|
 Vendég: 64
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Csak egy mosoly kellene minden ember arcáról, mennyivel szebb lenne a világ.
 M
- Anasztázia, mondd, te miért nem mosolyogsz? Miért van állandóan rossz kedved? Jó, tudom, hogy alapvetően pesszimista vagy, de mosolyogni te is tudsz, nem vagy béna! - feddi meg kolléganőjét Viktória.
- Ugyan mi a francon mosolyogjak, ne idegesíts már Viki! Tudod te, hogy mennyi gondom van nekem? Ha neked fele annyi lenne, te állandóan üvöltenél!- mondja Ani kolléganőjének.
- Mondd el, hogy mennyi és mi az a sok baj, hátha segíthetek! - kérleli Viki mosolyogva.
- Ugyan már, te azt hiszed magadról, hogy egy mosollyal el tudsz intézni mindent? Miért, neked olyan jó? Nehogy azt mondd, hogy te nem látod, hogy milyen az élet manapság mindenkinek. Egyre nehezebb, egyre kilátástalanabb, egyre rosszabb, embertömegek a híd alatt, egyik napról a másikra élnek emberek, kilakoltatások ezrei, mert nem tudják fizetni a részleteket, gyerekek éheznek, soroljam még? No most mosolyogj nagyokos! De nem, te ezekre a dolgokra nem gondolsz, hol élsz te mondd, még mindig a rózsaszín leányszobádban, anyuci apuci védelme alatt? Hát nem kedvesem, jó lenne, ha észhez térnél végre és kinéznél abból a nagy hülye fejedből a szürke valós hétköznapokba és úgy pofán csapna a közömbösség, a düh, a létbizonytalanság, hogy arról koldulnál! - mondja dühösen Ani.
- Tudod-e, hogy most rohadtul megsértettél engem?! Azt hiszed én nem látom, hogy mi zajlik körülöttünk, azt hiszed, hogy a rózsaszín leányszobámban csak egy szín létezik? Régen túl vagyok én már ezen, látom a szakadékot is, látom a kapaszkodó kézfejeket, hallom a segélykiáltásokat és képzeld el, hogy nem dugom be a fülem, azt is képzeld el, hogy mélyen megérintenek ezek a problémák, hiszen ha nem látnád én is ember vagyok, ugyanúgy mint te. Igen, ember, bármennyire is hihetetlen számodra, egy érző, empatikus, pozitív beállítottságú, optimista ember, ugyanakkor a végtelenségig naiv. Igen naiv, mert én elhiszem, hogy lehet ez még jobb, fel lehet állni a földről, persze, hogy nehéz, senki nem mondta, hogy könnyű, de én az elesettek felé (is) küldök egy mosolyt, mert a mosoly kell, akkor is ha az embernek a szíve szakad meg a látottakon. - mondja most már Viki is dühösen.
- Na, persze, te az örök optimista, aki a jég hátán is megélne, mert nem vagy nagyravágyó, te egy kis szürke egér maradsz, akit csak azért nem fal fel a macska, mert mosolyogsz rá. - fokozza az ellentétet Ani.
- No akkor mondd el nekem, hogy speciel neked mi a bajod az életeddel? Van jól fizető állásod, van lakásod, mit lakás, palota, van szerető családod, van egzisztenciád, anyagilag is támogathatnál egy-két-három alapítványt - akik mondjuk segíthetnének az elesetteken -, de ha ezt nem is, egy mosoly nem kerülne semmibe, még sem teszed. Hidd el nekem, hogy egy mosoly aranyat ér, jó, nem lehet belőle kenyeret venni, sem egzisztenciát teremteni, de a lélekig hatol. A pesszimizmusoddal csak rontasz a helyzeten, az örökös siránkozásoddal pedig felőrlöd mások idegeit.De egyébként teszel te nagy ívben mások idegeire, tudom, mert alapvetően önző ember vagy, azt szeretnéd ha mindenki a te nem létező sebeidet nyalogatná, talán még az esettek is?- fűzte tovább gondolatait Viki.
Ekkor lépett az irodába a főnök, aki ötvenes évei elején járt, olyan szívtipró helyes férfi volt, Anasztázia felpattant a székéről, odafutott főnökéhez és széles mosollyal az arcán csábosan nézett főnökére, tudta, hogy mosolyogni kell, mert a főnök azokat részesíti előnyben, akik mosolyognak rá, na igen, az a bizonyos mosoly.
