|
 Vendég: 95
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Amikor a pedagógus a könnyeivel küszködik már a tanév kezdetén...
 V
Krisztina a 4.b. osztály osztályfőnöke, nagy-nagy szeretettel érkezik az iskolába, a tanáriban üdvözli pedagógustársait, néhány percet beszélgetnek, de megszólal az óra kezdetét jelző csengő.
Mindenki indul a saját osztályába, nagy lelkesedéssel tele ambícióval és boldogsággal a szívében, hogy találkozhat végre közel három hónap után a kedvenc "gyermekeivel", osztályával.
A gyerekek is kitörő örömmel fogadják, hiszen nagyon szeretik Krisztinát. Krisztina nagyon jó pedagógus, ért a gyermekek nyelvén, szinte barátként kezeli a gyerekeket, de ugyanakkor annyira be tudja tartani és tarttatni a három lépés távolságot, hogy észre sem veszik a gyerekek és már tiszteletet sugároznak tanító nénijük felé. Elhelyezkednek a helyükön a gyerekek, Krisztina csendre inti őket és az első óra osztályfőnöki, melyben mindenki elmondhatja nyári élményét, mi történt vele, ki hol nyaralt, vagy ha nem nyaralt, mivel töltötte a nyarat. Ő nem írat fogalmazást, ő beszélget a gyerekekkel. A gyerekek imádnak csacsogni, imádják kibeszélni a családi titkokat, melyek nem is annyira nagy titkok.
- Szervusztok kedves gyerekek, köszöntelek Benneteket, remélem mindenki kipihente magát és teljes erőbedobással, vidáman indulunk a 4. évnek.- mondta Krisztina kedvesen a gyerekeknek. Miután egyenként megbeszélte a gyerekekkel, hogy kinek hogyan telt a nyári szünet, tudta, hogy melyik gyermek nem volt nyaralni, üdülni, táborozni, azoktól nem sokat kérdezett, hiszen nem akarta még kellemetlenebbül érezni magát sem ő, sem pedig a gyereket nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni. Általában a tanulói nem szenvedtek hiányt otthon semmiben, no nem is dúskáltak mindenféle extra dolgokban, de amire szükség volt, az mindenkinél meg volt. Egyetlenegy gyerek volt, aki úgymond kilógott a sorból a Katona Pista, de neki a szülei nagyon gazdagok voltak, ők többször is nyaraltak az Adriai tenger partján, Görögországban Athénben, valamint Olaszországban Velencében. Nem szerették Őt a gyerekek, mert rettenetesen nagyképű gyerek volt, lenézte társait, pedig még csak 4. osztályos volt (ő is). Nem is hagyta sokáig Krisztina beszélni, nagyvonalakban elmondhatta, hogy merre jártak, mert látta a többi gyerek tekintetén, hogy nem esik jól nekik ez a nagymértékű szonbság. De egyébként nagyon jól tudta kezelni ezt a fajta embertipust is a tanító néni.
Mindenki elmondta kis történetét, következett a tízórai szünet, mely 2o perces volt, minden gyermek szaladt az iskolai büfébe a kicsengetés után.
Krisztina is menni akart a tanáriba, hogy elfogyassza otthon csomagolt tízóraiját, mely sonkás tojásos szendvics volt paprikával, paradicsommal, a férje szokta készíteni neki. Már indult volna ki az ajtón, amikor hátra pillantott és meglátta Petrát, hogy kutat a táskájában lázasan, de tudta Petra is és sejtette Krisztina is, hogy hiába kutat, keres, nem fog benne találni ennivalót.
- Mi a baj Petrám, otthon hagytad a tízóraidat? - kérdezte Krisztina a kislánytól.
Petra nem nézett rá, megpróbálta könnyeit elrejteni, de nem sikerült és már sírva mondta a tanító néninek:
- Anyukám biztosan elfelejtette berakni a tízóraimat, mert a kis öcsémet aki nyáron született, szoptatnia kellett, a nagyobb testvéreim meg már elindultak az iskolába én maradtam utoljára. Nem baj, kibirom, volt már máskor is amikor csak este ettem, mert nem volt pénzünk.- mondta Petra felnőttesen.
Krisztina szíve összeszorult, nagyon megsajnálta a kislányt és elvitte magával a tanáriba.
- Gyere kislányom, adok én neked az enyémből, megfelezem veled a tízóraimat, nekem úgy sincs most olyan nagy étvágyam, lehet, hogy megfáztam egy kicsit, mert akkor nem szokott jól esni az étel.- mondta Krisztina és a kislány felé nyújtotta a szendvicse felét, közben kicsordultak a könnyei, papír zsepit vett elő, gyorsan letörölte, hogy Petra ne lássa.
Petra teljesen átszellemülten étkezett, talán soha nem evett ilyen finomat mostanában. Krisztina sírt, olyannyira, hogy a hangján is meghallatszott a szipogás.
Petra ránézett és kedves kis hangján, mosolyogva mondta a tanító néninek:
- Kriszta néni te tényleg megfáztál, hallom a hangodon! Vigyázz magadra kérlek, mert anyukám után téged szeretlek a legjobban, nehogy beteg légy!- és egy köszönömöt mormolva már szaladt is ki az udvarra a többi gyerekhez játszani, mert még volt egy pár perc a nagy szünetből. |
|
|
- szeptember 03 2012 07:33:40
Évikém!
A tegnapi írásod folytatásaként ismét a szegénység a témád.
Nem mennék bele a politikába, de az éhező gyerek a társadalmunk szégyene!!
