|
 Vendég: 95
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
A gyermekek mint összetartó erő!
No és a szerelem, szeretet!
Viktória ezen az éjszakán szinte semmit nem aludt, nagyon messze elkerülte az álom. Csak forgolódott ágyában és gondolkodott. Gondolkodott és ösztönszerűen érezte, hogy nem szabad Gézával belebonyolódnia egy szerelmi kapcsolatba. Nem, mert neki ott van a szerető, megértő, gondoskodó családja, a férje Gábor mindent megtesz, hogy ő újra otthon érezze magát. Gondolkodott. Nem teheti, hiszen erkölcsi érzéke ezt diktálja. Jó, elveszítette az emlékeit, az egy dolog, de az értékrendje, erkölcsi hovatartozása, nem engedheti, hogy megtörténjen, bármennyire is vágyódik a férfi után. Úgy érezte, hogy ha megtenné soha többé nem tudna Gábor szemébe nézni, és nagyon utálná magát emiatt. Mit is mondott a professzor a konzultációk alkalmával? "Ne ragaszkodjon görcsösen ahhoz, hogy visszatérjenek az emlékek, próbálja meg elfogadni ezt a tényt, hogy most kezdődik az élete. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, de egyelőre - és lehet, hogy egyébként sem - mást nem tehet. Ha nem jönnek az emlékek, hát nem jönnek, a mában próbálja megkeresni az örömet, hiszen van szerető családja", visszhangoztak tudatában a professzor szavai.
Már eltelt egy év a baleset óta, tulajdonképpen nagyon jól összekovácsolódott a kis család. A gyerekeket nagyon megszerette, talán ösztönszerűen érezte, - bár ha nem is emlékezett -hogy ezek a gyerekek az övéi, az ő vére csordogál ereikben, ő szülte őket, igen, ezt érezte, hogy ő az anyukájuk. Minél több időt töltött velük, annál jobban megismerte őket, és nagyon szegszerette "Újra". A gyerekek is imádták őt, Gábor nagyon jól elmagyarázta a gyermekeinek, hogy mi történik most körülöttük, mi zajlik édesanyjuk fejében, és türelemre intette gyermekeit. Nem kellett nagyon győzködni a gyerekeket, hiszen gyerekek még, és a gyerekek tudnak a legjobban alkalmazkodni egy új helyzethez. Tudomásul vették, hogy édesanyjuk nem emlékszik az emlmúlt időszakból semmire, hamar túltették magukat rajta, és úrja kezdték ők is kicsi életüket édesanyjukkal. Nem volt nehéz, hiszen nagyon szerették anyukájukat, minden egyes cselekedetet a szeretet motivált.
Viktória egészen jól "összebarátkozott" anyósával is, szinte már a barátnőjének tekintette. Egyre ritkábban vette már igénybe a segítségét, teljes mértékben úgy viselkedett, mintha százszázalékosan ő lenne a ház asszonya - mely nagyon jó érzéssel töltötte el - átvette az igazi szerepét és roppant jól érezte magát ebben a szerepben. Anyósa gyakran meglátogatta ugyan, de most már csak arra volt szükség, hogy beszélgessenek kicsit egy-egy finom kávé mellett.
A nagyon gondot - mely tulajdonképpen nem is volt már gond annyira - Gábor jelentette. Ösztönszerűen érezte, hogy Gábor nagyon rendes ember, nagyon rendes férj és nagyon szereti őt, és nagyon szerethette ő is a férjét. Tulajdonképpen ő is szereti, csak a szerelem nem akar érkezni. Pedig érezte, hogy annak is előbb-utóbb be kell kopogtatni, hiszen annyira már ismerte magát, hogy ő nem házasodott volna össze Gáborral, ha nem lett volna szerelmes. Idáig jutott gondolataiban, mire hajnal felé elnyomta az álom.
Másnap kissé rossz hangulatban ébredt a kialvatlanság miatt, de amikor gyönyörű gyermekeit meglátta, - Gábor már elkészítette nekik a reggelit iskolába menet előtt - szerető szíve nagyot dobbant, igen, ez az ő családja, büszke volt rájuk nagyon és könnyeivel küszködve, mely a meghatottságtól tódult szemeibe - odaszaladtak hozzá és sok-sok puszit adva neki, integedve, mosolyogva elindultak az iskolába.
