|
 Vendég: 112
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
 V
Gondolataim a háborút átélt emberek körül cikáznak...
Arra kérlek Benneteket,
szeressük az öregeket!
Hajlott hátú ősz anyóka,
lelkét biztos nagy súly nyomja!
Tapasztalta a háborút,
háta mögött egy életút,
vitte lába, óh,de hova,
mikor kis háza romokban,
lelkében csak bánat van,
gyermekei sírnak csendben,
árvák lettek elveszetten...
Ropogtak a fegyverek, futottak az emberek, igen, de hová? Hová tudtak elbújni, mikor házaikat a bombák a földdel tették egyenlővé. Sokszor elgondolkodom azon, hogy hogyan tudták átvészelni azt az időszakot, hogyan tudták feldolgozni az a félelmet, azt a rettegést, mely lelküket tiporta szét, családokat darabolt ketté, apákat sodort el családjuktól a kíméletlen háború.
Én úgy gondolom, hogy aki nem élte át a háborút - és ma bekövetkezne - nem tudná, hogy mit tegyen? Mert azt a fájdalmat, azt a gyötrelmet én leírni nem tudom - csak valamelyest elképzelni,- hogy milyen is lehetett.
Milyen érzés lehetett az, amikor egy édesanya ott marad egyedül gyermekeivel árván, mert a férje elesett a harcmezőn. Iszonyat lehetett, de ugyanakkor élni kellett az életet - már ha azt életnek lehetett nevezni - mert ott volt kettő, vagy akár több kisgyermek, akiknek gondját kellett viselni. Meg kell, hogy mondjam mindig elszorul a szívem, ha idős embert látok, mert lelki szemeim előtt látom a szenvedésüket, melyet a gonosz, csúf háború okozott, látom a vérző szíveket, látom a kilátástalan helyzetüket, hogy mennyi mindent kellett átélniük és minden tiszteletem, szeretetem az övéké. Ők bizony tették a dolgukat, nem volt idejük önző módon csak magukkal foglalkozni, amikor a létük volt a tét, a gyermekeik élete, akik ott maradtak árván apa nélkül.
Amikor látok egy megkeseredett, fájdalmaktól cserzett idős arcot, látom lelki szemeim előtt a könnyeit, melyet ugyan felszárított az idő, a remény, hogy élni kell tovább, de ezek a könnyek alagutat vájtak a lelkükben, szétmarta a sós könny a méltóságukat is talán, de megpróbáltak minden körülmények között embernek maradni. Igen, embernek, mert látom őket, hiszen élnek, itt élnek közöttünk, jó lenne, ha úgy élhetnének, hogy szeretjük őket, hiszen ez a minimum amit megtehetünk értük.
Éppen ezért:
Arra kérlek Benneteket,
szeressük az öregeket!
Hajlott hátú ősz anyóka
lelkét biztos nagy súly nyomja,
tapasztalta a háborút,
háta mögött egy életút.
De ennek az útnak még nincs vége, nekünk kell az út végét számukra megszépíteni szeretetünkkel, hiszen mi vagyunk a gyermekeik. Nekünk kell vigyázni rájuk úgy, ahogy azt ők tették annak idején erejüket, egészségüket nem kímélve, felneveltek egy nemzedéket. Igen, bennünket, mint ahogy azt mi is tesszük gyermekeinkkel. Mert ezt kell tennünk, ezt láttuk idős, megfáradt szüleinktől, hiszen ők a példaképünk.
Kedves Klubtársaim, Vendégeim, ezek a gondolatok most csak úgy spontán kiröppentek az agyamból azt remélve, hogy minden igaz szívű szeretetre méltó és szeretetet adni tudó ember így gondolja, illetve aki nem, az gondolkodjon el írásomon. |
|
|
- október 10 2012 09:54:55
Barátnőm!
Azért csak siketrült megríkatnod! Olyan gyönyörűt írtál!
Én drágám, tudom miről van szó és nagyon is Veled érzek!
Nagyon nehéz, de most kell visszaadnunk a sok törődést, aggódást amit mi kaptunk!
