|
 Vendég: 106
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
/104_jslist_nadr%C3%A1g_05.jpg) V
Ez az utolsó valós történetem "ifjúkoromból", nem nagy történet, olyan limonádé, talán ásványvízzel elmegy majd ebben a hőségben ami következik ismét.
Tizennyolc és fél éves voltam, akkor kerültem a honvédség berkeibe. Tutira tetszett az egyenruha, nem csak az enyém, hanem a fiúké is, hogyha az szépen "katonásan", precizen, vasalva, tisztán tündökölt az embereken.
Viszont volt egy kollégám, aki roppant igénytelen volt, mindig gyűrött, "kutya szájából kihózott"-szerű volt a nadrágja. Nehezteltem rá, szóvá tettem, nem sértődött meg, azt mondta, hogy sajnos a felesége nem tud vasalni, ő meg főleg nem, így kénytelen így járni. Pedig a parancsnokunk megrendszabályozta, "egy katona ne legyen igénytelen, hogy néz ki őrmester elvtárs, szedje rendbe magát, mert megfenyítem! Így nem lehet a fegyveres erők tagja!" Megsajnáltam szegényt, felajánlottam a segítségemet. Nos, vasalni azt tudtam, igen, nem kell csodálkozni, azt jól tudtam! Gondoltam én! De mekkorát tévedtem, azt most fogom elmondani.
Kázmér - mondjuk, hogy így hívták, de tök mindegy - összeszedte az összes nadrágját, volt vagy tizenkettő (mint a fodor a szoknyán) átrongyolt vele és azt mondta, hogy másnap érte jön. Hétvége következett, nekiláttam a "fontos" munkámnak. Beizzítottam az elektromos vasalót, nem ám olyan intelligens forma mint a maiak, hogy priccol, gőzöl, locsol, szabályoz már mint hőfokot, nem az a régi - a hetvenes évek vasalócsodája - olyan nehéz volt, mint egy fél tégla, nem baj, legalább jól oda nyomta a vizes zsepit a nadrág szárához. Mondanom sem kell, a férjem nem örült az ötletnek, mint később kiderült, nem is csodálom!
Előkészítettem a terepet, asztalra a vasalóruha - vasalódeszka a mesében sem volt még akkor - rá a nadrág, vizes zsepi - mert ugye az élet azzal lehetett jól belenyomatni - a nadrág szárára és indulhat a hadművelet. Igen ám, csak Kázmérnak a nadrág szárán volt vagy tizenötmillió él, a sok nem vasalás következtében. Mérnöki pontossággal kellett cselekednem - persze, hogy nem sikerült, hiszen nem vagyok mérnök, no de akkor még az elsőnél hittem, hogy összejön én ostoba - összevissza rángattam a nadrágot, mire végül egy vékony hajszáleret - egyetlen épnek tekinthető élet kitapintottam és gyorsan rádobtam , már amennyire a féltégla nagyságú és súlyú vasalót megbírtam emelni - és rádobtam az oda készített vizes zsepire, mely a nadrágot takarta. Gőz az volt rendesen, pofán csapott, mert különben a vasaló meg már elérte sőt meg is haladta a maximum hőfokot - persze nem tudtam, hogy mennyi a maximum, mert nem, nem volt rajta szabályzó. Tartottam még egy kis ideig a vasalót a nadrág szárán, a fene egyen meg, akkor is lesz éled, ha akarod, ha nem, így morogtam magamban. Ömlött a gőz a fejemre, tartottam rajta vagy 5 percig - a férjem a szobából sasolta műveleteket, nem szólt bele, gondolta úgyis hiába tenné, mert amit én elterveztem kivitelezem, ha a fene fenét eszik, akkor is. Valami furcsa szag ütötte meg az orromat, szaglásztam, talán a sütőben a hús, de nem, az nem lehetett, mert azt a férjem csinálta, nem akkor viszont a nadrág a hibás! Gyorsan - hát, hogy gyorsan az túlzás - lekaptam a vasalót a nadrágról és vele együtt a nadrágnak egy darabját, rohadt módon kiégettem. No ennek nem lesz éle soha többé, nem baj, van még tizenegy, nem búsultam, gyorsan összecsavartam a nadrágot és beledobtam egy nylon zacskóba, hogy a férjem ne lássa. Persze, hogy látta, hiszen nem volt vak, de nem szólt, várta a fejleményeket.
Következett a második nadrág. már óvatosabb voltam, ki-berángattam a vasló zsinórját- hát, hogy ne forrósodjon annyira fel, mint az első műveletnél - be is jött ez a módszer, gőz csak éppen annyi amennyi kell, no ez már sikerülni fog, örültem mint a barom, de nem sokáig!