Tündike megtorpant egy pillanatra és visszaszaladt.
- Anyucikám, tudod, hogy hová megyünk holnap? Holnap szombat, nincs iskola és leutazunk vonattal a Balatonra egyész hétvégén ott leszünk, mert hétfőn kedden sincs iskola - a tanároknak van értekezlet - emlékszel, ugye, minden évben oda szoktunk menni ezeken a napokon, már csak azért is, mert ekkor van a születésnapom, és már három éve így csináljuk.- és válaszra nem várva elindult Tamás után. Tamás kézenfogta húgát és együtt indultak az iskolába, mely nem volt messze tőlük.
Gábor is elkészült, diplomata táskájával a kezében, odalépett felesége mellé és apró puszit lehelt felesége arcára. Viktória egy kicsit megremegett, mintha ismerős érzések kerítették volna hatalmába. De csak egy pillanatra, mely azon nyomban tova is röppent. Egy pillanatra Gábor is megtorpant, hiszen ismerte felesége minden rezdülését, nagy erőfeszítésébe került, hogy ne ölelje magához a szeretett lényt úgy ahogy azt minden reggel tette "azelőtt". De nem akarta erőltetni, elrontani mindent pedig végképp nem. Így gyorsan távozott, de szívében lelkében egy kis szomorúsággal, már régen nem gondolt arra, hogy még egyszer karjaiban tarthatja szerelmét, arra meg végképp nem, hogy szerelmeskedhet kedvesével. Beletörődött, jó volt így, ahogy volt, mert annyira szerette a feleségét, hogy bármi áron csak mellette akart maradni.
Géza nem jött többé, csak egy levelet küldött Viktóriának Gáborral - hiszen kollégák voltak - de Gábor nem bontotta fel a levelet, sejtette, ,hogy mi állhat benne, de tiszteletben tartotta a levéltitok sérthetetlenségét. Ha akarja, úgyis elmondja neki Viktória, hog mi áll a levélben.
Nem volt hosszú a levél, csupán néhány mondat.
Viktória meglepődött, hogy csak a levél érkezett, de tudat alatt örült is neki. Helyet foglalt kedvenc kanapéján és olvasni kezdte:
"Kedvesem! Nem megyek többé hozzátok, nekem is családom van, vannak gyermekeim, szerető feleségem, bármennyire is kívánlak, szeretlek - mert szeretlek azt tudnod kell - de nem tehetjük. Téged is nagyon szeret a férjed, engem a feleségem, gondolkodtam, nem tehetjük. De én úgy gondolom, hogy ezt Te is így érzed, akár Te is írhattad volna nekem ezt a levelet. Kívánom, hogy légy nagyon boldog.
Szeretettel: Géza"
Viktória nem érzett csalódást, sőt mintha megkönnyebbült volna a lelke, hogy Géza "kimondta" a kimondhatatlant, melyet ő nem szívesen tett volna, mert Gézának sem szeretett volna fájdalmat okozni. De mostmár lelke megkönnyebbült.
Megkezdték az előkészületeket a másnapi balatoni kirándulásra. Vonattal utaztak Balatonkenesére - autót soha többé nem vettek, Gábor úgy döntött, hogy soha nem vezetnek többé, hiszen ez okozta a tragédiát a családjukban - az első nap nagyon hamar eltelt, a gyerekek élveztél a víz hullámait, nagyon jó idő volt. Viktória boldog volt. Életében, illetve "új életében" most kezdődött igazán a boldogság. Gyermekei örömét látva, érezve szeretetüket, mély érzések kerítették hatalmukba. Ő napozott a strandágyon, férje játszott a gyerekekkel a vízben. Viktória figyelte őket, figyelte, hogy mennyi szeretet árad Gáborból gyermekei felé és mennyire harmónikus a kapcsolat, és mennyire azonos hullámhosszon vannak. Jobban szemügyre vette a férjét, már-már kuncogva magában, és így gondolkodott. Egészen jóképű, kedves, intelligens, okos, szeretetreméltó, hiszen ilyennek kell lennie, én választottam annak idején, miért ne lehetnénk boldogok?
