is befut a Móriczra. Innen aztán felszálltam a Batthány térre vivő 19-esre. Szemben volt az Országháza, így azt is lefényképeztem. Majd felszálltam a vonatra és egész a Tímár utcai megállóig utaztam. Itt kiszállva átsétáltam a hídon. Megpillantottam a Margit-szigetet és a Görzenált. Nem töltöttem el itt sok időt. Szó szerint csak bekukkantottam és máris indultam vissza. Szerettem utazni, sőt most is szeretek. Más embernek ez őrült hóbortnak tűnhet, de számomra nem.
Mindenesetre voltak érdekes napjaim Budapesten. A nap legizgalmasabb része az úgymond futás a vonat után. Ezeket szerettem a legjobban! Igazi akció, amit sajnos nem sikerült felvenni, de megesik, hogy nincs operatőr a környéken. Szóval így teltek ezek a napok!
|
|
|
- május 01 2012 13:20:54
Kedves Orátus!
A kollégium "bevételéről" született részletes beszámolód arról tanuskodik,
hogy milyen nagy élményt jelentett neked, az önálló élet megkezdése, a remény, hogy gépészmérnők leszel. Sajnos - ne haragudj rám, hogy elmondom- ez egy nagyon jó napló. vagy nevezhetjük blognak- amibe az olvasó, aki valamilyen izgalmas, vagy vidám, esetleg szívhez szóló sztorit keres, csalódik! De van remény, hogy biztató város-megismerő sétáid során olyan élményeket, fotókat találsz, ami méltán fölkelti az olvasóid figyelmét! A VIII. kerület igen gazdag régi épületekben, amelyek kis szobrait cifra erkélyeit, a Barossutca és környéke szobrait ( Pál utcai fiúk!)
nagy élvezet fényképező géppel a kézben fölkeresn! Andy |
- május 01 2012 18:43:47
Kedves Andy Jazz!
Hát igen, mindenképp fontos "fordulópont" volt az életemben. Szerettem a kollégiumot és Budát is. Hát igen, a VIII. kerület tényleg szép, bár néhány épületre már ráférne a restaurálás. Engem azonban inkább a budai rész fogott meg, mint a pesti. Oratus |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. május 19. vasárnap,
Ivó, Milán napja van.
Holnap Bernát, Felícia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
