|
 Vendég: 91
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 V
Nekrológ
Egy vallomással kezdeném. Gombóc Artúrként szeretem a tejcsokoládét, azok közül is legjobban a Kinder tojást. A húsvéti locsoló hadjárat egyik győztes csatájában sikerült egyet elfogni. A hadifoglyokat a genfi egyezmény alapján tilos megölni, kínozni. Ennek értelmében egy olyan polcon jelöltem ki a hadifogolytábort, hogy mindig szemmel tudjam tartani a lakóját, a Kindert, nehogy megszökjön. No, de aki egy kissé jártas a mai politikában, az tudja, hogy ezek a szerződések tiszavirág életűek. Ha az érdek úgy kívánja, gondolkozás nélkül felrúgják, mint C. Ronaldót, a Real Madrid csatárját, ha nem tudják leszerelni. Így járt a Kinder is. Hogy ne legyen támadható a cselekmény, az egész úgy lett beállítva, hogy csak egy másik fogolytáborba, a hasamba lesz áthelyezve. Épen csukott szemeimet az ég felé emelve élveztem az „áthelyezés” ízét, amikor olyasmi történt, amitől rögtön tágra nyíltak a szemeim. Velemszületett behatolás-érzékelőm idegentest jelenlétéről adott vészjelzést. Egy kis darab mogyoróhéj lehet – gondoltam keserűen, és megfogalmazódott bennem egy soha meg nem válaszolt kérdés: miért csak én kapom a családban mindig a csontszilánkot, szálkát, meggymagot, tojáshéjat a sors kezéből? Nem sok időm maradt morfondírozásra, mert a nyelvőröm elfogta, és elém tlta a kis 2x2 mm-es fehér lemezkét. Ez nem behatoló, - sajdult a szívembe,- ez egy kis darab az egyik fogamból. Megállapítást nyert, hogy a felső, jobboldali, hátsó, műemlék jellegű, a szenvedő fél. Nagyon szerettem ezt a példányt, olyan alakú volt, mint a Csesznek romvára manapság. Doktoromat elkapta az alkotás vágya, és minden féle lemezkével, csodaszerekkel, egy gyönyörű kastélyt – várat már nem lehetett- varázsolt belőle. Másfél évig állt dicsőségben, munkában, míg nem a mai nappal összeroskadt, nem bírta tovább a megpróbáltatásokat.
Kedves fogorvosunk lassan 25 éve áll a család rendelkezésére. Ismeretségünk kezdetén még az SZTK lobogója alatt küzdött a fogakat támadó ellenség ellen. Később saját zászlót bontva, szabadcsapatot alakított, melyet a legkorszerűbb fegyverekkel - értsd a fogorvosláshoz tartozó legkülönb fajtájú kínzóeszközökkel- látott el. Mikor értesültünk erről, követtük őt, beálltunk seregébe, mert már tapasztaltuk, jó hadvezér, és a rá háruló feladatoknak hiánytalanul eleget tesz. Évente egyszer szemlét tart, ellenőrzi, hogy nem furakodott-e be a sorokba állított békés rágcsálók közé valamilyen kár(iesz) tevő. Ha ilyet talál, azonnal megindítja az ellentámadást. Fölkészíti a megtámadottakat a sebesülés lehetőségére, cérnavékony injekciós tűvel fájdalomcsillapítót juttat a fogínybe. Ezután jön a furás! De nem olyan fúróval, mint amilyen az „átkosban” volt rendszerbe állítva. Az olyan hangos volt, hogy már ettől bepánikoltak a váróteremben várakozók Ezt a zajt fokozta a páciens jajgatása is. Manapság egészen más a helyzet. A fúrószár olyan gyorsan forog, hogy az általa kibocsájtott zajt, csak az utcán kóborló kutyák vonítása igazolja vissza.