Nem emlékszem a múltra, de most ez a jelen, - a professzor szavai jutottak az eszébe - nem kell görcsösen "előhozni" a múltat, mely nem is fog sikerülni.
Boldog volt, érezte, hogy boldog. Kijöttek a gyerekek a vízből, mert már indulni kellett az üdülő éttermébe vacsorázni. Vacsora után a gyerekek játszhattak még egy kicsit a klubteremben, mely kifejezetten gyerekek számára volt létrehozva. Gábor és Viktória még egy kicsit sétáltak a Balaton partján, kellemes este volt, fogták egymás kezét, és valahogyan ismerős volt az érzés Viktóriának. Felnézett férjére, látta szemében a vágyat, a vágyat, melyet eddig is észrevett, csak eddig nem volt képes arra, hogy viszonozza az érzéseket, eddig nem tudott mit kezdeni vele. De most, most mintha megváltozott volna a helyzet. Gábor is érezte a változást, gyengéden félve, óvatosan átkarolta Viktória vállát, aki most az egyszer hosszú idő óta nem tiltakozott. Jóleső, mintha már ismerős érzés kerítette volna hatalmába Viktóriát és közben azon imádkozott magában, hogy el ne múljon, el ne múljon, maradjon itt vele ez az érzés örökre.
Gábor maga felé fordította feleségét, mélyen a szemébe nézett, és fátyolos hangon megszólat.
- Szeretlek, nagyon szeretlek, veled akarok élni egész életemben, vágyom rád, de ha még nem állsz készen, én várok, mert őrületesen szeretlek. - mondta a férfi és arra számított, hogy ismételten elutasításban lesz része, de nem, nem így történt. Viktóra is mélyen a szemébe nézett és így válaszolt.
- Én is szeretlek, nem tudom, hogy milyen volt azelőtt a szeretkezésünk, mert nem emlékszem, de most akarom, akarom, hogy újra együtt legyünk, azt hiszem kívánlak, nem akarok tovább ezen érzés nélkül élni.- és forró csókban egyesültek. Sürgető vágyat éreztek - nem voltak messze a a lakosztályuktól - gyorsan felosontak, tudták, hogy a gyerekeknek nincs kulcsuk a lakosztályhoz, ők mennek majd értük a klubhelyiségbe - és egymást átölelve, forrón szeretkeztek. Csodálatos élmény volt. Gábor tudta, érezte, hogy most kapta vissza teljes egészében a feleségét, neki ismerős érzések voltak ezek.
Viktória tudta, érezte, hogy most lett "újra" Gáboré testileg, lelkileg, bár neki nem voltak ismerősek az érzések, de ettől függetlenül ugyanolyan jó volt, hiszen "újra" megtapasztalta a szerelem édes ízét. Még maradtak kicsit egymás karjaiban, majd lezuhanyoztak, órájukra pillantottak, este fél 1o volt, gyorsan összekapták stranduhájukat és futottak egészen a klubbig. Nem késtek el, 1o óráig lehettek ott a gyerekek, akik szinte észre sem vették az idő múlását. Kéz a kézben - négyesben - ballagtak lakosztályuk felé, fogták egymás kezét mintha soha többé nem választhatná el őket egymástól senki és semmi.
A gyerekek egymásra néztek, kicsit csodálkoztak, mert így négyesben, ilyen önfeledten, boldogan már régen voltak együtt, de mivel ők még gyerekek, nem sokat foglalkoztak ezzel a ténnyel, őket kielégítette a végtelen szeretet, mely feléjük áradt szüleikből.
Csodálatos négy napot törtöttek, újra felfedezték egymást, Viktória nem "rágódott" tovább a múlton, a mában élt és a jövőt tervezgették mostmár boldogan, mint azelőtt. |
|
|
- május 01 2012 12:10:45
Kedves Varika12, nálam 1!
Hát igen! Gondolom Dellamama is ilyen írásokra gondolt felszólításában. Úgy olvastam, mintha egy amerikai filmet néztem volna. Igaz a Balatonparti sétánál szemérmesen elfordítottam a fejem, de a boldog végkifejletet, a gyógyulást, jelző örömteli hangulatot már teljes odafigyeléssel néztem.
