|
 Vendég: 44
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Egy sírig tartó szerelem kezdete...
 V
Szeretem az éjszakát, szeretem a csillagokat, melyek beragyogják az éjszakát meghitt hangulatot áratsztva. Szeretem a város csendjét, a milliónyi kis "lámpafényt" mely még kiszűrődni látszik egyes lakásokból, szeretem az éjszaka illatát, a kellemes langyos szellő fuvallatát. Szeretem a hajnalt is, mely lágyan elterül lelkemen, szeretem figyelni az ébredező város lakóit, szeretem, mert olyan csodálatos.
Gondolom, hogy sokan vagyunk ezzel így, ugyanúgy mint történetemben az a fiatal pár, akikről írok. Eleinte nem szerették egymást, sőt, kifejezetten ellenszenvvel viseltettek egymás iránt. Hogy miért? A fene sem tudja, - ők sem tudták megmagyarázni ezt az érzést, hiszen soha nem bántották egymást, valami mégis közös volt bennük. Talán az igényesség, igényesek voltak a végtelenségig, nem barátkoztak akárkivel, a barátságukért meg kellett küzdeni annak, akit végül is szívükbe fogadtak örökre. Mégis valahogyan ez az erő nem csak taszította őket egymástól, hanem vonzotta is. Vonzotta a másik megismerése, mert úgy gondolták, hogy ugyanazon tulajdonságokkal rendelkeznek, vagy mégsem? Egyben azonban biztosak voltak, hogy egyszer ez az erő egymásra talál kettejükben és egymáshoz vonzza őket. Nem volt ez szerelem az első látásra - nem is hiszek én ebben -, hiszen meg kell ahhoz ismeri a másik ember tulajdonságait, közös nevezőre és hullámhosszra kell jutni ahhoz, hogy szerelemmé alakuljon. Aztán lehet, hogy nincs igazam, de én így érzem és gondolom.
Szilveszter éjszaka volt, a fiú lekéste az utolsó vonatot, mellyel szülővárosába szeretett volna haza utazni, mert várta otthon a barátnője. No sebaj, gondolta, vissza megy a kis szórakozóhelyre a vendéglőbe és ott találta a lányt, aki a barátnőjével szilveszterezett. Nem volt máshol hely, gondolta, oda kéredzkedik a lányokhoz, lesz ami lesz, igaz, hogy ez az a lány volt, aki vonzotta is, meg egyben taszította is talán azért, mert rátarti volt, igényes volt, nem barátkozott akárkivel.
- Sziasztok, megengeditek, hogy leüljek ide hozzátok, ugyanis lekéstem az utolsó vonatomat, haza menni még nincs kedvem, hoztam egy üveg Napóleon konyakot, ha megengeditek, elfogyasztjuk éjfélkor. - kérlelte a lányokat kisfiús mosollyal.
- A lány, aki vonzott és egyben taszított, nem szólt semmit, annál inkább a barátnője - tetszett neki a fiú, - persze, nyugodtan foglalj helyet, nekem nincs ellene kifogásom. - mondta Mária ránézve barátnőjére Mártára, aki mintha kegyet gyakorolna, intett a tekintetével és a kezével a székre mutatva.
Jó zene volt, Ádám (igy hívták a fiút, mondjuk) felkérte a lányokat táncolni. Márta és Ádám tekintete nagyon sokszor találkozott már az asztalnál ülve is és tánc közben is. Valami érdekes érzés kerített hatalmába őket. Nem is olyan rossz, gondolták mindketten, még itt a végén kellemesen csalódnak egymásban. Beszélgetni kezdtek, tudtak, volt miről, a gondolataik azonosak voltak, egyformán vélekedtek mindenről. Nem is értették, hogy miért volt eddig az a rettenetes ellenállás mindkettőjükben egymás iránt, még később évtizedek múltával sem tudták megmagyarázni maguknak és egymásnak sem. Van ilyen! Van ilyen? Van ilyen vajon másnál is? A fene tudja!
Roppant jól érezték magukat a szilveszteri buliban, hajnal felé amikor végetért a mulatság, haza kisérte Ádám Mártát, illetve először ketten haza kisérték Máriát, Márta barátnőjét és végül kettesben maradtak. Gyengéden átkarolta Mártát Ádám - hogy miért nem tiltakozott Márta, azt is a fene tudja, de nem tette, jó volt fogni egymás kezét. Amikor elcsattant az első ügyetlen csók, igen csak jóleső érzés kerítette hatalmába őket. Soha nem gondolták volna, hogy pontosan ők ketten - akik mindent megtettek annak érdekében, hogy ne találkozzanak, mert valahogyan első látásra nem voltak szimpatikusak egymásnak - így egy hangulatos kisvárosi presszóban megismerkednek és egymásra találnak.
