|
 Vendég: 90
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Írásom fiktív, 2oo9. február 18-án írt Torma Zsuzsanna "Szavaink ereje" cimű írása ihlette.
Margitkával nagyon jó barátnők voltunk, szinte gyermekkorunktól kezdve. Együtt jártunk általánosba, középiskolába, különböző tanfolyamokra, továbbképzésekre, egyidőben alapítottunk családot, egyidőben született első gyermekünk, sokszor találkoztunk, amíg a távolság végleg el nem választott bennünket egymástól.
De a Sors, vagy a VÉLETLEN, vagy csak egyszerűen a telepátia -melyben én nem hiszek, de azt hiszem, hogy most működött-, mert végtelenül sokszor gondoltam rá az utóbbi időben. Szerettem volna látni régi barátnőmet, szerettem volna beszélgetni vele, elnevetgélni, elszórakozni úgy mint annak idején fiatal korunkban. Interneten ugyan néha-néha egy-egy üzenet formájában tartottuk a "kapcsolatot", de az nem az igazi, úgyhogy nem is tudom, hogy miért, de abbamaradt a kapcsolatnak ez a formája. Annyira akartam, hogy találkozzam vele, hogy az már szinte fájt. Egy ilyen borongós esős őszi napon álltam a villamosmegállaóban munkába igyekezvén, gondolataimba mélyedve. Nem figyeltem most az emberek arcát - mert egyébként szoktam a közlekedési eszközökön utazva jellemrajzot készítek gondolatban az utasokról, - így jól elszórakozom az egyórás utamon amíg átérek a X. kerületből a XI. kerületbe. De most nem volt hozzá kedvem, egyre csak a barátnőm járt az eszemben, hogyan tudnám felvenni vele a kapcsolatot. Majd talán holnap "felkeresem" a neten az összes közös ismerősünket, hátha... így gondolkodom, amikor felszállok a villamosra és balra tekintve meglátom Őt. Ez nem igaz, gondoltam magamban, a képzeletem játszik velem, vagy mi a csoda, megcsípem az arcomat, hogy álmodom-e vagy ébren vagyok, hát ébren voltam, mert éreztem, hogy a csípés nagyon fájt. No de a fájdalmat rögtön el is felejtettem, amikor odaléptem - mit léptem, szinte furakodtam, mely nem szokásom, magam mögé tolva és folyton folyvást elnézést kérve a durvaságomért a kedves utasoktól- és kitörő örömmel üdvözöltem.
- Szia drága régi Barátnőm, hát tényleg Te vagy az?- és őszinte örömmel borultunk össze mint két káposztalevél, csak mi szebbek voltunk.
- Szia kedvesem, ezt nem hiszem el, tudod, hogy mennyit gondoltam rád az elmúlt napokban? Telepátia! Tudom, te sem hiszel benne, én sem, de én most már igen, ne mondd, hogy Te nem, mert most már neked is hinned kell benne - és elnevettük magunkat.
Volt még egy háromnegyed órám a munkahelyemig, de úgy döntöttem, hogy kiveszek egy nap szabadságot, mert most nem tudok ilyen felfokozott idegállapotban,- melyet az öröm okozott- dolgozni, úgyhogy hívtam a főnökömet, hogy bocsánat, de ma nem tudok menni, kérek egy nap szabit. Beleegyezett, nem kérdezett, szép napot kívánt.
Barátnőmmel beültünk egy budai kis cukrászdába a Móricz Zsigmond körtéren dupla kapucsinó mellett - mely élvezettel kínálta magát a rajta tornyosodó tejszínhabcsodától és az apró csokireszeléktől, melyek mosolyogtak ránk kedvesen - beszélgettünk.
- No mesélj, mi újság Veled? - kérdeztem Margitkát és minden figyelmemet neki szenteltem.
- Most egy kicsit magam alatt vagyok, ugyanis tudod, hogy régen is mindig Te biztattál, hogy írjak, ha szomorú vagyok, akkor is ha boldog, mert általa megkönnyebbülök. Ez így is volt egy darabig. Nem voltak azok eget rengető nagy írások, de az enyémek voltak, az én gondolataim, az én érzéseim, melyek által kitárulkoztam bizonyos fokig, és azáltal, hogy "kiöntöttem lelkemet" meg is könnyebbültem. - mondja barátnőm nagyot kortyolva a csábító kapucsinóból. két kis huncut tejszinhabocska ott maradt a szája szegletében, mely olyan aranyossá tette, hogy mosolyognom kellett rajta.
- Na most mit nevetsz, olyan nevetségeset mondtam, nem vagy vicces ha kinevetsz! - de már ő is nevetett, mert kis tükrömet elővéve elé tartottam.
