|
 Vendég: 76
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Sokszor elgondolkodom azon, hogy mit ér az ember élete akkor, ha már csak vegetál...
Történetem fikció.
Emese és Gábor közel 5 éve ápolják, gondozzák Emese édesanyját, aki 3 éve már fekvőbeteg, szellemileg 8o %-ban leépülve, szervi baja a magasvérnyomáson és öregedésen kívül nincsen.
Anyagcseréje jól működik, étvágya van, mivel mozgásképtelen, higiéniai szükségleteit csak pelenkázással tudják megoldani Emese és Gábor.
Teszik ezt 5 éve zokszó nélkül, nagy-nagy szeretettel. Egyik este rosszul lett Klárika néni (így hívják) bekerült a klinikára légzési elégtelenséggel, ahol azon nyomban infúziót és gyógyszereket kapott. A professzor semmi jóval nem biztatta őket, sőt, azt mondta, hogy egyre többször elő fog fordulni, nála már javulás nem várható, most stabilizálják az állapotát, egy ideig benn marad a kórházban.
Emese és Gábor elindultak otthonukba, kisvártatva csörgött a városi telefonjuk. Emese nővére volt - aki ugyan annak idején kijelentette, hogy ő ugyan nem tudja vállalni édesanyjuk gondozását semmilyen körülmények között - nem is jelentkezett hosszú évek óta, nem tudták elképzelni, hogy mit is akarhat.
- Szia húgi, no figyelj. Van egy orvos ismerősöm aki el tudja végezni a dolgot. Tudod, kap anyu egy injekciót és megszűnik az élete. Tudom, hogy az eutanázia büntetendő cselekmény, nem engedélyezett, de gondolj bele, nem lesz vele több gondotok, élhettek nyugodtan, nem kell pelust cserélni, fürdetni, gondoskodni róla, no szóval érted! - hadarta Anna.
- Nem, a világért sem szeretnénk ezt a megoldást választani, de különben is évek óta nem jelentkeztél, mi ez a borzalmas nagy "segítségnyújtás" a részedről? - kérdezte Emese, bár sejtette, hogy mi állhat az ügy hátterében. Anna néninek van egy minigarzonja, ami az ő tulajdona, jelenleg albérletbe van kiadva, mert Emese és Gábor magukhoz vették Anna nénit, hogy ott tudják ápolni, hiszen 24 órán keresztül ott kell lenni vele.
- No jó, gondolkodjatok reggelig, aludjatok rá egyet, holnap felugrom hozzátok, hívják reggel, hogy a részleteket megbeszéljük. Szia, sietek, mert még sok dolgom van.
- Mit akart a nővéred kedvesem, mert látom, hogy rettenetesen felzaklatott. Emese elmondta párjának Gábornak, hogy mit tervelt ki a nővére.
- Szó sem lehet róla, hát hogyan képzeli ezt az oltári nagy baromságot a nővéred. Nem, amíg én élek, ilyenről szó sem lehet. Feljavítják egy kicsit anyukát és visszakerül hozzánk, ápoljuk tovább.
Komolyan mondom nem is értem, hogy hogyan gondolhat ilyet. De tudom én, hogy miért akarja? Mert ha meghal anyósom a kis garzon az ő öröksége is, ezért, ezért akarja. Ismerem ennyire a nővéredet. - mondta Gábor felháborodva.
Emese egész éjjel nem aludt, nem azért mert gondolkodóba ejtette a nővére, hogy mi lenne, ha..., nem nem azért, hanem azért mert rettenetes gyűlöletet, megvetést érzett a nővére iránt.
Reggel csörgött a telefon és közölte Emese a nővérével, hogy szó sem lehet a dologról.
- Tudod mit, hugi, akkor le vagytok sajnálva, hogy lehettek ilyen szemetek, nekünk most nagyon kellene az a pár milla, de akkor kinlódjatok tovább az anyánkkal, engem soha többé nem érdekeltek.- mondta Anna szinte őrjöngve.
- Nem mintha eddig különösebben érdekelt volna anyánk sorsa, de ne is érdekeljen. Többé nem akarok erről a témáról hallani és ne is hívjál soha többé.- ezzel rövidre zárta nővérével a kapcsolatot.