Szeretettel ölellek: Pircsi |
- október 10 2012 10:43:32
Tudtam Barátnőm, hogy Te rögtön tudni fogod, hogy miért is írtam e sorokat, hiszen Te átélted a szüleiddel ugyanezeket a dolgokat, melyet most én - mi - anyuval. De én azt hiszem, hogy úgy összességében nagyon sajnálom az idős, tehetetlen embereket, akiket úgy egyébként sorsára hagynak a gyermekei, rokonai. Inkább intézet, vagy szoc. otthon, csak ne kelljen az idős beteg szülővel törődni. No nem vitás, hogy olyan is van, aki nem tudja megoldani semmiféleképpen. De sok olyan is van, aki meg tudná oldani mégis szociális otthonba kényszeríti az idős embert idegenek közé. Van egy távoli rokonom, háromszobás lakásban él egyedül és az anyukája szociális otthonban van, mert "nem fér el anyuka nálam, mert ha a gyermekeim haza látogatnak - egy évben mondjuk kétszer - nekik kellenek a szobák" jelmondattal inkább "anyukának jobb lesz ott a többi időssel a szoc. otthonban".
Tudod, barátnőm, ilyenkor kinyílik a nem létező bicska a zsebemben.
Egyébként persze, hogy most kell visszaadni a törődést, amikor az idős ember tehetetlen rá van kényszerülve a gyermekeire. Nekem ez nem teher, én ezt szívesen csinálom, nekem ez természetes és gondolom, hogy az volt Neked is.
De úgy összességében minden tiszteletem az időseké, azoké akik tényleg átélték azt a sok szörnyűséget amelyet egy háború adott nekik és emellett még ott volt a család.
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál, véleményeztél és velem érzel. Ők már olyanok mint a gyerekek.
Szeretettel ölellek: Évi. |
- október 10 2012 18:12:22
Bár én csak hallomásból és filmekből tudom milyen nehéz volt a háború alatt és után, de átérzem az idős emberek nehéz helyzetét. Ma sem könnyű. A szerető családtagok körében kellene minden idős embernek élete végéig élni és nem a szociális otthonokban.
Gratulálok a vers is nagyon tetszett!
morzsa |
- október 11 2012 05:44:48
Kedves Morzsa!
Köszöntelek ismét a prózámnál, nagyon örülök, hogy mindig "meglátogatsz". Nagyon köszönöm kedves véleményedet és én is amondó vagyok, hogyha meg lehet oldani, idős, tehetetlen emberek inkább maradjanak a szerető családjuk körében - már ha van ilyen -, mint idegenek között. Én merem remélni, hogy azért nagyon sokan gondolkodnak így és így is cselekednek.
Szeretettel: Évi. |
- október 11 2012 06:18:29
Drága Barátnőm!
Én ugyan csak kis-gyermek voltam, de emlékszem a harcokra egyes kis képfoszlányokra, a háború utáni nyomorra, éhezésre. A szüleim és nagyszüleim is sokat meséltek. Régen nem dobták el maguktól az öregeket, hanem a családban voltak halálukig szeretetben.
Az egyik ismerősöm is hasonló helyzetben van, mint Te. Ő azt mondta a testvéreinek, mind a négynek. Anyánk két éves korunkig pelenkázott bennünket, most mi fogjuk négyen ha kell nyolc évig visszaadni neki a gondoskodását és nem hagyjuk magára.
A vers is nagyon tetszik, gratulálok és ölellek: Maria |
- október 11 2012 06:53:02
Drága Marika Barátnőm!
Komolyan mondom, minden elismerésem, tiszteletem ezeké az idős embereké, akik átélték a háború borzalmait. Anyukám 88 éves, fiatal lány volt amikor kitört a II. világháború, négyen voltak lányok testvérek és rohanniuk kellett a katonák elől - elbújni a szántóföldeken, ismerősöknél -, mert különben könyörtelenül megerőszakolják őket. Valami iszonyat lehetett, nem is tudom, hogy hogyan élték át. Hogy bele nem őrültek, ezt én soha nem fogom tudni felfogni. Én ott haltam volna szörnyet ennyi brutalitás, kegyetlenkedés, borzalom látványától is, biztos. De viszont érdekes, hogy ezek az emberek nagyon kemények, szívósak, hiszen sok 8o év feletti meg talán 9o év feletti ember él még - szerencsére - akinek teljes mértékben tiszta a tudata, egészséges, pedig mennyi szenvedés van a háta mögött.
