|
 Vendég: 98
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 MM
néha rám jön, hogy naplót kéne írni, olyankor leírom a hatalmas gondolataimat, de általában ezek eltűnnek a süllyesztőben.... ezt valamiért nem szeretném, ha eltűnne... mélyről jött...
Egy Kolozsvárra tartó buszon ülök, és azon gondolkodom, hogy milyen jó lenne megszökni minden elől. Egyszerűen nem vissza menni azokba a hétköznapokba, melyek folyamatosan megrágnak, megemésztenek, de emésztés közben meggondolván magukat visszahánynak. Aztán másnap minden kezdődik előröl. Nem lenne nagy dolog, csak amikor a busz indul vissza felé, nem szállnék fel. Elindulnék ellenkező irányba. Kína, Japán, Ausztrália, Amerika, Nyugat-Európa... és aztán? Lehet több lennék mire haza érek, lehet haza se érnék. Lehet, hogy nem akarnék haza érni. Nem tudom. De félelmetes belegondolni, hogy mennyi hely van a világon. Mekkora a Földünk. És mi, a legtöbb ember, mennyire kis helyre kényszerítjük testünket és szellemünket, hogy tipródjon, kínok közt vergődjön és elsorvadjon a monotonitás tengerén. Harmadszor járok külföldön, de első két alkalommal amikor Pozsonyba és Bécsbe tartottunk, eszembe se jutottak ilyen gondolatok. Mi változott azóta? Egyedül vagyok. Jó, nem teljesen egyedül... vannak barátaim, van egy szerető családom, vannak kollégáim. És mindenhol szeretnek. Vagy csak úgy csinálnak, de ez mindegy. Szóval nincs rossz életem. Járok bulizni, van egy szép hobbim, vannak emberek akikre számíthatok és ők is számíthatnak rám. Mégis akkor mért mondom, hogy egyedül vagyok? Mi hiányzik? Egy társ, egy olyan ember aki mellett az lehetek aki vagyok, aki mellett nem kell a mindig vidám bohócot játszanom, aki meghallgat és érti amit mondok, aki figyel. Mi változott a korábbi útjaim óta?
Találkoztam valakivel, aki rávilágított néhány dologra. És milyen ironikus, hogy a vele töltött pár óra alatt nem éreztem magam egyedül, azóta viszont magányosabb vagyok mint valaha. Magam sem tudom megmagyarázni. Találkoztam eddigi életem legkülönlegesebb, legcsodálatosabb, és legveszélyesebb nőjével. Az az éjszaka amit együtt töltöttünk mélyebb volt, és többet adott, mint eddig bármi.
Borozunk, sétálunk, beszélgetünk, belógunk egy mólóra, leszakad az eső, de mi tovább beszélgetünk, felmegyünk hozzá és beszélgetünk, csókolózunk és beszélgetünk. Elalszunk. Felébredünk és elköszönünk. És ennyi. És nem lesz tovább. Sajnálom-e? Nem. Amit itt leírtam, azok csak címszavak. Egyszerűen képtelen vagyok leírni amit éreztem, amit átéltem. Ha nagyon megerőszakolom magam, talán így tudnám jellemezni azt a hajnalba nyúló éjszakát: szeretkeztünk. Aktus nélkül, gyakorlatilag minden fizikai kontaktust mellőzve, életem legjobb szeretkezése volt. Fura? Lehet, de aki átélt hasonlót, pontosan tudja mire gondolok. Aktus közben az embert elöntik a hormonok, melyek drogként hatnak minden agysejtére, így tudjuk megélni azt a néhány pillanatot olyannak amilyen. Azt érezzük - én azt szoktam - hogy nincs más a világon, csak én és a partnerem, hogy együtt haldoklunk, meghalunk, majd rögtön együtt éledünk újjá. És utána? Ha jobban belegondolunk üresség. Nem tudunk nem arra gondolni, hogy mért nem erről szól az élet. Mért kell enni, inni, aludni, dolgozni, mért kell a hétköznapok unalmát újra és újra átvészelni, ahhoz, hogy újra átélhessük ugyanazt? Mért nem lehet az egész élet haldoklás, halál és újjá születés? Mért nem lehet az egész élet egy hatalmas orgazmus? És én akkor, aznap ezt éreztem azzal a nővel. Belenéztem a szemébe és haldokoltam, kérdezett valamit meghaltam, válaszoltam és újjászülettem. És ez újra és újra. Hosszú órákon keresztül.
Nem tudom elmagyarázni miért nem lesz ilyen vele többet. "Megmarad egy szép emléknek" - ezt ő mondta. És talán igaza van. Talán nem kell mindenhez ragaszkodni ami jó, talán néha egy tökéletesnek tűnő pillanat csak azért van, hogy legyen. Nem kell folytatás, nem kell előzmény. Nem kell semmi és tökéletes marad.
A fentebb leírtakon túl, ez az éjszaka és hajnal elindított egy belső utazáson. Beszélgettem már őszintén és mélyen emberekkel, de ennyire őszintén és mélyen mint vele, nem. Szóval elindított egy belső úton, melynek ez az iromány is a szülötte. Valamiért azt érzem, ha most haza megyek, akkor szép lassan elégek a szokott dolgok és szokott emberek által alkotott pokolban. Nem tudom mi a következő lépés, és azt meg főleg nem, hogy hová tartok. Az se biztos, hogy megérkezem ahova meg kellene érkeznem. De erről szól talán az élet, hogy folyamatosan utazunk és próbálunk nem egy helyben ragadni. Számít az úti cél, ha maga az út is csodálatos, érdekes tájakon vezet? Nem. Igen. Talán. Nem tudom, és azt sem, ő csak egy állomás volt ez az úton - egy hatalmas állomás - vagy találkozom-e még vele.
Minden estre nem szívesen megyek holnapután haza. A város ahol szeretek élni, az emberek akiket szeretek gyakorlatilag taszítanak, mintha két mágnes lennénk ugyanolyan pólusokkal egymás felé fordítva. Egy dolog vonz az otthonban, és az ő. Ő akit alig pár napja ismerek, akivel gyakorlatilag nem történt semmi, csak beszélgettünk.
2012.05.08 |
|
|
- május 15 2012 18:07:49
Jó kis írókád van...tetszett az őszinteséged. 
Maryam |
- május 15 2012 18:15:03
Köszönöm a figyelmed
Laci |
- május 22 2012 06:08:36
Kedves SL!
Érdekes dolgokat fogalmaztál meg prózádban. Csupa kérdés, talány, melyre keresed a választ, mit hogyan, miért, de egyelőre nem találod a megfelelőt.
Én úgy gondolom, hogy akivel ilyen jól tudsz beszélgetni, ragaszkodni kellene hozzá foggal körömmel még akkor is, ha esetleg a távolság elválaszt tőle. Mindenre van lehetséges megoldás ha két ember egy hullámhosszon van testileg és lelkileg egyaránt.
Vannak néha olyan hangulatok az ember életében mint amit naplódban közzétettél. (Van szerető családod, kollégák, barátok, mégis egyedül érzed magad)
De ez a hangulat előbb-utóbb elmúlik, mert el kell, hogy múljon, hiszen ezért ember az ember.
Érdeklődéssel és szeretettel olvastalak és gratulálok!
Üdvözlettel: Évi. |
- május 24 2012 09:17:17
Kedves SL!
Tetszett az írásod. Más az egyedüllét, más a magány!
Szeretettel gratulálok: Dellamama |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
