|
 Vendég: 104
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Történetem nem a megszokott fantáziaszülemény, hanem valós, velem történt 1972.-ben.
Negyven évvel ezelőtt érkezett az első igazi nagy, mindent elsöprő szerelem az életemben, melynek házasság lett a vége. 1972. november o5.-re tűztük ki a házasságkötésünk napját. Minden oké, gondoltuk, senki, semmi nem állhat az utunkba. No persze, csak a HIVATAL. A Gyámhivatal. Mivel még nem töltöttem be a 18.életévemet szülői beleegyezés kellett, hogy frigyre léphessünk. Az megvolt, szülők beleegyeztek - úgysem tehettek volna semmit még ha akartak volna sem, mert ez csakis tőlünk függött a párommal - igen ám de a Gyámhivatal megálljt parancsolt. Közölte velünk a hivatal embere, hogy az ő írásos, pecsétes, hivatalos engedélye is szükséges, mert a szabály az szabály, ez a rend és rendnek kell lenni!
Meg is beszéltük a Hivatallal, megígérték, hogy ezt a viaszos pecsétes, pergamentet átküldik X helyőrségből Y helyőrségbe - annak Tanácsi Hivatalába - ahol házasságot szeretnénk kötni, nyugodjunk meg, időben oda fog érkezni.
Megnyugodtunk, hiszen ha egy felelősségteljes munkakört betöltő hivatalnok azt mondja, hogy rendben lesz minden, akkor annak úgy kell lenni, mert szabály az szabály.
Készülődtünk, meghívók, családtagoknak, rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, kollégáknak, időpont egyeztetések, menyasszonyi-vőlegényi ruha kölcsönzése, varratása, no meg minden egyéb ami az esküvőhöz, lakodalomhoz kell.
Gyorsan telt az idő, elérkezett 1972. november o4.-e, amikor meg kellett jelennünk Y Tanácsi Hivatal Házasságkötési Iroda főnökasszonyánál a személyi igazolványunkkal, születési anyakönyvi kivonatunkkal, igazolásokkal, szülői beleegyezési nyilatkozattal. A Főnökasszony mindent rendben talált, és kérte a kolleginájától az X. település gyámhatósága által megküldött hivatalos, hétpecsétes, bélyegzőtintás, cirkalmazott iratot, mely tartalmazta (volna) a gyámhatóság engedélyét. A kollegina nem találta, keresték az iktatóban, a kollégák fiókjaiban, a postázóban, nem volt sehol, nem érkezett még oda hozzájuk.
- Sajnálom kedves fiatal pár, enélkül nem megy. Még nem kaptuk meg X.Gyámhatósági Hivatal hivatalos engedélyét, el kell, hogy halasszák az esküvőt! Nem tehetek semmit! - mondja a Házasságkötési Iroda Nagyasszonya!
- De kedves asszonyom, X.Gyámhatóság azt ígérte, minden rendben lesz, ideér az okmány amire kell. Holnap lenne az esküvőnk, minden vendég kiértesítve, minden tutira megszervezve, dőljek a kardomba mielőtt megházasodom? - mondtam a Nagyasszonynak.
Kérlelhetetlen volt, egy tippet tudott adni csak -gondolom azért tette ezt is, mert látta, hogy mint fiatal ara elkeseredettségemben tényleg kardomba dőlök - megmondta Y Tanács Osztályvezetőjének a nevét, aki esetleg segíteni tud. Igen ám, csak az a pasi betegszabadságon volt, ki tudja mikor gyógyul fel és áll újra hivatala élére. Helyettese nem volt aki érdemben is intézkedhetett volna.
Szomorúan távoztunk a hivatalból a vőlegényemmel, most akkor mi legyen?