Indultak a kórházba meglátogatni Klárika nénit az édesanyát. Ma már haza jöhetett, ült az ágyán és most hosszú idő óta egy pár pillanatra megismerte őket, rögtön tudta, hogy aki érkezett érte az Emese a lánya és Gábor a veje. Szürke kis szemeivel megpróbált Emesével szemkontaktust teremteni és nagyon halkan, szinte elhaló hangon kérdezte - csontos kis kezével szorította Emese kezét, majd a másikkal Gáborét -, ugye haza visztek? Nem hagytok itt a kórházban? Mert tudjátok, itt engem megölnek ezek az ápolók (ekkor már elborult az elméje, képzelődött) azt várják, hogy mikor alszok el és lesújtanak rám.- mondta Klárika elhaló hangon, de már más dimenzióban járt, nem észlelte a külvilágot, nem ismerte meg Emesét és Gábort sem és a tudata sem tért vissza a normális mederbe soha többé.
Emese és Gábor hazavitték Klárika nénit, a tiszta, friss ágyneműbe fektették és mindketten egymás vállára borulva zokogtak...
Zokogtak egész éjjel majd reggel Klárika néni megszólalt:
- Nővérke éhes vagyok, kérem a reggelit,- és feje visszahanyatlott a párnára. Már hónapok óta nem ismerte meg a lányát, ha kérdezte tőle a lánya, hogy "anyukám ki vagyok én, megismersz?" Annyit mondott, hogy "biztos, hogy te vagy az anyukám, vagy a nagymamám, vagy az unokám? Vagy Te vagy a nővér"?
Ilyenkor Emese könnyeivel küszködve ráhagyta Klárika nénire, hogy "igen anyukám, én vagyok a nővér".
Még egy pár évig élt így Klárika néni, egyre többször lett rosszul és egyszer egy hideg hajnalon nem ébredt fel többé.
Emese zokogott, pedig tudta, hogy ez be fog következni, felkészült rá, illetve fel lehet erre készülni?
De legalább tiszta lelkiismerettel temették el Klárika nénit, akit utolsó leheletéig gondoztak. Nem volt könnyű feladat, de tisztességesen helytálltak, emberhez méltóan. |
|
|
- augusztus 21 2012 06:43:34
Évikém Kedves!
Történeted nagyon meghatott. Testvérek és mennyire különböznek egymástól. Az örökség miatt képes lett volna ez a nő édesanyját megöletni. Ez szörnyű. A jó gyerek minden áldozatra képes, a rossz gyerek elfelejtette, hogy az édesanyának köszönhette az életét, hogy felnevelte.
Nagy áldozat Emese és Gábor részéről a magatehetetlen, szellemileg leépült idős néni ápolása, de ahogy írod is a lelkiismeretük tiszta marad végül ha meghal a mama nem éreznek bűntudatot. A szeretet ami képessé teszi ezt a házaspárt e nagy teher mindennapi elviselésére.
Minden tiszteletem a két embernek!
Gratulálok, nagyon megérintett az írásod.
Szeretettel, baráti öleléssel: Marika |
- augusztus 21 2012 06:54:12
Marikám kedves!
Elárulom Neked, hogy van némi önéletrajzi ihletés is kis szösszenetemben, no nem ilyen mértékben - hogy képes lenne a testvér megöletni az anyánkat - de hogy simán, szemrebbenés nélkül beadná - már régen beadta volna - egy elfekvőbe valamelyik kórházba az biztos - hiszen most amikor a legnagyobb szüksége van ránk szerencsétlen idős embernek, hogyan tudnám én ezt megtenni? Igen, van különbség testvér és testvér között, igazából számomra ő nem létezik és nem csak azért mert ennyire gonosz.
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál és véleményeddel megtiszteltél.
Szeretettel ölellek: Évi. |
- augusztus 21 2012 06:57:30
Ja, és még egy gondolat, nem ártana, ha olvasná, de ő nem olvas - "ilyeneket".
De tök mindegy, hogy olvasná-e vagy sem, az ő szíve helyén egy hatalmas kő van.
Ez még úgy kikívánkozott belőlem. Ja, és biztos, hogy nem én vagyok egyedül ezzel így.  |
- augusztus 28 2012 15:17:33
Kedves Vendégeim!
Nagyon szépen köszönöm, hogy ismételten meglátogattátok írásomat, szeretettel gondolok Rátok!
Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
