|
 Vendég: 73
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Este hét elõtt Wadi Rumba, a sivatagba kellett érnünk, hogy láthassuk a sivatagi naplementét
Újabb 150 km állt elõttünk. Ugyan az a nyaktörõ száguldás keresztül a kis falvakon. Végül is , az utolsó pillanatban mégis odaértünk. Már vártak ránk, és terepjárókra szállva a beduin sofõrrel elindultunk be a sivatag mélyébe. Majdnem mindenki a terepjáró platóján ült, de nekem a sofõr mellett jutott hely, hogy a lábamat kényelembe tudjam helyezni. Úgy vezetett, mintha a Pesti utcán ment volna. Itt-ott elkanyarodott valamilyen irányba, és magabiztosan ment tovább. Jól beszélt angolul, így tudtunk egy kicsit társalogni is. Egészen naiv kérdést tettem fel neki: nem téved el ? Mosolygott, és annyit mondott: itt születtem. Az utolsó pillanatban értünk oda ahhoz, hogy lássuk a napot lemenni. Felmásztunk egy hatalmas homokdomb tetejére, és onnét gyönyörködtünk a látványban. Ott nem vöröslõen, és lassan, hanem ragyogó aranyló sárgában, és pillanatok alatt hanyatlik a Nap a hegyek mögé. Ilyenkor hihetetlen szép színekben pompáznak a vörös homokdombok, és a sárgás barna színû hegyek. Mintha minden arannyal lenne boritva, olyan a látvány. Mikor a nap lebukott, teljes sötétségbe borult a sivatag. Egyszerre volt izgalmas és félelmetes. Ekkor zseblámpákat vettek elõ a beduin férfiak, és egy magasan fekvõ barlangra mutattak. Oda kell majd felmászni. Elõtte, még megnéztünk egy emlékhelyet, amelyet több száz éve egy beduin hercegnõ emlékére emeltek. Egy kisebb, talán másfél méter magas, és kissé terjedelmesebb homokkõ tömb csupán, amelybe az arcképét vésték. Ezután jött a barlang, amelyben 2000 éves teverajzok voltak a falon. A bejáratot a terepjárók világították meg, és zseblámpával lehetett benézni. Egy picit idõztünk még ott, járkáltunk a selymes homokban. Nagyon fáradságos sétálni egy ilyen homoktengerben. Én emlékül szedtem néhány szikladarabot, és egy félliternyi vörös homokot. A beduin fiú segített megtölteni egy kólás dobozt.
Ezek után, a sivatagban, teljes sötétségben autóztunk. Csak az autó lámpája világított.
Két lépésre az autótól, már korom sötét volt. Felfoghatatlan volt, miként tudta az utat megtalálni. Látta a csodálkozásomat és újra nevetett. Megismételte, itt nõttem fel, itt voltam gyerek, és ismerem még a csillagok állását is. Hatalmas élmény az éjszakai sivatag. Hosszas autózás után megérkeztünk.
Egy beduin család várt ránk, a hatalmas, mintegy harminc négyzetméteres sátorban. A sátor fala és teteje, valamilyen vastagabb impregnált anyagból és pokrócokból állt, A fala és teteje között 20-30 cm-es sáv szabadon volt hagyva, az ablak szerepét betöltve. Belül körben párnákra kellett leülni. A világítást egy propán-bután palackra szerelt égõfej adta. Középen egy fél négyzetméteres, körbetéglázott mélyedés, amely tûzrakásra szolgált ugyan, de itt nem fõztek mást, csak teát. Vacsorára vártak bennünket. A beduin házigazda bemutatta a családját, a feleségét. A meglepetés teljes volt, - mert ugye milyen kicsi a világ- ugyanis a beduin felesége magyar volt. Évek óta él már ott. Budapesti lány a nyolcadik kerületbõl. Kérdezgettük õt, hogy miként lehet itt megszokni? Azt mondta, hogy hamar.
Itt teljes a nyugalom és a béke. Tudakoltuk azt is, hogy nem fél-e. Kitõl? r11;kérdezett vissza.
Itt nem bántják egymást az emberek. Mesélt az arab családi életrõl, arról hogy a feleségek általában jól megvannak egymással, és egyetértésben élnek. Mesélt az itteni szokásokról,
magáról az arab életformáról, a konyha és a gyógynövények titkairól. Majd felállt, elnézést kért mert a vacsora után kellett néznie.
