Karolina és Ádám élték tovább mindennapi életüket, de valahogyan éreztek, hogy minden megváltozott körülöttük, de leginkább az érzéseik változtak. Nem tudták egyértelműen hová tenni ezt az érzést, hiszen egynyári szerelmekre voltak hangolódva és ezidáig jól is érezték magukat így. Hiszen mindketten az volt az életszemléletük, hogy nem kell ahhoz lekötni magukat, hogy jól érezzék magukat a bőrükben. Igen, ez így volt eddig, de most megérintette mindkettőjüket a szerelem szele, mely édes illatával körbefonta lelküket, szívüket. A fenébe is, gondolták mindketten egymástól távol, milyen jó is lenne érezni újra, eggyé válni újra, de most már igazi szerelemmel, nem csak a testi vággyal. Igen, vágytak erre mind a ketten, mert mit is ér az élet szerelem nélkül. Eddig azt hitték, hogy az az emberi kapcsolatokban, a gyönyörforrásnak a csúcsa, ha eljutnak az orgazmusig, testileg kielégülnek, talán lelkileg is egy kicsit, de valahogyan az még sem az igazi.
A lelki kielégülésre is nagyon vágytak mindketten, hiszen olyan jól tudtak beszélgetni, egyezett a véleményük mindenről, ha pedig nem, akkor meg tudták beszélni. Mindketten érezték, hogy ez az érzés kell nekik, kell nekik, hogy igazán embernek érezhessék magukat. Jó a szex igen, de ha nincs benne a lélek minden rezdülése, akkor csak egy kis utánzat.
Karolina nem válaszolt Ádám "dalára", mert rájött, hogy fölösleges, mert Ádám még nem áll készen egy igazi tartós kapcsolatra - mert különben nem ezt a dalt küldte volna neki -, de szíve mélyén érezte, hogy be fog majd következni az is, csak idő kérdése. Idő pedig van - bár már nem olyan sok, ha gyermeket is szeretne, mert szeretne - kivárja amíg Ádám jelentkezik, nem lehet, hogy ne jelentkezzen, nem lehet, hogy ő ne ugyanúgy érezzen.
Eltelt két hónap a nyaralásuk óta, egyszer egy szép októberi - olyan nagymamák nyarán -napon csörgött Karolina telefonja. Ő az, nézett Karolina a kijelzőn megjelenő számra, te jó ég - gondolta, mindjárt elájulok, olyan hevesen vert a szíve, hogy Ádám is biztosan hallotta volna még a mobilon keresztül is, ha szívére teszi - ez Ő, nyugodj meg, biztatta magát, megnyugodni, de hát hogyan? Hogyan tudna ő most megnyugodni, amikor az imádott, szeretett lény hívja, de megpróbált erőt venni magán és nyugodtságot színlelve több kevesebb sikerrel beleszólt.
- Halló, szia kedvesem, megleptél, hogy hívsz - dehogy is lepte meg, érezte, hogy hívni fogja - mondta kicsit hazudva Karolina.
- Karolina drágám az esti géppel érkezem, 22.oo órára ott leszek Nálad, sok mindent meg kell beszélnünk, ne várj a reptéren, odatalálok Hozzád! - mondta Ádám és gyorsan letette a telefont. Letette, mert félt attól, hogy a lány vissza fogja utasítani már csak azért is, mert azóta nem is beszéltek, csak egy dalt küldött neki.
Karolina boldog volt, soha ilyen jól még nem érezte magát, tudta, érezte, hogy meg fog változni az élete, vágyta ezt az életet, vágyta a férfit, vágyta, hogy újra és újra átölelje, karjaiban tartsa. Lassan készülődött, szép, nagyon szép akart lenni, forró zuhannyal kényeztette magát, illatos parfümös habfürdővel, érzéki illatú samponnal mosott hajat, amikor mindennel elkészült, szét nézett a hűtőszekrényben valami ennivaló után és fájdalmasan konstatálta, hogy kefíren, sonkán, tejen kívül semmit nem talált. Nem baj, legfeljebb rendelnek egy házhoz szállításos kaját akár pizzát, vagy akármit.
Nem törte ezen sokáig okos fejecskéjét, mert úgy gondolta, hogy nem ez lesz a lényeg most, hiszen nem ezért jön a kedvese a tengeren túlról, hogy egyen. Miután így gondolkodott, nem is figyelte az idő múlását, csörgött a kapu telefonja. Még egy gyors smink, parfüm, frizura igazítás és megnyomta a gombot.