Gyorsan összeültem a fogorvosommal egy kis konferenciára – melynek egyetlen napirenstémája volt: A romeltakarítás mikéntje. Két járható út kínálkozott: egy radikális, a romok teljes eltávolítása a hagyományos fogóval, és egy humánusabb de Luxe csomag, amely a következőket tartalmazta volna: fog lecsiszolása, ideg kiölése, minta fölvétele, elkészítése, föltétele, beszabályozása és a munka kifizetése. Mivel mint magánszemély nem tudok az IMF-fel tárgyalni, és arra sincs módom, hogy mindenféle adót vessek ki, esetleg a nyugdíjamat 27% áfával kipótoljam, valamint a szerény nyugdíjam se lett volna elég az utolsó fázis megvalósításához, ezét a radikális megoldás mellett döntöttem. Különben is! Arra a kis időre…
Az érzéstelenítő fél óra múlva hatott, kényelmesen hátradőltem a fogorvosi székben, és mivel más dolgom nem volt, érdeklődéssel tanulmányozhattam egy másik szakma munkálkodását. Ki lett választva a munkaeszköz, egy emberes foghúzó, nagyságra talán akkora volt, mint amilyennel a vízcsapokat szoktam otthon szerelni. Fogorvosom nagynövésű, mackós alkat, ráillesztette a halálraítéltre a fogót, - ezt nem láttam, csak éreztem. Az átlagember ilyenkor összeszorítja mindenét, fájdalmas kiáltásokat csihol ki magából, és hosszú kihagyott idő után, újra eszébe jut imádkozni. Én már olyan sok ilyet átéltem, hogy az ilyen apróságokon régen túltettem magamat. Tovább figyeltem a munkamenetet. Föltűnt nekem, hogy a váltóállító bakter munkájához hasonlóan mozgatva a fogót, már negyedszerre próbálja kisiklatni a fogamat, sikertelenül, sőt, a negyedik kísérletnél elkezdett a fogó karja görbülni. Letette, széttárta a kezeit, és így adta tudtomra a kíméletlen valóságot: A foghúzás első fejezete az Ön részére ezennel véget ért! Ha sietek, még elérhetem a második felvonást a János Kórház szájsebészetén, és ezzel átnyújtott egy jegyet, (beutalót)
Jókor érkeztem a szájsebészetre, mert csak egy ember volt előttem, az is benn volt már a kovácsműhelyben. Erről tanúskodott a kihallatszó vidám, csengő-bongó kalapácsolás és az ezt kísérő ütemes emberi hang, de nem tudtam az értelmét megfejteni, biztos valami idegen nyelven beszélt. Amikor pár perc múlva kijött, a szája széle úgy állt, mint a bagóval célba köpni készülő matrózé. Udvariasan köszöntem neki, de nem viszonozta, gyorsan elsietett. Beléptem a kovácsműhelybe, bár nevezhettem volna szobrászműhelynek is, a végtermék azonban úgy különbözik egymástól, mint az ég és a föld. Az első elnevezés volt a helyes, mert évszázados szokásokat követve hárman voltak, ugyan is egy kovács nem kovács, két kovács fél kovács és három kovács egy kovács a mondások szerint. Valószínűleg, hogy megnyugodjak, kellemes párbeszédbe kezdett velem a kedves, fiatalos arcú, (koráról csak őszbeforduló haja árulkodott) főkovácsnő. Mindenre kiterjedő kérdéseiből a teljesség igénye nélkül egy párat ismertetnék az olvasóval: az összes eddig élvezett műtétem, betegségem, daganatom, itt az igazság kedvéért megemlíteném, hogy nem szóltam a fiatal koromban gyakran, a korom előre- haladtával egyre ritkábban keletkező daganatról, mert nem fájt egyszer se! Milyen gyógyszereket szedek, drogozok-e, szenvedély beteg vagyok-e. Mikor igennel válaszoltam, felcsillant a szemük, na, végre valami nem minden napos fordulat. Szenvedélyes internetező vagyok, vallottam be szégyenlősen. Az egyik segéderő, aki a válaszaimat körmölte egy táblázatba, most úgy csattintotta össze a jegyzetét, amiből világossá vált számomra, mindjárt kezdődik a munka! Kicsit bántott, hogy nem írta be a szenvedélybetegségemet. Úgy látszik, nincs még törzskönyvezve.
