|
 Vendég: 34
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
novella?
Nos, döntöttem… eldöntöttem, hogy írok valamit. Javasoltátok – próbáljam meg! Legalább nyúlfarknyi történeteket. Hát persze, könnyű azt mondani… nyúlfarknyiakat! Mikor én még semmilyent se próbáltam eddig, sem nyúlfarknyit, sem mikro-nyúlfarknyit. Ide persze most tennék egy töprengő szmájlit. Mellesleg, ti vagytok az elsők, akik EZT olvassátok! De ha már döntöttem, ha már belekezdtem – muszáj befejeznem ezt a számomra mostanáig ismeretlen, de elkezdett dolgot. Hát, ami a fő, miről is írjak? Amikor a Skype-ra vagy az Ask-ra írsz – ott szinte minden érthető: te nekem – én neked! De itt? Én neked – de nekem ki? Aztán megint én neked… hát, nem nevetséges ez? De mégse, össze kell szednem minden komolyságomat, hisz mégiscsak egy történetet írok! Mivel is kezdjem? Címet kell adnom az írásomnak, nem igaz? Hogy is van ez a filmszakmában? Megvan! Próbacím… nem, inkább munkacím… na, nevezzük is el így, profi módra: „Munkareggel”…
Ez a reggel pedig nagyon korán indult… olyan korán, hogy még sötét volt, bár az óra mutatta, a reggel már beköszöntött. Az utolsó tavaszi hónap első napja kezdődött, és egyúttal a nyaralóbeli élet első napja. Ja, igen, még nem is említettem: ismét elkezdődött ez a nyaralós élet, négy hosszú hónap. Az első – valóban maga az élet; a második már csak fél élet, a harmadik és negyedik – na, ott már nincs boldogság az életben… Míg az első hónapban folyvást a nyaraló körüli természeten csüng a szemed, kedvesen hunyorogsz a napocskára, mosolyogsz rá, mert nyolc hónapig hiányoltad; a második hónapban már minden szépségétől elfordítod tekinteted, szégyelled a pontatlan szavakat, melyek a nyelved hegyéről kikívánkoznak. Na, és a harmadik hónapban – szemeid nemcsak hogy elfordulnak, nem hunyorognak kedvesen, de te megint a mielőbbi távozásról ábrándozol, miközben lábaid teljes mértékben visszaigazolják a néha rájuk sütött rosszmájú elnevezést, hogy „tizenegyes méret”. Na, jó, minderről majd máskor… de addig is: első reggel a nyaralóban…
Aránylag vidáman indult, de nem nekem. Lévén félig még az alvás állapotában, annyit azért fölfogtam, hogy valami történik a szobában, és óvatosan résnyire nyitottam a szemem… csak úgy, megszokásból, ahogy otthon is, a városban, megfeledkezve arról, hogy itt a nyaralóban a lehető legtágabbra kell tárni a szemet, mert sötét van, mint a sírban: sötét a szobában… sötétség az égbolton… az utcán egyetlen lámpa sem ég. Érdekes, ki találhatott ki ilyesmit, hogy egy sírban kelljen gubbasztani… mi több feküdni?
