|
 Vendég: 62
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Vegetáriánus olvasóknak 12 éven alul nem ajánlott
Kedves Barátaim!
Magam is marketingben vásárolok, havonta egyszer. De kolbászt azt nem szoktam venni, drága manapság a fogorvos! Egyszer fordult csak elő, hogy még is rászántam magam. Ekkor egy kisebb pulton, egy vidéki hentes árulta a portékáit. Ott fedeztem fel, hogy egy tálcán kis kenyérkatonalovak, hátukon pirosruhás kolbászhuszárokkal bemutatót tartottak ,és ezek közül ingyen lehetett egyet toborozni, na és megenni! Hát ez aztán csoda finom, puha, jól fűszerezett volt. Mindjárt vettem is belőle két szálat. Ez két éve volt. Azóta is keresem ezt a kolbászt, hiába! Pedig úgy akartam volna magamévá tenni ismét, de csak a reménytelen szerelmes elérhetetlen kedvese utáni vágyakozásához hasonló bánatos érzés maradt meg bennem!
Szeretettel Andy |
|
|
- augusztus 28 2012 07:23:39
Kedves Andy!
Nosztalgiát éreztem a finom Gyulai és Csabai kolbász iránt. Mondom az IGAZI.
Az én kis történetem az "előkóstolásról" más.
Finomak voltak a tálcára rakott kis "huszárok", visszamentem még vagy kétszer, mert éhes is voltam, aztán döntöttem: vettem négy párat.
Otthon aztán meglepődtem, mint a "tarka tehén". Az ízetlen piros fűszer-nélküli mócsing amit a mű-bélbe töltöttek még a kutyusomnak sem ízlett.
Remek kis írásodat szeretettel olvastam: Dellamama  |
- augusztus 28 2012 15:06:49
Kedves András!
Erről a kis gondolatébresztő írásodról eszembe juttattál egy történetet, mely az unokáimmal esett meg. Vártam őket ebédre - a két legnagyobbat 12-13 évesek lehettek akkoriban, 4 évvel ezelőtt -de már aggódtam, mert vége volt az iskolának és mondták, hogy felugranak ebédre. De csak nem akartak megérkezni. Már hívni akartam a gyerekeimet, hogy csak nem történt-e velük valami baj, mert nem érkeztek meg, amikor hallom hangos kacajukat a lépcsőházban.
- Ti meg hol a jó istenbe jártatok? Tudjátok mennyi az idő? Megbeszéltük, hogy felugrotok ebédre, ne csináljatok nekem ilyet többé! - teremtetettem le őket eképpen. Közben újramelegítettem (volna) az ebédet, de a lányunokám azt mondja:
- Ne fáradj varikám (vele találtuk ki a nevemet, ő ma is csak így szólít) mi már nem vagyunk éhesek!- mondják kuncogva.
- Hogy hogy bementetek a meki-be ugye?- mondtam tettetett méreggel.
- Dehogyis! A Tescoban voltunk, ott kínálták a finom falatokat, tudod, olyan kis pálcikákra feltűzdelve különböző sajtféleségek, kolbász, szalámi, szóval volt választék.- mondják mindketten.
- Nem mondjátok, hogy azzal az egy falattal jól laktatok?
El kezdenek röhögni és mindketten egyszerre akarták mondani, hogy mi történt.
- Dehogy varikám háromszor is sorba álltunk, vagy talán négyszer, vagy ötször, amíg jól nem laktunk. Úgy hogy nem kérünk ebédet!
- Nem szégyellitek magatokat, ilyet nem illik, felzabálni az összes kirakott mennyiséget. Nem szóltak rátok?- kérdeztem műfelháborodást színlelve, közben lelki szemeim előtt láttam őket, hogy somfordálnak és bekapnak egy-két három-több falatot.
- Dehogy volt baj varikám, ott állt egy néni, tudod, olyan kedves aranyos néni és ő mondta, hogy menjetek csak gyerekek, többször is vissza lehet menni, nem szólnak érte, lakjatok jól. Mi megfogadtuk a tanácsát és jól laktunk.- mondja a lányunokám.
Most erre te mit mondtál volna nekik?
Másnap leballagtam én is abba a Tescoban még tartott a kóstoló és a gyerekek elmondása szerint felismertem a "nénit" ismételten ott állt a sorban, ki tudja, hogy hányadszor. Mondanom sem kell - a gyerekek az ilyeneket még nem vették észre, nem is érdekelte őket -, hogy a néni jól öltözött volt, kb. 3 kg. arany nyaklánc villogott a mellkasán, szinte majdnem minden ujján gyűrű - nem olyan bizsuféle, azért azt felismerem - fülbevaló, no szóval aranyos néni volt. Szóba elegyedett egy másik hasonszőrűvel a sorban, közelebb kúsztam hozzájuk, tisztán hallottam miről beszélnek.
- Sárikám, én minden délben lejövök, itt megebédelek, feltérképezem, hogy mikor, hol lehet ingyen kóstolgatni és oda megyek. Na hallod? Van ezeknek a burzsujoknak pénzük, ha már ide települtek, legalább én okozok nekik egy kis veszteséget.
Kit érdekel, hogy csak egy katonát lenne szabad bekapni, nekem kell az egész hadtest, látod milyen jól nézek ki, csak nem fogok otthon főzni?
Nem álltam be a sorba, pedig igen integetett felém is egy jóképű huszárlegény, még kacsintgatott is, bajuszát megpödörve, de én áruházban nem ismerkedem!
