|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,204
|
|
 V
Érzelmek viharában III.rész.
"Bocsáss meg egyszer még és kezdjük újra,
szerelmem szívedet majd lángra gyújtja,
megadnék mindent én egy ölelésért,
egyetlen csókodért"
- Megérkeztünk uram a reptérre - mondja a taxi sofőr hátra nézve a férfira - jól érzi magát?
Gábor feleszmélt gondolataiból és döntött.
- Menjünk vissza kérem a galériához - sürgette a gépkocsivezetőt.
- Uram, ahogy az utas parancsolja - mondta a férfi, bár kissé bizonytalan volt, nem tudta mire vélni Gábor elhatározását, de visszairányította az autót.
Mintha az út visszafelé rövidebb lett volna, legalábbis gábor úgy érezte, pedig ugyanazon az útvonalon mentek. A galéria már bezárt, így bediktálta Krisztináék címét. Kiszállt az ismerős ház előtt, a sarki virágüzletben vásárolt egy csodálatos vörös rózsa csokrot. Nem tétovázott, eldöntötte, hogy bármi áron beszélni fog Krisztinával.
A kis család éppen a vacsorát költötte, amikor megszólalt a kaputelefon.
- Ki lehet az ilyen késői órában, kedvesem nem is mondtad, hogy vendéget várunk - mondta Béla a feleségének. No megyek megnézem ki az.
- De hiszen nem várunk senkit, tudod, hogy nem szoktam váratlan vendégeket fogadni, mindig megbeszéljük az időpontot mondta Sára asszony Krisztina édesanyja.
- Halló, tessék, ki az? - kérdezi Béla a kaputelefon felvétele után.
- Jó estét kívánok Béla bátyám Gábor vagyok, Szikszai Gábor, emlékszel rám, ugye? Szeretnék felmenni hozzátok.
- Hogyne emlékeznék fiam, hát ha nagyon sürgős, beengedlek.- mondta Béla, bár nagyon csodálkozott, hiszen 1o éve annak, hogy kilépett Krisztina életéből.
Beengedte a férfit, bár magában konstatálta, hogy nem szívesen teszi, de soha nem szólt bele leánya magánéletébe.
- Üdvözöllek Béla bácsi, Krisztinával szeretnék beszélni. - mondja Gábor, és ekkor kilibben az étkezőből Melinda, mert kíváncsisága nem hagyta nyugodni, hogy ki a váratlan látogató.
Rögtön megismerte a délutáni látogatót a galériában.
- Szia sírós bácsi, hová tűntél délután? Mire az anyukámot hívtam, nem voltál sehol! - mondta Melinda és visszaszaladt az anyukájához elújságolva, hogy ki a látogató.
- Anyucikám, a sírós bácsi van itt, tudod, délután a galériában járt és hívtalak, hogy segíts neki, de akkorra eltűnt. - mondta Melinda kíváncsian tekintve anyukájára. Igen, mostmár emlékezett Kriszti, roppant kíváncsi volt, hogy ki lehet az.
Ekkora Gábor bebocsátást nyert Béla által az étkezőbe. ott állt Gábor a nagy csokor vörös rózsával a kezében, kisfiús mosolyával, könyörgő tekintettel nézett Krisztinára. Krisztina körül megfordult a világ, azt hitte nyomban elszédül, de összeszedte minden erejét és odalépett Gáborhoz.
- Te, te meg hogy kerülsz ide? - mondta vegyes érzelmekkel a lelkében. (Közben Béla és Sára asszony Melindát kézen fogva felballagtak az emeletre. Melinda nem akart menni, de szófogadó kislány lévén, csatlakozott a mamáékhoz.
Csak álltak egymással szemben, mélyen egymás szemébe néztek és valami újra fellobbant mindkettőjük szívében. Ismerős - rég elfeledettnek hitt - érzések kerítették hatalmukba mindkettőjüket. A vörös rózsa csokor kihullott Gábor kezéből a szőnyegre Krisztina lábai elé. De nem törődtek vele, most sokkal fontosabb dolog kötötte le figyelmüket.
