|
 Vendég: 85
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 V
Írásomat - mely igaz történet - Andy Jazz Érzékeny búcsú c. írása ihlette.
Történetem az 197o-es évek elejére tehető, egy roppant kellemetlen emlék lett volna, hogyha megvárom a végkifejletet. A sor-és hívatásos állománynak külön szerződése volt a helyőrségben egy fiatal fogorvos házaspárral, akik elláták a katona pácienseket.
Akkor már két éjszaka nem aludtam, mert a baloldali leghátsó rágófogam úgy döntött, hogy támadásba lendül ellenem. Rohadt ellenség volt, mert kiszámíthatatlanul támadott, hogy miért is nem jelentette be előre, hogy érkezni fog rettenetes lüktető fájdalom kiséretében, nem tudom. Nem tudom, dehogy nem tudom, hiszen az ellenség soha nem jelenti be, hogy érkezni fog.Még ha fog, akkor sem! Hát hogyan? Akkor talán még előre felkészülhettem volna, mondjuk egy jól irányzott jobb egyenessel vagy ballal a képébe vághattam volna, vagy egy kis demalgon tablettával vagy injekcióval szemközt priccolhattam volna, ha tudtam volna, hogy érkezik. Reggel elmegyek a fogászatra, egye meg a fene, elmegyek. Igaz, hogy paráztam nagyon, mert a fogorvos házaspár egyik fele - a nő - hírhedt volt kegyetlenségéről. Ezt onnan tudom, hogy a katonák mesélték, hogy hacsak lehet a férjhez menjek, mert a feleség kegyetlen szadista, Kijelentette, hogy ő nem ad egész adag érzéstelenítőt a katonáknak - hiszen azért katonák, hogy ki kell bírniuk a fájdalmat, mindenneműt, akár csak egy sima kis foghúzásról is legyen szó. Úgy is tett, nem kímélte sem a sor, sem a hivatásos állományt.
Nos ezeknek a tényeknek a tudatában indultam el másnap reggel. Lesz ami lesz, legfeljebb beledöglök a fájdalomba, de csináljon valamit, mert így is elviselhetetlen a fájdalom.
És itt - utam közepette, mely nem volt hosszú egyébként, de kátszer, háromszor, négyszer is talán, vagy ötször is megkerültem az orvosi rendelőt, mire végre alhatározásra jutottam, hogy bemegyek. Bemegyek én, ha addig élek is. És ekkor történt a nagy csoda. Éppen baktatok fel a rendelő tizenkét lépcsőfokán, és mintegy végszóra megszűnik a fájdalom. Mintha soha nem fájt volna. Rögtön arra gondoltam, hogy milyen érdekes is az emberi elme. Most a végkifejlet előtt azt jelzi, hogy nem fáj a fog, mi a fenének jöttél ide? Majd, csak indulj haza felé, újból támad az ellenség.
No mindegy, gondoltam, meggyőztem magam, ne légy már gyáva nyúl, leültem a várakozók közé, a személyi igazolványom átadásával, melyet az aszisztencia elkért, megkezdődött hányattatásom. Egyénként hívtak be bennünket - sokan voltunk -, de én közben azon imádkoztam - nem szoktam, de akkor valami ösztönszerűen motyogni kezdtem valamit, talán könyörögtem, hogy drága jó istenem most segíts, nem tudom, hogy hallotta-e, valószinűleg, mert még mindig nem fájt a fogam. Tulajdonképpen azért imádkoztam, hogy a házaspár férfi tagja legyen ma az ügyeletes, mert attól nem kell parázni. Nem volt szerencsém, mert Zita volt az ügyeletes, ezt abból is kikövetkeztettem, hogy néha néha kihallatszott egy-egy emberi üvöltés a rendelőből, pedig a katona az bírja a fájdalmat. Na persze, a halott katona, az biztos, hogy bírja, de ezek hús-vér emberek voltak, hát bizony ordítottak, szégyen ide-oda, fájdalmaik voltak.
Rohadtul paráztam, már én is megkaptam az érzéstelenítő injekciót, no de olyan sokára kerültem volna sorra, hogy már nem is éreztem az érzéstelenítő hatását.
Különben is, morfondíroztam. Elmegyek, itt hagyom a fenébe az egészet, hogy a személyim ott marad, teszek rá, majd megkérem a parancsokomat, hogy könyörögje vissza a dokitól. Gondolataimat tett követte. Érzéstlelenítővel a kis pofámban szépen halkan kisunnyogtam a rendelőből és elindultam haza felé. Büszke voltam magamra, na ugye, hogy nem is fáj, mert akkor még tényleg nem fájt, megörültem rettenetesen. Haza felé rövidebb volt az út, jól éreztem magam, örültem, hogy megúsztam. Persze, hogy megúsztam, mert úgy akartam. A férjemnek feltűnt a vidámságom, mondta is egyből:
- Látom édesem, nem fájt a foghúzás, mert különben nem lennél ilyen vidám. A férj volt ügyeletes? Ő jó fej, nem olyan szadista mint a felesége.- mondta a férjem, bár egy párszor rám nézett, hogy nem látta a kis gombócot a számban, amit a foghúzás után helyeznek az orvosok, de nem foglalkozott velem tovább.
Eljött az este, csillagok jelentek meg az égen, milliónyi, és akkor kaptam az első támadást. Mit ne mondjak az a csillag amely az égen volt kevés ahhoz, amit én abban a pillanatban láttam, amikor az első találatot kaptam. Nem tudtam megítélni a fegyvernemet, hogy kézigránát volt-e vagy aknavető, vagy sorozat lövés, tény, hogy felordítottam. A férjem felriadt, hirtelen nem tudta, hogy mi történt velem, ijedten kérdezte:
- Mi történt édesem? Mi fáj ennyire?- mondta aggódva és várta a választ.
