|
 Vendég: 78
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Nem tudom lebeszélni róla ha a fene fenét eszik akkor sem. Mármint Tündikémet az oltári nagy baromságáról amit készül elkövetni...
Látom serényen pakol előkerültek ismételten a kulacsok, derékig van már a hűtőládában, keresi a jeget, a jégkockákat, uganis azzal pakolja tele a kulacsot. Mind a nyolcat. A kis spárga már a nyakában, melyre fel fogja fűzni azokat.
- Tündi, hová készülsz? Nem mehetsz a tetőre, hiszen megbeszéltük a múltkor, hogy soha többé nem megyünk fel! Különben sem működik a lift megint. - próbálnám lebeszélni az oltári nagy baromságáról.
- Ne szövegelj kedvesem, szuverén jogom, hogy azt csináljak amit akarok! Nem kértem a véleményedet! Inkább azt csacsogd el nekem, hogy hol van itt a kerületben egy alpinista felszereléseket forgalmazó üzlet. De nem is kell, mert már rátaláltam. No csá, majd jövök! A kulacsokhoz ne nyúlj, vagyis mégis belevághatod úgy mindenestől a hűtüládába, mert nagy keservesen már beletörtem a jeget, nehogy elolvadjon nekem! - mondja ellentmondást nem tűrő hangon és elrongyol. Biztos az alpinista boltba. Gondolkodom. Fel kellene hívnom a pszichiáter ismerősünket - soha nem lehet tudni alapon - hiszen az őrület jelei tisztán kivehetőek még egy laikus számára is mint amilyen én vagyok. De még várok, mindenesetre evidenciában tartom.
Csörömpülés hallatszik a lépcsőházból, visszaérkezett Tündi. Hátán egy nagy málhazsák, majd meg szakad, de nem bánja, leroggyan a konyha közepére.
- Látod kedvesem, ha a legutóbbi lépcsőházi utunknál nem hagytad volna itthon a varázsszemüvegeket, akkor én nem tiportam volna ronggyá azokat, most jöhetnél velem te is.
De így nem, nem viszlek magammal, te csak dögölj le a kényelmes ágyunkra, olvassál, főjjön a fejed, menjél zuhanyozni, vagy csinálj amit akarsz, nem érdekelsz! Én megyek egyedül a tetőre, de mivel szemüveg nincs, alpinista technikát alkalmazva fogok besasolni emeletenként az emberek életébe. Itt ez a heveder, ebbe beleülök, no mit magyarázok én neked, úgy sem érted. Az agyad már teljesen le van amortizálva, tudjad, hogy az amortizációs költségeket nem én állom, hanem te. Sokba fog kerülni agyad karbantartása és felújítása ahogy így napról napra elnézlek! - mondja nekem kissé megvető mosollyal az ajkán. De nem szólok neki, mert az olaj lenne a tűzre és éppen eléggé éget a Nap, nem fokozom a hőséget. Csak csendben figyelek.
Felöltözik, hosszú nadrág, olyan bőrszerű az anyaga - no ebben fogsz te még megőrülni Tündikém - 54-es katonai bakancs a lábain, a nyolc darab kulacs már a mellét és a hátát döngeti, hát hogyne, rohadt nehéz benne a sok jég, no meg a kulacs is megfagyott egy kicsit, de nem bánja. Az alpinista felszerelés - fúró, mellyel a tetőre fogja rögzíteni a dűbercsavarokat, mert ugye ahhoz fogja rögzíteni a kötelet -mellyel véghez viszi ezt a cselekedetet. Így felpakolva várakozik a liftre - te jó isten csak most ne jöjjön valaki a lépcsőházunkba, főleg ne ismerős, tűkön állok itt a kukucskáló előtt, mert kimenni nem merek ugyanis megtiltotta. De csak ki kell mennem, ugyanis a hevedert itt hagyta, amibe majd bele fog telepedni.
- Tündikém, már ne haragudj, de dobom a hevedert, azt itt felejtetted, mibe fogsz beleülni illetve felcsatolni magadra- és laza csuklómozdulattal, sőt még a fejem fölött meg is pörgetem mint egy lasszót - dobom, kapd el.