- Szóval írtam a prózáimat rendületlenül, 3 irodalmi portál közölte rendszeresen, véleményeztek, mely nagyon jól esett, sokan olvastak, meg még jobban jól esett egészen addig, amíg egy fazon el nem kezdett kritizálni de keményen. Honnan a fenéből tévedt oda nem tudom, de el kellett onnan menekülnöm, mert nem értette meg, hogy én miért írok. Belém kötött, léptem nyomon degradált, kioktatott, azt mondta, hegy nem érnek az írásaim egy kalap szilvát sem. Mondanom sem kell, nagyon rosszul esett, de eltávoztam abból a klubból.- mondja barátnőm élményeit mesélve.
- Jól tetted, de remélem, hogy nem vette el a kedvedet az a "fószer" az írástól? - kérdeztem tőle azt a választ várva, hogy Óh, dehogy... de nem ezt a választ kaptam.
- De igen sajnos, egy kicsit elbizonytalanodtam és most keresgélek a neten egy olyan szabályokkal rendelkező klubot, ahol csak a segítőszándékú normális kritika jöhet számításba és nem veszi el a kezdő vagy netán haladó szinten író emberkék kedvét. Nem tudsz véletlenül egy ilyet? Mert tudod, hogy írás nélkül én sem tudok meglenni, ugyanúgy ahogy te sem - ismerlek -, hiszen számomra szellemi gyönyör forrása az írás. Tudom, hogy számodra is, hiszen nagyon jól ismerlek.- mondta szinte könyörögve, hogy áruljam el a klub nevét, mert ő is szeretne oda regisztrálni.
- Kedvesem, a klub neve Szivárvány irodalmi klub, máris regisztrálhatsz, 2-3 napon belül már teheted is fel a verseidet, prózáidat, ne félj, itt nem fog bántani senki, nagyon jó kis "családias" a hangulat, szinte mindenki szeret mindenkit. - mondom neki lelkesen, hiszen tapasztalataimat osztottam meg vele.
Beszéltünk még nagyon sok mindenről, régvolt kellemes emlékek között szemezgettünk, mazsoláztunk, hamar elszaladt az idő. Olyannyira, hogy ő elmulasztotta az időpontját a kórházban amiért Budapestre utazott, de kitaláltuk, hogy mi legyen a megoldás. Akkor éjjel ott aludt nálunk, másnapra kértem neki új időpontot - szerencsére régi kedves orvosunk volt, akihez mennie kellett, le tudtuk rendezni -, mondanon sem kell, hogy az egész éjszakát végig beszélgettük, végig nevettük, elmondtuk egymásnak addigi életünk eseményeit, kibeszélgettük magunkat.
Másnap haza utazott, folytatódott a munka mindenki számára, közben meg is feledkeztem róla, de nem lehetett teljes mértékben elfelejteni, mert három nap múlva megjelent első írása a Szivárványban. Mondanom sem kell, hogy végtelenül boldog voltam, ő is, mert végre rátalált egy olyan színvonalas irodalmi klubra, ahol a klubtagok egymás érzéseit, gondolatait tiszteletben tartva, szeretettel kommentálva - vagy akinek nem tetszik, az nem kommentál, nem számít, nem kötelező - ennek tudatában irhatta minden nap a verseit és prózáit.
Visszautalok a novellám címére, hogy az irásnak hatalma van, csak jól kell vele élni - nem visszaélve - és mennyei szellemi gyönyörforrás lehet, aki szeret írni és azt napi vagy kármilyen rendszerességgel teszi, tudja, hogy miről beszélek. |
|
|
- augusztus 06 2012 13:34:18
Kedves Évikém!
Én tudom miről beszélsz!
Kedves barátnőd is nagyon szeret írni és viszont-látni valamilyen irodalmi oldalon az alkotását.. Nagyon fontos, hogy ahol publikálhatjuk kis irományainkat ott befogadjanak és őszinte tiszta szándékkal kritizáljanak, mert az is fontos a fejlődéshez.
Minden esetben kell a jó közérzet. Megértem, hogy ahol sérelem érte a barátnődet, onnan odébb-állt. Van számos lehetőség amatőr oldalakon, mindenki megtalálhatja a neki szimpatikusat.
Tetszett az írásod, még lenne hozzáfűzni valóm, de ma már megint időhiányban szenvedek.
Szeretettel ölellek: Marika  |
- augusztus 06 2012 13:56:09
Kedves Marikám!