Viki elgondolkodott, Ani szerint egy mosoly nem jár mindenkinek, ugyan már, csak aki rászorul és csak aki megérdemli.
Egyébként is ki is az aki megérdemli?
Most Viki is mosolygott, de ez a mosoly fintorrá változott az arcán. |
|
|
- szeptember 18 2012 12:52:14
Jövök vissza kicsit később! |
- szeptember 18 2012 12:55:54
Oké Barátnőm, egyébként a mai versedet olvasva reggel, az adta az ihletet e kis szösszenetemhez. |
- szeptember 18 2012 18:50:11
Drága Évikém!
Ha nem írod, akkor is rájöttem volna Viki és Anasztázia beszélgetéséből, hogy versem kapcsán támadtak az alanti gondolataid. Nem szoktam magán ügyben publikálni, de hidd el engem nem a nyomorom vitt rá, hogy a mai versemet megírjam, hanem a látásom, a hallásom. Látom az emberek nyomorúságát, a fiatalok küzdelmét. A politikusok alkalmatlanságát. A hazaárulást. Sajnos a nép rosszul választ. A háború után hadisarcot fizettünk, az ország romokban állt, de felépítettük pár évtized alatt. Most nincs háború, de az emberek nyomorognak, az ország eladósodott. A pénz eltűnik, a vezetőink szórják a hűbéreseiknek. Na nem sorolom.
Remélem már megszületett az a bátor magyar ember aki képes lesz a népet összefogni és együtt a többséggel elzavarni azokat akik ide juttatták az országunkat.
Köszönöm, hogy megírtad a novelládat. Ígérem írok rövidesen egy novellát, ami alternatívákat kínálhatna a gödörből való kimászáshoz. Bár mások is tudják, hogy mit kellene tenni, de nem jött még el az ideje a tetteknek.
Tetszett az írásod, az is hogy azért egy kis kacérságot is belecsempésztél. Noná, hogy a férfi főnök kedveli a szép és mosolygós beosztottakat.
Szeretettel ölellek: Marika  |
- szeptember 18 2012 19:25:39
Drága Marikám!
Természetesen én sem a magánéletemből kiindulva írtam prózámat de én is figyelek, tapasztalok, sajnálkozok, adakozok ha tudok -de sajnos egyre kevesebbet - de legfőképp mosolygok. Mosolygok az emberekre, igaz, egyre kevesebben mosolyognak vissza, vagy nem tudok velük szemkontaktust teremteni, mert annyira sietnek, gondterheltek. Tulajdonképpen Anasztázia jellemének megformálásában pontosan az általad írottak "a pénz eltűnik, a vezetőink szórják a hűbéreseiknek" domináltak, hiszen Anasztázia gazdag volt, segíthetett volna, de ő is az az ember típus, mint amit lehet látni az aluljárókban amikor a koldusok a tenyerüket nyújtják felé, vagy elfordítja a fejét, vagy átmegy az utca túloldalára.Viki pedig az az ember típus aki mindenkire mosolyog és ha felé nyújtják a kezüket, elmagyarázza nekik, hogy neki sincs fölösleges, hiszen adna ő szívesen.Ezt általában meg is értik, ők is visszamosolyognak - már amelyik még tud - és mindenki megy a dolgára. Azt a kis kacérságot a végén csak úgy beleszőttem, olyan varikásan, hiszen mindenki nagyon jól tudja, hogy nem az a lényeg, nem az az igazi mondanivalóm.
De tulajdonképpen a mosoly - véleményem szerint - szükséges (lenne) mert én mindig magamból indulok ki, ha rám mosolyognak az emberek és tutira jól érzem magam még akkor is, ha esetleg előtte rossz volt a hangulatom. Én úgy gondolom, hogy a mosoly normális emberi reakció minden körülmények között. Nem szeretem a citromembereket, bár egyre többen vannak, melyen én egyáltalán nem is csodálkozom.
Marikám!
Várom a novelládat melyek alternatívákat kínálnak a gödörből való kimászáshoz. Kíváncsivá tettél!!!! 
Akkor most mosolyogva elköszönök Tőled, nagyon szépen köszönöm a hozzászólásodat, értékes véleményedet és szeretettel ölellek!
Évi. |
- szeptember 18 2012 20:10:24
Kedves Évike!
