|
 Vendég: 19
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,204
|
|
 V
Háborús emlékek
2. rész
Anyám házasságkötése után a nagyanyáméval szomszédos házba költöztünk.Tulajdonosa vasútas lévén áthelyezéssel az akkor éppen visszafoglelt Felvidékre került szolgálatba, családját is magával vitte. Így - ekkor először és egyetlen alaklommal - egy egész lakás állt rendelkezésünkre. Szomszédainknál sok gyerek volt - nagyon szegényesen éltek valamennyien. Nagyjából velem egykorúak is. Magas dombon álltak a házak és teljesen komfort nélküli volt mind a hat, mert ez zsákutca volt, villanyoszlopok híján áram sem volt, petróleumlámpával világítottunk, vízet pediga száz méter mélyen lentebbi kertekes kútból nyertünk és cipeltük fel vödrökkel a dombtetőre - és ez nem volt éppen könnyű, de én is kivettem a részem belőle. Takarékoskodni kellett vele. A homokos földben nem termett meg semmiféle hasznos növény, csak akácfák nőttek és rajtuk virágzás után rengeteg undorító szürke hernyó potyogott a fejünkre, amikor elmentünk a fa alatt.
-Pajtásaimmal sokféle vadon termő bogyót és gyümölcsöt ettünk, vadsóskát, mályvát, szedret és ez vitaminszükségletünket biztosította. Bár játékszereink nem voltak, akadt ugrókötél és néhány bicska, labda, vagy magunk rajzoltunk a homokba, várakat építettünk és álmodoztunk. Télen a dombról lehetett magunk tákolta deszkaszánon siklani, hógolyózni és egyebeket kitalálni. Jól éreztük magunkat, amíg nem vált komolyra a háborús pusztítás.
- Nevelőapámat nem sorozták be katonának, mert gyenge volt a szíve, de amikor már szinte minden férfira sor került, sikerült a helyi híres Vagongyárban - amit hadiüzemmé nyílvánítottak /harckocsikat, repülőgépmotorokat gyártottak /- segédmunkásként állást kapnia. így felmentést kapott a frontszolgálat alól. A Szövetséges erők azonban fontos megsemmisítendő célpontnak tekintették ezt a gyárat. Így került sor 1944. április 13-án az első hatalmas pusztítást előidéző szőnyegbombázásra városunkban. Három hullámban támadtak a bombázó gépek, tizenöt perc alatt 350 tonna robbanó és gyújtóbomba hullt a lángoló égből a gyárra és a belvárosra. A pánikszerűen menekülő emberekre az alacsonyabbra ereszkedő repülők gépfegyverekből sortüzet nyitottak. Több, mint háromszáz ember lelte halálát a támadásban.
- Mi otthon a vacak kis bunkernak nevezett pincében kuksolva vártuk a híreket. Szüleim kormosan, véresen késő délután vergődtek haza, de éltek! Anyám az átélt borzalmakat soha életében nem heverte ki: évek múlva, nyári viharok idején, ha megdördült az ég, feléledtek a háborús emlékek és menekült hazulról "biztonságos helyre" - de csak úgy, ahova a lába vitte. Nem tudtuk megkeresni ilyenkor és a vihar után ő sem emlékezett, merre járt.
- A bombázások miatt apám a repülőtérre került dolgozni, már csak ez maradt hadiüzem. Április 19-én a német hadsereg megszállta puccsszerűen az országot. Már nem kellett dolgozni magyaroknak ott, a németek átvették az irányítást.
- Mi falura költöztünk, hogy messze legyünk a további bombatámadások helyszínétől. A sors fintora, hogy egy ködös őszi napon a helyi tó megtévesztette a bombázó pilótákat, a Dunát vélték látni benne és a mi falunkra szórták a bombákat. Ez csak egyszer fordult elő, de az jelezte, nem vagyunk itt sem biztonságbam. A falusi bába asszonynál egy szép tágas szobában laktunk, de napközben rokonainkhoz menekültünk egy nádfedeles, sárból tapasztott falu parasztházban gyültünk össze tizen. Még német katonákat is beszállásoltak hozzánk, kettőt, akik a hírhedt SS alakulathoz tartoztak és mivel Berlinben elpusztult a családjuk, nem akartak ők sem élni, ezért vállalták a legveszélyesebb feladatokat is. Anyám egy keveset tudott németük, így beszélt velük. Megtudtuk, hogy egyikük operaénekes volt, a másik lelkész. A gyerekekhez kedvesek voltak, kínáltak krumplicukrot, gyümölcslekvárt /hitlerszalonnának nevezték/ - és fekete kenyeret. Nem szerettem, ha ölbe vettek, mert ruhatetűvel megfertőztek és anyám csak nehezen tudta ezt kiírtani.
- Hár így zajlott az élet, amíg nem jött a hír, hogy jönnek az orosz csapatok, közeledik a front. A németek elmenekültek, egyre több riadó és "zavaró repülésről" hírt adó sziréna jelezte, hogy folyamatos a felderítés. Ekkor levonultunk egy biztonságosnak látszó mély beton pincébe a sok szomszéddal és ott vészeltük át a legnehezebb napokat az orosz katonák megérkezéséig, ami éppen akkor húsvétra esett.
|
|
|
- május 09 2012 11:41:26
Drága Mamuszka!
