|
 Vendég: 58
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Fiatalkori emlékek leírása
ÉLETRAJZI MOZAIKOK 2.
Írta: Farkas Viola
A régi Rákoskeresztúr két nemzetségből állt. A mi környékünk volt a tót-,lejjebb pedig a németfalu. Anyánk a kis üzletével mindenkin segített, mivel a vásárlóközönség hitelbe vitte el az árú közel kilencven százalékát. Kilencéves koromban már árubeszerzőként dolgoztam. A nagy zsák lisztet, vagy cukrot úgy hoztam haza, hogy rásegítették a kerékpárom vázára, aztán toltam hazáig az elágazásnál lévő elosztóból, ami jó egy kilométerre volt, ha nem több. A tejcsarnok – az idősebbek talán emlékeznek rá – a ligeti vasútállomásnál volt, /Rákosliget/ innen a talicskámra rakott rekeszekben „szállítottam” a tejet az üzletünkbe, amely az elágazástól messzebb volt. A trafikáruért viszont Pestre kellett mennem, hetenként kétszer, s ami igazán izgalmassá tette a dolgot, még a százalékot is én számítottam ki a fizetéshez, ott,
helyben, mivel ott derült ki, hogy mi kapható. Visszagondolni is szörnyű, százalékoltam, összeadtam, amikor sosem szerettem a számtant, mindig bukásra álltam belőle. Rengeteg kínlódással járt az árubeszerzősdi, de szerencsére sokan segítettek, látván, hogy kisgyerek vagyok. Az árut zsákba raktam, s a hátamon cipeltem, villamosokon utazva, végül vonattal Keresztúrig, s onnan a hosszú úton gyalog hazáig.
#
Harmadikos voltam az iskolában, amikor anyám egyedül küldött Pestre, hogy árut hozzak az üzletébe. Az Aulich utcába kellett mennem – új helyre – és nagyon nehezen találtam oda, többször kérdezősködtem, míg végül sikerült. A két és fél éves húgom mindenáron velem akart jönni, ezért – határozott személyiség lévén – utánam szökött otthonról. Kis piros mackójában – ma szabadidő ruhának hívjuk – indult Pest felé a kövesút mellett. Már a Régi vámnál járt /kb. 1.km/, a mai 501-es utcánál, amikor megállította őt egy motoros, aki megkérdezte tőle, hogy hova megy. Húgom közölte „a Viola után Pestre.” A motoros maga elé ültette a kis csavargót, és elhozta az első keresztúri házig. Ott bement anyánk üzletébe, s azt tudakolta, ismerik-e a kislányt. „Ismerték.”
#
Hetenként kétszer hiányoztam az iskolából, ebből is következtetni lehet a tanulmányi eredményeimre. Egyébként is nehezen tanultam, ráadásként a felnőttes munkavégzés sem kedvezett a bizonyítványomnak, így nem csoda, hogy örökös mumusnak számított a bukás lehetősége. Valahogy mindig – talán könyörületből – sikerült felsőbb osztályba lépnem, többször különbözeti vizsgával értem utol a korombelieket. Néhány tárgyból viszont kifejezetten jól szerepeltem, főleg a rajz, torna, ének és később magyarból a fogalmazás volt az erősségem.
#
Emlékszem, hetedikben történt, hogy Csépfalvai tornatanárnő kiválogatta a szerinte ügyes lányokat, s elkezdte nekik betanítani a Kis Duna keringőt /”Kis csolnakom lengedez a Dunán…”/ Engem kihagyott! Az akkori elkeseredésem ma is megráz. Sírtam, könyörögtem, hogy én is benne lehessek a tánckarban, de a tanárnő hajthatatlan maradt. Pedig tornából a legjobbak közé tartoztam, ezért sem értettem a mellőztetésemet. Utólag már megbocsátom a helytelen és legfőképp igazságtalan döntést, ám abban a helyzetben mindezt életre szóló csapásnak éreztem. Átélni a próbákat, csak nézve, társaim év végi fellépéseit - számomra ez volt a szenvedtető halál, lassú porladás a máglyán.