Gyönyörű szép volt ez a hajnal, hideg volt ugyan, hiszen szilveszter volt, csikorgott a hó a talpuk alatt, de ez most szépséges szerenád volt mindkettőjük lelkének. Ez tart már közel negyven éve, sokszor visszagondolnak erre az első éjszakára és még ma sem tudják, hogy miért is történt ez így. A szerelem, a vágy napról napra erősebb lett közöttük, szinte létezni sem tudtak egymás nélkül.
No ezért nem hiszek én abban, hogy "meglátni és megszeretni", bár ez nem jelent semmit, mert ettől függetlenül létezhet ilyen is.
Azóta is szeretem az éjszaka fényeit, amikor kigyúlnak az est fényei, milliónyi csillag ragyog az égen, olyan jó andalogva, kéz a kézben bolyongani a városban fiatalon, középkorúan és még idősen is. Én így gondolom. Remélem Ti is. |
|
|
- augusztus 11 2012 11:27:22
Én is így gondolom!
Évikém!
Nem csak az esti városi fényeket, a meghitt sétákat kedvelem, hanem kedvelem: "a meglátni és megszeretni"-t is hiszek, láttam már ilyet, de nem tapasztaltam személyesen.
Lehet, hogy az első látásra pont az ellenkezője történik, unszimpatikus a két ember egymásnak, de ha megismerik jobban egymást ezáltal meg-kedveli, majd szerelem lehet belőle.
A véletlenekben sem hiszek, mert Ádám sem "véletlenül" késte le a vonatot és Márta sem volt véletlenül ott a presszóban. Ezt hívják sorsnak. Kérdésem: Vajon megbeszélték az évek során, hogy mi volt ellenszenves a két emberben a másik iránt első ránézésre? A rátartiság, vagy a küllem? Néha egy illat is lehet kellemetlen.Én mindig adok az első benyomásomra. Nagyon ritkán fordult velem elő, hogy később megkedveltem azt akit első látásra sem tartottam szimpinek.
Barátnőm!
Örülök, hogy ma is olyan témáról írtál amit véget nem érően lehetne kitárgyalni pro-és kontra érvekkel. 
Szeretettel olvastalak:, ölellek: Marika |
- augusztus 11 2012 11:35:37
Tudod, kedves Barátnőm, én pedig eddigi életem során - cirka 57 évem tapasztalatai alapján - azt tudom neked mondani, hogy nagyon sok olyan eset volt az életemben, hogy unszimpátiával kezdődött egy kapcsolat (itt baráti, kollegális kapcsolatokra gondolok) mert én engem az első benyomás mindig szíven érintett. Aki nem volt szimpi, egy ideig ebben a stádiumban maradt. Aztán végül is az ilyen nem szimpatikus kezdetekből lettek az igazi érzelemdús baráti kapcsolatok. Viszont aki szimpatikus volt első látásra, rohadt nagy csalódás lett a vége.
Igen, igazad van, a SORS az ami az ember életében kiszámíthatatlan.
Köszönöm bölcs véleményedet, ma is tanultam - általad - kedves Marika!
Szeretettel ölellek: Évi. |
- augusztus 11 2012 13:31:18
Kedves Évikém!
Osztom véleményedet, azért is írtam, hogy volt olyan is, hogy megfordult valakiről a véleményem, de ritkán.
Nagyon jó emberismeretre tettem szert a sok évtized alatt. Kevés ideig, de foglalkoztam az emberi pszihé tanulmányozásával, / arckarakterek elemzésével/sőt grafológiával is/.
Mindig tanulhatunk egymástól valamit, még akár a leg-egyszerűbb emberektől. Végül is itt a Földön járjuk az élet-iskoláját., van aki elemista, van aki már egyetemre jár.
Köszönöm, hogy válaszoltál hozzászólásomra.
Ölellek: Marika |
- augusztus 11 2012 14:49:53
Kedves Évike!
Ezzel a kis történeteddel most eszembe juttattad, milyen is volt az első szerelem (ha egyáltalán lehet azt annak mondani), hiszen még igen fiatalok voltunk. Én 13-14, Ő 16 éves, és a tánciskolában nem tudom miért, de nem szerettem vele táncolni. Aztán nem tudom már, hogyan, végül is gyakran néztünk TV-t egymás mellett hétvégenként az általános iskola padjaiban, (mert akkor még csak ott volt TV), és Ő később többször is hazakísért. Persze nem voltam soha sem egyedül, mert abban az időben édesanyánk is gyakran velünk ment, ahogy a bálokba is elkísért minket. De ha édesanyánk nem jött velünk, akkor a húgommal mentünk TV-t nézni. Nem tartott sokáig, sőt így örökké sem, mert a húgom egyik osztálytársa rástartolt a fiúra, s amikor együtt láttam őket beszélgetni, már nem akartam őt magamnak.
