|
 Vendég: 96
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 V
Kalandos utazásom Franciaországba és ami közben történt.
Kalandos kirándulás
Most, hogy voltam Svédországban, eszembe jutott egy korábbi repülő utam, amely álmomba se jöjjön elő. Pár évtizeddel ez előtt, amikor már tartósan itthon voltam, Húgom pedig külföldön szerepelt a két nagy doggal, - előtte oroszlánidomár volt, az előtt pedig együtt léptünk fel külföldi színpadokon - levelezés útján megállapodtunk az időpontban, amikor meglátogatom őket Grenoble-ba. Ismétlem: levelezés útján! Mobil, telefon nem volt!
Repülővel mentem Zürichig, onnan vonattal kellett volna folytatni az utamat Franciaországba a jelzett állomásig, ahová – a tervek szerint – húgom jön majd elém tartózkodási helyéről, a grenoble-i erdőkből. Ha minden rendben zajlik, akkor zökkenőmentes a program, csakhogy Zürichben elveszett a csomagom. Kitört rajtam a pánik. Egyedül vagyok a nagy idegenben, németül csak pár szót tudok, de csak azt, amit én mondok, indul a vonatom, én meg jajveszékelek a repülőtéren…
Aztán valahogy megkerült a csomag, találtam egy későbben induló vonatot és felszálltam rá.
Hogy kisírt szemekkel, kétségbeesve hogy nézhettem ki, azt mindenki gondolhatja. Jött a kalauz és mély gondokba merülve nézte a jegyemet, majd mondta a magáét franciául -, én is leizzadva a magamét magyarul. Láthatóan megértette a végcélom, a vasútállomás nevét. Mivel a többi szöveg érthetetlen maradt számunkra, ő megunta, s egy kézlegyintéssel magamra hagyott a bizonytalanságban: fejemben kavarogtak a gondolatok, hisz órákkal később érkezem, ha megérkezem. Húgomnak fogalma sincs a történtekről, netán leszállítanak a vonatról, vagy zavaromban félreolvasom az állomás nevét… Miközben a fejlemények legrosszabb változatait vettem sorra, a vonat begördült a vágyott állomásra s az ablakon kihajolva megláttam Vilma gondterhelt, várakozó arcát. Lábánál a két kutya meglepően fegyelmezetten ült, mozdulatlanul. Elkiáltottam magam és már szálltam is le a csomagommal.
Sírva borultunk egymás nyakába, már amennyire a kutyák engedték, mert ők is „elleptek” szeretetükkel. Beszálltunk a kocsiba és nagy vihánc volt az úton, jó, hogy húgom tudott vezetni.
A grenoble-i erdő kárpótolt az utazás izgalmaiért. Egyedül voltunk a camping csendjében, az óriási fák védelme alatt. Köröttünk az erdő, a végeláthatatlan farengeteg olyan látványt nyújtott, mintha egy varázslatos templom, a Természet katedrálisa lenne. Szavunk is megilletődött és halk volt, a kutyák féktelen örömükben sem csaptak zajt. Mély alázattal és tisztelettel gondolok vissza az itteni fennkölt élményre, a hajnali felejthetetlen sétákra, amikor a felkelő Nap fénye kis vékony sugarakban tudott felülről beszűrődni és a harmatos bokrokon a kutyákkal együtt keresgéltük és ettük a finom bogyókat.
Húgom főzött a lakókocsiban, külön a kutyáknak és magunknak – vártuk az „etetést” – így csendes mélázásra, kicsit távolabb leültem a nagy fűbe. Zeusz, az egyik kutya – amelyik éppen a keresésemre indult – észrevett. Mivel ülve kisebb voltam nála, tüstént fölém került, diadalmasan, mintha a konca lennék. A helyzetet megneszelte a másik kutya Trisztán is, ő már eleve morogva és támadva érkezett, neki is ugyanaz a „konc” kellett volna. Hirtelen ijesztő lett a szituáció. Fejem a két kezem közé húztam, összegömbölyödtem, ordítottam rájuk -, mindhiába. Szavaimra ügyet sem vetettek, mindegyikük magának akart megszerezni, s mindezt a fejem felett tették, egymást harapdálva, szinte élet-halál harcot vívtak egymással.
Szerencsére Húgom meghallotta a hangos huzavonát, gyorsan rendet teremtett, én pedig megmenekültem a két kutya „szeretetétől”.
A két kutyáról el kell még mondanom, hogy húgom bár nagy sikereket ért el velük a színpadon, de sokat szenvedett a tartásukkal. Rendre összekaptak, gyakran véresre marcangolták egymást, ilyenkor csak a korbács segített. Verekedésük miatt sűrűn akadt dolga a Gazdinak, aki összevarrta sebeiket, megpróbálta helyrehozni a megrongyolódott bundájukat. Ezeket a „javításokat” reszketve tűrték, de nem volt mese. A munka nem állhatott meg, esténként fel kellett lépniük. /Húgom – anyánktól örökölve – nagyon jól értett a házi gyógykezelésekhez, gyógy-praktikákhoz. Egyébként is mindig orvos szeretett volna lenni. /A lánya viszont elvégezte az egyetemet és beteljesítette egykori vágyát/.
Ezt csak a kutyák miatt írtam le, hisz ők is a vendéglátóim, családtagok voltak.
Hát így sikerült az én kalandos kirándulásom Franciaországba. |
|
|
- június 22 2012 20:20:19
Kedves Viola!
Érdeklődéssel olvasom történeteidet. Kalandos életetek, életed volt.
Biztosan nagyon nehéz volt, ugyanakkor életre szóló emlékek maradtak meg. Szeretettel olvastalak: Szomorúfűz |
- június 24 2012 12:41:31
Kedves Viola!
Én már tudom, hogy nagyon kellemes és néha "kellemetlen" kalandod volt életed során, külföldi fellépéseid és családlátogatásaid alkalmával!
Jó volt ismét olvasni ezt az "epizódot" is újra!
Sok szeretettel: Zsuzsa
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
