|
 Vendég: 71
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
igaz történet
Sógorom már fél évszázada külföldön él. Ötévente haza látogat mióta megkapta az ottani állampolgárságot, mert annak idején disszidensként távozott, és nem jöhetett haza büntetés nélkül.
Itthon szerzett mérnöki diplomát, kint elfogadták, végzettségének megfelelő munkakörben dolgozott. Nem csinált karriert, nem szerzett nagy vagyont, élte az átlagpolgárok szürke életét. Felnevelt három fiút, épített házat és minden hét végén dobolt egy zenekarban - a zene volt az élete - és a zeneszolgáltatás szüneteiben, majd otthonában folytatva vedelte a szeszt.
Teltek az évek, nem volt boldog, de jobban élt, mint itthon a testvérei. Időnként küldött néhány dollárt ajándékba. Egyre nehezebben találta anyanyelve szavait.
Nyugdíjazása után - hogy ne unatkozzék és kiegészítse havi jövedelmét, - iskola-buszt vezetett. Monoton élete során lassan elvesztette érdeklődését a számára egykor fontos művészetek - költészet, zene, festészet - iránt is.
- Nekem már csak a piálás maradt -
mondta viccesen régi magyar barátnőjének, amikor legutóbb hazatért látogatóba. Meg is tett mindent, hogy ezt pótolja. Úgy viselkedett, mintha egy elmaradott országból érkezett volna vagy akár egy másik bolygóról.
Nem tudta kezelni a mobiltelefont: amikor hívott egy számot, amikor kicsengett, mielőtt a hívott fél beleszólt volna, lenyomta a megszüntető gombot. Nem értette a különbséget a vezetékes és a mobiltelefon között.
A legmulatságosabb eset mégis az volt, amikor a neki már ingyenesen járó közúti közlekedés - busz, vonat - helyett állandóan taxizni vágyott.
- A pénz nem számít! - vetette oda, ha figyelmeztették a borsos árakra rokonai.
Egy ilyen belvárosi séta előtt is taxit rendelt és lement a ház elé, hogy időben indulhasson barátja látogatására. A ház előtt nagy fekete autót pillantott meg, és azonnal kinyitotta a hátsó ajtót, majd bevágódott az ülésre. Természetesen az autó nem taxi volt, hanem egy civil úr ült benne feleségére várakozva. Gorombán de csodálkozva is rátámadt a hívatlan utasra:
- Ki maga? Mit képzel, hogy csak így beül a kocsimba? Azonnal takarodjék, mert rendőrt hívok!
A sógor értetlenül kikászálódott és nem értette a helyzetet. Neki minden várakozó autó taxinak látszott.
Később kiderült, otthoni diákbusz-vezetői foglalkozása miatt iszonyodott a buszban való közlekedéstől. Ezt persze nem ő vallotta be, mi állapítottuk meg furcsa viselkedése és elejtett megjegyzései alapján.
Szegény diákok, akiket ő hord iskolába, nem is sejtik, milyen veszélyben vannak. mi történik, ha út közben allergiás rohamot kap a sógor? Lehet, hogy kiszáll a buszból, sorsára hagyva a gyerekeket és taxiért kiált?
Így alakul ki a fóbia - gondolom - ha az ember kénytelen olyan munkát végezni, ami "az idegeire megy". Ez a fóbia - sajnos - bár közveszélyes - nem gyógyítható, szánalmas. Büntetés egy elpazarolt élet értékeiért. Számunkra fájdalmas és elfogadhatatlan.
|
|
|
- január 23 2013 12:33:34
Kedves Mamuszka!
Szívesen olvastam ezt a kis önéletrajzi történetet, ami végül is csak egy "rokonodról" szól. Biztosan sok igazság van abban, hogy ha olyan munkát vagyunk kénytelenek végezni, amit nem igazán szeretünk, az megmérgezheti az életünk további részét is. S a jövőnk sem úgy alakul, ahogy valamikor elképzeltük.
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- január 23 2013 17:07:19
kedves Zsuzsa!
Köszönöm érdeklődésedet.
Nem annyira unalmas ez a történet - ha nem érintene engem személyesen - lenne róla mondanivalóm, mint ahogy volt is.
De a pózt nem szeretik olvasni, csak akkor érdeklődnek, ha a szerelemről szól és ha fiatal írja..
Meg is fogadtam már többször, hogy nem rakom fel - de a friss élmény elragadott, mert ez az idei nyáron történt..
Fárasztó ilyen sokat írni és folyton mellé ütök, nem győzök javítani ...zavaró ez. fel is adom ezt a műfajt.
szeretettel - fogadtalak Mamuszka |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