Mire befejeztem, felemelem, hogy megsasoljam, hogy jó lett-e, hát akkor ért a döbbenet, hogy a nadrágnak 4 éle van. Ez meg hogy a csudába történhetett. Persze, ahányszor megvizeztem a zsepit, annyiszor fordítottam egy millimétert a nacin - mondtam én, hogy ide mérnöki szaktudás és pontosság kell (kellett) volna, de az nem volt -persze, hogy mindig máshová vasltam az élet. Mostmár kezdtem érezni, hogy milyen nehéz is a fiatalasszonyi élet, se főzni, se sütni, se vasalni, akkor mi a francot tudok én.
Kezdtem elkeseredni, elválok! Inkább elválok, hát ez így mit ér? No de nem adtam fel olyan könnyen, ha beledöglök is kivaslom még a hátralévő 1o nadrágot! Szenvedtem mint a kutya, ömlött rólam a víz, hőhullámok gyötörtek, pedig hol voltam én még a menopauzától, következtek sorra a nadrágok. A következőnek már csak 3 éle volt, az összes többinek meg kettő. Nem kisérleteztem tovább, a férjem árgus szemekkel figyelt, hogy mikor kérek segítséget, nem kértem, hiszen meg tudom én oldani egyedül is a feladatomat. Szépen vállfára helyeztem az elkészült nadrágokat, volt még időm, nem jött még érte a kollégám, gyorsan át tudtam nézni őket, de lapítottam mint az a bizonyos a fűben.
- Kész vagy édesem? Nem mondod, hogy mind a tizenkét nadrágot kivasaltad ilyen rövid idő alatt?
Ügyes vagy, gratulálok! - mondta kedvesen, közben mosolyogva a bajsza alatt, ha lett volna.
- Óh, semmiség volt, mondtam, hogy tudok vasalni - no persze, ágyneműt, azt sitty-sutty, ott nem kellett variálnom, vonalzóval bemérnem a szögeket, az könnyű volt, no de a nadrág, az megszívatott rendesen. (Óh, ha tudnád kedvesem, hogy két nadrág már parkolópályára van helyezve, indul a kukába a maradék tíznek pedig összesen van vagy száz éle. Nem baj, még mindig szebb, mint amilyen volt.
Eljött az este és a kolléga is, paráztam rettenetesen, gondoltam még egyszer átnézem a "MŰVEMET", mert azért nem voltam kristály tisztán megelégedve vele. Éppen a hatodikat forgatom, amikor a férjem megszólal a hátam mögött.
- Kedvesem, ezeket a nadrágokat is teheted a másik kettő mellé a nylon szatyorba, ezt így nem adhatod oda a kollégánknak, nem baj, majd a következő sikerülni fog. - mondta mosolyogva.
Nahát azt nem, nem lesz következő (dehogynem volt) határozutam el magamban.
- No jó, de akkor mit adunk a kollégának?- kérdeztem a férjemtől, alsónadrágban azért mégsem mehet dolgozni? Rögtön leszerelik!
- Itt a ruházati ellátmányom, oda adom neki menjen vásároljon magának az egyenruházati boltban nadrágot. De azokat meg ne próbáld elvállalni, hogy kivasalod, mert nincs több pénz a ruházati könyvemben.- mondta a férjem még mindig mosolyogva.
No azért egy kicsit büszke voltam magamra, már csak azért is, mert a szándék (jó szándék) meg volt, hogy segítek a kollégának, hát hogy nem jött össze, istenem, így járt, meg mi is.
Egyébként megtanultam vasalni is, no azt nem mondom, hogy szerettem, de jól elboldogultam a nagy hülye féltégla nagyságú és súlyú öntött vassal, melyet azután, miután jól végezte a feladatát, a barátommá fogadtam. |
|
|
- június 28 2012 06:51:36
Évi Kedves Barátnőm!
Látod? Ezt nevezem én remek kis novellának. A nadrágvasalásról ilyen vidám, szórakoztató történetet még soha nem olvastam! Persze nem is írtak róla eddig úgy tudom.
Amit Te elhatároztál azt véghez is viszed! Gondolom, a párod sem tud vasalni /habár egy katona ilyesmiben is önellátó kell, hogy legyen/, mert biztosan átvállalta volna a feladatot, ha engeded.
Ismertem a régi vasalókat én a nylon holmikat olvasztottam a talpára rendszeresen.
Szeretettel olvastalak és gratulálok, nagyon jól szórakoztattál: Marika   |
- június 28 2012 07:27:33
Kedves Marika Barátnőm!
Köszönöm szépen, hogy már ilyen hamar itt jártál az "alkotásomnál" helyett kis szösszenetemnél. No nyilván van benne némi túlzás, de a fantáziának köszönhetően.
A párom tud vasalni - akkor is tudott - de direkt hagyott kibontakozni, no meg úgy sem engedtem volna, hogy segítsen. Egyébként anyukám mindig mondta, hogy "gyere kislányom nézd, hogyan kell főzni, vasalni, egyebek... de engem nem érdekelt.