De azért egy szende, aranyos kis közlegény a szívemhez közel férkőzött, olyan kis kobászdarabka volt a kifli tetjére szúrva, melyről te írsz és nyomban magamévá tettem. Kívántam volna én még vagy száz olyat, de akkor már megjelent a Hadseregparancsnok és elvezényelte állományát másik bázisra. Oda meg már nem akartam utánuk menni.
Kedves András!
Azt mondod, hogy keresed azt a kolbászt, hogy újra magadévá tedd, nem fogod megtalálni, mert azokat a finom, értelmes "katonákat" külföldi szolgálatra vezényelték (a jó magyar katonákat) helyette van itt minden náció kolbásza aranyárba', elhiszem, hogy azok nem olyan ízesek, finomak, kívánatosak mint a mieink, a mi katonáink vagy huszárjaink voltak. Vagy tudod, hogy hol lelhető még fel egy-egy magyar katona? Mondjuk faluhelyen, ahol még jó kis disznótoros ebéd készül, töltik a hurkát, kolbászt, no ode kell elmenni. Megkeressem Neked ezt a helyet? Én felkutatom ha kéred, hiszen barátok vagyunk, tudod, emlékszel, hogy a fekete teádért is bejártam egész pestet és budát mire ráleltem a Gellért-Szálló halljában!
Gratulálok és szeretettel olvastalak! |
- augusztus 28 2012 16:17:27
Jaj, a nevem meg lemaradt, ejnye kedves András, elvetted az eszemet ezekkel a finom "katonákkal"
Szeretettel: Évi. |
- augusztus 28 2012 23:30:22
Kedves Dellamama!
Köszönöm az elismerő szavaidat. Nos, nem csak ezért szeretem, ha ott látom a neved a hozzászólók közt, hanem mert ezek olyan derüs, vidám nyugtató egész napos jóhangulatot kölcsönöznek a búval b..ott embereknek, hogy csak na! Nagyon örültem látogatásodnak, szeretettel Andy |
- augusztus 29 2012 00:09:49
Kedves Varika12!
Mikor megláttam ezt a fél könyvnyi szöveget, először azt hittem, tévedésből ide töltötték fel a hozzá tartozó kéziratot! De amikor fölbukkant a neved, mindjárt minden világos lett előttem! Tudtam, hogy most olvasásával, egy 10 perces gondtalan, vidámságban lesz részem. Nagyon tetszett a többszálon futó felderítés, az ingyen katonák után. Mindenkinek van szerintem kolbász-kalandja, általában nem Happy Enddel. Igazad van, talán pillananyilag a házi készítésűben lehet már csak bizodalma az emberfiának! Köszönöm az elismerő szavakat, sok szeretettel
Andy |
- augusztus 29 2012 10:15:16
Kedves András!
Vissza kellett, hogy libbenjek néhány gondolat erejéig, ugyanis van még egy igaz történetem a kolbászról.
Miskolcon laktunk a hetvesen évek közepén és vendégeket vártunk.Minden hónapban egyszer összejött a kis "csapat" barátaink, katonakollégák, mindig másnál gyerekestől mindenestől. Ezen a hétvégén mi következtünk. Általában délután érkeztek, mert mindengyiknek kisebb gyermeke volt és estébe nyúlóan senki sem kóválygott már gyerekkel, mert az már az alvás ideje volt a gyerekeknek. Általában hideg és-meleg szendvicset készítettünk, kenyéren sonka vagy kolbász, tojás, és reszelt sajt a tetején. Az egyik kollégánk akkor csináltatta a fogsorát, úgyhogy nem volt egyetlen foga sem. Dilemmába estünk a férjemmel, hogy ő hogyan fog megbírkózni a gyulai-kolbásszal, no de gondoltuk majd eszik a gépsonkás szendvicsből, majd a felesége katonázza neki.
Elé tettük a tányért, nézegeti a sonkásat, nyel nagyokat, de tekintete mégis csak a kolbászon áll meg. Nem is a felkarikázott, szépen kenyérre helyezetten, hanem ami egybe maradt az asztalon. (Mert nem szeleteltük fel mindet, van aki úgy ette, illetve harapta.) Láttam, hogy tétovázik, nem tudja mit tegyen.
- Lacikám, mi a baj, egyik sem jó, nem tudod megrágni, ugye? Készítsek Neked tejbegrízt?  - kérdeztem tőle naivan és már indultam volna a konyhába.
- Dehogyis, nem kell nekem tejbegríz, de viszont ha elvehetném azt a fél szál kolbászt, nem kell hozzá kés, harapom! - mondta kissé szégyellősen, mert az volt.
- Harapod, de hiszen nincs is fogad! - mondtam megrőkönyödve, de mire a döbbenetből felocsúdtam, a kolbásznak a felét már elharapta. Hogy hogyan csinálta, a fene tudja.
Pillanatok alatt eltünt a fél szál kolbász.
- Tudod, olyan erős már az ínyem, megedződött amióta nincs fogam, pillanatok alatt meg tudom enni a finom gyulait, a kedvencem.
Természetesen kitört a nevetés, és szállóige lett Lacika a kolbászával.
Ez a történet ugrott be a filkómba, amikor olvastam a Dellamamának írt kommentedet, hogy a búval bélelt emberekről írtál, én citromembereknek hívom őket. A citromot meg nem szeretem.
Bocsánat, hogy visszatértem!!!!
Szeretettel: Évi. |
- augusztus 30 2012 14:33:45
A kolbász lehet kemény vagy puha, de örök!! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