- Ott egye meg a fene az összes hivatalt pecsétestől, viaszostól mindenestől! - mondtam a páromnak sírással küszködve. Mi a francot csináljunk? Közöljük a vendégekkel, hogy jaj, bocs gyertek már vissza a jövő héten, vagy két hét múlva, vagy 1oo év múlva? Most mondd meg, mit csináljunk? - kérdeztem páromtól aki szintén rohadtul ideges volt és veszettül gondolkodott, hogy mitévő legyen. Épp a portásfülke előtt haladtunk el - a Hivatalból kifelé menet - amikor egy idős, jóságos arcú öreg bácsika (ő volt a portás) utánunk szólt.
- Kedveseim, hallottam, hogy miről beszélt ez a kislány - mármint én - én adhatok egy tanácsot. Megadom a lakáscímét az osztályvezető elvtársnak, aki betegen fekszik otthon, keressék meg, kérjenek tőle egy nyavalyás pecsétet aláírással engedéllyel és le van rendezve. Ő meg tudja oldani.- mondta a portás bácsi lelkesen.
Nagy volt az örömünk, végre valaki egy józan, értelmes tanácsot tudott adni, nem marad el az esküvő.
A páromat ide már nem követtem, kezébe vette az előre elkészített borítékot, mert azért boríték nélkül ilyen helyre már abban az időben sem mehetett az emberfia, - hiszen ez rohadt nagy szívesség volt az osztályvezető részéről, hiszen szabályt szegett, utasítást tett semmissé, nagykapu mellett mely mindig zárva volt, kinyitotta a "kiskaput", no azért ennek ára volt, mert mi van ha lebukik? Oda a presztizse, oda az imázsa, oda a tekintélye, no nem, ezt nem vettük volna a szívünkre. Nem is engedte volna, ezért elfogadta a borítékot. No tökmindegy, de rendes volt, hiszen 38,5 C fokos lázban égett, kezei remegtek amikor kiállította az engedélyt, aláírás, pecsét, minden oké. Amikor meglátta a feléje nyújtott borítékot elmúlt a kézremegés, talán ha lázat mértek volna nála már a kihűlés veszélye fenyegette volna, az is elmúlt, lehet, hogy meg is gyógyult, a fene tudja. Mindenesetre nagy volt az öröm, megvolt az esküvő, a lakodalom, a nászút, a boldogság, szerelem, következtek, illetve folytatódtak a dolgos hétköznapok. Eltelt három hét az esküvőnk után, kaptunk egy ajánlott levelet az Y hivatal Osztályvezetőjétől - igen, igen, a remegőstől - menjünk be, mert megérkezett az X Gyámhatósági engedély.
Beballagtunk, mereven nézett ránk az osztályvezető - nem emlékezett ránk, vagy nem akart, a fene tudja már - mi is rá és halkan, csendben átvettük a papirost, a kapun kilépve szétszaggattuk a hivatalos okmányt és együtt nevettünk a leselkedő portás bácsival. |
|
|
- október 29 2012 19:26:00
Kedves Varika12!
Írásod olyan sallangmentes és őszinte, ami megmutatja, hogy az igaz szerelem minden nehézséget legyőz. Soraid árulkodnak: egy házasság akkor boldog és tartós, ha a szerelem szeretetté való átalakulása után is ilyen őszinte elkedsedéssel tudsz írni életed nagy eseményéről. Írásod olyan fiatalos, őszinte, mintha ma fogalmaztad volna meg a tegnap történteket ! Hmmmm! Nem kéne megkeresni az oszt.vezető elvtársat, hogy szólítson föl titeket: ugyan mutassátok be már azt a korábban széttépett iratot! Ha nincs meg, minden féle irat beszerzésére itélne titeket. Na de félre a tréfával, szeretettel gratulálok írásodhoz Andy   |
- október 29 2012 20:23:35
Drága András!
Nagyon figyelmes, kedves a hozzászólásod - no és a szakmai szempontból történő megítélésed nagy megtiszteltetés számomra, melyet nagyon szépen köszönök - no igen, mintha ma fogalmaztam volna a TEGNAP történteket, csupán cirka saccperkábé eltelt közben 4o év!!! 
