|
 Vendég: 31
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
 V
Mira hamarosan új puzzle-darabokkal kénytelen szembesülni, amelyek rengeteg fejtörést okoznak majd neki.
5.
Olaszországban ugyan még nem jártam, és vajmi kevés közöm is volt hozzá, azonban sosem feledtem el a Mester szavait: „Mi mindannyian egy helyről származunk. Mi mind, akik betöltjük ezt a Végtelen Univerzumot.” És ez szerény sejtésem szerint az olaszokra is vonatkozott, ígyhát nem bántam a dolgot.
Aquileia - mint utána olvastam az utazásom előtt – a római császárság idejében egy nagy kereskedőváros volt, és hadászati szempontból is igen jelentős, de miután Attila porrá zúzta, mára csak ez maradt belőle, egy jelentéktelen hely, mindössze 1400 fős lakossággal. Egyébként régészeti szempontból egy mézescsupor, legalábbis aki szereti a római kort, annak biztosan.
– A két régészünk mellett még tíz diák is segédkezik nekünk – magyarázta Teleky professzor, miközben a gödrök mellett ücsörgő kis embercsoport felé haladtunk.– Őket amolyan nyári gyakorlat gyanánt hozta magával Ágnes.
- És gondolom, egyúttal összekötötte a kellemeset a hasznossal.
- Ahogy mondja.
Az embercsoportból kivált egy magasabb termetű, kalapos nő, akiről gyanítottam, hogy az emlegetett csoportvezető lehet, majd felénk intett.
– Örvendek – mondtam, miközben kezet fogtunk. A nő arca kissé poros volt ugyan, mégis ki tudtam venni páratlan szépségű arcvonásait. A szemei határozottságot és nyugalmat sugalltak, a kalapja alól egyetlen szőke hajtincs lógott ki, a többi gondolom kontyba fogva trónolt a feje tetején.
– Sokat hallottam már magáról – dalolta kedvesen. – Azt állítják magáról, hogy megtalálta a Frigyládát. Igaz ez? - „Szókimondó nőcske” - gondoltam magamban, de a kérdésre természetesen nemmel feleltem. – Hát persze, hogy nem – nézett mélyen a szemembe. – Hiszen akkor bizonyára nem hagyta volna megint elveszni, nem igaz?
– Dehogynem – feleltem, és álltam a pillantását, amíg végre ő fordult zavartan a professzor felé.
– Örülök, hogy itt van végre.
– Nos, hol van az a bizonyos csontváz? Haddad kisasszony is bizonyára nagyon kíváncsi rá, ahogy én is. - A poros arcú nő mosolyogva bólogatott, és megkért, hogy kövessük. Egy jókora gödörnél álltunk meg, amely kábé két méter mély lehetett. Nem sokkal távolabb még két ilyesmi lyuk tátongott, de azok most nem kötötték le annyira a figyelmemet, mint ez a kutatóárok.
Négy, rendkívül jó állapotnak örvendő csontváz hevert az alján. A ruhájukból vajmi kevés maradt, csak foszlányok itt-ott, illetve a koponyáikon is voltak ruha- és sötét színű hajmaradékok.
- Közben találtunk még hármat – magyarázta ledöbbent tekintetünknek Ágnes.
- Ez igen! – Füttyentette el magát Teleky. – Na és kiderített már róluk valamit?
– Nem sokat. Még nem fejeztük be a tisztogatást körülöttük. Mind a négy férfi volt, ez biztos. És a magasságuk tökéletesen megegyezik. Centire.
– Döbbenet. Más?
– Az öltözékük szintén egyforma lehetett. Sajnos ezek nem mumifikálódott holttestek, csak csontvázak, ezért nehezebb a dolgunk. A ruháikból alig maradt valami, de a hajcsomóknak köszönhetően tudunk majd DNS-t venni tőlük.
– Mit gondol, hogyan haltak meg? – Kérdeztem cseppet sem leplezve egyre növekvő kíváncsiságomat a csontvázak iránt.
– Egyelőre fogalmunk sincs – vonta meg a vállát Ágnes. – De majd ezt is kiderítjük. Amint kiemelhetőek lesznek, azonnal beviszik a fiúk őket a 35 km-re lévő udinei egyetemre. Majd ott vesznek belőlük mintákat, és alaposan kivizsgálják őket.
- Láthatnám az ujjaikat?
- Csak tessék – nyújtotta ki a kezét, jelezve, hogy átadja a terepet. Lemásztam a gödörbe, és óvatosan kissé felemeltem az egyik csontváz kezét, hogy alá kukkanthassak.