Megint kibújt a szög, - optimista életszemléleted- a zsákból, amit mint Mikulás osztogatsz olvasóidnak! Nekem már csak a krampuszt hagytad!
Szeretettel olvastalak Andy |
- május 01 2012 12:47:58
Kedves András!
Ígérem, hogy legközelebbi írásomnál nem kell úgy érezned, hogy Neked csak a krampuszt hagyom!
Egyébként abban igazad van, hogy az amerikai filmek ilyen rettenetesen szentimentálisak, mindenki boldog, mindenkivel - no azért nem mindenkivel - - és csak is ilyen lehet a végkifejlet!
Hát egy frászt! Tudd meg, hogy három variáció közül választottam amit a filkómban "megszerkesztettem" (vagyis Tündi) és győzött a negyedik variáció, az utolsó, ami
hajnalban "született". Mert a hajnali születések állnak hozzám a legközelebb.
Két okból kifolyólag választottam végkifejletként az "amerikai csodafilmekbe illőt". Először is pozitív életszemléletem, amit Te is jól látsz, másodszor úgyis annyi kesergés, gyötrelem, szenvedés, bánat, bú, baj (húh, de szeretem a magyar nyelvet, milyen sokféleképpen kifejezhetem magam ) keserűség, csalódás, megcsalás, elhagyás, intrika, gonoszság van a világban, az emberek szívében - már akinek ez van -, hogy nem árt egy kis boldog optimizmus, még ha fikció is.
De tulajdonképpen én hiszek benne, hogy létezik ilyen boldogság és nem csak Amerikában, tutira nem tud engem meggyőzni senki arról, hogy nem létezik ilyen.
Köszönöm szépen kedves András, hogy olvastál, véleményeztél, igyekszem nem krampuszt hagyni Neked!
Szeretettel: Nálad Varika1 |
- május 02 2012 10:07:30
Kedves Vikikém!
Nagyon szépen köszönöm, hogy itt jártál és véleményeztél.
Nagyon szépen köszönöm a méltatást, el kell, hogy áruljam, hogy több változatot félredobtam a "filkómban" végül ez a negyedik változat volt az, ami hozzám közel áll és maximálisan azonosulni tudok vele.
Nagyon szépen köszönöm kedves Viki, hogy itt jártál és végtelenül örülök, hogy nem okoztam csalódást Neked.
Szeretettel: Évi.  |
- május 02 2012 16:30:13
Kedves Évi! Na végre, itt vagyok!
Már háromszor kezdtem bele a folytatásos kis novellád olvasásába, de mindig abba kellett hagynom valamiért.
Teljes mértékben biztos voltam a happy-and-ben.
Igazad van, abban amit Andy-nak írtál. A valóságban sajnos a történetek nem ilyen szépen alakulnak.
Örülök, hogy ezt a variációt választottad!
Nagy izgalommal olvastam, hogy Viktória újra beleszeretett a férjébe! Gézánál is a "józan ész" győzött.
Milyen más is így öreg fejjel végignézni az életünkön. Mert bizony a kis "Ámorka" nem válogat. Lövöldözi nyilait össze vissza. Nem nézi kit talál el, nős, nőtlent, singlit vagy feleséget.
Gratulálok Barátnőm!
Nem csalódtam, ezt vártam!
Ölel: Marika |
- május 02 2012 17:09:00
Kedves Marika!
Már nagyon vártalak - gondoltam, hogy közbe jött valami, azért nem jöttél rögtön - és nagyon köszönöm, hogy olvastál és kedves, tanulságos szavaiddal véleményeztél. Igen, Ámor lövöldözhet, de ebben a szituációban másak voltak a körülmények.
Szeretettel baráti öleléssel: Évi. |
- május 06 2012 15:34:52
Kedves Olvasóim!
Nagyon szépen köszönöm, hogy ismételten közelít a számláló az 5oo-as szám felé - hálásan köszönöm Nektek - és kívánok Mindenkinek aki olvas jó egészséget.
Szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
