|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,222
|
|
Mikor azt hiszi az ember, talán jobb lesz, mert előre léptem és aztán kap egy jelet, hogy az a lépés végül nem biztos, hogy előrevisz, mert a helyzet ott sem jobb, mint ahonnan kiléptem... Visszalépjek? Ha végiggondolom az életem már bizonyította, hogy a visszalépés nem visz előrébb, még akkor sem ha úgy gondolom és meggyőzöm magam, hogy ott jó volt, úgy ahogy volt s elfeledkezem azokról a dolgokról melyek lépésre késztettek... pedig azok lépésre késztettek, figyelmeztettek... s ez nem véletlen.
Nem akarok visszanézni. Kihívás és félelem az ismeretlen felé lépni, de attól, hogy nehéz, attól nem szabad megtorpannom. S ha nem lesz jó vége, tudom, hogy tanulok belőle s még mindig lesz lehetőségem dönteni, hogy maradok vagy újra lépek. Tudom az új nehézségek elé állít, de lassan meg kell tanulnom negyven évesen, hogy az élet erről szól és nem dőlhet össze a világ előttem mindannyiszor, mikor nehézségekbe ütközöm. Nem törhetek össze mindannyiszor, mert akkor sírással és rettegéssel tölteném az egész életem.
Van egy társam, aki szeret. S ő tudom, hogy mindig mellettem lesz, akkor is ha sikerül s akkor is ha nem. Akkor is ha elrontom s akkor is ha ügyesen megoldom. De ha elrontom, akkor is szeretni fog. Fontos, hogy van nekem. Tudom, hogy a magunkba vetett hitet semmi sem pótolhatja és az életünk múlik rajta.... de ha a jó isten olyannak teremtett, akinek szüksége van egy kézre, hogy újra és újra felálljon és a kezet, ami segít felállni, megadta, akkor én azt a kezet elfogadom és nem fogom ellökni magamtól abban a tudatban, hogy egyedül is menne.... pedig valószínű egyedül is menne. Azt viszont meg kell tanulni. Talán az életem is rá megy, mire megtanulok újra és újra egyedül felállni. S bár már volt rá példa, de ha ennyiből tudnék erőt meríteni, akkor minden rendben lenne. Rendben lenne? Az akkor nem is én lennék. Én nehezen tanulok és tudom, hogy ezért kaptam ezt a kezet. Ő is tudja... a kéz is tudja, hogy egyedül is menne... de talán neki én vagyok a kéz, azzal, hogy elfogadom a segítségét, azzal én is segítek.(?) Lehet.(?)
Kicsit úgy hangzik, hogy milyen nagylelkű vagyok, hogy elfogadom. (?) Nem úgy értem... de Ő is tudja... a kéz is tudja, hogy szükségem van rá. S csak remélem, hogy azzal, hogy vagyok, azzal én is adok. Fontos, hogy érezzük, hogy vannak emberek az életünkben, akik mellettünk állnak, de legalább ennyire fontos, hogy érezzük, ránk is szüksége van valaki másnak. Kellünk az életéhez. Mi is fontosak lehetünk mások életében.
|
|
|
- április 03 2013 11:04:28
Kedves Elaine!
Bárhogy is alakul az életünk, azzal, hogy vagyunk, biztosan valakinek adunk is egyben, miközben attól a másiktól is elfogadjuk a kinyújtott kezet. Akármilyen problémánk van, ketten mindig könnyebb megoldani, elviselni, de ehhez az is kell, hogy kölcsönösen megbízzanak az emberek egymásban.
Akár keveset, akár többet kapunk a másiktól, nekünk jó érzés az, ha mi is adunk a másiknak annyit magunkból, amennyi tőlünk telik és elvárható!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. április 18. szombat,
Andrea napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