A másik különlegesség, a vacsora volt. Nagy ámulatba ejtett, hogy a vacsorát, a homok alól kezdték elõásni. Látva döbbenetünket, nevetni kezdtek és sorolták, hogy mi lesz a vacsora. Homokban sült csirke, rizs, párolt zöldségek, héjában sült krumpli, kenyér, sör, üdítõ, tea és ásványvíz. Elõttünk bontották ki a homokból. A halom tetejérõl lelapátolták a homokot, majd azonnal szemléltetve is, elmesélték a lényegét. Elõször mélyedést ásnak, és az alján elégetik a tüzelõt, majd beleállítják a fém hordót. A hordóba 3 emeletes henger alakú rozsdamentes rács kerül, amelyre rárakják felülre, a darabolt fûszerezett csirkét, alá a krumplit, lila hagymát és a zöldségeket, végül egy edénybe, letakarva az elõfõzött rizst. Majd szorosan záródó tetõvel lezárják a hordót, betakarják vastag takarókkal, és rálapátolják a homokot. Két óra múlva készen van. A forró homok megpárolja. Akkor kiássák és kiveszik a hordót, belõle a rácsot, és az étel tálalható.
Nekünk is kiosztották a tányérokat, evõeszközöket, poharakat. Az étel különlegesen zamatos, és finom volt. Egy szálig el is fogyott. Utána iszogattunk, ki mit kért. Hûtött sör, ásványvíz vagy forró tea. Vendéglátóink nagyon büszkék voltak, és láthatóan örültek, hogy sikert aratott a beduin konyha.
Minden félérõl kikérdeztük õket. Olyan naivságokat, hogy nem félnek-e, nem tartanak-e attól, hogy rájuk omlik a homokkõ szikla. A sátor ugyanis egy irdatlan magas homokkõ szikla tövében állt. Elmesélték milyen állatok laknak ott. A sziklában rengeteg kerek lyuk volt. Azokban, apró rózsaszín madarak élnek.. Reggel mikor felébrednek, kitárják a sátor ajtaját, és ezek a kis madarak beröppennek és összeszedik az esti vacsora után maradt morzsákat, majd ahogy jöttek, el is mennek, és a porszívózás meg van oldva. A sivatagi róka fél az embertõl. Nem merészkedik közel. Viperával nem nagyon találkoznak, sõt még skorpiót is csak ritkán látnak. Az egyetlen házi állat a teve, ami a sátor mellé van kikötve. Az emberektõl pedig nem kell félniük, mert ott nem lopnak. Szigorú a büntetés (ha jól emlékszem kézfej levágás dívik még mindig) és senki sem kockáztatja meg. Így a turisták is nyugodtan sétálhatnak a sivatagban is épp úgy mint a tömegben, mert nem kell zsebtolvajlástól tartaniuk. Egyébként is, ebben az országban a turista védelme az elsõ. Ha bármi vitás dolog történik, akkor is a turistának van igaza, ha nincs igaza. Jövedelmük nagy részét ez adja. Beszélgetés után, elõkerültek a dobok és sípok, meg a furulyák, és egy kis zenélésre, táncra is sor került. Nagyon jól éreztük magunkat, de indulni kellett. Több órás út állt még elõttünk. Búcsút vettünk, megköszöntük a kedves vendéglátást, és elindultunk visszafelé.
Újra átmentünk újabb falvakon, a hajmeresztõen meredek, és kacskaringós utcákon. Mindezt, az idejövet tempójában. Olyan szót, hogy közvilágítás, szerintem még hírbõl sem ismernek. Ennek tudatában, igencsak a torkunkban dobogott a szívünk. Átmentünk azon a sínpáron is, amely a sivatag szélén halad át. Néha annyira befújja a sivatagi szél vörös homokkal, hogy eltûnik, pedig ugyancsak magas töltésen halad, a semmibõl a semmibe. Foszfátot szállítanak rajta.
Az út többi része simán ment. A finom vacsora után elálmosodtunk. Ez még nem lett volna baj, de a sofõrök is. A tükörbõl láttuk amint idõnként lecsukódik a szemük. Késõn este, jól éjfél után értünk haza. Villámzuhany, és a cipõkbõl történõ fél kiló homok kirázása után élményekkel gazdagon, és holt fáradtan estünk ágyba.
|
|
|
- április 04 2008 13:24:00
Zsuzsukám! Most (péntek, fél kettõ elõtt) értem az írásod végére.
Nagyon gazdag élményeitek lehettek, és elolvasása után én is gazdagabb lettem!
üdv.: Torma Zsuzsanna |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