Hogy borongós dolgokról beszélek? Ugyan! Azt gondolom, pontosan ilyen sötétség volt a szobában! Felfogtam, valamit látnom kell, mert a zajból ítélve nyilván történik valami, ezért gyorsan kinyitottam egészen a szemem. Nem lévén azonban egy nagyon bátor ember, úgy döntöttem, mozdulatlan maradok,
s amennyire lehet, lopva nézek körül. A látószervekért felelős egész idegrendszeremet megfeszítettem… és máris be akartam hunyni szemeimet. Nem, egyáltalán nem azért, mert váratlanul újra alhatnékom támadt. Emlékeztek biztos gyermekkorotokra, mikor fekszetek az ágyon, nem alszotok, és hirtelen valami megmagyarázhatatlan és ijesztő történik, ti meg gyorsan bebújtok a takaró alá, elképzelve, hogy egy golyóálló és bombabiztos bunkerben vagytok. Én most szégyelltem így cselekedni, mert igencsak régen búcsút mondtam már a gyerekeskedésnek, ezért csak a mozdulatlanságot engedtem meg magamnak, teljesen fölhagyva a lélegzetvétellel, na jó, minden másodikkal. Szemeim igen gyorsan szót fogadtak idegrendszeremnek, s már szinte minden kivehetővé vált számukra. És amit láttak, az visítani kényszerítette őket… Még jó, hogy csak ők visítottak… Elképzeltem, mi lett volna, ha e a hangokat az arra hivatott szerv adja ki magából. Amit láttam, logikám számára megmagyarázhatatlannak bizonyult.
Az ablaknál állt egy nagy karosszék, napi 24 órában, semmi különös nem volt rajta, de most valaki ült a karosszékben… némán, mozdulatlanul, de ennek az első reggelnek a sötétségében is – azért láthatóan. Ez a valaki nem ülhetett 24 órán át abban a karosszékben, és én ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy takaróm szélét beharapjam. De mert testemmel mozdulatlanságban állapodtam meg, így takaró helyett a nyelvem kellett beharapnom. Eltelt egy kis idő… nem történt semmi. Aztán eltelt még valamennyi… Már kész voltam arra gondolni, és el is fogadtam a gondolatot, hogy a karosszék hátán valamilyen emberi alakra emlékeztető ruha hever, már szándékoztam volt fölkelni és közelebbről megnézni, szinte teljesen fölbátorodva, de még jó, hogy csak hajlottam erre, mert ez a valami-valaki egyszer csak szó nélkül fölállt a karosszékből, és ugyanilyen szótlanul elindult felém. A pánik fénysebességgel tört fel bensőmből, áruló módon reszketésre kényszerítve egész testemet! Úgy tűnt, hangyák futkosnak rajtam hangosan, és ezzel gyávaságomról árulkodnak. Mivel hiperaktív is vagyok, aki nem sokáig viseli el az ilyen lassított történéseket, csaknem egy időben az alak fölemelkedésével a karosszékből, én az állólámpa kapcsolója után kaptam, mint pisztoly után, és hirtelen mozdulattal fölkattintottam a fényt…
A szoba nyomban visszanyerte megszokott körvonalait, és én két méterre heverőmtől megpillantottam Arinát… Hat éves kora óta tanítványomat. A házban mindenki tudja, hogy időnként holdkóros módjára viselkedik. Hosszú távollétem a nyaralótól kitörölte emlékezetemből ezt a tényt. Csak állt ott, nagyon kedves, nyugodt arccal, maga körül semmit sem látó szemekkel… Elméje bizonyára az ablakpárkányt kutatta, hogy onnan induljon majd a hold irányába. Felsóhajtottam, lélegzésem egyenletesre váltott, aztán magam is fölkeltem, és gondosan visszakísértem őt a saját ágyához. Ellenkezés nélkül lefeküdt, egy pillanat múlva már édesen szuszogott.
Én is visszatelepedtem ágyamra, igaz, nekem nem sikerült ilyen semmi másodperc alatt újra álomba merülnöm…
********************************************************************************************
Oroszból fordította: Szöllősi Dávid, 2013. június 11. |
|
|
- június 13 2013 07:15:25
Kedves Dávid!
Jól megfogalmazott, izgalmas kis történet! Még akkor is, ha mindezt oroszból fordítottad a mi nyelvünkre.
Valahogy én is hasonlóképpen érzem magam, ha valami furcsa dolog, váratlan zaj okozza a hirtelen ébredésemet, utána sokáig nem tudok elaludni, csak gondolkodom, míg a magam és a világ összes gondja megfordul az agyamban.
Gratulálok!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
