|
 Vendég: 128
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
2007-es Könyvhéten megjelent "Idõzavar" c. regényem egyik fejezete ez
Idõzavar
regény - fejezet
Maróti László
Hányszor születtem, s hányszor haltam meg? Nem tudom. Semmi kétség nem fér hozzá, hogy emlékeim határozottan valódi emlékek, s a legkülönbözõbb korokból, s helyszínekrõl származnak. Ezek nem álmok, de nem is beteges tudathasadásból származó képzelõdések. Én voltam az, én éltem meg azt, amire emlékszem, s akikre emlékszem, azok is voltak, léteztek, s azokkal ilyen-olyan kapcsolatom volt.
Látom, hogy az idõ múlása nem egy minduntalan hosszabbodó vonal. Hiába is próbáljuk nagy hangon elhitetni magunkkal mi, tudós földiek, a három dimenzió törvényeivel lebilincselt közmûvelt emberiség, hogy világos: az idõ múlt, jelen és jövõ! Vagyis: kell, hogy legyen elmúlás. A múltra szükség van, hogy megszerzett tudásunk alapján már amennyire az rajtunk múlik -, elõkészítsük és megtervezzük a holnapot: a Jövõt. Születhetek én újabb és újabb életre, az idõt valahogyan mindíg félreértem, s ezért hiszem feltétlenül múlónak. Lám, mennyivel kifejezõbb azt mondani: telik az idõ! Valami történik, de vagy nincs kijelölhetõ iránya, vagy minden-irányú. Az univerzum nem egy dobozban kapott helyet. Az idõ nem elmúlás, de szakadatlan keletkezés és alakulás. Már nem tudhatom teljes bizonyossággal, hogy mikor van most, viszont számtalan kalandom során -, sok jövõrõl derült már ki, hogy az még akkor volt, amikor amaz a mult már távoli jövõként ejtett zavarba. Hát, igen! Zavarba. Zavaros! Univerzum: az A pályáján átszáguld a B: múltak kereszteznek jövõket, jeleneket, vagy egy másik múltat, amely elõtt jövõnek számít egy amott száguldó jelen: zavaros ez! Nagyon zavaros! Miért kell, vagy egyáltalán kell-e tudnunk róla, hogy mikor van világ-jelen, -múlt és -jövõ? Van ilyen? Miért kell ez az idõbeni elhelyezkedés? Netán amiatt, hogy legyen történelmünk? Miért? Meg akarjuk mutatni valakinek? Más múltaknak, jeleneknek, vagy erre kószáló jövõknek? Büszkeségbõl, vagy, hogy azok, amíg nem késõ, tanuljanak belõle? Vagy nem így van? Mi rmostr1; élünk! A rmost az, ami...na, jó! Kezdem az elejérõl.
Hányszor születtem, s hányszor haltam meg? Nem tudom. Sok egykori jelennek tudtam a jövõjét, s egyszer-egyszer a most-nak is ráismertem a múltjára, de mégis: soha, vagy talán soha nem sikerült befolyásolnom azt, ami a világban végbement. Amikor például másodszor kerültem vissza ugyanabba az idõbe és térbe, talán helyrehozhattam volna egykori mulasztásaimat, halogatott, vagy túl korai segítségemet. Ehelyett leéltem ugyanazt másodszor is! Mire ráébredtem, mi a múlt, s melyik volt a jövõ, már lekéstem az akkori jelent: nem tudtam rsúgnir1; az idõk mindenkori szereplõinek. Mit jelent ez? Mit akart megértetni velem, vagy mit várt tõlem az, aki kétszer helyezett ugyanabba az idõbe, s ugyanarra a helyre?
Egyszer az is megfordult a fejemben: az idõ olyan, mint amikor valaki átmegy a folyó túlpartjára, s mert a víz ott már nem jobbról, hanem balról folyik, azt hiszi, ezzel más irányba csalta, becsapta az idõt is. Ez persze csak vicc: gondolkodom, s ilyenkor a fantáziám is könnyen elszabadul.