Különben már én is gondoltam arra, hogy ismételten felkeresem az elvtársat, vettem a fáradtságot, útba indultam és képzeld el, amikor átléptem a HIVATAL a Polgármesteri Hivatal kapuján megdöbbentett a látvány. Háromszor is bekukkantottam a portásfülkébe, tudtam, hogy azt a jóságos öreg bácsit már nem találom ott, mert ő már akkor is idős volt, de egy ugyanolyan korú szemüveges, jóságos tekintetű bácsika nézett szembe velem és felismertem, fel én, ő is tutira megismert, ugyanis az osztályvezető elvtárs volt az, akit most már kedvesen úrnak szólítottam. Tutira jól tartotta még magát, pedig már közeledett a 8o. évéhez, ő volt speciel akkor ott a portás és mielőtt tovább mentem volna, hellyel, kávéval, sütivel kínált ott a fülkében. Beszélgettünk egy keveset, majd illedelmesen elköszöntem tőle és amikor kezet fogtunk, éreztem, hogy egy összehajtogatott borítékot nyomott a markomba.Képzeld el, hogy benne volt az az összeg - természetesen a mai viszonyoknak megfelelő árfolyamra átszámítva - amit annak idején a kedvesem borítékolt neki. Természetesen roppant módon elpirulhattam e gesztus által, mert a homlokomra tette a kezét és megkérdezte jóságosan rám tekintve:
- Kedves asszonyom, nem lázas, nem beteg, nagyon forrónak érzem a homlokát! Van a Hivatalban orvosi ügyelet, ne kísérjem fel?- mondta kedvesen, de mivel a pénzzel telt borítékot nem akartam elfogadni, ugyan már, miért tettem volna, nem mintha nem jött volna jól akkor speciel, de nem engedte, hogy ne fogadjam el. Közben megnyugodtam, talán az arcpír is elmúlt rólam -úgy mint annak idején róla -, mert kedvesen megjegyezte:
- No látja kedves, az én lázam is ilyenformán csökkent amikor az Ön férje átadta a borítékot nekem, én most ezt viszonoztam Önnek és látom, hogy már Ön sem lázas, meg vagyok nyugodva.
mondta kedvesen és búcsút intettünk egymásnak.
Ekkor hirtelen nyilallást éreztem a bal vállamban - természetesen Tündinek a hegyes körme volt - és felébredtem. Hirtelen nem tudtam, hogy álmodtam-e vagy valóság volt. Rákérdeztem Tündire, hogy látott-e nálam egy borítékot tele lóvéval, de ekkor ő akarta hívni az ügyeletet, mert úgy ítélte meg, hogy lázas beteg vagyok, hogy ilyeneket képzelek. Tehát álmodtam az egészet, de ez az álom olyan szép volt!!!!
Tulajdonképpen levontam a konzekvenciát, tök mindegy, hogy elvtárs vagy úr, a legnagyobb dolog az életünkben a boríték és annak a tartalma.Amikor még dolgoztam, be is szereztem itthonra egy karton borítékot soha nem lehet tudni mire lesz jó alapon, legalább arra nem kell költeni, mert ma már az sem filléres dolog!
Kedves András!
Nagyon szépen köszönöm hozzám szólásodat, no látod, erről beszéltem én Neked a csokis szilánkodnál, hogy olyan egyedi a humorod, hogy én ha megfeszülök sem tudok olyat írni!
Szeretettel: Évi. |
- október 30 2012 12:34:37
Kedves Évike!
40 évvel ezelőtti házasságkötésetekre való visszaemlékezésedet örömmel olvastam, bár most eszembe juttattad a miénket is, (ha megérjük, jövő augusztus 4-én leszünk 40 évesek!), hiszen nálunk is volt egy kis gond, amit megírtam a "Volt egyszer egy esküvő" c. írásomban. Nálunk nem a hivatallal volt gond, hanem az időjárással, és ezért az esküvőre "menet" közben leendő férjemmel elkerültük egymást. De, ahogy mondják: "Minden jó, ha a vége jó", és szerencsére nálunk sem maradt el az esküvő!