Csörömpöl a rengeteg kulacs a nyakában ahogy elkapja. Majd nem egyensúlyát veszti, de szerencse, hogy a fúró és a csavarok melyek a bal vállán egy kis szimatszatyorban vigyorognak ellensúlyozzák a kilengését. No végre, itt a lift, szerencsére utas nem szállt ki belőle, beszállni is csak Tündi fog.
Most mi a túrót csináljak? Menjek utána? Leteremt! És ha nem tudja szakszerűen rögzíteni a csavarokat a betonhoz, kilazul, leesik nekem, mi lesz velem nélküle. De nem megyek, nem segítek neki, hiszen megtiltotta, most az egyszer életemben szemét leszek, miért, vele lehetek, hiszen ő én vagyok. Mással meg nem próbálnám, de vele igen. Mert ő is szemét volt velem. Nos miután így elmélkedem, meghallom a fúró hangját, valami káromkodásfélét is hoz a szél, illetve hozna ha fújna, de nem fúj, csak a rohadt nagy hőség.De mégis csak hallok valamit, ez Tündi hangja, hallgatózom.
- A fene egye meg a pofádat te kis rohadt csavar mentél bele rögtön abba a lyukba. Nem abba te marha, mindig a kezemre ütök, mert te elugrálsz előlem. Akkor itt dögölj meg ahol vagy, másikat keresek helyetted. Sátáni kacaj, te jó ég, hívom én azt hiszem a pszichiátert, hogy legyen készenlétben, még egy kényszerzubbony sem árt, nyugodtan belegyömöszölheti az orvosi táskájába.
Tündi pedig röhög, egyfolytában röhög. De most mi a francon röhög. Hallgatózom.
- No ugye te kis piszok, mondtam én, hogy ott a helyed, ott, nem a második, nem is a harmadik, nem is az ötödik lyuk a tiéd amit fúrtam, nem látod te barom, hogy az sikertelen fúrás eredménye? Nem látod, ott, ott a helyed a tizedik lyuk, no persze nem tudsz számolni tízig, ne gyere add a kezed, oda vezetlek, akár bele is helyezlek. No végre. Veled megvagyok. Most rögzítem a köteleket, jó erősen nehogy leessek már itt a tizedikről, mi lesz a kedvesemmel, hogy élek nélküle. Hogy élnék, jól, egyébként is haragszom rá, megsértett, sőt mondhatom azt is hogy gyűlölöm, szemét volt velem én is szemét leszek. Felcsatolom magamra a hevedert, hú de rohadt nehéz már ez a nyolc kulacs, kell ez mind nekem? Kell a francnak, egyedül vagyok, a múltkor amikor ketten jöttünk akkor hoztunk nyolcat. Négyet ledobok, a franc se fogja cipelni, még arra is vigyázni, ahogy lógok a falon, mert mindjárt lógni fogok, mert a hevederben már ülök. Most ülni kell ebbe, vagy állni? A franc essen az eladóba is, nem adott használati utasítást ehhez a rohadt alpinista felszereléshez. No nem baj, megoldom én, ülök is meg állok is, nem jársz túl az eszemen te Béla II. mert biztos, hogy te is Béla vagy!
Egyelőre ennyit hallok, kissé megnyugszom, talán már csúszik lefelé a falon és minden emeletre bekukkant, de nem hallom a hangját.
Kimegyek az erkélyre és meglátom őt. A hetedik emelet környékén jár, de bajban van, mert a dög melegtől mindenhol le van engedve a redőny, úgy hogy nem lát semmit sehol. De látom már izzik a feje, a haja összevissza kuszálódva a szemében, még ha látna valamit sem látna a hajától, iszik egy kortyot a kulacsból és látom rajta, hogy rettenetesen bosszankodik. Felesleges út lesz ez neki úgy látom, sok költség, semmi élvezet. Egyre inkább, egyre gyorsabban ereszkedik lefelé a bőrgatya már félig lecsúszva róla, már látszik a bugyija, úristen, csak most nehogy felhúzza valaki a redőnyét, mert itt halok szörnyet a tűzforró lakásban, no meg az is, aki a redőnyt felhúzza.