Soha nem gondoltam volna, hogy az írás ennyire szenvedélybeteggé teheti az embert. Mert komolyan mondom, ez szenvedély, olyan mint az elkesznak az ital, a dohányosnak a cigi. Csak ez sokkal gyöngyörtkeltőbb, ez nem fáj, de ha nem írunk, az tud fájni. Illetve nem is lehet megállni, hogy ne írjunk, mert támad az ihlet és akkor se kép se hang, írni kell. Mivel történetem fikció, az általam ismert klubokra nem jellemző - mármint amit a képzeletbeli barátnőm tapasztalt - az, hogy lépten nyomon találkoznék olyan emberekkel, mint amilyen miatt a barátnőm elvándorolt. Azért ajánlottam neki a Szivárványt, mert tudom, hogy szeret írni, az nem az én tisztem, hogy megítéljen, hogy irodalmilag milyen szinten, de azt hiszem, hogy egy amatőr verselők között nem is ez a lényeg. Annak örülök, hogy rátalált a Szivárványra, elmondhatja bánatát, aki esetleg kritizálja, az segítőszándékkal teszi majd gondolom.
Egyébként tulajdonképpen az alapötletet Torma Zsuzsika a fent említett "Szavaink ereje" c. írása adta.
Melynek tulajdonképpen az a lényege, hogy tudományosan bebizonyított tény, hogy ha az ember kiírja magából a fájdalmakat, gondokat, általa megkönnyebbül, felderül a lelke, ugyanakkor ha boldog, akkor is ír, és általa még boldogabb lesz.
Én úgy nevezném, hogy az írás az ember életében a szellemi gyönyör. Az pedig nagyon jó az ember lelkivilágának.
Köszönöm szépen értékes véleményedet, szeretettel fogadtalak.
Szeretettel ölellek: Évi.
Ui.: Köszönöm, hogy temérdek - gondolom kerti - elfoglaltságaid közepette időt szakítottál rám. Nekem csak az erkélyen vannak virágaim, azokkal nincs sok gond. |
- augusztus 06 2012 13:58:47
Bocsánat, nem elkesznek, hanem alkesznek, vagyis alkoholistának, rohadt meleg van! |
- augusztus 06 2012 15:03:43
Kedves Évike!
Nem tudom, ki lehetett az a régi barátnőd, de nagyon örülök, hogy a Neki felajánlott irodalmi honlap megfelelt versei, novellái további megjelentetéséhez.
Meglepett - de kellemesen -, hogy az én írásomat említed, és hogy az adta az alapötletét ezen írásodnak.
Sajnálom, ha egy régi kedves ismerősnek el kell hagynia egy irodalmi portált - valaki miatt -, de szerencsére van még sok másik!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- augusztus 06 2012 15:45:31
Kedves Zsuzsika!
Olvasom a prózáidat folyamatosan és amelyik kifejezetten megtetszik (mint most speciel ez a hivatkozott írásod) és Tündi oldalba vár hegyes körmével, mert ő azért ott van velem, súg egy kicsit, kanyarintok egy újabbat az általad megfogalmazott mondanivalót tovább folytatva. Én azt látom, hogy Te nagyon szereted a pszichológiát - melyet én is imádok - többek között és igen érétkes olvasnivaló számomra az alkotásaid.
Tulajdonképpen nem is az a lényeg ebben a novellámban - persze egyetértek Veled abban, hogy vannak olyan irodalmi portálok szerencsére, ahol nem következik be olyan dolog, mint amit a képzeletbeli barátnőm átélt , és mindenki megtalálja a helyét a neki legmegfelelőbbet -hanem az írás szeretet és az, hogy mi a motiváció egy-egy írás születésekor.
Nagyon szépen köszönöm, hogy ma is meglátogattál.
Szeretettel: Évi. |
- augusztus 09 2012 14:17:22
Kedves Évike!
Az írás gyógyít, életkedvet, szeretetet tud nyújtani. Sajnos, sok a rosszindulat - talán irigység is van benne?! A kritika, ha mindez építő - lelkünket is örömmel tölti el. Szeretettel olvastalak - és őszintén gratulálok. Ölellek- Szomorúfűz |
- augusztus 09 2012 18:14:24
Kedves Margitka!
Teljes mértékben egyetértek Veled,
Nagyon szépen köszönöm, hogy, hogy meglátogattál kedves, értékes gondolataiddal.
Szeretettel ölellek: Évi. |
- augusztus 09 2012 18:15:51
Kedves Vendégeim!
Nagyon szépen köszönöm, hogy ismételten elhagytam a négyszázas mutatót, melynek mindig nagyon örülök és hálásan köszönöm Nektek.
Szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