Kár, hogy az álmod nem vált valósággá, és azt az összeget (a mai árakon számolva) nem kaptad vissza a jóságos "hivatalnok" osztályvezető Úrtól. Mert a pénz mindig jól jönne!
Gratulálok visszaemlékező írásodhoz és igenis a Jóisten Téged is nagyon jó humorral áldott meg, hogy ilyen jókat lehet Tőled olvasni! Látszik is a megnyitásokon, mert ahhoz képest, hogy még csak 1 nap telt el, máris sokan megtekintették és minden bizonnyal végig is olvasták írásodat!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- október 30 2012 17:18:18
Kedves Zsuzsika!
Nagyon szépen köszönöm, hogy újra itt vagy kedves véleményeddel, köszönöm méltató szavaidat. El fogom olvasni a hivatkozott prózádat és még visszatérek!
Szeretettel: Évi. |
- október 31 2012 06:19:30
Évikém!
Itt jártam, olvastam remek írásodat, idő-hiányában most nem kommentálom.
Szeretettel ölellek: Marika |
- október 31 2012 06:32:33
Marikám drága megértelek, köszönöm szépen, hogy itt jártál, tudod, hogy megelégszem egy mosoly-szmájlival is és nagyon jól esik!
Szeretettel ölellek: Évi. |
- október 31 2012 06:38:45
Kedves Zsuzsikám!
Elolvastam a hivatkozott írásodat, - ha visszakeresed, ott hagytam a véleményemet - de itt is elmondom, hogy az sem lehetett könnyű helyzet, viszontagságos körülmények között "megtalálni egymást", de végül is minden rendbe jött. No látod, ez az igaz szerelem, amikor minden akadályt legyőz az ember a szerelméért és ez nálatok is így működik hiszen Nektek jövő év augusztusában lesz a 4o. év. Remélem azért összedobsz egy kis prózát évfordulótok tiszteletére, no meg addig is kívánom, hogy a takaréklángot simogasd, becézgesd és hagyd magad, ha támad az ihlet, ne odázd el, mert egyszer már írtad, hogy nem adod könnyen magad neki, ne tedd, mert megsértődik!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál még egyszer és szeretettel várlak mindig és nagyon!!!
Szeretettel: Évi. |
- október 31 2012 08:35:58
Barátnőm!
Nagyon jót írtál!
Sajnos én nem vagyok szerencsés, már a másodikkal sem dicsekszem, az első meg csapnivaló volt 10 évig tartott, de majd belehülyültem.
Most meg már 30 év után mit tehet az ember, megöregszik!/Hallgat v. veszekszik!/
Puszillak: Pircsi |
- október 31 2012 10:20:52
Barátnőm!
Nagyon szépen köszönöm, hogy benéztél hozzám kedves, méltató véleményeddel.
Azt viszont nagyon sajnálom, hogy az életed úgy alakult, hogy nem találtad meg a boldogságot egyik házasságodban sem. Én azt hiszem, illetve el tudom képzelni, hogy így leélni egy életet nem lehet könnyű és minden tiszteletem az ilyen sorsú embereké, hiszen valamiért tűrnek, elviselik a megaláztatásokat, csak amikor már az a bizonyos pohár lehet, hogy milliószor túlcsordult, akkor döntenek úgy, hogy elég volt. Biztos, hogy nagyon sok összetevője lehet annak, aki végül is válásra szánja el magát. Sok mindennek kell ahhoz történnie egy ember életében úgy gondolom, hogy jó döntést hozzon, már mint ha az a legjobb döntés, hogy válni kell egy rossz házasságból vagy kapcsolatból.
Puszillak szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
