|
 Vendég: 39
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
Ez az írás érzelmekrõl szól, magányról, reményrõl...
Egyedül ültem a parton és néztem a lenyugvó nap elszórt sugarait a víz tükrén. Elbûvölt a látvány. Olyannyira, hogy észre sem vettem az arcomon legördülõ könnycseppeket. Pedig olyan régen sírtam már. Szinte nem is emlékszem mikor és miért.
Gyûlölök egyedül lenni. Mégis sokszor kellett más emberek társaságától megfosztottan, kallódó árvaként rónom a végtelennek, céltalannak tûnõ poros utakat. Mindig is más voltam, mint az úgynevezett átlagemberek. Soha, senki nem került hozzám túl közel. Igaz barátról sem nagyon beszélhetek, ha volt is, én nem vettem észre, hogy mellettem áll.
Most azért ültem itt, hogy megbéküljek döntésemmel, miszerint meg kell halnom. Mások szerint talán ostobaság volt az ok, ami miatt így döntöttem, de nem élhettem tovább így. Értelmetlennek tûnt az életem és úgy zuhantam a magányba, mintha annak feneketlen katlana bársonyhangon hívogatna. Akaratom ellenére vonzott ez a mélység. Önmagába akart zárni. Elszívni maradék akaratomat is, hogy küzdõ szívû hõsbõl, szabad szolgából üres tekintetû báb váljék. Tudtam, hogy ez az utolsó lehetõségem, hogy számba vegyem mindazt, amit a magaménak mondhatok. Az utolsó esély, hogy elköszönjek mindattól, amitõl búcsúznom szükséges.
A családomra gondoltam elsõként. Kedves emberekre, akik álmaimban mosolyogva vártak bármerre jártam. Azokra, akik a mai napig jobban szeretnek, mint bárki. Úgy hiszem ez így helyes, de már túl messze vagyok, hogy érezzem kötödésüket. A reményüket, hogy egyszer még talán olyan leszek, mint voltam. Pedig nem kilométerek választottak el tõlük, csupán az önmagam köré húzott falak, amelyeket azért építettem, hogy nehogy megsérüljek. A mûvem olyan jól sikerült, hogy már én sem tudtam lerombolni.
Még egy ember eszembe jutott, aki igazán szeretett. Valamikor nagyon régen, a ködös szürke múltamban õ volt az egyedüli színfolt. Vibráló fényként életem elsõ percétõl kezdve velem volt. Körüllebegett. Majd megszûnt vibráló fénynek, ábrándképnek lenni, és testet öltött. Legalábbis ezt hittem, mindaddig, míg csalódnom nem kellett benne. A csalódásom nem is a tettnek szólt, amivel vétett ellenem, hanem a felismerésnek, hogy õ sem különb. Õ is csak egy tökéletlen, esetlen ember, aki a saját útját keresi, és a sors fintoraként kereszteznie kellett az én utamat. Végül elhagyott, úgy, mint mások. Magamra hagyott ebben az átláthatatlan, kusza, szövevényes világban. Ebben a sûrû erdõben, ahol rémisztõ minden ág, minden csendes hang az egyedül bolyongó léleknek. Néha még az árnyékom is árulómmá vált, ha menekülni akartam a múlt lidérceitõl.
Arra döbbentem, hogy nincs kitõl, nincs mitõl búcsúznom, mert mindent és mindenkit elvadítottam magam mellõl, ami fontos volt számomra. Szívemnek, már csak az elhaló napsugarak okoztak gyönyört.
Amikor a hosszú tanakodás után úgy éreztem, hogy a remény utolsó szikráját is elfojtottam küszködõ szívemben, megcsörrent a mobilom. Összerezzentem. El is felejtettem, hogy nálam van. Nem akartam foglalkozni vele, de erõszakos dallama nem hagyta, hogy ne vegyek róla tudomást. Megnyomtam a gombot. Kérdezni sem tudtam semmit, mert hideg jégesõként szavak kezdtek kopogni koponyám hátsó részén. Bár elhaló szavak követték egymást, mégis korbácsütésként éltem meg mindegyiket. Az én vibráló fényem, a testet öltött ábrándom volt a vonal túlsó végén. Hosszú monológjából két szó úgy tört a felszín felé, mint forró gejzír. Megállíthatatlanul.
- Sajnálom. Hiányzol. - Kínos szünet után egy rövid mondattal zárta keserves beszédét:
- Látnom kell téged! r11; ez az egy mondat önmagában is felért egy bocsánatkéréssel. Megegyeztünk egy idõpontban, és egy helyszínben. Annyira meglepett a hívásával, hogy azt hiszem, bármibe beleegyeztem volna abban a pillanatban. Kinyomtam a telefont.
Felálltam és leporoltam a nadrágomat. Elmosolyodtam. Elindultam a város felé. Elindultam a fények felé. Elindultam, hogy újra éljek...
|
|
|
- április 08 2008 15:30:38
Örülök, kedves Bitang, hogy újra élni akarsz. Nem is tehetnél ennél jobbat!
Szép volt az írásod - hogy humorosan fejezzem ki magam: bitangul jó volt!
Üdvözöllek: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. december 03. kedd,
Ferenc napja van.
Holnap Barbara, Borbála napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
