|
Vendég: 31
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
SZEMÜVEGES GONDOLATOK!
1 évet élt, a mindenféle időskori kedvezményt igénybevevő – csak 24000 potomért vásárolt, – munka-szemüvegem. Erőszakos halál végzett vele, mert úgy bevágtam a szoba sarkába, hogy több darabra széjjeltörött. Pedig eleinte jól megvoltunk egymással. Két szárával szerelmesen, magához szorította a buksimat. De ahogyan a szerelem sem tart örökké, úgy a szorítás sem. Megtörtént az első összekoccanás, melynek következménye képen durcásan levetette magát a földre. A helyzet tovább „fokozódott”. Alattomosan kilazította az összeerősítő csavarokat, az eredmény: hol az üveg, hol a szár indult országjárásra. A bajt tovább növelte, hogy közismer-ten jó reflexemmel még gyakran leesése előtt elkaptam az imposztort, mire az fölfelé meredő szárával komolyan veszélyeztette a szemem világát. Következő lépése volt, hogy önmagának is ártva, eltörte az üzletből már nem beszerezhető szárát. Szerencsémre ezermester barátom megforrasztotta, de ez már nem tudta megakadályozni, hogy a szárakat egymáshoz viszonyít-va V-re hajlítsa. Amikor az így már a legkisebb mozdulatra is leeső szemüveg után kapva csak a szemhéjam akadályozta meg a nagyobb bajt, előre megfontolt szándékkal, végrehajtottam a régóta esedékes ítéletet.
Az élet nem állhat meg. Pláne szemüveg nélkül. Hm! Üveg nélkül-? Gyerünk a romokhoz! Alig ismertem rá a két üvegre. Olyan porosak lettek, hogyha pókháló is lett volna rajtuk, akkor egy 100 éves tokaji borokat őrző pincéből is jöhettek volna. Miközben szappanos vízben próbálta tisztára mosni őket, elgondolkodtam. Mitől lesznek ezek a műanyag lencsék olyan hamar koszosak? Apró, szabad szemel alig fölfedezhető karcolások adhatnak otthont a finom pornak. Vagy a nem megfelelő tisztító folyadékok, törlőkendők okozzák az elhomályosodást. Vigyázzunk arra, hogy ne használjunk véletlenül se olyan finom batiszt zsebkendőt, amibe 10 perccel korábban kifújtuk az orrunkat! A gyakran föl-le vett, – főleg olvasó – szemüveg aján-dék az ujjlenyomat kutatóknak. Aztán jön a tél, a hőmérséklet különbség okozta párásodás, melynek eltávolítását, is követhetik látászavaró szürke csíkok.
Ma már csak a szemüveg szó van használatban. Lassan a homályba vész a pápaszem elnevezés is. A belvárosi kutya illemhelynek használt utcában sétáló, szemüvegét egy rakásba leejtő ember meglátva maszatos végeredményt, elkeseredetten csak ennyit mond: ó, kula. Majd hoz-zálát, hogy megtisztítsa ókuláréját. Talán ezért a kétértelműségéért használjuk a legritkábban a szemüveg elnevezésére ezt a szavunkat?!
Befejezésül egy bizonyára sokak által ismert jó tanács. Aki szemüveges, annak célszerű mind-járt 3darabot beszereznie. Egyet általános használatra, a másodikat az egyes keresésére, ha nem tudjuk hová tettük, a harmadikat pedig a kettes keresésére. Ezt a példányt ajánlatos min-dig tisztán, tokban tartani, mert ha el van koszolódva igen nehéz a társait megtalálni. Így fönnáll annak a veszélye, hogy ráülünk és elgörbítjük, vagy ami még rosszabb, eltapossuk, ha a földre esett. Na, írtam eleget, gondosan elteszem tokjába a szemüvegemet. Pihenek egy kicsit, aztán nekilátok a másik kettő eltévelyedett kereséséhez. |
|
|
- február 01 2015 15:07:49
Kedves Andy!
Még olcsón megúsztad a szemüveg készíttetést. Mulatságos dolog egyik szemüveget a másikkal keresni, de nem jártad körül alaposan a témát.
A szemüvegeket mikroszálas szemüvegtörlővel esetleg ****sbőrrel ajánlatos tisztítani. Nekem sajnos állandóan hordani kell az ókulárét, így nem kell keresni, mert ha leteszem másnap a tokjában találom. Amúgy is vigyázni kell a "drágára", mert multifokális a lelkem, és az elkészíttetése is legalább egy hónapig tart. Nem passziból csináltattam,de az előző megrongálódott és nem nagyon lehetett már hordani.
Átérzem a problémát és nagyon jól mulattam a karcolatodon.
esprit
P. s.
Páramentesitő réteget is tesznek már a szemüvegekre, egy vagyonért. |
- február 03 2015 09:07:24
Drága Andy!
Örömmel fedeztelek fel itt a Napkorongon. Látod, megtalállak,
Írásodból a humor, egy kis irónia sem hiányzik.
Mellékesen nekem jó lenne három tele pénztárca, mert ezt az egyet állandóan remegve keresem, amióta ellopták tőlem a piacon.
Szeretettel ölellek: Mara |
- február 03 2015 17:09:27
Kedves Esprit
Köszönöm kedves látogatásodat, és a lényeget érintő gondolataidat
Sok szeretettel Andy |
- február 03 2015 17:38:09
Kedves barátom, kedves Radmila!
A te örömöd az én örörmöm is!.Sajnos sokáig adminisztratív, jelszó elvesztés miatt, csak kulcslyukon tudtam benézni. Most ehárultak az akadályok, újra itt vagyok!
Szeretettel Andy |
- február 07 2015 08:12:23
Drága Barátom!
Nagyon örülök Neked, végre nosztalgiázhatok a régi szép időkről, a 2o11-l2-es évekről, hiszen az volt számomra itt a csúcs. Hiszen Te is itt voltál, meg a többi kedves irodalomkedvelő barátom. Na szóval még mielőtt totál elragadtatnám magam, nagyon örülök Neked, és annak főleg, hogy nemcsak a kulcslyukon kukucskálsz.
Annak még jobban, hogy a "formád" a régi, a humor veled van, ez az írásod is azt tükrözi. Imádom a humorodat és kíváncsian várom írásodat arról, hogy milyen eszközökhöz fogsz folyamodni a másik két szemüveged megtalálásához. Én úgy oldottam meg a három szemüveg kérdését, hogy mind a három a nyakamban van, jó erős madzaggal, vagy ruhaszárító drótkötéllel odaerősítve - már nem emlékszem, hogy melyikkel, mert szenilis is vagyok már néha -, és így biztos, hogy nem hagyom el. Igaz, hogy egyik rosszabb mint a másik, de ha mind a hármat a képemre helyezem, talán látok vele még annyit, hogy a "csodaműveimet" betudom gépelni háromszori ismétlésre.
Drága Barátom, nagyon örülök Neked, és gyere gyakrabban.
Szeretettel gratulálok írásodhoz.
Évi |
|
|
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. december 03. kedd, Ferenc napja van. Holnap Barbara, Borbála napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|