Kényelmesen helyet foglaltam, a szinte minden helyen hasonlóan kialakított fogorvosi székben, élveztem a rockénekeseknek kijáró reflektorfényt. Ezt megszakította a főkovácsnő érkezése, aki fogást vett a nyakamon, és beállította a szerinte ide passzoló vésőt a végperceit élő fogam közepébe. Intett a segédkovácsnak, aki erre a kezében tartott nehéz kalapáccsal elkezdte verni a véső végét. A fejem hasonlóan a féri teniszmérkőzés nézőiéhez, a kalapácsütés ritmusát fölvéve, hol a szorgalmasan dolgozó segédkovácsra, hol a régi nagyméretű szárnyas ablakra irányította a tekintetemet, de most valahogy egyik látványa sem tudta fölkelteni az érdeklődésemet, különben is az este miatt, az utóbbin csak a kinti vaksötét volt látható. Sokkal komolyabb témán gondolkoztam. Mindig csodálkoztam azon, hogy a bokszolók, hogy bírják ki az ütéssorozatokat. Most személyesen volt alkalmam ezt megtapasztalni, hogy ez nem lehetetlen. A kiütés véres pillanatát végül is a fogamnak kellett elviselnie. Érzékeny búcsút vettem tőle. A fáradtságtól egy kicsit lihegő kovácssegéd látványa büszkeséggel töltött el, a fogam az utolsókig kitartott bennem. A főkovács is elismerően bólogatott, egy jajszó nélkül kiálltam a próbát, ez azonban nem befolyásolta egy cseppet se, szigorú ítélete meghozatalában:
Nem szabad rágni, enni, köhögni, hajlongani, nehéz tárgyat emelni, orrot fújni legalább egy hétig.
Mit tud az ember ilyen állapotban tenni? Egy szösszenetet írni az esetről emlékül, maga és olvasói szórakoztatására!
|
|
|
- május 26 2012 09:09:25
Kedves András!
Már nagyon vártam tudósításodat a harcmezőről, de most egy kis üröm van a lelkemben azért, mert téged is érint mégpedig negatívan.
Roppant jól szórakozom írásodon - no de azért nagyon sajnállak is, mert a barátom vagy és tudod, hogy ha nevetek, azért közben sírni is lenne kedvem, hogy ilyen tortúrát végig kellett szenvedned.
Elmondom - ha megengeded -, hogy hol követted el a hibát!
Nem lett volna szabad rágnod. Jó tudom, csábított a kinder tojás, és mohó módon nem gondoltál a műemlékjellegű kis kastélyra a szájadban, mellyel másfél évvel ezelőtt a dokikád kiélhette alkotási vágyait. De mivel szereted az édességet mint Artúr, nem volt idő töprengésre! Persze, hogy nem - megértem én - csatamezőn, amikor támad az ellenség, a genfi egyezményt vagy betartják vagy nem, de annak örülök, hogy te betartottad a szabályokat, hiszen a kis foglyodat átcsoportosítottad, de nem kellett volna rögtön a végleges táborhelyre szállítanod.
Hiszen katonai kiképzésen nem ezt tanultad!
Bele kellett volna helyezned a kindertojást egy evőkanálba - jó, tudom, nem volt kezed ügyében, a harcmezőn, hát hogyan? - egy kávéskanállal össze kellett volna zúznod - nem fájt volna neki, ne aggódj -porrá és akkor egy kis langyos tej kíséretében leküldhetted volna a végleges "börtönébe". De nem, te mohó voltál, még élvezted is a szádban az édes ízt, lefogadom még tartogattad is egy kicsit tovább élvezkedve, hogy a nyelved ízlelőbimbói minél több gyönyörben részesüljenek, ezáltal te is, hát persze, hogy irigy volt a fogad. Úgy döntött, hogy elég volt a gyönyörből, őt nem igazán veszi észre senki, ő csak egy kirakat, jó, megnézik, mert megnézik, nem a gyönyörnek a forrása.