Megint csak egy nagyon tanulságos történetet írtál meg. Az biztos, hogy az ember szíve nagyon tud örülni, ha képes segíteni másokon. Egy-egy alapítványt én is szoktam szinte rendszeresen segíteni, köztük van az SOS Gyermekfalu is, de küldtem már pénzt a "Szájjal, lábbal festőknek", valamint a Madártani Intézetnek is.
Most egy kicsit vissza kell fognom magamat, mivel sok olyan dolog van, amire kell a pénz, és fiatalabbik lányomnak sincs állandó munkája, akit eddig már sok esetben meg kellett segítenünk. Tegnap a városban jártam és a főutcán majdnem minden három méteren gyerekkocsival járó árusok kínálták az áruikat igen kevés pénzért, de mondtam, hogy nekem most éppen sok kiadásom lesz (befizetés a lányomnak a számlájára), és nem kérek semmit sem, ne haragudjon. Nagyon rossz néven vette, hogy még feleárért sem kell az áru, amit kínált. Talán még meg is átkozott a hátam mögött? Nem tudom. Sajnos, nem vehet az ember meg mindent, amire éppen nincsen szüksége.
Sajnos, egyikőnk sem mosolygott a másikra, én pedig próbáltam udvariasan beszélni vele. Ebben az esetben a mosoly olyan furán jött volna ki, mint történeted végén Viki arcán!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- szeptember 18 2012 20:47:41
Zsuzsikám drága!
Te most egy olyan történetet tártál elém, amit én is megtapasztaltam, nekem egy három számmal kisebb - mint amilyen az én méretem - próbált egyszer egy asszonyka eladni, én is mosolyogtam, hogy egyébként sem venném meg, de ugyan nézze már meg, hogy három számmal kisebb, mint én. Azt mondta nem baj, legfeljebb elajándékozom. De mivel nagyon erőszakos volt, sőt már durva, azért akkor már én sem mosolyogtam, hanem határozottabbra vettem a figurát és megkértem szépen, intelligensen, hogy hagyjon békén, de ez csak olaj volt a tűzre, mert akkor elkezdett átkozódni, hogy milyen nyelven azt csak sejtem, de amikor befejezte, elmondta magyarul is. No persze intelligencia kérdése ez a mosoly-ügy is.
Köszönöm szépen, hogy olvastál és elmondtad történetedet.
Nagyon örültem Neked és mindig szívesen látlak!
Szeretettel: Évi |
- szeptember 18 2012 20:49:43
Ja, három számmal kisebb méretű blúzt akart rám tukmálni! Ez kimaradt! |
- szeptember 19 2012 12:16:40
Szia Évi!
Jövök vissza máskor olvasni. Fontos nagyon a mosoly is.
Szeretettel: Imre |
- szeptember 19 2012 16:32:58
Kedves Évike!
Ide visszatérve, még azt szerettem volna megírni, hogy volt azért egy kis lelkiismeret-furdalásom, és az eset után azt gondoltam, - megsajnálva a gyerekes asszonyt, hogy ha nem vettem volna az ajánlott árut tőle (történesen ágynemű garnitúra volt), - amit egyébként a sétálóutcán többeken is árultak, csak kellett volna adnom egy ezrest az asszonynak adományul. Lehet, hogy szívesen el is fogadta volna. Mert annyira el akarta adni, hogy egy ezresért már két garnitúrát is adott volna, csak legyen pénze!
Lehetséges, hogy nagyon kellett volna neki a pénzt, ezért volt lelkiismeret-furdalásom utólag!
De gondolkodjunk is el, hogy vajon Ő (Ők) mennyiért jutottak hozzá 1 db ágynemű garnitúrához, ha addig is elment, hogy már egy ezresért kettő garnitúrát is adott volna. Azt monda nekem ugyanis a végén: "még egy ezresért sem viszek el kettőt? Mondtam neki, hogy ne haragudjon, de most sokkal nagyobb kiadásom lesz és oda kell a pénz. De úgy látszik ez nem hatotta meg. Ha adományoztam volna neki egy ezrest, azt biztosan nagyon megköszönte volna, így meg lehet, hogy megátkozott!?