Hosszú percekig nézték egymást, majd Sára asszony titokban bekapcsolta a magnetofont - Krisztike kedvenc számát énekelte Szécsi Pali -
melyet milliószor hallgatott Kriszti a 1o év alatt.
"Viharként tombol már a messzi távol,
elmúlt egy hosszú év, s a szívem lángol,
eszembe jutnak még a meghitt órák,
egy ablak és a Te kis szobád,
bocsáss meg egyszer még és kezdjük újra,
szerelmem szívedet majd lángra gyújtja,
megadnék mindent én egy ölelésért, egyetlen csókodért"
"A távollét a kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja, a nagyokat fellobbantja"!!!
Perceken keresztül csak nézték egymást, ömlött a könny mindkettőjük szeméből, annyira meghatódtak, és annyira vágyták újra átélni a boldog perceket, melyet annak idején éreztek.
Gábor közelebb lépett Krisztihez, óvatosan átfogta a derekát - Kriszti nem tiltakozott - hiszen oly' régen várt már erre a pillanatra, melyről azt hitte, hogy soha de soha nem fog bekövetkezni, de most itt van, itt van a soha vissza nem térő pillanat, álltak egymást átkarolva, mintha soha többé nem akarnának elválni.Forró csókban forrt össze az ajkuk, csókolóztak, időközben már harmadszorra indította újra Sára asszony a magnetofont, nem akarta megtörni a varázst. Őszintén örült annak, hogy leányát újra boldognak látja, hiszen megszenvedett szegény ezért a pillanatért.
Az idő kissé begyógyította ugyan a sebeit, de mostanra átértékelődött az élete, kapcsolata - igazi - azóta sem volt, nem érintett szerelmes szívét senki más.
Kibontakozott Gábor öleléséből és hellyel kínálta az étkezőben.
- Mesélj, mi van veled, most mi szél hozott ide?
- mondta Krisztike, de érezte, hogy mi lesz a válasz.
- Egyetlen szerelmem, ma délután amikor találkoztam a gyermekünkkel, azon nyomban tudatosult bennem, hogy mennyire elrontottam az életemet, visszaéltem a bizalmaddal, és rádöbbentem, hogy életem legnagyobb baromságát követtem el azzal, hogy elhagytalak, harcolnom kellett volna, belátom, de akkor fiatalon, forró fejjel nem gondolkodtam.
Meg tudsz nekem bocsájtani? - kérdezte könyörögve alázatosan könnyek között Gábor.
Krisztike nem sokat gondolkodott a válaszon, hiszen az érzelmek viharában újra táncot járt a lelke, a szívét öröm járta át, hiszen szerette a férfit, mindig is szerette, mindig is visszavárta, és most itt áll előtte könyörgő tekintettel élet nagyságban, persze, hogy akarja, szereti.
- Gábor, én nem felejtettelek el téged, hiszen tudod, hogy mennyire szerettelek és be kell hogy valljam még mindig ugyanúgy szeretlek. Próbáljuk meg újra, már csak azért is mert van egy közös gyermekünk.
Gábor nem kérdezte, nem kérdezett semmit, hogy miért nem mondta el, hogy gyermekük született, hiszen tudta a választ. Ő nem kereste többé Krisztinát, sőt még a városból is "elmenekült", miért is hívta volna őt Krisztina.
Ekkor hirtelen kicsapódott az étkező ajtaja és belibbent rajta Melinda.
- Szia bácsi, no mostmár nem sírsz ugye, mondtam, hogy várd meg az anyukámat ott a galériában, már akkor is meggyógyított volna, de te nem voltál sehol! - mondta gyermeki mosollyal és őszinteséggel.
Meghallgatod, hogy hogyan zongorázom?- kérdezte Melinda Gábort és már oda is szaladt a zongora mellé, apró ujjai alatt életre keltek Liszt-rapszódiái.