Tudod, én úgy gondolom, illetve számomra az az ember aki eldobja idős szüleit az nem méltó az emberi létre, de az a szülő sem, aki tehetetlen csecsemőjét vagy kisgyermekét dobja el akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.
Nagyon szépen köszönöm, hogy meglátogattál értékes véleményeddel, mindig szeretettel várlak.
Baráti öleléssel: Évi. |
- október 13 2012 10:12:04
Kedves Évike!
Ezzel kapcsolatos tapasztalataim szerencsére nincsenek. Örülök, is, hogy nem akkor voltam fiatal, amikor a háború dúlt!
Én éppen az elmúlt napokban, hetekben éltem át gondolatban a szörnyűségeket, borzalmakat, mégpedig úgy, hogy a Kossuth Rádió délután 1 órakor kezdődő "Rádiószinház" c. műsorában sorra végighallgattam Polcz Alain előadásában saját, önéletrajzi regényének részeit, amelynek címe: Asszony a fronton.
Ebben aztán mindent megtudhatunk, hogy mi történt az asszonyokkal, lányokkal, és hogy milyen brutálisak voltak egyes orosz katonák. Ellenben, voltak köztük olyanok is, akik megmentették a menekült családokat, lányokat vagy asszonyokat. Még egy pohár tejért is nagyon meg kellett fizetniük! Úgy jellemzi az orosz katonákat, hogy egyik felől elvettek, a másik felől adtak.
Azok az asszonyok, lányok, akik életben maradtak, azok legtöbbje szörnyű betegségeket kapott. Én azt mondom, talán jobb volt annak, akit agyonlőttek, mert nem szenvedett annyit, mint aki életben maradt!
Aki szintén hallgatta Polcz Alain előadásában (1994-ves felvétel) ezeket a borzalmakat, az egyetért velem.
Az biztos, hogy ezek az emberek sokkal szívósabbak, kitartóbbak voltak nálunk. De akinek az élete forog kockán, az biztos, hogy megpróbál erősnek lenni és túlélni, amit csak lehet.
Azt kívánom, hogy soha többet az életben emberek ne kerüljenek ilyen helyzetbe!
(Polcz Alain regényéből részletek olvashatók a Magyar Baráti Társaság (MBT) honlapján, ahova lehet regisztrálni és üzeneket is küldeni.)
Szeretettel olvastalak: Zsuzsa
|
- október 13 2012 12:24:08
Kedves Zsuzsika!
Végtelenül örülök kommentednek és tájékoztatódnak.
Azt hiszem, hogy a hozzászólásod önmagáért beszél a témával kapcsolatosan. Az az igazság, hogy megpróbálom magam elhatárolni - már amennyire lehet - az ilyen jellegű írásoktól melyre hivatkozol, azért mert, rettenetesen szíven üt és lelkileg nagyon "hazavág" a kegyetlenkedésnek eme formája, melyet leír Polcz Alain, de azért elolvasom mert érdekel és hálát adok az égnek, hogy nekünk soha nem kellett megtapasztalni azokat a szörnyűségeket. Azért bízom abban, hogy a felnövekvő generációknak sem kell, mert enélkül is lesz elég (vagy van) problémájuk.
Köszönöm szépen, hogy olvastál, véleményeztél és köszi a tájékoztatást.
Szeretettel: Évi. |
- október 15 2012 16:52:34
Kedves Évike!
Nem is tudok igazán megszólalni - csak könnyes szemmel olvaslak.
megható írásodhoz szeretettel gratulálok - ölellek szeretettel: Szomorúfűz |
- október 17 2012 14:43:26
Kedves Margitka!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál, véleményeztél, én is könnyezve írtam e sorokat.
Szeretettel ölellek: Évi. |
- október 17 2012 14:45:20
Kedves Vendégeim!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen sokan olvastátok e kis szösszenetemet és mindig várlak Benneteket!
Szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