Ne haragudj Évike, hogy szaporítottam a szót!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- szeptember 19 2012 17:05:46
Drága Zsuzsikám én mindig nagyon örülök Neked és nagyon örülök annak is, hogy még ezt a kis kiegészítést tetted. Elhiszem, hogy utólag lelkiismeret-furdalásod volt, hiszen akinek érzékeny, szép lelke van, arra az emberre jellemző a "furdalás". De ha belegondolunk abba, hogy történetesen lehet, hogy neki az az ágynemű nem került semmibe - hiszen értjük mi egymást, hogy miről beszélünk - akkor viszont nincs értelme rágódni rajta. Én tutira úgy gondolom, hogy mivel megsértődött, hogy nem vetted meg, valószínű, hogy nem kenyérre kellett volna neki, mert ha arra, akkor alázatos lett volna. Egyébként én a metró aluljárókban szoktam velük találkozni, és valószínűsítem, hogy nekik sem került semmibe az a három számmal kisebb blúz, amit "ajánlott" nekem. Nem biztos, hogyha adományként adtad volna az ezrest más lett volna hozzád, mert ha a kis ujjamat nyújtom nekik, vérszemet kapnak és kellene az egész karom.Mert tudnak ám sündörögni utána, voltam én nagyon aranyos, kedves szép asszony, a világ legjobb embere, de amikor nem vettem többet tőle, valószínű, hogy engem is megátkozott, illetve hallottam is a dörgedelmes nyomdafestéket nem tűrő szavait.
Szeretettel: Évi. |
- szeptember 19 2012 17:15:37
Kedves Imre!
Köszönöm szépen, hogy olvastál és elmondtad véleményedet.
Szeretettel: Évi.
Szia, gyere máskor is, várlak egy mosollyal! |
- szeptember 20 2012 11:47:31
Kedves Évike!
Valóban - fontos a mosoly - az ember életét, napjait egész megváltoztatja. Persze, amikor teli vagyunk problémákkal, nehezebben húzódik mosolyra a szánk. Tudom, mindenkinek van bizony sok gondja, baja - most mégis magam felé húzok - egyre nehezebb a mi életünk.
Szeretettel olvastalak és gratulálok írásodhoz. Ölellek szeretettel: Szfűz |
- szeptember 20 2012 14:50:07
Igen, kedves Margitkám, maximálisan igazad van Neked (is), hiszen nagyon nehéz olyankor mosolyogni amikor az embernek legszívesebben sírni lenne kedve. De úgy nagy általánosságban meg kell tanulni a "rosszhoz is jó képet vágni, mert az élet csak komédia", no igen.
Köszönöm szépen, hogy olvastál és véleményeztél. Mindig nagy szeretettel fogadlak és várlak.
Ölellek: Évi. |
- szeptember 21 2012 12:41:12
Szia Évi!
Most olvastam el teljesen a fenti írásodat, bár a cím is sokat jelent.
Az őszinte mosolyt kell nagyon értékelni ,s tisztán, szívből visszaadni annak,akitől kapjuk! Sajnos sok ember azonban nem vagy alig tud mosolyogni, mivel sok a gondja, baja... Ezek elnyomják,akadályozzák őket...Ám kellene valahonnan vagy valahogy vagy valakitől erőt, kitartást is nyerni. Ugyanakkor az őszinte, szívből jövő mosoly hatása is segítség lehet... Nagy érzelmi ,bátorító értékkel bírhat.
Reméljük, lesz sokkal jobb,mint ami zajlik ,valamint azt, hamarosan minden rendben lesz!
Szeretettel: Imre |
- szeptember 22 2012 16:30:12
Kedves Imre!
Köszönöm, hogy visszajöttél részletesebb gondolataiddal.
Én úgy gondolom, hogy egy mosoly az csak is őszinte lehet és szívből jön. Amelyik nem ilyen az groteszk. Igen, "akinek tele van a hócipője" elnézést a pongyola fogalmazásért úgy összességében mindennel, biztos, hogy nehéz egy mosolyt előcsalogatnia. Ez egyértelmű. Ezért vannak ilyen helyzetben előnyben azok az emberek, aki pozitív beállítottságúak és még ha humorérzékük is van, hamarabb tudnak mosolyogni még a "hócipő" takarítása közben is.
"Tisztán, szívből visszaadni a mosolyt", igen kedves Imre, ez így igaz, de ettől még igazabb az, ha nem kell visszaadni, hanem egyszerre mosolygunk! Mert valahogyan mindenkinek így kellene, de mindig ott van az a fránya de...
Köszönöm értékes véleményedet és még egyszer küldök egy mosolyt Neked!
Szeretettel: Évi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