Ezért fellázadt!
Második hiba, nem vetted észre, hogy fogacskád önálló életre vágyik, nem kíván veled tovább egy légtérben, akarom mondani szájüregben létezni. Pedig sejthetted volna, mert mivel már műemlékjellegű szerepét is betöltötte, saját családra vágyik az ember - még a fog is - ilyen korban.
Egyelőre ennyit írtam most kedves barátom, annyira tetszik az írásod, hogy még vissza fogok térni egy párszor, az, hogy hányszor szigorúan titkos még neked sem árulhatom el, mert a szabály az szabály. Te tudod a legjobban, hiszen a harcmezőről tudósítasz. Annyira tetszik az írásod, hogy ezt ilyen kis rövid kritikával nem úszod meg, jól ki kell fejtenem a véleményemet, nem baj ha teszel rá nagy ívben, a kkor is jönni fogok és elmondom!
Kedves András!
Gratulálok írásodhoz, szuper, és tényleg jönni fogok még ha tetszik neked, ha nem.
Hiszen ez az írás annyira tetszik, hogy jól ki akarom tárgyalni és egyben tanácsaimmal foglak ostromolni, no nem mint előljáród, mert azért azt nem feledem, hogy Te vagy a nagyobb beosztású és rendfokozatú, tehát azt a tény maximálisan evidenciában tartom és aszerint fogok cselekedni.
Szeretettel: Évi.  |
- május 26 2012 09:50:32
Hát csak levelezzetek Drága Barátaim!
Nekem így dupla élményben van részem!
Az, hogy Andy írásai nekem is tetszenek, az egy dolog, magánügy, úgy mint a fogtündér látogatásai.
Mivel azonban ilyen remek szórakoztató kis művet alkottál Kedves "harcedzett" tollforgató társam, rögtön beugrottak nekem is a csokizabálás élvezetes, utána fájdalmas emlékei.
Az egyik unokám egyszer azt mondta: Mama milyen jó, hogy még neked saját fogaid vannak, nem úgy mint a másik nagyinak, aki pohárban tartja éjjel a fogát!
Jó bizony kicsim, de ami még jó volt egészséges, azt csiszolták rizsszemnyire, hogy porcelán borítást kapjon. Na ez alá kúszik az a fránya csoki. De imádom!
A csokit és az unokákat is!
Szeretettel olvastalak!
Gratula: Maria |
- május 26 2012 11:31:40
Kedves Barátom!
Őszintén örülök, hogy a jó hadvezérről nem feledkeztél el, már csak azért sem mert szükség volt a csokizabálás következményeként felkeresni és kérni a segítségét, mint igazi közlegény. De mivel időközben telt múlt az idő, ne feledkezz meg arról, hogy a hadvezérnek új fegyvereket kellett vásárolni, hogy újabbnál újabb csatát nyerjen. Mert fejlődött a világ, az átkosrendszerű fegyverzet már nem állná meg a helyét egy ütközetben. Mert mi lenne a vége? Csak a kegyetlen üvöltözés fúrás közben, akarom mondani fegyverropogás közben, az már idejétmúlt.
Miután konzultáltál a hadvezérrel, fontolóra vetted az IMF-hitelt, rám csöröghettél volna, hátha mint Szivárvány KFT. segítségedre lehettem volna. No de most már mindegy, te a könnyebb, olcsóbb, gyorsabb radikális módszert választottad. Pedig a radikálisok nem mindig nyerők! No de ez is mindegy. Mostmár!
No később még jövök, mert a szájsebészetet kifejezetten szeretem, -én is jártam ott egyszer -, no meg a statisztika is a kedvenc tantárgyam volt a közgázban, úgy hogy lesz mit tárgyalnom írásoddal kapcsolatosan. Mert ugye kimutatások tömkelege amit készítettek rólad mielőtt fogad végperceit élte.