Krisztina és Gábor összeházasodtak, Melindának nem árulták el - egyelőre -, hogy Gábor a vér szerinti apukája, a kislányt nem is érdekelte, elég volt neki az a tény, hogy az anyukája férjhez ment és ezzel nyilvánvalóvá vált számára, hogy Gábor az apukája.
Soha többé el nem váltak egymástól, boldogan éltek - tényleg mint a mesében - amíg meg nem haltak.
|
|
|
- June 24 2012 11:54:48
Kedves Évike!
Nagyon megható ez a történet, és talán nem véletlenül, de nekem most a "Sír a telefon" c. dal jutott eszembe, amit Koós János énekelt. Ettől függetlenül a a Teáltalad idézett dal is igen jól illik ide, hiszen a nő és a férfi hosszú távollét után ismét összetalálkozott és boldogan éltek "tényleg, mint a mesében - amíg meg nem haltak"!
Nagyon tetszett! Bár minden kisgyermek ugyanígy megtalálhatná az édesapját és vele együtt a teljes családi békét, nyugalmat!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- June 24 2012 12:22:48
Kedves Zsuzsikám!
Őszinte örömmel köszöntelek novellámnál, már hiányoltalak. Igen én is asszociáltam Koós János dalára a "sir a telefon"-ra és nagyon örülök annak, hogy így külön is - nem összefüggően folytatásként - megállja a helyét ez a történet, ezt mutatja véleményed.
Tulajdonképpen ez olyan varikás befejezés, de én el tudok képzelni ilyet is, hogy az életben is előfordulhat. A közvetlen környezetemben volt egy ilyen eset, de az sajnos nem végződött ilyen mesébe illően, mert az apuka alapvetően nem változott meg, mert a gyerek nem kellett neki. tök mindegy, hogy az övé volt, akkor sem.
Nagyon szépen köszönöm, hogy megtiszteltél kedves véleményeddel és nagy öröm számomra, hogy elnyerte tetszésedet, hiszen roppant módon számít nekem a Te véleményed is.
Szeretettel: Évi. |
- June 24 2012 20:56:32
Évikém Kedves!
Nagyon jó, hogy így egymásután írtad a három részt, mert szépen követni tudtam a történet alakulását. Valóban olyan "varikás" a befejezés. Ez a Gábor fiú még időben rájött, hogy vissza kell fordulnia, ha nem akarja elrontani az életét. Krisztina hűsége csodálatos. Tíz év alatt akár el is felejthette volna Gábort és férjhez is mehetett volna. Vannak azonban olyan emberek akik egy életben csak egyszer tudnak igazán szeretni.
Tetszett ahogy a szülők közreműködtek, a zenei aláfestéssel a hangulatot az érzéseket megtámogatták.
Nagy szeretettel gratulálok, szép romantikus történetet hoztál össze.
Ölellek: Marika |
- June 24 2012 23:34:19
Kedves Marika!
Már nagyon vártam a véleményedet és nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad a befejező részt is.
Igen, ezek a szülők ilyen csodálatos emberek, nem véletlen, hogy ilyen csodálatos a gyermekük is.
Szeretettel: Évi. |
- June 26 2012 10:18:51
Kedves Varika12!
NO COMMENT! Ez így tökéletes, ahogy van! Hzzátenni, vagy elvenni belőle súlyos hiba! Gratula!  Andy |
- June 26 2012 11:21:38
Kedves András!
Tőled roppant szokatlanul rövid hozzászólásod most egy kicsit "megérintett", de nagyon szépen köszönöm megtisztelő véleményedet és gratulációdat.
Szeretettel: Évi. |
- June 28 2012 12:34:50
Kedves Vendég Olvasóim!
Végtelen nagy öröm számomra, hogy a számláló "pörög" és ismét meghaladta az általam "beállított" négyszázas határt. Ugyanis igéretet tettem magamnak, hogyha a 4oo-ast nem érem el, nem írok többet (dehogynem). Nagyon szépen köszönöm érdeklődéseteket!
Szeretettel üdvözlök Mindenkit, aki ide látogat!
Évi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. May 12. Sunday,
Pongrác napja van.
Holnap Szervác, Imola napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