Hogyan élhettem volna meg ennyit, ha az idõvel nincs ez a ma még megmagyarázhatatlan elvarázsoltság? Emlékszem a Föld három holdjára, késõbb pedig arra, hogy az egyik egyre közelebb keringett hozzánk, s gyakran forró kövek záporoztak reánk, ami miatt magas hegyek barlangjaiba menekültünk, mert a tengerek is megáradtak. Végül két hold maradt. Érdekes: ha néha olyan korban hallok-olvasok ezekrõl az idõkrõl, ahol a nagymûveltségû kutató könyvében azok az regynél-több-holdak csak együgyûnek vélt, régen kihalt, s tiltakozni már képtelen népek gúnyosan megmosolygott fantáziájaként, primitív legendának minõsülnek, magam is elcsodálkozom: rNahát! Ez tényleg csak mendemonda, vagy mégis úgy lett volna? Pedig éppen ez az: úgy emlékszem dolgokra, eseményekre, mint saját élményeimre, amelyek idõben feltétlenül már mögöttem kell legyenek, mert akkor a Föld még nem is volt Föld, hanem Okont, vagy Garfa. Hol az egyik, hol a másik, vagy harmadik hold világított az égen. Csakhogy éppígy vannak emlékeim azokból az idõkbõl is, amelyeknek kétségtelenül a jövõben kellett megtörténniük. Már nem tudom, mihez képest, de...az sincs kizárva, hogy éppen most élek a jövõben. Képtelennek látszó gondolat! Egész életünk nem egyéb, mint örökös bukdácsolás a jelen és jövõ határán. Hihetetlen! Ott éltem, ahol egyebek között nagyon is jól tudtam, igen, tud-tam, hogyan és hogy milyen meglepõen egyszerû ötlet alapján mûködnek a vimánák, a visító repülõk. Persze. A hajdani Indiában. Oldalukon a festett virágdísszel meglepõen hasonlítanak a mai Air India utasszállító repülõire. Csakhogy a vimánák alaposan fel is voltak fegyverezve, s olykor kiválasztott célpontokra lõttek, vagy apró golyókat szórtak le robbanásukkal megsemmisítve embert, állatot, felégetve terményt, s mindent, ameddig a szem ellátott. Éppen úgy, mint a távoli bolygón, ahol az egykori élet romjain még évmilliók múltán is ott csillogott az egykori ablakokból kiolvadt üveg. Eme golyók robbanásában nos, semmiféle kétségem nincs felõle! -, ráismertem a földi füstgombákra.... Én meg száguldoztam a vimánámmal, amelynek nagyon, ismétlem, gyermekien egyszerû szerkezetét akkor kellett volna lejegyeznem. Dehát honnan tudtam volna én akkor, hogy ezért azután majd nem mutathatom meg egy másik, s egy megint másik idõ uralkodóinak, papjainak, politikusainak, katonatisztjeinek, tudósainak?
Vajon ha vissza tudnék rá emlékezni, most tényleg megmutatnám?
Legfontosabb emlékem egy misztikus öregemberrel való találkozásom.. Arra gondolok, aki megmutatta nekem az idõt, a teret, a Föld és a világ mûködését, teljes múltját, jövõjét és jelenét. Agyamba vésõdött: ha lehunyom a szemem, egy pár nyugodt perc után pontosan - úgy, mint egykor -, átélem mindazt, amit akkor nekem az Öreg látni engedett. Szörnyû, hogy mindezt most nem tudom szavakba formázni! Mert amikor tollat fogok, szinte megbénulok, s már csak felvillannak részletek, amelyeket persze valóban leírhatnék, de magyarázat és bizonyíték nélkül ki hinné el nekem azt a sok képtelenséget? Pedig igaz!
Éppen a fentiek miatt merem feltételezni, hogy nem halhatunk meg soha: valahol mindíg folytatjuk, vagy éppen újra kezdjük. Nem feltámadás ez, nem is egy új élet, tehát nem reinkarnáció, hanem az az idõ, amit mindíg is múlandónak hittünk. Az idõ, amely megtalál és azt hiszed, újra elveszít, pedig hamarosan ott vár rád. Ott, vagy amott. Száguld velünk körbe-körbe az idõ. Mi leragadtunk ott, ahol elkezdtük számolni: regy, kettõ, három, négy..., s már amikor a kettõhöz értünk, azt mondtuk: raz egy az már volt, pedig ott a fordulóban, meg azon túl valahol most kezded számolni: regy, kettõ..., megint máshol meg eljutottál már tízig, százig, millióig.
Az idõt, azt hiszem, én találtam ki.
Vagy pedig te, vagy azok, akik most velünk, vagy ott, vagy amott száguldanak. Azért, mert az életünk folyása, hogy mindíg várjuk valaminek a beteljesedését, s azt hisszük, hogy ez feltétlenül mindíg idõ kérdése... Mindemellett valahogyan az is megfordul a fejemben, hogy az idõ - akár minduntalan alakuló, akár terjedõ, akár múlandó -, mindenképpen szilárd és lekenyerezhetetlen.
Ha egy vonaton születtél és leghátul kinézve látod, mint rohan, száguld a kinti világ, évezredekbe telhet elhinned, mekkorát tévedtél: a vonat száguld! Az, ahonnan kinézel! A vonat száguld, meg az idõ. Hát nem hallod mint sipol, csattog és zakatól? Te meg állsz és vársz zsugori-spórolón az idõddel. Néha úgy gondolod, be kellene, vagy be illene várnod az elmaradottakat. Nem! Nincsenek elmaradók! Hiszen találkozunk újra és újra, idõrõl idõre. Ezért ne állj meg, s ne várj. Sokan már el is hagytak, hogy azután újra te száguldj elõttük egy arasszal, vagy évezredekkel valamelyik másik világban, egy negyedik, vagy egy sokadik dimenzióban...
Emlékszem, mennyire meglepett, hogy hazatérvén valamelyik idõbõl, azt hittem, éveket töltöttem távol. Kiderült, hogy közben a Földön mindössze jó három hónap telt el.
A XX. századból csak úgy mehetek vissza a XIX.-be, ha teszek egy kitérõt, mondjuk, arra a kis nem-is-látható csillagocskára.. Augusztus 28.-ról azonban soha nem juthatok vissza augusztus 27.-re, mert ezt csak idõgéppel lehet...az meg még nincs...hiába van ma 3768 márciusa, vagy 2003 decembere.
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