Valóban ott volt a csontkinövés, amiről a prof beszélt, és úgy látszott, valóban négyszirmú tulipánvirágokra hasonlítanak. Óvatosan visszatettem a kezét a földre, aztán odaléptem a többi csontvázhoz is, és azokat is megvizsgáltam. Miután végeztem, kimásztam az árokból, és széttártam a karomat.
- Hihetetlen. Valóban ott vannak, és valóban olyanok – mondtam. – Remélem, később többet is megtudhatunk róluk.
– Én is, kisasszony – mondta a professzor. – De talán addig is, foglaljuk el a helyünket a szobáinkban, nemsokára beesteledik. – Így is lett. Összesen nyolc kis faház volt az ásatás helyszínéhez igen közel. Ágnes elmondása szerint ezeket csak és kizárólag ilyen célokra szokták használni, ezért húzták ide fel őket, hogy a régészek, akik itt dolgoznak, kicsit komfortosabban érezhessék magukat.
Remek ötletnek találtam, és nem is panaszkodhattam, külön kis lakosztály jutott a részemre az egyik faházban, külön hűtővel és zuhanyozóval. Egy kicsit az egyiptomi motelszobámra emlékeztetett.
Mire berendezkedtem, már esteledett, és kissé hűvösebb lett a levegő. Aztán ismét kimerészkedtem, és afelé a megvilágított kutatóárok felé igyekeztem, ahol a többiek éppen ácsorogtak. A diákok már aludni mentek a saját szobáikba, gondolom, eléggé elfáradtak a munkában. Ők kettesével laktak egy-egy faházban.
Teleky professzor mosolyogva invitált közelebb, hogy bemutathasson másik kollégájának is, akivel eddig még nem találkoztam.
- Ő itt Dr. Harmati Hubert, ő járta ki ezt az ásatást, így övé minden érdem. A csoportot Ágnes vezeti, a feltárás igazi „feje” viszont ő.
- Azért ne túlozzunk - intette le Dr. Harmati nevetve, majd felém nyújtotta a kezét. Magas, vékony ember volt, épp az ellentéte Telekynek. Halántéka ugyan őszbe fordult már, azért a szemeiben ott volt még a fiatalos tűz és csillogás, mint egy kisdiákéban. Kezet fogtunk, és én is bemutatkoztam. – Ha nem tévedek, Ön egy igen nagy hírnévnek örvendő egyiptológus, ugyebár? – Kérdezte kedvesen. Megvontam a vállam.
- Úgy tűnik.
- Nos, akkor Isten hozta a csapatunkban.
- Köszönöm, bár nem hinném, hogy sok hasznomat vennék ezen a feltáráson.
- Nos, ha tudja használni az ecsetjét és a kis csákányát, akkor csakis hasznos lehet- kacsintott bíztatóan. Vettem a lapot. – Remélem, holnap majd közelebbről is megismerhetem – mondta nyájasan, és kezet csókolt. Zavartan pillantottam Telekyre. – De most talán térjünk nyugovóra, én is visszavonulok a hotelszobámba.
- Ön nem itt lakik kint a többiekkel? – Kérdeztem.
- Nem. Én egy szobát vettem ki Udineben, onnan hamarabb érek be az egyetemre. Remélem, ez nem probléma önöknek – nézett bocsánatkérőn rám és Telekyre.
- Ugyan dehogy – intettem le.
- De holnap is lesz nap, - mondta - a csontvázak pedig már nemigen szaladnak sehová addig. – És milyen igaza volt! Bármilyen vicces pali is volt, azért igaza volt. A csontvázak is legalább akkora nyugalommal aludtak a helyükön, mint mi a miénken.
folyt.köv. |
|
|
- augusztus 29 2012 07:19:52
Várom a folytatást...
Az eddigiekhez gratulálok, nagyon jó!
Dellamama |
- augusztus 29 2012 12:25:13
Kedves Dellamama!
Köszönöm szépen, hamarosan jön a következõ fejezet! 
Üdvözlettel:
Kovács Katalin
Cathrin Smith |
- szeptember 02 2012 14:03:18
Kedves Katalin!
Most értem csak ide egyéb elfoglaltságaim miatt regényed e részének az olvasásához. Izgalmas, jól fogalmazol, valóban nekem olyannak tűnik, mintha közben látnám is a cselekményt. Szívesen fogom olvasni a folytatást is! Remélem, sok érdekes dologra és titokra fog majd fény derülni.
Szeretettel: Zsuzsa
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. december 03. kedd,
Ferenc napja van.
Holnap Barbara, Borbála napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