- Mi fáj, mi fáj kedvesem, hát a fogam!- mondtam keseregve és a demalgonos fiolát próbáltam lereszelni, hogy gyorsan ellentámadásba lendüljek.
- A fogad, egy másik?- kérdezte aggódva.
- Jaj, dehogy egy másik, ez az egyik, nem húzattam ki tegnap - mert akkor éppen speciel nem fájt, meg különben is paráztam, megszöktem, mert Zita rendelt, a feleség és tudod, hogy mi volt a véleménye a katonákról. - mondtam neki tovább sírdogálva.
Miután bevettem az éjszakai demalgon adagot, kissé megszünt a támadás, talán úgy másfél órára, de azután újra támadott a sereg!
Alig vártam a reggelt, megbeszéltük, hogy másnap reggel elkísér a férjem a vesztőhelyre, most már nem volt apelláta, gondoltam, ha meg kell dögleni, hát legyen, tök mindegy, hogy melyik harcban esem el. Újból imádkoztam, hogy legalább a férfi legyen - a férj - másnap az ügyeletes. Szerencsémre ő volt, no meg ott volt a felesége. Mindketten ügyeltek. Besétáltam rettenetesen szégyellve magamat, Zita intett a kezével, hogy oda üljek az ő székébe, mert ő fogja kihúzni. Mondanom sem kell rohadtul féltem, biztos, hogy meglátszott rajtam, mert rákérdezett.
- Mi az hölgyem - elvtársnő - ennyire fél? (Mi az, hogy félek, rettegek, gondoltam, de nem mertem megszólalni, lesz ami lesz, gondoltam, legfeljebb itt halok szörnyet)- nem kell félni dupla adag érzéstelenítőt adok, Ön nő, én csak a katona-férfiakat szoktam egy kicsit megregulázni, hiszen az az elvem, hogy nekik bírni kell mindennemű fájdalmat.
Mindenesetre nagy kő esett le a szívemről, érzékeny búcsút intettem a fogamnak és pillanatok alatt túl is voltam rajta.
- Mégis csak rendes ez a doktornő, bár nagyon sajnáltam az utánam következő kollégákat, akik férfiak voltak. |
|
|
- május 28 2012 13:16:17
Kedves Évi!
Már majdnem együtt érzett veled néhány fogam, olyan élethűen írtad le az Andy ihlette storydat.
Ebben a témában mindannyiunknak vannak negatív élményi. Bár sajnáltalak, így utólag is, de remekül szórakoztam színesen, érdekfeszítően leírt "kalandodon", akarom mondani csatádon.
Kellemesen csalódtál a doki-nőben.
Azért neked elmondom, hogy egyszer egy szadi fogorvossal én is találkoztam, soha nem felejtem, egy gyökérkezelést végzett és rossz helyre adta az injekciót, hiába kértem nem adott még egyet.
Szeretettel gratulálok!
Ölel: Marika |
- május 28 2012 14:49:28
Kedves Marika!
Köszönöm szépen, hogy "végig kisértél" a harcmezőn és örülök, hogy remekül szórakoztál. Már így utólag én is remekül szórakoztam magamon, hogy hogy a fenébe lehettem olyan bátortalan, illetve gyáva. De mivel rettenetesen alacsony - ezt már tudtam magamról, észleltem egy párszor - a fájdalomküszöböm, tudtam, hogy ott nyomban belehalok, ha nem ad több fájdalomcsillapítót, a kelleténél. Andy Jazz olyan szuper módon megfogalmazta és leírta viszonttagságos élményeit egészen a szájsebészetig, hogy kedvet kaptam ahhoz, hogy megörökítsem gyávaságom történetét. Azóta is úgy ítélem meg, hogy a fogfájásnál nincs kegyetlenebb dolog a világon. Mert alattomosan támad, kiszámíthatatlanul.
Köszönöm gratulációdat.
Szeretettel: Évi.  |
- május 30 2012 09:20:04
Most látom, hogy hülyeséget írtam, nem fájdalomcsillapítót adott a doki, hanem érzéstelenítőt.   |
- május 31 2012 20:28:58
Kedves Évike!
Negyven éves koromig azt sem tudtam, mi a fogfájás, de családomban bizony voltak szenvedések. Szerencsére - a későbbiekben - nagyon jó fogorvosnőhöz kerültem.
Gratulálok írásodhoz - igazáén szeretettel olvastalak: Szomorúfűz |
- június 01 2012 06:21:48
Kedves Margitka!
Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad velem tapasztalatodat a fogfájással kapcsolatosan. Szerintem akkor Te nagyon jó géneket örököltél, ha negyven éves korodig nem kellett igénybe venni a doktorok által "felajánlott" harci eszközöket.
Megköszönöm szeretettel, hogy olvastál, véleményeztél.
Ölellek: Évi. |
- június 01 2012 17:05:17
Kedves Külső Olvasóim!
Végtelen nagy öröm számomra, hogy ismét 4oo fölé emelkedett a megnyitások száma eme kis "förmedvényemnél" (is).
Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen sokan kíváncsiak vagytok kis szösszeneteimre, gondolataimra.
Szeretettel: Évi. |
- június 01 2012 20:11:34
Kedves Évike!
Jó volt a történet a foghúzásról! Nagyon tetszett, mert ezt is humorosan fogalmaztad meg!
Gratulálok!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- június 02 2012 08:32:34
Kedves Zsuzsika!
Nagyon szépen köszönöm, hogy itt jártál kedves véleményeddel.
Szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