Már itt is vagyok, mert nagyon vártam a folytatást.
Tudod, minden elismerésem a háborút átélt embereknek. Egyszerűen nem tudom elképzelni - illetve el tudom, csak azt nem tudom, hogy én mit tettem volna a szörnyethaláson kívül - hogy ép ésszel hogyan lehetett ezt túlélni. Bár, ahogy anyukádat írod, hogy még sokáig félt a vihartól, mennydörgéstől, menekült ő maga sem tudta, hogy hol járt, no látod ezt nevezem én igazán stressz-helyzetnek.
Elborzasztanak azok a hygiénes körülmények is - komfort nélküli házak - melyek jellemzőek voltak.
"Undorító szürke hernyók potyogtak a fejünkre", ruhatetű, Mamuszkám minden elismerésem - nem győzöm hangsúlyozni - a Tiéd.
Sokszor elgondolkodom - ha ilyen írásokat olvasok -, hogy milyen értelmetlen is volt a háború, mindazonáltal mennyi szenvedést, keserűséget, gyötrelmet, halált hozott az embereknek. Nem szerettem volna abban a korban élni.
Nagyon szépen köszönöm az "élményt" melyet írásoddal közvetítettél.) Nagyon szívesen olvasom a következőt is, melyet nagyon várok.
Elgondolkodtam. Ilyen előzmények után- melyet kisgyermekként (már) meg kellett, hogy tapasztaljál, utána a háborús időszak, ez nagyon sok egy kisgyermek lelkének, amikor a felnőtteket is nagyon meggyötört,- nem csodálom, hogy az motivált, hogy álmaid teljesüljenek (hogy pedagógus legyél) és ez be is következett. Gondolom, hogy ez lesz a kirakós játékodnak a következő epizódja, melyet türelmesen várok.
Szeretettel olvastam írásodat és gratulálok!
Ölellek: Évi.  |
- május 09 2012 15:31:58
kedves Évi!
Köszönöm hűséges látogatásaidat, érzelmekkel teli üzeneteidet
szeretettel fogadom a kritikát, afféle szellemi végrendeletem ez, visszatekintés szerény, de boldog életemre - mert akkor még volt életem, - ma már nincs, noha látszólag élek még
szeretettel ölel - mamuszka |
- május 09 2012 16:08:10
Kedves Mamuszka!
Én is vártam a folytatásos életregényed következő állomását. Én ugyan még csak pár éves voltam a háború idején, de halvány emlékeim vannak a bombázásokról, azt én Ausztriában éltem át. A gyermekek és felnőttek is szenvedtek ezektől a borzalmaktól.
A szegénységet, a háború utáni nélkülözést is átéltem, ezért nagy átéléssel olvastam ezt a megható, érzelem -gazdag írásodat.
Szeretettel várom a folytatást.
Maria |
- május 10 2012 06:07:58
Kedves Mamuszka!
Visszajöttem, mert én arra biztatlak, hogy írjál ki magadból minden fájdalmat, én szellemi "végrendeletedet" nagyon szívesen olvasom, bár úgy gondolom, hogy másképp fogalmazok. Ne legyen ez még végrendelet, csak visszatekintés. Várom a szerény, de boldog életedről a következő részt, mert azt hiszem, hogy gyermekkorodban kijutott Neked bőven a keserűség, főleg nagyszüleid által.
Szeretettel: Évi. |
- május 10 2012 10:42:14
Kedves Maria!
szeretném megköszönni neked, hogy érdekelt és olvasván értékelted is személyes történetemet. Úgy tervezem, még folytatom néhány számomra fontos esemény felelevenítésével illetve pályám emlékezetével...ha lesz erőm hozzá -
szeretettel -mamuszka |
- május 10 2012 10:46:28
Kedves Évi!
Köszönöm, hogy rám áldoztad drága idődet, figyelmedet, személyes sorsom iránt érdeklődtél és arra biztatsz, folytassam a történetet. Igyekszem is ezt megtenni, valami belső kényszert érzek, hogy megmutassam magam - talán csak magamnak, vagy azoknak, akiknek valamit jelentettem.
/Ady verse jutott eszembe hirtelen: Szeretném, ha szeretnének.../
ölellek . mamuszka |
- május 15 2012 12:50:17
Kedves Mamuszka!
Én is mindig nagyon szívesen olvasom a régi időkre való visszaemlékezéseidet. Nehéz sors volt a Tiéd, több más sorstársaddal együtt, nem csak gyermekkorodban, hanem a háborús időszakban is. Az akkori átélt események nagyban rányomták a bélyegüket a későbbi felnőtt életedre, de mindennek ellenére örülök, hogy a nehézségek ellenére is megvalósíthattad gyermmekori álmaidat!
Szeretettel: Zsuzsa
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. május 13. hétfő,
Szervác, Imola napja van.
Holnap Bonifác napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