Lefogadom, a fogacskád sem így gondolta tőled az eltávozást,, de tudjon rá, miért nem voltál jó neki, nem? Én nem sajnálom egyáltalán, kis hiú volt, miért akart ő tőled megszabadulni. Ilyen kedves, humoros embertől mint te! Úgy kell neki!
No majd még jövök!
Szeretettel: Évi. |
- május 27 2012 09:49:17
Kedves Barátom!
Újra itt vagyok, mert én szeretem betartani az igéreteimet.
Most speciel a kovácsműhelyeddel folytatnám gondolataimat. azt, hogy fél kovács, egy kovács nem kovács, vagy hány kovács, tudod, hogy matematikából is éppen, hogy csak átcsusszantam, mit ne mondjak ez egy kis fejtörést okozott nálam, de úgy tettem, hogy azt a sort nem olvastam el csak egyszer, mert tök fölöslegesnek tarottam, hogy többször is neki ugorjak, hiszen úgysem tudok számolni. na már most, szerencséd, hogy a statisztikai lapok kitöltésénél nem ecsetelted bővebben - illetve nem is tettél említést - a fiatalkori "daganatodról", mert lehet, hogy más irányba terelted volna a főkovácsné gondolatait.
Ez volt a szerencséd! Mert totálisan a bennmaradt fogacskádra tudott koncentrálni. Amikor elkezdődtek a műveletek - a kovács-rezes banda nótára fakadt, szólt neked a szerenád, miért, nem volt szép? Nehogy azt mondd már, hogy nem énekelt szépen a kis véső, kalapács, fogó, dehogynem! Csak te azt nem igazán értékelted abban a pillanatban, mert szemeiddel mit tudom én, hogy mit kerestél, hová merengett szép szemed világa, a nagyméretű szárnyas ablakra, no pontosan oda nem kellett volna, hogy tekints, mert már sötét volt.
Egyelőre ennyi, még jövök! |
- május 27 2012 13:35:35
Kedves Barátom!
Ez az utolsó hozzászólásom írásodhoz.
Annak nagyon örülök, hogy végül is viszonttagságos utazásod a végére ért, haza találtál, tök mindegy, hogy elveszítetted a harcmezőn a foadat, de életben maradtál és én nagyon respektálom írásaidat, no és természetesen téged is.
Kedves András!
Szeretettel gratulálok nagyon jó, mit jó, csodálatos írásodhoz!
Szeretettel: Évi. |
- május 27 2012 23:30:31
Kedves Varika12! Kedves Barátom!
Hát nagyon köszönöm az elismerő szavakat, de nem kell túlzásokba esni! Még hogy utoljára szóltál hozzá, ez mindjárt az első tévedésed, mert mint szerző, az utolsó szólás joga az enyém!
Szerencsés vagy, hogy olvasod a klasszikusokat, mint az utolsó hozzászólásodból kiderül. Így elcsodálkoztam az elsőben előbukkanó megoldáskereséstől. Hát nem tudod, hogy „Rágni- vagy nem rágni” ez itt a kérdés? Meg hogy „Van-e mit, és mivel”? Na, ezt a témát hagyjuk, mert ez a politika aknamezejére vezethet, és kimeríthetetlen!
Mikor a bohócok hasra esnek, vagy rájuk zúdítnak egy vödör vizet, a cirkuszi közönség remekül szórakozik, nevet, senkinek se jut eszébe, hogy ez fájhat nekik. Nos, én is valami hasonló, novellista-bohócnak tekintem magam, és arra törekszem, hogy úgy írjak a betegségekről, hogy annak csak a nevetséges része jusson el az olvasóhoz. Csak az olyan széplelkeknek, - mint amilyen te is vagy, - jut eszébe a Janus arcúság.