A jó lelkű tanító néni sincs megfizetve. Tulajdonképen a pedagógusok kezében van a "jövő" őket meg kellene becsülni anyagilag is.
A gazdag gyereket pedig a szüleinek kellene megnevelni, hogy ne hőzöngjön, legyen szerény, ne dicsekedjen irritálva az egyszerű körülmények közt élő osztálytársakat.
Gratulálok, jó a mondanivaló. 
Szeretettel ölellek: Marika |
- szeptember 03 2012 08:20:17
Marikám!
A politikába én sem mennék bele, mert nem az én tisztem ezt megítélni, azt hiszem ettől függetlenül is értem mint Te is és szerintem Mindenki, hogy miért ez a társadalmunk szégyene!
A pedagógusok - sajnos, mint még nagyon sok hivatás - sajnos nincsenek kellőképpen megfizetve ez tény. De én úgy gondolom, hogy akinek a szívében és lelkében szeretet van és hívatásának érzi ezt a gyönyörűséges pályát, attól, hogy nincs megfizetve még tudása legjavát és maximális szeretét nyújta át "gyermekeinek".
Legalábbis szerintem egy jó pedagógus ismérvei ezek. Kis szösszenetemben Krisztina ilyen volt - és még nagyon sok pedagógus-, én úgy gondolom, hogy a pedagógusok soha nem voltak megfizetve, ahhoz képest pedig amennyit az ő munkájuk ér, nem is tudom, hogy elkövetkezik-e az az idő, hogy megkapják érdemben valaha is azt az összeget. Kétlem. Bár ne lenne igazam.
A gazdag gyerek egy más kategória. Én megfigyeltem - unokáimtól lesem ám el ezeket a dolgokat és az információkat tőlük gyüjtöm be -, hogy aki eredendően gazdag, beleszületett a gazdasgságba, azok az emberek nem ilyenek és gyermekeiket is megtanítják minden illemszabályra példát mutatva nekik a jövőt illetően. Tulajdonképpen én az "ÚJGAZDAD" felnőttekre és gyerekekre gondolok. Az 1989-es úgymond rendszerváltás után egyre több helyen kialakult ez a réteg, hirtelen meggazdagodtak, azt hogy hogyan miképpen nem is érdekel, és ezek a gyerekek nem tudják hová tenni magukat. No mindenesetre ezek szélsőséges esetek én úgy gondolom (vagy nem?) de mégis léteznek.
Sajnálom én ezt az "újgazdag" gyereket is, mert társai előbb-utóbb kiközösítik, kivétel egy-kettő-három, aki úgymond "felnéz rá", de úgy összességében a szerényebb körülmények között élőket irritálja. Ezért is roppant észnél kell lenni a pedagógusnak, hiszen ő van a gyerekekkel szinte majdnem többet, mint a szülő.
Mindenesetre csak csodálni tudom a jó pedagógust, aki a mai viszonyok között "rendet tud" teremteni.
Drága Marikám! Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál, véleményeztél és nagy szeretettel fogadtalak e kis szösszenetemnél is.
Ölellek: Évi. |
- szeptember 09 2012 16:30:28
Kedves Vendégeim!
Nagyon szépen köszönöm, hogy folyamatosan olvastok és következetesen emelkedik a számláló.
Szeretettel: Évi |
- szeptember 09 2012 16:53:04
Kedves Évike!
Társadalmi életkép. Nem is szeretnék mást írni, mert könnyes a szemem.
Szeretettel ölellek: Szomorúfűz |
- szeptember 10 2012 15:21:34
Kedves Margitka!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál, véleményeztél és én is így vagyok, mire bejezek egy ilyen kis novellát, bizony nekem is könny szökik a szemembe.
Szeretettel ölellek: Évi. |
- szeptember 11 2012 15:05:38
Kedves Évike!
Csupa aktuális és megható történetet olvasok most már Tőled, így az iskolai tanévkezdet elején.
Ez a történet is igen szép és tanulságos is egyben. A kedves tanítónő megosztotta tízóraiját ezzel a szegény kislánnyal. Szerintem nem csak neki facsarodott el a szíve és szöktek könnyek a szemébe, hanem a sok kedves olvasódnak is, akik meglátogatnak figyelmükkel! Remélem, sokan lesznek.
Szeretettel olvastalak én is: Zsuzsa
|
- szeptember 11 2012 16:47:37
Kedves Zsuzsikám!
Én mindig nagyon szerettem volna pedagógus lenni, nagyon szeretem az ilyen történeteket, ahol róluk írok, hiszen maximálisan respektálom ezt a szép hivatást és át tudom érezni, hogy milyen nagy felelősség az övéké. Ez a történet - én úgy gondolom, hogy szinte manapság mindennapos egy iskolában. Az egyik unokám osztályában volt egy nagyon gazdag kislány, mindig rengeteg tízórait csomagoltak a szülei neki pontosan azért, mert az anyuka tudta, hogy sok szegény család gyermeke jár ebbe az osztályba - mint mindegyikbe - és külön felhívta gyermeke figyelmét, hogy adjon az osztálytársaknak - akinek nincs tízórai -az elkészített ennivalóból. No ilyen is ritka manapság, de azért előfordul. Úgy gondolom, hogy a tanítók között is nagyon sok ilyen ember van, mint a történetemben a tanítónéni.Nem lehet könnyű naponta szembesülniük ezzel a problémával, hiszen ezt fel is kell tudni dolgozniuk lelkileg.
Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a novellámat is meglátogattad, véleményeztél és tudnod kell, hogy mindig nagy szeretettel várlak.
Szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
