|
 Vendég: 90
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 MM
János bácsi halála
Amnézia
A feledékenység sok kellemetlenséget okoz az embereknek. Életkorunk előre haladásával ez kórossá válik, súlyos betegséggé fajulhat.
Agyunk szitáján kihullanak az adatok, a fontos feladatok , nevek, időpontok. Rövid távú memóriánk romlását jelzi az effajta feledékenység.
A régi eseményekre, személyekre , sérelmekre, szerelmekre viszont jól emlékszünk. Így tudunk nosztalgiázni vagy szomorkodni a múlandóságon. Emlékszünk munkánkra, szokásainkra és követjük akkor is, ha már nincs rá szükség, sőt ártalmunkra van.
Egy megrögzült kötelességtudat okozta a szomszédunkban lakó nyolcvanhat éves János bácsi halálát is. Hosszú, küzdelmes, nehéz életében semmi különös, említésre méltó esemény nem történt. Szüleit korán elveszítette. Apja elesett a fronton az első világháborúban, özvegy anyja a szűkös életvitel miatt egy járványos betegségben fiatalon meghalt, két árva fiút hagyva a rokonok könyörületére. Egyikük János bácsi volt. Nevelője ácsnak taníttatta, de alaposan megszolgáltatta vele nevelése költségeit még felnőtt korában is. Öccse megszökött a szigorú nevelőapától és nem is került többé elő.
János bácsi fiatalon megházasodott, példás szakmunkásként látástól vakulásig dolgozott, szabad idejében pedig a szüleitől örökölt földecskéjét művelte – felségével, majd fiaival együtt. Három fiúk született, akikből derék munkás embereket nevelt, a legfiatalabbat taníttatta is. Sárból tapasztott, nádas házikójuk az árvíztől összedőlt, de szép tágas téglaházat építettek helyette, kis kert is tartozott hozzá.
Amikor elérkezett az idő, a fiúk megházasodtak, elköltöztek, unokák születtek, ketten éldegéltek betegeskedő feleségével. A fiúk és az unokák gyakran látogatták, segítettek a ház körüli munkában,eljöttek ünnepekre és betegségek idején ápolni. János bácsi nyugdíjasként is vállalt munkákat rokonoknak, de egyre kevesebbet, mert noha nem volt testi betegsége – sérvműtéten kívül nem is látta a kórházat, az agya egyre jobban meszesedett, feledékennyé vált. Felesége halála után két fia gondoskodott ellátásáról. Gondozót fogadtak, aki ebédet vitt neki, mosott, takarított neki. Ők pedig felváltva látogatták. János bácsi mégis magányos volt. Nem nézett TV-t, lassan az újságolvasást is elhagyta, a kerti munka pedig már nem ment: a haszonnövényeket nem tudta megkülönböztetni a gaztól, és a fiai megpirongatták miatta. Megette a macskaeledelt, ebédjét a cicának adta és sok hasonló apró jel figyelmeztetett az előre haladó amnéziára. Nem lett volna szabad magára hagyni semmi időre sem. Persze ezt csak intézeti bent lakással lehetett volna megoldani, de erről hallani sem akart, és a fiainak sem látszott ez annyira létszükségletnek, mint később kiderült, mennyire fontos lett volna.
Eljött a nap, amikor a fiai hiába keresték apjukat, nem került elő. Előbb egymást riasztották, keresésére indultak, majd a rendőrséget is értesítették. Kérdezősködtek a szomszédoknál: ki mikor látta őt, hol legutóbb. Lassan fény derült az utolsó eseményekre. Egy kora tavaszi – márciusi napon – elindult János bácsi a „földjére” kapálni – noha a föld már régen nem volt az övék. Ment a megszokott úton, mégis eltévedt és nem emlékezett a visszatérési útra. Ráesteledett egy közeli falu határában a patak partján. Éhesen, fáradtan lepihent, elaludt, majd - valószínűleg – megpróbált felkelni, de a síkos parton megcsúszott, bele a vízbe és többé nem tudott kikapaszkodni onnan. Reggelre a kora tavaszi hidegben kihűlt a teste. Egy traktoros talált rá, aki szántani ment a szövetkezet földjére. Keze véres volt a kapaszkodástól..
Nem volt beteg, de az amnéziája halálba kísérte. Magánya és szenvedése megváltotta, halála tragikusan egyszerű volt, mint az egész élete – csak fiainak okozott szomorúságot.
|
|
|
- június 15 2012 18:49:00
Kedves Sarolta!
Szomorú a történet vége, de a kezdete is. A "mi" időnkben viszont nem volt ritka az ilyen emberi sors.
Aránylag közelről láthattam az elbutulás jeleit az én édesanyámnál.
Nem tudhatjuk mi hogyan fejezzük be életünket.
Szeretettel olvastam a történetedet, a figyelmemet az elejétől végéig ébren tartottad szabatos fogalmazásoddal.
Ölelek: Maria  |
- június 16 2012 16:32:28
igen, ezt regényesebben is meg lehetne írni...
de értékes ez a "tudósítás" az életútról... |
- június 16 2012 16:52:23
Kedves Maria!
köszönöm értő és megértő véleményedet, üzenetedet. Ki tudja, mi vár ránk, mire megnyílik előttünk az utolsó kapu?
- Sajnos ez a történet nem fikció, közel áll hozzám is.
szeretettel - mamuszka |
- június 16 2012 16:55:54
Kedves István!
Életem része ez a tényszerű történet - nem tudtam regényesebben megírni - bár már nagyon régen történt, nem múlt el nyomtalanul - noha kicsit átalakítottam a részleteket - nem tudósítás, emlékezés.
üdv. Sarolta |
- június 17 2012 16:02:31
Kedves Mamuszka!
Nekem tetszett ez a "tudósítás" János bácsi életéről. Sajnos, én sem tudok "regényesen" megírni történeteket, inkább csak leírásszerűen tudom "előadni".
Hallottam én is már hasonló megbetegedésről, mert azért ez is egyfajta betegség az öregeknél, amikor az agyi erek szinte teljesen elmeszesednek. Az egyik szomszédunk édesanyja is idős korában elbarangolt, (valószínűleg régi házukat kereste) és rendőrökkel mentek keresni. Szerencsére épségben megtalálták. De ha egy ilyen idős ember messze elbarangol és nem találnak rá időben, ugyanarra a sorsra juthat, mint a történetbeli János bácsi.
Valóban, egyikőnk sem tudja, hogy milyen sorsa lesz idős korára (ha megérjük), lesz-e majd, aki mellettünk lesz és segít-e, ha bajba kerülünk.
Szeretettel olvastalak: Zsuzsa
|
- június 17 2012 16:10:10
Köszönöm kedves Zsuzsanna!
Bíztam benne, hogy te megérted a történet lényegét /az apósom volt!/ - nem tudok szomorú és megrendítő haláláról "regényesen" írni - de más szomorú témákról sem. Azért is írok inkább verset, mert a próza igényesebb, fárasztóbb munkát követel és nem tudok érdekes párbeszédeket kitalálni. A valóságot írom, ami nekem tényszerű és képtelen vagyok beleélni magam mások lelkébe.
szeretettel gondolok rád és gyakran. Sajnálom, hogy nem ismerhettelek meg személyesen - mamuszka |
- június 17 2012 16:56:04
Kedves Mamuszka!
Remélem, hogy egyszer majd személyesen is tudunk találkozni, ha mindketten megérjük egészségben a következő találkozót!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- június 18 2012 15:29:25
Én is szeretném megérni kedves Zsuzsám! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