Ebben az időben kezdtem szerepelni Vilma húgommal a nőszövetségi rendezvényeken /MNDSZ/ s ekkoriban következett el a csoda. Trafikáruért jártam Pesten, s bementem több tánciskolába érdeklődni a felvételekről. Anyánknak ezekről a külön utakról fogalma sem volt. Mindenütt ott hagytam a címem, s vártam a választ, - őríztem titkomat
Még a hetedik osztály befejezése előtt kaptam az értesítést, hogy menjek felvételizni, egyszerre két helyre: a balettintézetbe és az artistaképzőbe. Otthon dübörögve ugráltam az örömtől, magamon kívül voltam, anyánk kétségbeesve nézte, hogy mi bajom van. A nőszövetségtől – szerepléseink jutalmaként – ajánló sorokat kaptam, Hompótéktól pedig egy kis piros kabátot kölcsönbe, aztán elindultam felvételizni. Az iskolába az füllentettem, hogy áruért kell mennem.
A balettintézeti felvételi vizsga több fordulóból állt, melyet végig izgultam, de végül megfeleltem, felvettek. Az artistaképzőből kapott behívómra a húgomat vittem el. Szegény éppen lázas beteg volt, de olyan ügyesen tornázott így, betegen is, hogy azonnal felvették. Azokban a napokban aligha voltak boldogabb gyerekek nálunknál!
#
Készültünk a hetedik osztály vizsgáira, az ügyesek pedig a Kis Duna keringő eltáncolására, amikor osztályfőnökömnek megmutattam az értesítést, hogy ősztől az Állami Balett Intézet esti tagozatának a növendéke vagyok, a meglepődése határtalan volt. Csak állt, nézte a papírt
Majd nagy gyorsasággal bevitt az igazgatóhoz, szólni sem tudtak a csodálkozástól. Az igazgató törte meg a csendet, megkérdezte tőlem: „És mit csináltál?” Erre én táncra perdültem, a kirobbanó örömtől mindent eltáncoltam, ami eszembe jutott. Csak néztek rám, mint valami csodabogárra. Mondanom sem kell, a következő évtől bevettek a Kis Duna keringőt táncoló csapatba. Hoztam mindenkinek – elkérve évfolyamtársaimtól – fehér balett ruhát a fellépésekhez. Életemben ekkor éreztem először, hogy az utolsóból az első lettem.
A nagy sikerre való tekintettel a Kis Duna keringővel felléptünk még az Újlak utcai Gébele-vendéglő színpadán is, ahol mindig bálokat rendeztek. Ilyen örömteli események közepette búcsúztam a nyolcadik osztálytól.
|
|
|
- január 20 2013 18:45:06
Kedves Viola!
Nem kellett sokáig várnom a folytatásra. Szeretettel olvastam fiatalkori emlékeidet is.!
Gratulálok!
esprit |
- január 23 2013 12:02:20
Kedves Viola!
Én már ismerem ezeket a kis "epizódokat" önéletrajzi kötetedből, amit nagy örömmel olvastam végi, de most is szívesen olvastam újra! Én azt mondanám, Te sohasem voltál utolsó, csak nem figyeltek fel a tehetségedre!
Amikor már felvételt nyertél a balettintézetbe, érdekes módon csak utána figyeltek fel Rád, s akkor, amikor bemutattad a táncot!
Ahhoz, hogy elismert legyél, előbb felvételt kellett nyerned a balettintézetbe!
Én azért örömmel konstatálom, hogy nem csak azok tudnak elérni sikereket az életben, akiknek egy vagy két diplomájuk van, hanem inkább azok, akiknek veleszületett tehetségük van és azt ki is tudják bontakoztatni! Mert mit érnek el a mai fiataljaink azzal, hogy lediplomáznak, ha utána munkanélküliek lesznek, vagy egy-két diplomával pultosként dolgoznak idegen országokban?
Örömmel olvastalak ismét: Zsuzsa
 |
- január 23 2013 13:10:30
Kedves Esprit!
Nagy örömmel tölt el, hogy valaki kíváncsi a régi emlékeimre. Folytatni fogom, mert van még egy pár, hisz ez csak az életem eleje.
Köszönöm a hozzászólásod.
Kedves Zsuzsa!
Nagyon köszönöm a jelenléted, még akkor is, ha már a "könyöködön" jövök ki. Te olyan kedves és szeretetteljes vagy, hogy ki sem tudom mondani. Az, hogy itt lehetek, a Te segítségednek köszönhetem, de még így is sokat kínlódtam a megtanulással. A pályám, pályánk kezdetéről nem is szólva, mert az egyenesen CSODA VOLT, amit és ahogyan elértünk.
Nikinek és Mindannyitoknak kívánom a legjobbakat, kitartást, erőt és jó egészséget.
Szeretettel gondolok Rátok, szép napokat kívánva: Viola  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