A csokit ledarálni? Még mit nem! Elmulasztani azt a kulináris örömet, hogy a szájban a rágás közben töredezik össze, és fokozatosan terjed szét a tejcsoki íze? ( A keserűt azt nem szeretem!) A mai rohanó világunkban falunk valamit, anélkül, hogy éreznénk, élveznénk az ízeket! Nagy kár!
A fogamat nem kell sajnálni, azonos munkahelyen, boldogan élt párjával, éjszakára pedig mindig egymáshoz simultak! Sajnos, 5 éve is van annak, hogy özvegyen maradt, így csak a számomra hagyott maga után egy nagy űrt!
Amikor az előéletemről faggattak, nem tudtam, hogy a jegyzőkönyv olvasása 12-éven aluliak részére engedélyezett-e, ezért nem ragoztam a daganat históriát! Még megvan! – nem jutott a fogam sorsára.
Ami az ablakot illeti, hát agyon kellett vágni valamivel az időt, amíg a lányok a fogammal piszmogtak! Így ugrott be a bokszolós téma, amivel aztán el voltam a procedúra végéig!
Látom, még egy témára nem válaszoltam, a matematikaira. Itt nem számolni kell, csak gondolkodni. A főnök tartja a kalapácsot, amivel kialakítja a kívánt formát, amit az egyik segéd tart fogóval az üllőn és a harmadik hozott vörösre hevítve a tűztérből. Ezért kell elméletileg 3 az 1-hez.
Köszönöm fáradozásodat, és észrevételeidet! Remélem a válaszok kielégítőek voltak!
Szeretettel Andy |
- május 28 2012 05:12:46
Kedves Barátom!
Teljes mértékben értem tudósításod lényegét és remélem, hogy olvashatok még tőled ilyen szakszerűen megfogalmazott, humorral telített írást - még ha közben fáj is, tudom kedves barátom, hogy az a jó írás, ha egy ilyen fájdalmas procedúrát úgy írsz meg, hogy a humor kerüljön előtérbe, persze, hogy fáj, hiszen azt olvastam, hogy azért fáj a fogunk körüli matatás a legjobban, mert nagyon közel van a központi idegrendszerhez, igaz, hogy ezt már régen olvastam, de valószinű, hogy ez lehet az oka.
Nyilvánvaló, hogy az utolsó szó a Tiéd, nem is akarok én rendbontó lenni, hogyan tehetném?
Örülök, hogy rámutattál tévedésemre, hogy "utoljára szóltam hozzád", hát persze, hogy nem, hiszen amíg ilyen jók az írásaid, nem tudom kihagyni. Akkor az már nem én lennék.
Azért majd még visszajövök, ha megengeded, mert az életfilozófiádat még egy kicsit megvitatom magammal.
Szeretettel: Évi12, tök mindegy! |
- május 28 2012 13:06:14
Kedves András!
Ez most már tényleg az utolsó hozzászólásom prózádhoz.
Megvitattam magamban magammal a zéletfilozófiádat és arra a következtetésre jutottam, hogy maximálisan követendő bárki számára. Bölcs gondolatok, még a legfájóbb, legkeservesebb helyzetekből is úgy tudod irányítani az olvasóid figyelmét, hogy a humor kerüljön előtérbe, mely nagyon értékes emberi tulajdonság.
Nyilvánvaló - hát persze, hogy az - hogy szenvedtél a különböző fegyvernemek csatája között - véső, fúró, kalapács, - de te mégis úgy tudtad megírni ezt a prózát, hogy az olvasónak mellékes volt a fájdalom, pedig ott volt, hiszen ott volt.
Őszintén gratulálok nagyon remek írásodhoz és bocsáss meg, hogy ilyen sokat pofáztam! 
Szeretettel: Évi. (tök mindegy, hogy milyen számot írok!) |
- május 31 2012 20:12:30
Kedves András!
Nagy szeretettel olvasom mindig írásaidat. Gratulálok. Szeretettel: Szomorúfűz |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
