A fákról már hullanak a levelek, de egész nyárias az este. Csak már sokkal korábban alkonyodik. A feltámadó szél is enyhe. Egy-egy fuvallat lesodorja a leveleket, ránk hullajtva. Az égbolton, a széllel együtt a felhők is vándorútra kelnek. Ülünk a tűz körül: mindenki különleges hangulatban van. Felnézve az égboltra, egy nagyon különös felhőt láttam felettünk: mintha egy hajátbontott szélfútta angyallány úszott volna, és tovalibbent az égi tengeren. Utána kitisztult a horizont, acélkékké válva. Lassan teljesen besötétedve, a két nagy fa között , szokásos útján megjelent a Hold, csak szeleteket mutatva magából. Azon méláztam közben: miért is mondják a Holdra, hogy hazug. Szegény, öreg Hold: az éjjeli fény istennője!
Furcsa, kicsit nyomasztó érzés telepedett a lelkemre, de én azt hiszem, mindnyájunknak. Olyan, mintha mennünk kellene, indulnunk kellene. Szállni, a gondolataink, az érzéseink szárnyán. Vagy üldögélni ? – éjszakánként abban a végtelen, - csillagokkal teleszórt csendben. Hallgatni a még szerenádjukat zengő tücsköket. Gyűjtögetni, elraktározni az új reményeket, a sötétség mélyéről a fényeket, hogy lelkünket szeretetfénnyel ragyogja be a jelen és a jövő. A vágy valami után, ami újra eljön, ami új erőt ad és utat, új utat mutat. Utat, melyben hinni és remélni lehet. Ebben a csendben bámulni a Holdat, a csillagokat. Egy fuvallattal angyalszárnyon messzire szállni, Kedvesed mellé telepedve suttogni a végtelenbe, de csakis neki elmesélni, hogy mennyire szereted. Az idő olyan végtelen gyorsasággal elrobog. Egy-egy különleges emlék a szívünk mélyére befészkelődik. A lángoló, gyönyörű fényű tűz mellett meséket szőni, meséket hallgatni, a régi emlékeket tovább őrizni. Amikor kigyúlnak az égbolton a szikrázó, sziporkázó csillagok és békés, tücsökzene hangja zsong egyre közelebb és közelebb. Távoli hangok érik el szívedet és csak merengsz, ábrándozol, nézed a csillagos eget a hűvösödő éjszakai levegőben, mely borzongatóan lelked mélyébe mar.
Csendesen felállsz és elindulsz a magányodba, a csendedbe, az új holnapod elé.
Dellamama - október 16 2012 19:22:14
Szándékosan este olvasom az írásaidat, mert olyan megnyugtatóak és szépek, mint a Te lelked!
Szeretetfény ragyogja be a lelkünket, magányosan de elindulunk az új holnap felé!
Gratulálok és szeretettel ölellek ezért a szépségért, amit írtál: Maria
szomorufuz - október 16 2012 19:45:35
Kedves Mária!
Olyan sokszor írtam - és ismétlem magam - simogatnak szavaid.
Az idő elrohan - és egyre magányosabbak a zaklatott éjszakák - csakis a remény éltet az új holnapban.
Köszönöm, hogy velem vagy.
Szeretettel ölellek: Szomorúfűz
El tudom képzelni az estéket, ahogy magányosan nyugovóra térsz, szívedben a régi szép emlékekkel. De legalább azok Veled vannak! Csakis a reménység tud lelket önteni a magányos emberekbe, enélkül nehéz lehet élni.
(Szerencsére, mi itt vagyunk Neked, s egy kicsit néha feloldjuk a magányodat!)
Szeretettel olvastalak: Zsuzsa
gyongyszem555 - október 17 2012 15:04:08
Szépséges lelked szárnyalása e prózád kedves Margitka!
Szeretettel gratulálok és ölellek!
Évi.
szomorufuz - október 17 2012 16:20:44
Kedves Zsuzsám!
Köszönöm szépen - valóban nagyon sokat jelentetek nekem - a zárkózottságom feloldódik, ha érzem a felém irányuló szeretetet. Jól éreztem magam máshol is - mindaddig, míg nem bántottak igaztalanul. Akkor - bármennyire is fájt - léptem.
Szeretettel láttalak. Szomorúfűz
szomorufuz - október 17 2012 16:21:27
Kedves Évike!
Köszönöm, hogy most is velem tartottál.
Szeretettel ölellek: Szomorúfűz
