|
 Vendég: 98
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
élmények gyerekkoromból és öreg koromból.
Szerencsésnek mondhatom magamat, mert mindkét szerepet sokáig betölthettem. Nagyszüleim mind anyai, mind apai részről fiatal felnőtt koromig éltek. Nevelőapám édesanyjában még jóságos új nagymamát is nyertem. Ő , a kis töpörödött anyóka épp úgy szeretett engem is, mint saját vér szerinti unokáit. Amikor a fagyos télben iskolából jövet elmentem a ház előtt – ahol fia családjával élt - a kapuban várt és fázó kezembe meleg sült krumplit adott,ha éhes voltam, megkínált meleg tepertővel, mert tudta, otthon nincs ennivalónk.
-Anyám szüleinél nevelkedtem hat éves koromig, mivel apám halála miatt anyámnak dolgoznia kellett, keveset foglalkozott velem.
Nagyanyám mosolytalan, szigorú asszony volt. Kevés szeretetet, de sok munkát kaptam tőle. takarítottam, zöldséget tisztítottam, boltba jártam bevásárolni, sőt még tésztát is gyúrtam. Akkoriban nem árultak kész száraz tésztaféléket. Kicsi voltam, nem értem fel az asztalt, de felállított a sámlira, és kicsi, erőtlen kezemmel meggyúrtam a tésztát. Később hasznosnak bizonyult ez. Én gondoztam hosszú haját is. Játszani nem adott időt, nem engedett ki az udvarból a többi gyerekhez, de be sem jöhetett hozzám senki. Mellette ültem, ha kézimunkázott, erre is megtanított. Hallgattam a pletykákat ha nővérével beszélgettek. Ezek a témák többnyire nem kisgyerek fülének valók voltak. Így ismerkedtem az élettel, és koraérett – ahogy ők mondták „koravén” – gyerek lettem. Nem volt boldog gyerekkorom, keveset nevettem, nem tudtam hízelegni sem. Erre ők „nem kedves ez a gyerek” – minősítéssel jellemeztek.
Nagyanyám felajánlotta anyámnak, hagyjon engem végleg nála, ő felnevel és majd elküld a gyárba dolgozni, ha elérem a felnőtt kort. Szerencsére anyám ebbe nem egyezett bele, és amikor férjhez ment hatévi özvegység után, magával vitt és ezzel felszabadított a rabszolgasorsból. Ezután tanultam meg játszani és kedvem szerint olvashattam, amennyit akartam. Az olvasás mindenért kárpótolt, faltam a betűket a kölcsön kapott könyveket válogatás nélkül olvastam minden szabadidőmben.
Kapcsolatunk nagyanyámmal ezután sem szakadt meg, visszaköltöztünk a házukba, és amikor betegek lettek ő és nagyapa – anyám ápolta őket. Én sem haragudtam soha, azt hittem, ez így természetes, a nagymamák általában így bánnak unokáikkal.
-Édesapám szüleivel csak ritkán, nagy ünnepek alkalmával találkoztam, meglátogattam őket, szívesen fogadtak, de különösebben nem örültek nekem, ajándékokat sem vettek soha. Nyolcadik osztályos koromban néhány hónapig náluk laktam, hogy a városi iskolába járhassak, mert a továbbtanulásomra csak így volt lehetőség. Ekkor szeretetet kaptam sokat nagymamától. játszott velem társasjátékot, rejtvényt fejtettünk, kártyáztunk, megtanított csipkét horgolni és finom süteményeket sütött nekem
.Derűs, művelt asszony volt, boldog voltam nála. Hosszú élete lehetővé tette, hogy megismerje lányaimat és büszke lehetett rá, hogy fia után én is diplomás tanár lettem.
E kétféle nagymama viselkedési mintával felvértezve váltam én is nagymamává négy unokám számára. Két fiú és két lány – felnőttek már mindannyian – remek emberek lettek. Gügyögni nem szoktam velük, de sokat meséltem, és átéltem azt a természetes átalakulást, hogy míg a gyermek kapni akar, ajándékokat vár – a nagymama akkor boldog, ha adhat, olyan ajándékot, amivel mosolyt varázsol a megajándékozott gyermek arcra. Nem avatkozom bele az életükbe, de adok tanácsot és meghallgatom élményeiket, bánatukat, örömüket megosztom velük. Ezt a viselkedési mintát magam alakítottam ki és bevált.
Sok kedves emléket őrzök születésükről, gyermekkori csínyeikről, szokásaikról. A róluk készült fotók felelevenítik első lépéseiket, játékaikat. A két kislányt – akik tőlem távoli városban éltek – csak ritkán láthattam, ezért mindig újra meg kellett hódítanom őket. Minden este fürdés után tornáztattam a kisebbiket, lefektettem, meséltem, nappal mondókákat tanítottam nekik. Egyszerre együtt bújtak hozzám, féltékenyen egymásra. Kicsik voltak még, amikor édesapjuk meghalt, fokozottabban szükségük volt a szeretetre. nyugdíjazásom után sokkal több időt tölthettem velük, pedig ők töltötték a nyarat nálunk, a kertben és sok kirándulással.
Fiú unokáim közelemben laknak, sok időt tölthettem velük. Ma is szeretettel, szívesen jönnek, érzem.
Nagymamának lenni nagyszerű érzés, bár kevés időm van élvezni, mert beteg vagyok és mert nemsokára saját gyermekeiket fogják nevelni, és rövid az élet. Vajon milyen nagyszülők lesznek ők? Nagyszerűek, mert az elvetett magok a jó talajban kikelnek.
|
|
|
- október 26 2012 06:35:17
Kedves Sarolta!
Nagyon szeretem a történeteidet., vagyis amikor életed egy-egy epizódját megosztod. Olvasmányos gördülékeny írás!
Sok hasonlóság van életünkben.
Szeretettel olvastalak, mint nagymama.
Szeretettel ölellek: Maria  |
- október 28 2012 09:47:29
Köszönöm kedves Maria!
Sejtettem, hogy sorsunkban van hasonlóság és gondolkodásunkban is. Örülök, hogy találkoztunk itt az éterben
szeretettel -Sarolta |
- október 30 2012 11:50:11
Kedves Mamuszka (Sarolta)!
Mindig nagyon szívesen olvasom önéletrajzi történeteidet, még akkor is, ha már előzőleg olvastam "részleteket" belőle. Nagyon szépen fogalmazol és emlékezel a régi "nem mindig kellemes" időkre, eseményekre. Nagyon örülök, hogy édesanyád "kivett" a "rabszolgasorsból", és azzá lehettél, ami szerettél volna lenni!
Szerintem van mit tanulniuk Tőled unokáidnak, mert amennyi szeretetet nyújtasz nekik, azt majd Ők is tovább tudják adni gyermekeiknek. Nekem is az a véleményem, hogy lehetnek bármilyenek a magok, ha jó talajba vannak vetve, szép növények kelnek ki belőlük. Szeretem szimbolikus értelmű hasonlataidat!
Szeretettel: Zsuzsa
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