De szerencsére nem teszi senki. Közeledik a mi erkélyünkhöz, ablakunkhoz, gyorsan belibbenek, ne vegyen észre, hogy leskelődtem. Elfelejtettem leengedni a redőnyt, sátáni vigyorral a képén, erőteljesen kopogtat az ablakon. Mivel nem ragálok, elkezd sasolni befelé, no de nem lát semmit mert én takarásban vagyok, letérdeltem a nagy TV-néző fotelom háta mögé, hogy hogyan állok majd fel, az rejtély, mert postosan a fájós térdemre huppantam, no mindegy, ezen ráérek még gondolkodni. És figyel, sasol, de nem lát semmit. Döngeti az erkélyajtót, kénytelen vagyok feltápászkodni ami szintén nem egyszerű mutatvány, legalább annyira nem mint Tündinek az alpinista mutatványa, nem baj, nem sikerül, oda kúszok ha addig élek is az erkély ajtóhoz, mert már annyira püföli, hogy szinte minden emeleten húzzák a redőnyöket, hiszen nem tudják elképzelni, hogy mi ez a rettenetes zaj. Kitört a III. világháború, vagy katasztrófa közelít, földrengés, vagy mi a fene.
No mire az emberek ezt kitalálnák, elérem az erkályajtó kilincsét, nagy nehezen kinyitom és ráordítok!
- Tündi, az anyád úristenit, te barom, ez a mi lakásunk, mit akarsz itt látni?- kérdezem tőle ilyen szépen, finoman, kedvesen nőiesen.
- Ja, kedvesem, ez a mi lakásunk, a fene egye meg, már azt sem tudom, hogy hányadik emeleten járok, mindenhol lehúzva a redőny, csak ennél az egynél nem voltam akadályoztatva.- és lehuppan a félig letolt - mit letolt, lefoszlott - bőrgatyájába, vörös fejjel egy darab kulaccsal a nyakában, fél bakancs van csak a lábán, kitúrja szeméből a haját és kissé, mit kissé nagyon nyugodt tekintettel - az őrület jeleinek a nyoma sincs már a tekintetében - megkérdezi tőlem.
- Te meg mi a francot keresel ott a parkettán. Elgurult a gyógyszered? Hagyd a fenébe, adok másikat, tátsd ki a pofád, hadd csöpögtessem bele ezt a nyugtatót, tudod a dilidokink írta fel, ha nagyon idegesek lennénk, és úgy látom, hogy te most az vagy, mert nem tudsz felállni a fájós térdeddel a parkettáról. No gyere, felhúzlak.- mondja Tündi és felnyalábol az ágyra. Nekem már lassan hatni kezd a nyugtató, talán még mosolygok is, de lehet, hogy csak álmodom, a francot sem érdekli már, azt hiszem, hogy el fogok aludni rögtön, csak néhány hangfoszlány jut el a tudatomig, mely Tündi hangja.
- Csak azt tudnám kedvesem, mi a francnak adtad rám ezt a bőrgatyát ebben a 95 C fokban, mit keres ez a kulacs a nyakamban, no és végezetül te mit kerestél ott a parkettán? |
|
|
- augusztus 23 2012 13:58:14
Kedves Évi!
Egy jeges kis zuhany nem ártana Tündikédnek. Mi a csudát nyüzsög ebben a hőségben.
Még jó hogy alpinista felszerelésben bóklászik a kis "pók-emberkéd", mert még lecsúszik a falon a saját izzadtságában.
Szerencsére az egyetlen nyitott ablakon át hazatalált és felsegített a parkettáról.
Lent legalább kicsit hűvösebb van, mert ugyebár a meleg levegő felszáll.
Bírjátok ki még ezt a pár nap hőséget, aztán mehettek a "front" elől a kulacsokkal falat-mászni!
Már megint jót nevettem remek írásodon! 
Szeretettel ölellek: Marika |
- augusztus 23 2012 18:04:07
Kedves Marika!
Köszönöm szépen, hogy olvastál, véleményeztél, ez a förmedvényem már tényleg az utolsó, nem sokkolok tovább senkit!
A frontokat viszont egész jól tolerálom - toleráljuk - remélem.
Szeretettel ölellek: Évi. |
- augusztus 29 2012 21:12:53
Kedves Vendégeim!
Szeretettel fogadtalak Benneteket!
Köszönöm, hogy olvastok folyamatosan.
Szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