Apukám mindig pörölt vele, hogy "hagyjad már azt a gyereket, hadd tanuljon, (mert inkább bevonultam a szobámba tanultam, olvastam, novellákat, verseket írtam a kis Erika írógépemen) nem fog tudni főzni, hát akkor nem fog, majd megtanul", rohadt módon elkényeztetett apukám ezt most már kristály tisztán látom. Akkor még nem tudtam. Egyébként vaslni tényleg nagyon szerettem már csak azért is, mert nem szerettem igénytelenül munkába járni, és akkor még nem voltak olyan ruhák amit nem kellett vasalni.
A férjem nadrágját is csak egyszer égettem ki, de utána minden simán ment.
Nem nagy téma, tudom, de ez is az életünk része. És én úgy gondolom, hogy általában a fiatalok 9o %-ban így kezdték az életüket, már aki ilyen fiatalon férjhez ment és már családja is volt. Mert ekkor már megszületett a fiam. Egyébként én úgy gondolom, hogy a mai fiatalok 75 %-a sem tud főzni, őket aztán már végképp nem is érdekli - szerintem - nem lelkiznek rajta.
Nekem mindig az volt az elvem, hogy egy nő nem azért nő, hogy csak mosson, főzzön, takarítson, mert esetleg a férje lusta besegíteni. Egy férfi ugyanúgy el tudja látni - a szülésen kívül - ezeket a feladatokat, és el is látja, ha igazán szereti a kedvesét.
Ezt tapasztalom a mai fiataloknál. És szerintem ez jól van így.
Minden a kezdeteknél dől el egy kapcsolatban. No jó, de nem pofázok már többet, mert már másik témába kanyarodtam! Elbeszélgetek itt magamba magammal egész jól, az, hogy a kutyát nem érdekli, nem számít egészen addig, amíg valaki le nem int!
Köszönöm szépen kedves véleményedet!
Szeretettel ölellek: Évi. |
- július 01 2012 08:29:38
Kedves Évike!
Ahogy Maria is mondja, nagyon jó novellát írtál a nadrágvasalással kapcsolatban. De nem csak ebben a témában írsz jól, hanem majdnem mindenféle témában, lehet hogy még sok van a "tarsolyodban" és majd folyamatosan olvashatjuk!
Lehetséges, hogy nem volt még olyan nő (esetleg férfi), aki soha egyetlen ruhadarabot sem égetett volna ki a vasalóval! Azt is mondhatnánk, hogy "aki nem dolgozik, az nem is hibázik!"
Férjednek nagyon nagy türelme lehetett, én úgy veszem ki az írásaidból, és ez is ritkaság! Ilyen türelemmel viseltetni egymás iránt, ez jelentheti egyik részről a hosszú, boldog házasság titkát!
Hogy a kutyát sem érdekli, amit írsz? Dehogyisnem! Ha tudnának olvasni, lehet, hogy Ők is itt ülnének a gép előtt és olvasnák humoros történeteidet! Ahogy mi is. Én is!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- július 01 2012 09:24:31
Kedves Zsuzsikám!
Nagyon örülök Neked ismételten és köszönöm kedves, méltató szavaidat. Én úgy gondolom, hogy nem olyan oltári nagy "művek" ezek amiket én írok, de megpróbálom legjobb tudásom szerint összeszedni a gondolataimat, és roppant módon örülök annak, hogyha olvassátok - no most speciel ahogy félre pillantottam, megláttam 12 pár kutyaszemet, mely az intelligenciától csillog és olvassák az írásomat - engem módfelett "kikapcsol" egy-egy ilyen szösszenet és ha drága olvasóimnak is örömet okozok minden témában, az nekem külön öröm és nagyon szépen köszönöm ezt az élményt.
Én úgy gondolom, hogy mindketten (a férjemmel) végtelen nagy toleranciával rendelkezünk, különben vasalni kifejezetten szerettem, - ágyneműt, tudod, azzal nem kell olyan sokat cicózni -.Én azt hiszem, hogy mi jókor, jó helyen, jó fiatalon, tapasztalatlanul kerültünk össze, illetve házasodtunk össze és tulajdonképpen az évtizedek során egymást segítve, alakítva jutottunk el idáig. Tolerancia, szerelem, szeretet, ennyi a jó házasság titka - szerintem -.
Nagyon szépen köszönöm kedves véleményedet, mindig nagyon várlak! Szeretek Veled (is) beszélgetni!
Szeretettel: Évi. |
- július 03 2012 13:49:04
Kedves Vendégeim!
Nagoyn szépen köszönöm, hogy ismételten ilyen sokan érdeklődtetek
kis szösszenetem felől. Lehet, hogy az agyatokra megyek már az örökös hálálkodással, köszöngetéssel, de én úgy gondolom, hogy ez a minimum - az illemszabályok szerint is - amit megtehetek és meg kell tennem. Mindig végtelenül örülök, ha olvastok, még akkor is ha nem véleményeztek.
Szeretettel: Évi. |
- július 03 2012 16:40:56
Jav. "szösszenetem iránt", talán így helyesebb. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
