|
 Vendég: 128
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
December havi szentségtöréseink
Amikor a párommal együtt raktuk, tekertük fel a kinti világítás egy részét, és miután háromszor visszatekertük és már tényleg minden pöpec volt, meg párhuzamos, meg egyenlõ távolságban álltak a hurkok, s csak utána dugtuk be a konnektorba és derült ki, hogy két, kb. 80 cm szakaszon nem ég, már akkor tudtam, hogy ez a december sem fog máshogy lezajlani, mint az elõzõekr30;.
Én nem eresztettem eléggé a fénykábelt, õ túl szorosra húzta, épp csak pár centin múlott, hogy a jégcsapok pont végig érjék az ablakmélyedést,és a szeget épp oda sikerült verni, ahol a vezeték húzódik! Szemeink szikráztak az égõk helyett!
Végül persze megegyeztünk, hogy az idén - az amúgy is szoros költségvetésbe - akkor még beírjuk az új kültéri világítókat.
Még csak december 4.-e van, de már én agyonaggódom magam.
Miért is? Amiért Te, hogy mindent sikerüljön véghezvinnem, amit a fejemben elterveztem. Hogy végre essen a hó és lehessen újra a nyulasba szánkózni, hogy halljam a gyerekeim önfeledt nevetését, amikor épp felborulok és a lábam szanaszét. Hogy a friss hóba sétálhassak a csípõs hidegbe, míg otthon fõ a borsóleves, hogy azért csak akkor essen, amikor már mindent beszereztem, tele a frigó, tele az ágynemûtartó csomagolásra váró ajándékokkal, és persze a nagy hideg is csak akkor jöjjön, amikor épp levettem a kocsonyát a tûzrõl.
De a tervek csak ritkán szoktak valósággá válni, a sors nagy rendezõ!
Tavaly hatalmas súlyt fektettem, hogy ne csak a szemeim csillogjanak a fa mellett, hanem a lakás is.
Szépen beosztottam a heteket, az ünnep közeledtével pedig már a napokat, hogy mikor mit fogok rendbe, tisztába rakni, csilli-villivé varázsolni, aztán a nagy buzgalmamba mikor már épp az utolsó könyvespolc volt már csak vissza, amikor közölték, hogy elkészült az 5 év óta várva várt új konyhabútorom és jönnek összeszerelni. A párom meg szólt, hogy nehogy már ne festessünk ki elõtte a konyhát meg a nappalit, ami úgyis egyben van, a közvetlen szomszédunk meg úgy is festõ és épp ráér, az asztalos meg tud várni két napot. Szóval a csilli-villi nappali becsomagol, kipakol, festõk felvonulnak és 20.-a van. Nagyon ügyes festõkkel hozott össze a jó sorsom és két nap alatt végeztek, festõk jobbra el, én éjjel sikálok, asztalos reggel kisteherautóval érkezik, félig összeszerelt konyhabútor elemekkel. Döbbenetem csak fokozódott mikor közölte, hogy hipp-hopp, két nap és kész vagyunk. Két nap? Az már szenteste és nekem se sütõm, se mosogatóm, se egy asztalomr30;
Húsz óra megfeszített munka, csak egy-egy lekváros kenyérrel megszakítva (azóta az asztalos ezt meséli, hogy ilyen vendéglátásba még soha nem volt részer30;) 24.-én hajnali 3-kor, áll a vadi új konyhám! A sika-mika reggel 8-ig húzódott, délre a tûzhelyemet is bekötötték.
Nagyon szép szentesténk volt, bár az esti mûszakos pizza futárnak mi voltunk az elsõ megrendelése, és az ajándékok sem voltak becsomagolva, meg este 8-kor már mindnyájan aludtunk, de annál szebb volt az ébredés, a festék szag keveredett a sarokba megbúvó fûrészpor szagával és e kettõ elegyedett a fenyõ utánozhatatlan testes illatával.
Elõzõ évben pedig majdnem karácsonyfa nélkül maradtunk.
A vidéki ember kiváltsága, hogy 24.-én is kivágathatja az elõzõekben kiválasztott, lefoglalt, megjelölt fenyõt. Évek óta így szerezzük be a fát. Hihetetlen élmény látni a gyerekeid arcát, amikor a fenyvesben fától fáig ugrálnak, lobbiznak egy picivel magasabbért, csatákat vívnak plusz húsz centiért, ötletekkel bombáznak, hogy hogyan is lehet a 4 méteres fát a 2,8-as szobádba felállítani, és persze mindig az a legjobb, amit már mások lefoglaltak.
Azért mindig találtunk megfelelõt, vagy mi gyõztük meg õket, vagy õk minket.
Két évvel ezelõtt is így történt, megtaláltuk az az évi fánkat, megjelöltük és 24.-én mentek is a fiúk kivágni, én meg a legnagyobb nyugalomban paníroztam a pontyot.
A nyugalmam addig a pillanatig tartott, míg meg nem érkeztek és nem közölték, hogy az összes fát ellopták az éjjel! 24.-e, délután 5 óra, már a faárusok is rég hazamentek káposztát enni, mi meg ott álltunk a karácsony jelképe nélkül! Eszeveszett rohanásba kezdtünk, felhívtuk a barátokat, ismerõsöket, régi cimborákat, hogy nincs-e fenyõsövényük, vagy ki vett két fát, mert az asszonynak az elsõ nem nyerte el a tetszését, már mindegy, hogy milyen, nekünk az lesz a legszebb!
De senkinek egy nyamvadt sövénye, senkinek plusz fája, sehol egy árus. Már-már azon voltunk, hogy jó, akkor feldíszítjük a fregorit, olyan még úgy sem volt, mikor a virágboltos ismerõsünk hívott, hogy neki hoztak egy maradék fát koszorúnak, hát nem épp a legszebb, de ha nincs másr30;.