A bejárati ajtóban várta kedvesét, aki nagy csokor vörös rózsával érkezett és tudta, nagyon jól tudta, hogy végre haza talált...
gyongyszem555 - szeptember 14 2012 16:39:11
Kedves Klubtársaim, barátaim, ez volt egyelőre - a utolsó prózám, amit írtam, egy időre elköszönök Tőletek! Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok. Átadom a helyemet a jobban íróknak!
Szeretettel: Évi.
Dellamama - szeptember 14 2012 17:46:33
Elolvastam a novelládat, de nem az írásodhoz szólok hozzá.
Nem értem mi történt, miért gondolod, hogy abba-hagyod a prózaírást. Ha valaki megbántott, rendezzétek le egymás között, ne büntesd az olvasóidat!
Évikém ezt a döntésedet nem értem
Ölellek: Marika
szomorufuz - szeptember 14 2012 18:49:45
Kedves Évike!
Csatlakozom Máriához - értetlenül állok most itt. Nagy szeretettel, örömmel várom mindig írásaidat. Amint írtam versemnél - sok-sok keserűség ért már írásaimmal, képeimmel kapcsolatosan - de meghallgatva Barátaimat - addig, míg csak egy ember is várja és olvassa írásainkat, nem szabad abba hagyni. Megértem, jó a kritika, kell a kritika. Mégis azt mondom, olyan kritizáljon, aki már felmutatta, ő mit tud.
Gondol át - várunk szeretettel.
Öleléssel: Szomorúfűz
Szofi55 - szeptember 14 2012 20:25:05
Kedves Évi!
Mindig szeretettel olvastam az írásaidat. Bár hozzászólást keveset írtam. Szomorúan olvastam a döntésedet. Évikém, ahogy az írásaid által megismertelek, a szívem azt súgja, tudom,hogy az írást soha nem fogod abbahagyni. Mindig csodáltalak, minden nap tettél fel újat a verseidből, prózáidból. Sokat tanulok, Tőled és a többiektől is. Kérlek gondolj át mindent. Szeretettel várom az írásaidat.
Ölellek: Marcsi
gyongyszem555 - szeptember 15 2012 07:05:09
Drága Barátaim!
Nem bántott senki, azt hiszem rosszul fogalmaztam. Egy kis időre "visszavonulok", mert már én is úgy gondolom, hogy sokat írok ide és nem hagyok másnak helyet. Egyébként, nem fog ez sokáig tartani, Marcsikám (Szofi) hisz az írást tényleg nem lehet abbahagyni.
Köszönöm szépen kedves szavaitokat, szeretettel gondolok Rátok.
Szeretettel: Évi.
Nehogy megtedd, hogy egy időre is elmenj, (egy kicsit megengedném, hogy pihenj!) mert igazából nagyon hiányoznál, legalábbis Neked, de azt hiszem a többieknek is.
Ha testi-lelki felfrissülésre vágysz, vagy családi gondok akadályoznak, azzal teljesen egyetértek, hogy Ők az elsők!
Attól, hogy Te sokat írsz, másokat nem akadályozol meg abban, hogy Ők is ugyanennyit írjanak! Nehogy már a múltkori megjegyzésem megbántson, hiszen örülök, ha Tőled olvashatok, hiszen mindig nagyon tetszik, amit írsz!
Én is jó ideig hallgattam (sok volt a nyári elfoglaltság), de tudom, hogy csak idő kérdése, és az író ember úgy sem tudja "letenni a lantot", csak, amikor már nagyon muszáj!
Szóval: abba ne hagyd, legfeljebb pihenj csak egy kicsikét!
Szeretettel: Zsuzsa
gyongyszem555 - szeptember 15 2012 09:45:12
Zsuzsikám drága nagyon szépen köszönöm kedves szavaidat, nem megyek "messzire", de lehet, hogy nem is megyek sehová, hiszen úgysem tudom azt megtenni, hogy ne írjak többé, már csak azért sem, mert Tündi éjjel nappal itt ugrál a vállamon és diktál.
Családi gondok azok vannak - anyuval kapcsolatosan - de kinek nincsenek gondjai. Nekem is nagyon hiányoznátok mindnyájan, nem is tudnék élni NÉLKÜLETEK, már annyira megszerettelek benneteket. Dehogy bántott múltkori megjegyzésed, sőt!
Különben sem adom át a helyemet senkinek (még jó, hogy ilyen határozott vagyok) hiszen jut itt hely mindenkinek azt hiszem.
Szeretettel gondolok Rád, és köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi.
gyongyszem555 - szeptember 21 2012 10:57:01
Kedves Vendégeim!
Nagyon szépen köszönöm, hogy folyamatosan olvastok, számomra nagyon sokat jelent, hiszen ez a "visszajelzés", hogy van-e értelme, hogy tovább írjak!
Szeretettel: Évi.