Ezért mondom, hogy nem is volt az az első szerelem olyan nagy szerelem. Az sors fintora viszont az, hogy a fiú és az a lány egybekeltek ugyan és gyermekeik is születtek, s már unokáik is vannak, de már több mint 15 éve "különélnek" annak ellenére, hogy egy családi házban laknak. Azóta sem érzek különösebben csalódást a történtek felett.
Ugyanakkor igazat adok abban, hogy nem mindig lesz jól megalapozott házasság egy "meglátni és megszeretni" eseményből, egy hirtelen fellángolásból, mert én és a férjem is csak lassanként szoktuk meg és szerettük meg egymást, jó ideig csak "stíröltük" egymást a vonaton, és bár Ő szerette volna, még sem mindig abba a kocsiba szálltam fel, amelyikben Ő is utazott. De már valami "titokban" elkezdődött köztünk. Erről szól a "Megismertelek Téged egy tavaszon" c. versem.
Én is szerettem a régi nyáréjszakákat, a csillagos eget, de a csillagos ég alatt való közös sétálgatás már régen a múlté.
Szeretettel olvastalak: Zsuzsa
|
- augusztus 11 2012 18:50:15
Kedves Évike!
Az enyhe, tücsökszerenádos, hangulatos, csillagfényes estét, éjszakák és a reményteli hajnalok. Mindaz, amit nagyon kedvelek. A történetedet szeretettel olvastam. Sokszor egy beszélgetés, egy mélyebb figyelem meg tudja változtatni az ember érzéseit, gondolatait. Gratulálok - szeretettel ölellek: Szomorúfűz |
- augusztus 12 2012 09:05:16
Kedves Marikám!
Én is szeretem a grafológiát, és szeretem kutatni, az emberi elme működését, imádom a pszichológiát.
Köszönöm, hogy még egyszer visszanéztél.
Szeretettel: Évi. |
- augusztus 12 2012 09:12:04
Kedves Zsuzsika!
El fogom olvasni azt a versedet, amire hivatkozol.
Egyébként, nem tudom, hiogy miért - no különben is szentimentális vagyok a végtelenségig -, de egyre többször jutnak eszembe a fiatal éveim, szeretek elmerengni rajta hajnalonta kávé és mentholos szívása közben az erkélyen. Ha pedig felnézek a csillagokra, már kopogtat is Tündi és diktál. Azon gondolkodtam, hogy milyen jó is lenne, ha az ember csak egyetlen napra újra vissza tudna menni az időben és természetesen a mai eszével újra átélné azokat a szerelmes perceket. Nagy hülyeség amit írok?
No mindegy, az a lényeg, hogy vannak ilyen csodálatos emlékek, lehet nosztalgiázni vén fejünkkel, azért az is valami, jobb híján.
Köszönöm szépen, hogy megosztottad velem fiatal életed "szerelmes" epizódját, még jó, hogy tudunk írni és legalább leírhatjuk a régvolt dolgokat, melyet megszépítették a dolgos hétköznapokat.
Mindig nagy-nagy szeretettel várlak, mert nagyon érdekel a kommented és a véleményed, respektállak Téged is.
Szeretettel: Évi. |
- augusztus 12 2012 09:17:10
Kedves Margitka!
Nincs is szebb attól, amikor az ember lánya/fia szerelmes, andalogva, kéz a kézben egy holdfényes - vagy sok - éjszakán apró csókok között, tücsökzene, jó hangulat, szerelemtől kábultan, csupa mosoly az élet.
Nagyon szépen köszönöm, hogy meglátogattál ma is, mindig szívesen látlak és várlak.
Szeretettel ölellek: Évi. |
- augusztus 12 2012 16:39:04
Szervusz Évi !
Az jutott eszembe novellád olvasása közben,hogy ezért kellenek a véletlenek vagy a sors keze,mert különben továbbra is idegen maradt volna egymásnak a lány és a fiú.
Gratulálok novelládhoz,szeretettel:Melánia |
- augusztus 12 2012 17:27:44
Szervusz kedves Melánia!
Nagyon szépen köszönöm, hogy "meglátogattál" és értékes véleményedet, gondolataidat szinte magaménak tudom. A véletlen, a sors, biztos, hogy közre játszik életünkben.
Köszönöm szépen a gratulációdat.
Szeretettel: Évi. |
- augusztus 16 2012 21:06:40
Kedves Vendégeim!
Nagyon szépen köszönöm, hogy ismételten ilyen sokan olvastatok, mindig nagy öröm számomra, ha meglátogattok!
Szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