Kitörõ örömmel mentünk az összesen 7 ágból álló, kicsit már potyogó levelû, féloldalas fáért, szerintem még a Jóbarátokból, Fyby is, a csúnya fák szószólója is meg lett volna elégedve. A világ legrondább fenyõje a miénk volt, de feldíszítettük és úgy már kicsit jobb színbe került, és soha annyi kép nem készült egyetlen fáról sem, mint a 2005.-rõl.
Persze volt olyan évünk is, amikor elfelejtettünk valakinek ajándékot venni.
Annyi sok szempont, annyi kívánság, szûkre szabott pénztárca, aztán meg a rokonság is elég terjedelmes, meg a barátokat is meg szoktuk lepni valami aprósággalr30;szóval így fordult elõ, hogy egy egész családot kihagytunk és erre csak 25-én jöttünk rá, mikor õket vártuk. Ötletbörzét tartottunk, hogy hogyan is menthetõ meg a helyzet. Én nekiálltam megsütni a kedvenc sütijüket, majd szépen becsomagoltam, Tamás fiam készített egy CD-t karácsonyi dalokból, Ákos fiam trombitán gyakorolt be egy keresztény karácsonyi éneket, párom pedig felajánlotta az egyik épp elkészült repülõ makettjét, a
család fiúgyermekének. Senki nem vett észre semmit, komplett mûsorral vártuk õket, és szinte tapintható volt a meghatottság részükrõl és részünkrõl is.
A sort sokáig folytathatnám, a közbejött és nem várt események alakulásával kapcsolatban, de szerintem ettõl szép, ettõl igaz a karácsony minden apró mozzanata, a megoldás keresése, az együtt tenni akarás, a probléma elhárítására tett együttes erõfeszítés és aztán a feloldás, a közösen átélt, hatalmas megkönnyebbülés és az öröm.
Persze azért az idén is szentül fogadom, hogy kész haditervet készítek, hogy senki és semmi ne maradjon el, hogy ellazulva, kényelmesen, hátradõlve élvezhessem az advent utolsó perceit.
Lapozom a nõi magazinokat, figyelem a mûsorokat, amik tele vannak jó tanácsok ezreivel, hogy egy rendes, gondos, felelõsségteljes háziasszony, hogy is fogjon hozzá az adventhez, hogy csinosan, pihenten, frizurával a fején, elsimult, ájtatos arccal állhasson a fa mellett, csillogó szemekkel a csillogóan tiszta lakásban, a jó elõre elkészített és bekészített, csupa egészséges, de ugyanakkor hagyományos ételek finom illata közepette.
Az én emlékeim valahogy nem épp így festenek. Mert mire a fodrászhoz érnék, már rég betelt a naptárja, a beigli mindig szétesik, a zserbón a csoki máz állandóan ragadós, valamelyik égõsor biztosan pont akkor ég ki, csillagszórót minden évben akarok feltétlen venni, de ezt mindig elfelejtem, a csomagoló papír soha nem elég, a mézeskalács, csak húsvétra puhul meg, a káposztába a gombócok mindig szétfõnek és mindig tanácstalan vagyok az ajándékokat illetõleg.
De mi szeretjük a ragadós zserbót, mert lehet utána fürödni, vicces képeket készíteni a csupa csokis gyerekarcokról és minden évben megemlegetni, hogy az idén kipróbálok egy másik receptet.
A mi karácsonyunk, ami most még elõttünk van és még hiszed, hogy eljutsz a kozmetikushoz, de a zsigereidben érzed, hogy á dehogy, inkább egy kozmetikusnyi idõ alatt készítesz a dédinek egy fényképtartót, hogy beletehesse a csupa csokis arcú dédunokái képétr30;.
|
|
|
- április 01 2008 19:27:30
[b]Drága Kicsim !...magam elõtt látom, azt a lázas igyekezetet , amivel / külsõségekben is / széppé és boldogságossá akarod varázsolni a szeretet ünnepét...
A humor nálad hamar beindul...az " agyonaggódom magam - miért is...amiért te..."már itt nevetek...ezért is imádom az írásaidat...mindíg-mindíg fellelem magam benne...ettõl olyan személyessé válik, mintha nekem írtad volna...a Te szó,méginkább fokozza ezt...
A festõkkel engem ritkán hoz össze jósors...az asztalosokról meg ne is beszéljünk...
A mosolyom - érdemedként -végig kitart...a sok tortúra utáni megállapítás pedig, hogy " nagyon szép szentesténk volt..." ...már egyenesen röhögésre késztet...
DE !.... ne hidd, hogy nem veszem észre az írásodban , azokat a részeket , amibõl átsugárzik a lelked... az " ötletbörzéd " egyenesen jóságos és megható...amikor kiderül, hogy az ajándék értéke pénzben nem is mérhetõ...hiszen a szeretetbe öltöztetett " apróságok " is gyújthatnak fényeket a lelkekben...ez a rész , egyszerûen gyönyörû...
Az egész írásod áthatja a gondoskodó- õszinte , mások irányába kivetített szereteted...figyelmességed...hogy mindent jól, nagyon jól csinálj...
Életed az ADNI-szentélye...ez mozgatja és élteti minden lépésed-gondolatod-cselekedeted...és ezzel a csodálatos emberi tulajdonságaiddal lopakodsz be az emberek szívébe...szinte észrevétlen...és kitörölhetetlenül...
Ölellek  [/b]
szí. |
- április 02 2008 16:49:04
Köszi lányok mindent!
Zserbót bármikor sütök, csak gyertek megenni!! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
